fbpx

Vásári kavalkád, keserédes hangulat

Szerző: Matusinka Beáta •  Fotók: Kassay Costan Bernadett • 2019. október 17.

Megosztom:

Vásári kavalkád, keserédes hangulat

Már megsárgultak a falevelek, már egyértelműen jelezte az ősz az elmúlást. Október második hete van. A feketetói vásár ideje. 2013-ban jártam először itt, majd az azt követő minden évben, kivéve a 2017-es évet. Az a születésről szólt. Először egy barátnőmmel fedeztem fel, aki rutinos vásárosnak számított, még abból a régi világból. Ekkor született az alábbi beszámoló is. Ő viszont már három éve nincs.
Szatmárnémetitől Zilah irányába elindulva, Haraklány községnél letérve, Varsolcon és Krasznán keresztül egyre közelebb kerülnek a sárga, narancssárga, vörös, zöld és barna színekben pompázó erdők. Csucsán, az Ady és Goga emlékház kettősségén mélázva, a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő főútra, Nagyvárad irányába kitérve szinte kéznyújtásnyi távolságra kerülnek ezek a levelek.
Mindez egyrészt a Sebes-Kőrös által határolt Nyugati-Kárpátok közelségének, másrészt pedig a lépésekben történő araszolásnak köszönhető. Még 4-5 kilométer és a türelmét vesztett vásárló, kincskereső vagy csak egyszerű bámészkodó számára az útszéli kertjüket, kaszálójukat megnyitó, október második hétvégéjén 5 vagy 10 lej ellenében gazdából parkolóőrré avanzsálódott helybéliek látványa egyértelműen megnyugvásra késztet: itt van a feketetói vásár.
Első látásra a kavalkádnak semmiféle rendszerezettsége sincs, pedig az Erdély társadalmi, történelmi, antropológiai keresztmetszetét nyújtó vásárnak nagyon is pontos időrendi, tárgyi és földrajzi elrendezkedése van.
A keleti részről megközelítve a jórészt kínai szagú, új állapotban levő termékek sokadalma után, nyugat felé haladva a Nyugatról beérkező segélyekből, használt ruházatból, lábbelikből és elektronikai eszközökből összehalmozott kupacokat, az őskori számítógépektől a megunt játékokig, az ócskaságok teljes sora követi. A régiségek szekcióban az Aradi Tejcsarnok I. világháború előtt gyártott üvegétől, az árus szerint román, magyar vagy akár német nyelven kitűnően játszó, de éppen rumbát muzsikáló 1920-30-as évekből származó patefonon keresztül, a napjaink kávézóiban fénykorát élő fafogasokig és esernyőtartókig minden megtalálható. A 30, 50 vagy akár 70 éve őseink által levetett kalotaszegi és széki népviseletet 70 évesen népviseletben, 50 évesen modern ruházatban, jórészt 20-30 éves magyar turisták, néptáncosok, olykor román ajkú kíváncsiskodók próbálgatják.
Tekintsd meg képgalériánkat
És minden árucsoportot füsttől észrevehető és morajtól hangos ételsátrak határolnak, ahol persze az étkezők között magyar, román, cigány, német, amerikai, japán és más nemzetiségű, a vásár forgatagától kimerülve csülköt, miccset vagy cigánypecsenyét fogyasztva számol be az aznapi szerzeményekről. Persze, a széki sátorban hangosabb a magyar muzsika, a román vásárló kissé felháborodottan mondja is társának, hogy ő csak azért van később kiszolgálva, mert román, máshol a magyar árus román szomszédjával jött, aki harmonikájával teremti meg az alaphangulatot, a cigány árust pedig nem sokat kell kérlelni egy igazi, vérbeli, rögtönzött muzsikáláshoz.
És mitől keserédes? Hiszen a múlt szépsége, a jelen kettőssége és a jövő bizonytalansága ötvöződik. Feketetón minden évben a lassú, türelmet sugalló múlt tárgyainak időtállósága, a jelen türelmetlensége és fogyaszthatósága mentén a jövő kérdéseivel és útkereséseivel találkozik.
Már jórészt nem a vásárok alapfunkcióját tölti be, amikor a környék lakossága egy évre beszerezhette a szükséges portékát, hanem egy nyugatias, a fényképezőgép vakujától fényes attrakcióhoz, ahol a sokadalom egy letűnni látszó kor utolsó képviselőinek társaságában ünnepel.
A vásári kavalkád ma is a régi, a keserédes hangulat pedig fokozódott. Egyre kevesebb olyan árús és vevő maradt még, aki a vásárt eredeti funkciója alapján élné meg.
Folytatás következik…

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.