13 dec Várakozás
Várakozás
Advent van: tedd magad offline-ba és kapcsolódj magadhoz.
Van egy mondás, miszerint, ha elfáradtál állj meg, és várd meg míg a lelked utolér.
Év vége van lassan, és nem csoda, ha elfáradtunk, ha fogytán az erőnk, hiszen egy újabb év van mögöttünk. Sok mindent éltünk át: jót, rosszat egyaránt. A lelkünk pedig nem robot. Idő kell neki feldolgozni, elengedni, megemészteni, megérteni, megbocsátani, elfogadni, gyógyulni, erőt meríteni, újrakezdeni. Minderre nagyon alkalmas az advent.
Az adventi periódus pont arra van, hogy kicsit lelassuljunk, hogy időt, teret, energiát adjunk magunknak. Modern megközelítésben azt is mondhatnám, hogy az advent a slow life megélésére és tudatosítására ad lehetőséget. Arra, hogy kicsit lelassuljunk, megálljunk, hagyjuk, hogy a lelkünk utolérjen bennünket. Erre mindannyiunknak szüksége van, hiszen futottunk eleget, és lehet, hogy még mindig futunk ebben az évben. Sajnos a tapasztalat azt mutatja — és sokszor láttam én is ügyfelekkel dolgozva —, hogy csak akkor állunk meg és akkor lassítunk, amikor már késő, amikor az élet odavág rendesen, és nincs más választásunk, lehetőségünk. Ilyen egy súlyos betegség, egy váratlan baleset, egy válás, egy szerettünk elvesztése, anyagi csőd, érzelmi kiborulás, egyensúlyvesztés, mély depresszió, pánik stb. Ne várjuk ezt magunkra!
Álljunk meg, pihenjünk meg és kapcsolódjunk önmagunkhoz, találjunk vissza a középpontunkba. Figyeljünk, hallgassunk. Érezzük magunkat.
Igen, tudom, lehet már nem tudod, hogyan kell. Ezt is látom, tapasztalom egyes ügyfeleknél. Olyan régóta futnak már, hogy nagyon távolra kerültek önmaguktól. Ilyenkor nem könnyű visszatalálni, mert nem tudják, hogy hogyan kell, de nem lehetetlen. Nem lehetetlen, mert mindannyiunkban létezik egy belső vezető, aki ott van. Nevezhetjük ezt akár a lelkünknek is. Ő jelzi, ha jó irányba tartunk, és azt is, ha nem. Jelzi, ha boldogok vagyunk, és azt is, ha nem. Ez a belső vezető a mi iránytűnk. Ahhoz, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot vele, hogy halljuk, érezzük őt, meg kell állnunk néha.
Kapcsolj ki mindent. Kapcsold ki magad. Tedd magad offline-ba az adventi időszakban. Minden nap. Légy csendben magaddal. Ne kapcsold be a tévét, halkítsd le a telefonod, mellőzd a szociális médiát. És amennyire lehet, kapcsold ki az elméd is. Amíg kattognak és cikáznak benne a gondolatok, addig nagyon nehéz hallani a belső hangod, addig lehetetlen kapcsolódni önmagadhoz.
Maradj csendben. Csak figyelj, és kezdj el beszélgetni önmagaddal. Nézd meg, mit találsz a csendben. Mi az, ami foglalkoztat, mivel vagy elégedett és mivel nem. Min lenne jó változtatni, mi az, ami zavar, ami nem tesz boldoggá, ami bosszúságot okoz. Nézd meg, milyen irányba tart az életed. Jó ez neked? Kell ez neked? Vagy változtatni akarsz? Ezek mind a csendben vannak. A válaszok is. Csak légy résen. Slow life és figyelj. Hallgasd magad. Keresd magadban a válaszokat. A megoldásokat. Azt, ami jó neked.
Advent a várakozás időszaka. Várakozz magadra. Várakozz a válaszokra.
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.