Vágyakozás és szerelem a mitológiában – podcast

Szerző: Szabó Eszter • Fotók: Freepik, Szucher Ágnes • 2023. február 16.

Megosztom:

Vágyakozás és szerelem a mitológiában

Február környékén nagyon sokat beszélünk az érzésekről, a szerelemről. Én magam is megfogalmaztam a napokban, hogy tudat alatt valahogy ilyenkor könyvekben is az érzelmeket központba helyező könyveket keresem. Sokat beszélünk magunkról, a generációs különbségekről, viszont szerintem érdekes lenne visszamenni még régebbre, amikor az emberek hittek a mitikus lényekben és történetekben.
Szucher Ágnest az Instagramon ismertem meg, mint illusztrátor. Azért szerettem meg nagyon a munkáját, mert mindig történeteket rajzol, egyetlen képben. És nagyon sok a mitológia a rajzai között. Ugyanakkor edukatív tartalmakat is készít, hiszen én magam is rengeteg új történetet ismertem meg általa. Ezért gondoltam arra, hogy jó lenne beszélgetni vele a szerelemről, a különböző népek mítoszain keresztül.

Miért foglalkoztat a mitológia? Mikor kezdett el téged úgy igazán érdekelni?

Az egész akkor kezdődött, amikor az egyetemen tanultunk a görög drámákról, és volt egy lehetőség arra, hogy benevezzünk egy versenyre, ahol egy dolgozatot kellett írni a görög mitológiai lényekről. Én akkor a fúriákról írtam egy dolgozatot, és rájöttem, hogy engem ez nagyon érdekel. Egy vitalehetőséget láttam az Oresztész történetében. Nagyon érdekelt az, hogy a mai olvasó ezt hogyan értelmezi, vagy hogy milyen tanulságot lehet ebből leszűrni. Akkor egy kicsit abbamaradt ez az érdeklődés, aztán pár évvel ezelőtt megint visszatért az életembe, és elkezdtem istennőket rajzolni. Nagyon nagy mértékben inspirált az északi, dark folk zene, nagyon beleszerettem pár együttesbe és ennek kapcsán kezdtem el újra olvasgatni a témán belül, és rájöttem, hogy én ezzel szeretnék komolyabban foglalkozni.

Nem feltétlenül a nagyon ismert mítoszokkal foglalkozol. Azt vettem észre, hogy szívesebben emeled be azokat a mondaköröket, amikkel kevésbé találkozunk. Például a szláv, vagy a cigány történetekkel is többet foglalkozták. Ugye az iskolában megtanuljuk a görög, esetleg a római mitológiát, vagy ismerhetjük kicsit az északit is, de ha egy kicsit elkezdünk kutakodni, akkor kinyílik a világ, hogy mennyiféleképpen értelmezték az emberek ezeket a hasonló történeteket.

Igen, ez is nagyon érdekel engem, hogy miben hasonlítunk egymásra. És tényleg nagyon sok az átfedés. És ez engem nagyon jó érzéssel tölt el, hogy annyira nem is más a kultúránk. A cigány mitológiára teljesen véletlenül akadtam rá. Megvásároltam egy könyvet, cigány népmesék voltak benne, és olvastam és nem jött, hogy elhiggyem, hogy mennyire más, mint a román, a magyar, vagy a szláv. Más lények vannak, mint nálunk, sokkal ijesztőbbek. Én úgy érzem, hogy mindegyik mitológia próbálja magyarázni, hogy miért vagyunk olyanok amilyenek. A cigány mesékben nagyon sokszor feltűnik például a szegény embernek a motívuma, aki betegség-démonokkal küzd, és emiatt nem tudja végezni a munkáját. Nagyon érdekes, hogy miért érzik kitaszítva, vagy magányosnak magukat és miért az az értékrendjük ami. Ez engem nagyon lenyűgözött, és úgy éreztem, hogy érdemes lenne róluk többet beszélni.

Van-e neked kedvenced ezekben a történetekben?

Nekem a kedvencem az északi mitológia. Valahogy engem az fogott meg a leginkább, egyrészt azért mert gyönyörűek a szövegek, a prózai edda és a verses edda nagyon jó olvasmány, néha nagyon vicces, és azért szeretem annyira, mert rengeteg szeretetarc van benne felmutatva.

Időnként szoktál kirakni Instagramra kvízeket, amiket azért szeretek, mert nagyon sokat tudok belőle tanulni. És arra gondoltam, hogy találjunk együtt olyan történeteket, amik a szerelem, a szerelem körüli érzéseket járják körül.

Én is nagyon szeretem ezeket a kvízeket, mert sokszor teszek fel ide olyan kérdéseket, amiket én is akkor válaszolok meg magamnak, és ezáltal én is tanulok. Ez egy nagyon érdekes dolog, hogy régen az emberek hogyan látták az isteneiket, és mi számított rossznak, vagy jónak. És lehet, hogy mára már teljesen más értelmet nyernek ezek a dolgok. Nagyon érdekesnek tartom mondjuk a Medúza a történetét, ugye ő egy félelmetes figura, aki kővé változtatja a férfiakat, akik a szemébe néznek. Viszont mára a feminizmus jelképe lett, mivel ha egy kicsit beleásunk a történetébe, akkor kiderül, hogy ő erőszak áldozata lett, amit sokszor kifelejtenek a meséből. A történet szerint megerőszakolják, és ezért Athéné átváltoztatja őt, hogy szörnyként élje le az életét. Igazából ezzel erővel ruházta őt fel, hogy meg tudja védeni magát. Akkoriban viszont lehet, hogy csak egy olyan figura volt, amivel a kisfiúkat ijesztgették, hogy ne közeledjenek olyan nőkhöz akik nagyon meg vannak bántva, vagy rengeteg a fájdalom bennük. De engem például az érdekel, hogy nekem miért hasznos ez a történet.

A másik, aki érdekel engem az Aphrodité, aki az ismertebbek közé tartozik.

Nagyon sokszor az van, hogy a szerelem istennő mindig a háború istenének a felesége, vagy a testvére. És erről azt olvastam, hogy amikor a férfiak harcolni mentek, akkor valamilyen szinten szenvedélyesnek kellett lenniük, hogy teljes erőbedobással tudjanak harcolni, és ezért volt a szerelem, a szenvedély összekötve a háborúval. Most nem feltétlenül így gondolunk rá. Aphrodité a gyönyörű, a bájos, de valójában ő ennek a tüzes forrófejű szenvedélynek volt a jelképe.

Pontosan erre akartam én is kitérni, hogy van egy alap tudásunk ezekről az istenekről, és nagyon sokszor nem megyünk ennél tovább. Például Aphroditéről is a szerelem, a szépség jut eszünkbe, de közben meg egy hiú, vagy éppen kegyetlen istennő volt. Mondjuk nem ő az egyedüli istennő, akinek a szépsége mellé sokszor gonoszság is társul, ez minden kultúrkörben megvan, ez a szépségideál, aki mindenki fölött akar állni.

Pont ez az érdekes, hogy mindezek bennünk is megvannak. Például az északiaknál is rengeteg arca van a szeretetnek. Ott van Freya, akit Aphroditéval lehet megfeleltetni, és mellette meg akár ott van az ellentéte Vor, aki pont a házasságnak a kevésbé ismert istennője, aki azért büntetett embereket, mert szerződéseket, esküket bontottak fel (szerk. gyakorlatilag ő segített Friggnek, a házasság istennőjének abban, hogy a házastrásak betartsák az esküjüket). Ugyanúgy, ahogy mi is többféle szeretetből állunk, náluk is többféle leképezése létezett. És ezáltal, hogy ilyen színes ez a világ, mindenki megtalálta azt a szerelemistennőt, akivel tudott azonosulni.

Amúgy meg a másik, ami most eszembe jutott, hogy hányszor fordul elő az, hogy ezekben a történetekben valaki vagy önmagába lesz szerelmes. Vagy pedig ott van a Pygmalion története, aki az általa alkotott szoborba szeretett bele. És ez nagyon érdekes, mert ezeket a történeteket emberek találták ki. És mindig azt mondjuk, hogy mennyire mások vagyunk mint régen az ember, de közben ugyanazokon a témákon pörgünk. Vagy ott vannak a Zeusz körüli történetek. Aki minden nőt magának akart tudni. És ezekkel a nőkkel a történetekben tényleg nagyon sok erőszak esett meg. Olvasás közben viszont nem brutálisnak érzed, hanem sokszor vicces. Valahogy képes feloldani a belső feszültségeket, de közben meg ha szeretnél belemenni mélyebben akkor ott vannak a fontos témák is.

Nincs igazságosság a mitológiákban. Amikor fiatalabb voltam, és olvastam ezeket, akkor nem értettem, szörnyűnek tartottam. De szerintem ezeket áttett értelemben kell magyarázni. Inkább talán az a kérdés, hogy kit akartak ezzel megijeszteni?

Szerintem nagyon sokszor valószínűleg a szülők a gyerekeket. Valószínűleg, hogy a gonosz istenek, a férfiban rejlő erős nemi vágy az amitől lehet, hogy féltették a szülők a gyereket.

Ugyanígy a fiúkat is félthették. Nagyon sok hibrid női lény van ezekben a történetekben. A szirének, akik ölték a hajósokat, vagy a Gorgók, a Medúza. Szerintem intő példa lehetett. Mondjuk most nagyon felkapott az, hogy ezeket a gonosz női szereplőket próbálják megmagyarázni. Hogy miért találhatták ki őket, és igazából nem is gonoszak, hanem ez a férfiak agyszüleménye. Vagy például a férfi istenekről is, hogy vajon miért találták ki ezeket a nők. Innen is nagyon érdemes megvizsgálni.

A lányom most nagyon bele van bolondulva A karib tenger kalózaiba. És az egyik részben feltűnik a tenger istennője, Kalüpszó, és az egyik hajós neki adja a szívét, majd később cserben hagyja. A lényeg, hogy nagyon szépen hozza azt a párhuzamot, amikor a tenger iránti szerelmet teljesen összeköti a nő iránt érzett vággyal, valahogy a két érzést eggyé teszi.

Akkoriban veszélyes volt a hajózás, és a tenger az mindig az ismeretlent jelképezi. És akkor mesévé formálva magyarázták meg azt, hogy miért is veszélyes a tenger. Most pedig szimbólumként is nézhetjük, hogy az ismeretlen, amely vonz, de közben meg dilemma, hogy merjünk, vagy sem.

De például ez lehet a szerelemnek is az egyik meghatározása. A másik, ami eszembe jutott még, az az északi mitológiában az óriásnőknek és isteneknek a viszonya. Nagyon sokszor előfordul ott, hogy vagy elrabolnak, vagy magukévá tesznek egy óriásnőt. Nekem ez mindig vicces volt, mert az óriásokról teljesen más kép van a fejünkben, mint valaki, akit az istenek feleségül kívánnának.

Van egy nagyon érdekes történet, Skadi története. Megölték az apját az istenek, és ezért bosszút akart állni, és az istenek alkut kötöttek vele. Úgy döntöttek, hogy kiengesztelik, és adnak neki egy férjek maguk közül. Skadi ebbe belement, de az istenek azt mondták, hogy csak a lábakat nézheti meg, és az alapján kell magának férjet válasszon. És választott is magának egy szép lábú férfi, aki igazából egy nagyon unalmas isten volt. És nagyon rossz házasság lett ez, mivel az óriások a hegyekben éltek, és hozzászoktak a hideghez, a férje pedig a kereskedelmet védte, meg a tengerparton lazsált. És Skadi végül úgy döntött, hogy inkább visszamegy az óriások birodalmába. És ez az érdekes, hogy már akkor beszéltek erről, hogy mi van akkor, ha egy házasság nem működik.

Melyik az a történet, amit te nagyon szívesen megrajzolnál?

Egyszer lerajzoltam az Orpheusz és Eurüdiké történetét, de úgy érzem, hogy ebben a történetben sokkal több van. Nagyon szeretem ezt a történetet, mert a bizalomról szól. Amikor Orpheusz felhozza Eurüdikét az alvilágból, akkor az az egyetlen kikötése, hogy nem nézhet hátra, és akkor kijutnak. Úgy érzem, hogy Orpheusz nem bízott abban, hogy a párja követi őt, és ezért hátranézett, és akkor Euridiké visszazuhant az alvilágba. Ezután pedig Oprheusz erről kezd verseket írni, a szerelmünk elvesztéséről. Ez egy nagyon szép, és nagyon tanulságos történet, hogy hogyan tudjuk eljátszani a második esélyt, hogy a másikban nem bízunk, és folyamatosan félünk.

Ott van még az Ámor és Pszükhé története is, amiben hasonló motívumok vannak. Pszükhé egy gyönyörű királylány volt, azt mondták, hogy a szépsége vetekedik az Aphroditéjével. Ámor, vagy Erósz, aki Aphrodité fia volt, az anyja tudta nélkül beleszeretett a lányba, és azzal a feltétellel maradt vele, hogy nem nézi meg az arcát, hogy ne ismerje fel. Végül a lányt a többi testvére ráveszi, hogy mégiscsak lesse meg, és akkor Ámor dühében elhagyja. Pszükhé a szerelme keresésére indult, de mivel nem találta sehol, ezért Aphroditétól kért segítséget, akit amúgy többen is a mítoszok leggonoszabb anyósaként emlegetnek. Az istennő segít is neki, de közben próbák elé állítja a lányt, hátha belehal valamelyikbe. Az egyik próba például az, hogy fel kell hozzon az alvilágból egy szelencét, amit nem szabad felnyitnia. Közben viszont győz itt is a kíváncsiság, a lány felnyitja és bele is halna, viszont Ámor megmenti őt úgy, hogy megkéri az isteneket, hogy emeljék a lányt közéjük. S ezután nem sokkal megszületik a lányuk, Hedoné, vagyis a gyönyör istene.

Érdemes lenne abba is belegondolni, hogy Pszüché az emberi lélek szimbóluma, Aphrodité a szenvedélynek, Ámor az a szerelem, a vágyakozásé. És hogy ha mondjuk behelyettesítjük a neveik helyébe ezeket a szavakat, akkor vajon felfedezünk-e valami emberit ebben. Hogy a vágyaink, vagy a szenvedély hányszor teszi próbára a lelkünket.
Végezetül szeretnék néhány olyan könyvet ajánalni a témában, ami méginkább segíthet felfejteni ezeket a történeteket, és akár új értelmezést adni nekik. A mítoszok atlasza Thiago de Moraes szerkesztésében alapvetően egy gyermekenciklopédia. De olyan átfogóan ábrázolja a világ nagyobb jelentőséggel bíró mitológiai világait, hogy egy felnőtt számára is izgalmas olvasmány lehet. Felnőtteknek pedig mindenképpen Neil Gaiman könyveit ajánlom, kiemelten az Amerikai istenek-et és az Északi mitológiát. Az Amerikai istenekben rengeteg mitológiai lényt és istent ismerhetünk meg, modern környezetbe helyezve, és egy igzalmas sztoriba szőve. Az Északi mitológia pedig olvasmányos, könnyen fogyasztható masszává gyúrta azt, amit az Eddákban (óészaki mitológiai prózai és verses történetek) megírtak.

Az alábbi felületeken hallgatható:

Spotify  https://spoti.fi/3S4zvrB

Apple Podcast  https://apple.co/3QN3Iuh

Google Podcast

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ