Tankönny – A kilátástalan helyzet

Szerző: Aczél Dóra • Fotók: Grund School • 2024. április 8.

Megosztom:

Tankönny –

A kilátástalan helyzet

Ha a telefon csörgésével a képernyőn az osztályfőnök neve íródik ki, az a gyomorra egyenesen arányosan hat, és görcsbe szedi. Mármint amilyen sok tizedmásodpercig szól a csengőhang, azzal arányosan nő a gyomorgörcs. Nem lehet megúszni. Felkészülni lehet rá, de megúszni nem lehet. Előbb- utóbb fel kell venni, és erőltetett nyugodt, kedélyes, udvarias, előzékeny, kedves és korrekt hangon bele kell szólni:
– Jó napot, Oszi!
– Jó napot, Anyuka!
Ha az anyukázásról le tudnánk szokni már egyszer végre, milyen jó is lenne, ha keresztnéven szólítanánk egymást, az oszit is, az anyukát is, mert akkor nem kellene tapogatózni ebben a hivataloskodó hangnemben, ebben a se nem tegeződős, se nem magázódós áldatlan állapotban, s milyen jó lenne, ha egymást úgy tudnák szólítani, amilyenek: embernek. De folytatják így, nincs mit tenni, mindegyik vergődik a szavakban, mert azok olyan betanultan jönnek a szájakra, félnek, hogy nem azok, nem olyan sorrendben sorakoznak bele a telefonba, ahogy annak lenni kellene. Igen, a félelem irányít, nehogy a másikat megsértsem, megbántsam, s akkor a problémáról nem tudunk beszélni, de igazából így sem tudunk beszélni a problémáról, de nem baj, így legalább nem bántom meg az Oszit, nem bántom meg az Anyukát. Az anyukáját neki.
– Azért zavarom, kedves Anyuka…
– Á, nem, nem tetszik zavarni, kedves Oszi.
– … azért keresem telefonon, hogy hát elmondjam, hogy ma Andris…
– … Andris, jaj, megint mi történt? – kiáltana bele az Anyuka, de hát nem mer, hiszen okos nő már, tudja, hogy biztos úgyis valami égbekiáltó nagy marhaságot követett el megint Andris, és most már úgyis mindegy, ezért inkább bele sem szól, hogy hagyja az Oszit elmondani, jöjjön, aminek jönnie kell. Ehelyett csak annyit mond, hogy …tessék mondani, Oszi, figyelek.
– …Andris ma megint csúnyán beszélt Tomival. Magyaróra volt, és véleményt kellett nyilvánítani egy versről, és Tomin volt a sor és Tomi elmondta a véleményét, de akkor Andris közbeszólt, elég csúnyán, hogy azt mondta: „Ja, persze, Tomi, most szépen tudsz beszélni, de mikor üzenetet írsz nekem, abban bezzeg csúnya a szád. Hogy a jó édesanyád!…” Csak ennyit mondott, ezt a mondatot már nem fejezte be, de Tomi erre fogta magát és kirohant az osztályból és Andris erre elégedetten röhögött akkorát, hogy a fiúk az osztályból mind csatlakoztak hozzá.
Itt csendnek kellene lenni, az Oszinak kellene időt hagyni az Anyukának, hogy dolgozza fel az információt, hogy legyenek gondolatai, kérdései, hogy belássa a helyzet súlyosságát. De nincs csend, mert az olyan kiszámíthatatlan, az Oszinak tovább kell folytatnia, mert ő már jön javaslatokkal, meg minden.
– Andrist meg kell hogy büntessem, plusz házit fog kapni mindenből, hogy gondolkozzon el kicsit, hogy mit tett.
– Oszi, sajnálom, engem is elszomorít a dolog. De biztos, hogy ezt a problémát plusz házival fogjuk tudni megoldani?
– Én nem tudom Anyuka, de az én gyerekkoromban, ha ilyent mondtam volna az osztálytársamra, nekem az apám otthon akkorát kevert volna le, hogy nem lett volna kedvem többször ilyent csinálni.
– Sajnálom, Oszi, én nem vagyok verekedős fajta, és mivel egyedül nevelem Andrist, ezért az apja sincs, aki felpofozná. De ha lenne sem engedném neki.
– Anyuka, valamit tenni kell márpedig.
– Mit mond az iskolapszichológus, mit kellene tenni ilyen helyzetben? Volt bent, nem, hogy beszéljen Andrissal meg Tomival?
– Jaj, mit gondol Anyuka, az iskolapszichológus nem ér rá ilyesmikkel foglalkozni, neki 3 másik iskolában kell jelen lenni!
– Értem. Oszi, én nem voltam ott, tudok beszélni ma Andrissal, és tudom kérni, hogy viselkedjen rendesen az iskolában, de én nem vagyok vele napközben, az iskola szabályait az iskola kellene tudja betartatni. Az iskolának mi erre a megoldási javaslata? Hasonló helyzetekben hogyan szoktak eljárni?
– Az iskolának? Hát felvihetem az igazgatónőhöz, hogy akkor ő fegyelmezze meg Andrist, ha az Anyuka ezt akarja…
– A kérdés nem az, hogy akarom-e, a kérdés az az, hogy az iskola mit tesz hasonló helyzetekben? Mi a protokoll?
– Tudunk Andrisnak igazgatói figyelmeztetést adni, levonhatjuk a magaviseletét, s ha ez sem hat rá, akkor bizony volt már olyan eset, hogy a gyereket el kell tanácsolni másik iskolába.
– Jaj, nem hiszem, hogy oda kell jussunk – ijed meg Anyuka, és jó, hogy nem látja az Oszi, de valóban könnyek jelennek meg a szemében. Mert tehetetlen. És valahogyan érzi, hogy a probléma ettől nem fog megoldódni. Összeszedi magát. – S vajon Tomi mit mond?
– Tomi, Tomika csak duzzogva elrohant, amit meg is értek, a magyarórán szépen teljesítette a feladatot, erre Andris ilyen csúnyán elbánt vele.
– Oszi, hadd beszéljek Andrissal, hogy lássuk, ő mit mond, mi történt, miért csinálta ezt Tomival.
– Jó, Anyuka, beszéljen vele – mondta lemondóan az Oszi, neki is könnyek vannak már a szemében, neki is ugyanúgy a tehetetlenségtől. De jó, hogy nem látja Anyuka.
Az udvarias elköszönés után mindketten talán enyhébb gyomorgörccsel, de biztosan erősebb torokgaluskával nyomták meg azt a piros gombot. Az Oszi sztorija egyszerű: tehetetlen az osztályban kialakuló konfliktus miatt, nem kap segítséget, nem is mer kérni, mert nincs kialakult iskolaprotokoll, hogy hogyan lehetne egy-egy ilyen helyzetnek a gyökereire nézni. Az Anyuka helyzete egyszerű: tehetetlen, mert olyan konfliktus megoldását várják el tőle, amire nincs túl sok rálátása, így ráhatása sem nagyon.
Andris helyzete egyértelmű: végre be tudott szólni Tominak, így nyilvánosan is megalázhatta azokért az esetekért, amit Tomi vele délutánonként, a virtualitásban, üzenetekben tesz. Amiről senki nem tud, csak Andris néhány barátja.
Tomi esete egyszerű: Andris vezéregyéniségét kifejezetten irigyli, főleg, mert egy ideje már nem fér Andris köreihez, ezért a számára legbiztonságosabb teret választja arra, hogy ezt érezhetővé tegye: üzenetekben. Így nem kell elviselnie az Andris szemének a szúrását, mikor kimondja a saját fájdalmas igazát.
Mindenki helyzete egyszerű és mégis iszonyatosan komplikált, mert senki nem vállal ebben a konfliktusban vezetői magatartást. Még a felnőttek sem.
Ideális(hoz közelítő) megoldási javaslat:
– Az Oszi Andrissal és Tomival (akár resztoratív módszerrel) hármasban beszélget arról, hogy mi a gond valójában. Ez a beszélgetés addig tart, ameddig.
– Ehhez az iskola teret ad és megerősíti a pedagógusát, hogy ilyen és hasonló helyzeteket kezelni tudjon.
– Ha mégsem tud a pedagógus hatékonyan fellépni, akkor az iskola biztosít egy facilitátort erre a feladatra. Akár az igazgató is vállalhat el ilyen szerepet.
– A szülőket, mindkettőt tájékoztatni a lépésekről, és konkrétan meghatározni az elvárásokat, ami lehet a támogató jelenléttől a gyerekre kiszabott büntetés végrehajtása (helyzettől nagyon függően változó!) vagy a kérés, hogy erősítsenek rá arra, hogy az iskola szabályainak betartására milyen keretek vannak, miért fontosak, a be nem tartás milyen következményeket von maga után.
– Az Anyukákat, mindkettőt megerősíteni abban, hogy nem rossz anyák.
– Az Anyukák ráerősítenek az Oszinál arra, hogy az Oszi nem rossz pedagógus, sőt, egyenesen kiváló, és rendben van, ha meghaladja egy-egy Andris-Tomi helyzet, azért vannak ők, szülők, hogy segítséget, szempontot és támaszt is nyújtsanak a pedagógusnak
a saját gyerekeikkel való megküzdésben. És valószínűleg Andris meg Tomi soha nem lesz jóbarát (de még ez sincs
kizárva), a cél az, hogy hagyják élni és ne bántsák egymást.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ