Oreo

Azon tény pedig, hogy bizonyára megnőtt az öngyilkosok, szenvedélybetegek száma, mit sem számít, míg a koronavírus-tesztjük negatív, mert csak a pozitívok számának növekedése adhat aggodalomra okot. Mi történhetett, hogy a pozitív ennyire negatív színezetett kapott? Hogy lehet, hogy megfeledkeztünk arról, hogy az élet összes terültén a pozítív eredmények, tulajdonságok, számok, hősök a jók, szemben az egyetlen labori lelettel? Miért hallunk mégis csak arról? Honnan ez a nagy törődés, és félelem, mikor (ha jól magunkba nézünk) két éve gondolataink szélét sem súrolta egy város kórházba utaltainak, elhunytainak száma. Ha nem tudjuk, hogy akkor mennyi volt, akkor most mihez hasonlítjuk azt, amit naponta elénk tárnak? Miért lesz orvosilag fontosabb a reumatoid artritszes Kati néni, ha koronavírust találnak a szervezetében? Kérdés van ezer, de ha csak ezen gondolkodunk, garantált belépést nyerhetünk egy kényelmes gumiszobába (persze, ha még létezik olyan, hogy pszihiátria).

Nos, én ezentúl is próbálok pozitív maradni, az élet szépségének, ugyanakkor múlandóságának elismerésében, a test egészséges táplálásának mindennapos eleget tevésében, és mily csodálatos, ezen pozitivitás miatt senkinek sem kell aggódnia! Oreo-tortát sütök, de nem eszem, csak módjával, hogy a cukor, a csokoládé meg liszt e művelettel arányosan telepedhessen deréktájékomra. Mert, ugye, élni kell, de ha lemondunk minden jóról, akkor minek?