2. születésnapját ünnepli a Transylvanian Art and Trade Egyesület által szervezett formabontó rendezvény, az Angyalkaraván. 2020 ugyan furcsa egy év volt, de furcsasága ellen sem állított meg, hiszen a közösségmegtartó ereje erőt adott és tudtuk, nincs megállás.

A szívvel-lélekkel készült egyedi, praktikus ajándékok mindannak a 126 ügyes kezű angyalnak a keze munkáját dicsérik, akik a Női Vállalkozók Erdélyben nevű Facebook csoport tagjai.

Délczeg András, Reichenberger István és Szabó Ferenc stábjával együtt tejes vállszélességgel és a projekt minden súlyát vállalta, hogy időben megmutatkozhasson a világhálós vásárterünk. Nem volt könnyű a feladat, hiszen a kérésünk egyedi volt, valamint azt tudtuk, hogy a lehető legszemélyesebben szeretnénk szólni a látogatókhoz. Az idővel való versenyfutás lassan-lassan meghozza gyümölcsét.

Március 11-től nincs szokványos tanítás az oktatási intézményekben. Egy hétre rá bevezették az iskolák az online otthonoktatást, több-kevesebb sikerrel. Az elmúlt egy hónap megizzasztott szülőt, diákot, tanárt. Egy szemléletformáló, inspiráló beszélgetést követhettek az érdeklődők az online térben április 2-án, amelyben meghívottaink a román oktatási rendszer aktuális helyzetére, a krízisre mint lehetőségre, az online oktatás lehetséges irányaira reflektáltak. Egy értelmezési keretet, megnyugtató szálat szerettünk volna felvázolni. Úgy gondoljuk, a meghívottaink által ez sikerült is. Megpróbáljuk összefoglalni a másfél órás beszélgetést a teljesség igénye nélkül, habár azt az élményt, amit a követése nyújtott (egyik meghívottunk úgy fogalmazott, hogy „olyan volt mint egy jó kávézás!”), nem adhatja vissza egy írott cikk, de a következtetések levonására, összegzésre szükség van.

Mindnyájan aktív szereplői társadalmunknak, és ebben a csak fizikálisan lecsendesedett időszakban is nagyon aktívak otthonról. Sokuknak át kellett alakítani a munkavégzés kereteit, de ugyanúgy sokat dolgoznak és segítenek másokon, ügyeken, ahol tudnak. A meghívottaink optimistán látják ezt az időszakot: kihívásként, feladatként és lehetőségként fogják fel, minden érintett kategória szempontjából. Lehetőség ez a tanároknak, diákoknak és a családoknak egyaránt. Kati szerint vigyázzunk mit kívánunk. Családja most kipróbálhatta az otthonoktatást, amivel már rég „szemeződik”, most megkapta. Rájött, hogy ez nem nekik való, nem az ők útjuk.

A problémák

Ezeket mind tapasztaljuk, nem is taglalnánk sokat őket, de lássuk mit említettek a meghívottaink:

Köllő Zsófia, a pedagógusok szövetségét képviselve úgy látja, hogy most derült ki, miben nem vagyunk jók, mit nem csinált jól eddig a tanügyi rendszer, mit mulasztott el. Például nem tanította meg a rengeteg technikai lehetőség használatát a tanároknak, a diákokat nem tanította meg önállóan tanulni, és a biztonságos internethasználatra sem. Ugyanakkor most mutatkozik meg leginkább, hogy a rendszer nem bizalom- és felelősségalapú, ami ilyen helyzetben elengedhetetlen lenne.

Mert a tanár bizonyítani akar, elsősorban a felettesei felé, hogy le legyen fedve: ő az anyagot leadta, úgy ahogy, de továbbadta valamilyen online felületen. A szülők felé is, hogy íme, dolgozom, most is. Nem bíznak a gyerekben, ezért számonkérnek, sok feladatot adnak, követelnek. A szülők nem bíznak az iskolában, hogy meg tudja oldani ezt a helyzetet, nem bíznak a tanárban (túl sok/túl kevés amit küld, követel stb.), és a gyerekben sem, hogy meg tudja tanulni amit kell, vagy majd be tudja pótolni ha kell, és jól alakul minden. Valamint magukban sem bíznak, hogy ők otthon kézben tudják tartani a gyerekük oktatását. A szervezet pedagógusoknak nyújtott programjai meghiúsultak, ehelyett anyagokat állít össze, amikkel segítheti őket, videókat gyűjt egybe. Kellemetlen érzés számára, hogy eddigi munkája egyik napról a másikra megváltozott, a programok, amiken dolgozik, nem valósulhatnak meg, de próbál alkalmazkodni.

Czirjék Katalin elsősorban azt a platformot hiányolja, ahol a gyerek-tanár-szülő hármas tud kommunikálni. Nincs kapcsolata a gyerekei tanáraival, és ezt leginkább a gimnáziumi osztályos gyerekénél érzékeli, mint mondja: egy tanítónőt még fel tudsz hívni telefonon, ha probléma van, ha visszajelzés kell, de 8–10 tanárral nem tudsz így kommunikálni, nem tudod jelezni a gondjaidat, nincs meg az a felület, ahol a szülő és tanár tud beszélgetni, vagy ahol a diák és tanár tudna beszélgetni, ami empirikus lenne, tapasztalati, teljesen más szituáció, mint amikor csak egy üzenetét olvasod el a tanárnak, vagy csak a konkrét lecke és feladatok jutnak el a gyerekhez, a szülőt teljesen kihagyva az egészből. Hiányzik a reflektálás lehetősége.

Márton Zsuzsa a „minden rosszban van valami jó” elvet követve, az utóbbi hetek pozitív példáira hívta fel a figyelmet. Úgy tapasztalja, hogy mindenütt egyformán nehéz most a családoknak, de rengeteg olyan pozitív példa van, amely segíthet, ami ebből a kényszerállapotból született, és szerinte ezekre kell figyelni most. Példaként említ egy olyan családi online vetélkedőt, ami a Kárpát-medencei magyar családoknak szól (Hazám a címe), és erősítheti ezekben a időkben is a magyarságtudatot, a hagyományok és tág hazánk megismerését. Ezt a játékot a családszervezetek szövetsége szervezi, tehát a civilek is dolgoznak, nem állt meg az élet, működnek tovább.

Kádár Anna szerint a kaotikus hetek lassan lezárulnak, és csökken most már a feszültség. Eddig mindenki a „teli fészek szindrómában” (az üres fészek szindróma ellentéte, ami az a helyzet, amikor a gyerekek felnőnek és kirepülnek a családi fészekből) szenvedett. Maga az a helyzet, hogy minden családtag egyszerre, egy időben, egy lakásban van hosszú ideig, már magában feszültséget kelt. Hogyan strukturáljuk a napot? Hogyan találja meg mindenki magának a kis sarkat, ahol végezheti nyugodtan azt a tevékenységet, amihez egyedül kell lennie, legyen az munka vagy tanulás, vagy csak kikapcsolódás? Kövessük a híreket vagy ne kövessük? Anna úgy látja, most jött el az újraszerveződés ideje, amikor kezdjük visszanyerni az egyensúlyt, és kezdik megtalálni az emberek a biztonságérzést, amit hetek óta elvesztettek. De kezdenek kialakulni a rutinok, új szokások, új rendek a mindennapjainkban.

Frigy Szabolcs szerint az is nagy gondot jelent, hogy az egész világ a koronavírustól hangos, a külvilág csak ezt zúdítja ránk, mintha más nem is létezne az életünkben. És ha egy időre el is ragadta a figyelmünket és energiáinkat ez a téma, de a fókuszt muszáj áttennünk másra, a teendőinkre, a feladatainkra, a céljainkra. Mert ha hagyjuk, akkor felőröl a járvány téma, ezért kell máshová tenni a fókuszt.

Mégis, mire jó ez a helyzet?

• Fejlődés: fejleszthetjük az együttérzésünket, például a tanárokkal, akiknek ugyancsak nem könnyű ez a helyzet, hisz a saját családjuk mellől kell „tanítaniuk”, akár több korosztályt is, egy számukra eddig idegen felületen, idegen eszközökkel, új módszerekkel.

• Együtt tanul tanár és diák — kiismerni és használni az online világ adta lehetőségeket (prezentációt készíteni, fényképeket, videókat, elküldeni több személynek, feltölteni, linkekkel dolgozni, anyagokat keresni interneten stb.)

• Kihívás, ami a problémamegoldó készségünket fejleszti: Románia le volt maradva az online oktatás területén, most kényszerítve megtudtuk, mi az. Bizony kihívás maga az eszköz és programok használata is, de teljesen más viszonyulást is jelent: jobban le kell kötni a gyerek figyelmét, mert nincs meg a személyes fizikai jelenlét. Márton Zsuzsa optimista: szerinte belejövünk, megtanuljuk!

• A rugalmas alkalmazkodóképesség kialakítása: élesben fejleszthetjük ezt a gyerekeinkben. A pszichológus szerint azokban a gyerekekben és felnőttekben nagyobb a rugalmas alkalmazkodóképesség, ami különböző helyzetek jobb „elviselését”, kezelését vonja maga után, akik ismerik családjuk történetét, van saját meséjük: honnan jöttek, kik ők, kik a családban a felmenőik, vannak történeteik, amik a családtagokkal kapcsolatosak, van az egyén mögött egy történet. Ebbe lehet kapaszkodni. A váltakozó narratívájú történetek a leghasznosabbak: jól voltunk, aztán történt valami baj, de megoldottuk, kimásztunk a bajból így és így. Ez arra tanítja tudat alatt az egyént, hogy a problémák megoldhatóak, ha van egy jó állapot, az sem tart mindörökké, jöhetnek bajok, de ezek elmúlnak, ki lehet mászni a gödörből, volt már rá példa a családban.

A gyerekek is fontos dolgokat tanulnak:

• ne vegyék készpénznek és állandónak a jólétet. Voltak idők, amikor bizony sorba kellett állni az élelemért, mert nem volt elég, nem jutott bármennyi, és ezekről az időkről lehet nekik most mesélni. Arról beszélgethetünk velük, hogy a fogyasztói társadalom nem egyetlen és azonos az egész világon, és nem magától értetődő. Lehet mesélni más korokról: például a kommunizmusról, a szülők és nagyszülők gyerekkoráról.

• a gyerekek látják a szülőt más, nem megszokott helyzetben, tanulják, hogy ilyenkor hogyan kell viselkedni. Hogyan dolgozza fel a szülő, ha kevesebb a bevétele, milyen túlélési stratégiákat dolgozunk ki, mennyire veszi komolyan a szülő az előírásokat, hogyan viszonyul a politikához, a hatalomhoz stb. Ezekben mind mi nyújtjuk a példát gyerekeinknek, akik — nem is hinnénk — de nagyon figyelnek, és a mintát leveszik.

Felmérhetjük az erőforrásainkat, mi van még a tarsolyunkban? Kialakíthatunk egy A, B és C tervet: mi történik ha kevesebb jövedelmünk lesz, mi történik, ha megszűnik a munkahelyünk, vállalkozásunk? Hogyan változnak a családi szerepek és feladatok az új helyzetben, ha hosszú távra kell berendezkedni? Ki marad otthon a gyerekekkel, ki tanul a gyerekekkel? Ki látja el és gondozza a nagyszülőket, hogyan tartjuk a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal? Hogyan tudjuk ünneppé tenni az ünnepet, a szokásainkat, rítusainkat közösség nélkül?

A fogyasztói társadalom mítosza kollektív megtapasztalás. A mostani generációknak ez a helyzet kollektív generációs megtapasztalás lesz, egy közös pont, történet lesz mindenki életében, ahogy kollektív megtapasztalások voltak sokaknak a világháborúk, vagy éhínség, a kommunizmus.

Egymásra figyelés – most el tudunk egy kicsit csendesedni, el tudunk távolodni a világ zajától és tudunk figyelni egymásra, a családtagjainkra, a barátainkra, rokonainkra

A fátyol fellibben. Az eddigi szakadékot szülők és pedagógusok között most talán ellensúlyozza az, hogy a szülők beleláthatnak a tanár munkájába, hogy valójában milyen aspektusai is vannak a tanári pályának, mit „dolgoznak” az oktatók nap mint nap, a jelenlegi helyzet kicsit varázstalanítja a pedagógusi munkát. Rávilágít arra, hogy nem a barikád két oldalán állnak a szülők és pedagógusok.

Eszközök, megoldások

• A pedagógusszövetség szerint most a végzősökre kell fókuszálni. A többi korosztály majd behoz, bepótol, tömbösít. De a végzősöknek fontos, hogy ne veszítsenek évet, hogy tudják sikeresen venni az előttük álló vizsgákat, ezért feléjük irányul nagyobb figyelem.

• Fel kell adni a tananyag „szentségéből”, amire sok tanár alapoz. Sokkal fontosabb az életben szükséges készségek és képességek kialakítása, és most ezeknek kell nagyobb teret adni, mint magénak a tananyagnak. A túl sok fölösleges információból le kell vágni.

• Új kompetenciák kialakítására kell törekedni. Például arra, hogy hogyan látjuk el magunkat, ha nincs a boltban mindenféle élelem Hogyan kell élelmiszert megtermelni, hogyan kell kenyeret sütni?

• Vannak olyan oktatók, akiknek kifejezetten előnyükre válik, hogy nem kell személyesen találkozniuk a diákokkal, vannak, akik az online térben ügyesebbek, inkább az ő közegük.

• Beszéljünk arról, hogy milyen, amikor nem fogyasztói társadalomban élünk.

• A pedagógusképzés most felmérheti: mit kell tanítani a pedagógusoknak? Az online oktatáshoz szükséges felületek használatát például, ami eddig teljesen kimaradt a képzésükből.

• Az oktatóknak is hiányoznak a diákok, hisz ki más ad ihletet és motivációt a tovább dolgozásra és kitartásra egy pedagógusnak, ha nem a gyerekek? A jelenlegi helyzetben akár jobban is megismerhetik a diákjaikat a pedagógusok: látják őket pizsamában, az otthonukban, azt a környezetet, amivel másképp nem találkoznának, csak ha videochat beszélgetésbenm vesznek részt vele.

• Kell a beszélgetés, a reflektálás arra a helyzetre, amiben most élünk. Ez is egy lehetőség: kommunikáció kezdődhet az érintett felek között, ami mindig előremozdít és minden fejlődésnek, jobbításnak a kezdete. Mint a Matusinka által szervezett beszélgetés is.

• A tanulás tanítása — tanulási módszerek, mechanikák megtanulása/megtanítása.

Miről marad le?

Ha mindezek után sem tudjuk optimistábban szemlélni a jelenlegi helyzetet, akkor próbáljuk elengedni félelmeinket az oktatással kapcsolatban, mert az aggodalom és félelem nem tesz jót. Kérdezzük meg magunktól: miről marad le a gyerek? Valóban pótolhatatlan az, amit elveszít? Veszít valamit egyáltalán? És mi az, amit nyerhet a helyzetből? Mérlegeljünk.

A végső jó tanács

Gyakoroljunk toleranciát, bizalmat hitet: elsősorban magunkban, aztán a gyerekünkben, a pedagógusban, egymásban. Czirjék Kati szerint nagyfokú tolerancia kell azért, hogy ne „bolonduljon meg senki”. A szociológus azt tanácsolja, hogy készüljünk fel a változásra, mert ha van változási lehetőség, akkor most fel lehet rá készülni!

És végezetül: a meghívottaink által ajánlott fogalmak, amiket tegyünk ki a fürdőszobai tükörre, és nap mint nap olvassuk el

• Lásd meg a csodát a mindennapokban! – a szerendipitás a mindennapok csodás véletlenét jelenti, egy optimista filozófia, amivel ismerkedhetünk, barátkozhatunk.

• Bizalom, felelősség!

• Irányítsd a viselkedésed! – jelen helyzetben nem csupán a viselkedésünk fontos, hanem az is, hogy irényítani tudjuk a viselkedésünket.

• Elmúlik!

A teljes beszélgetés megtekinthető itt.