3 őszi klasszikus zenei mű, amit hallanod kell

Talán mindannyiunk számára ismerős Antonio Vivaldinak a Négy évszak című műve, de talán kedvencünkké is válhat, ha tudunk egy s mást róla; például azt, hogy egészen a barokkig, a zene egyenlő volt a vokális zeneművészettel, melynek főként a templomok adtak otthont, de nem azért, hogy azt kérkedő magamutogatás eszközeként használják, hanem a zene kizárólag az ember vertikális kapcsolatát fejezte ki Teremtőjével. Aztán mintegy robbanásként „hódítanak” a hangszerek, így tehát a kolostorok és templomok zárt kapuit átlépi az alkotói szellem, és megszületnek az első világi, hangszeres zeneművek is. A koncert (vagy hangverseny) egyike azon barokk zenei műfajoknak, amelyben a hangszer főszerepet kap: egy zenekari csoport és egy szóló hangszer váltakozva szólaltatja meg a dallamot. Vivaldinak összesen 28 koncertje ismeretes, többek között a híres Négy évszak, amelynek „programatikus” címe is a zeneszerző újító szellemiségét igazolta (többek között azért is, mert csak a romantikában válik központi koncepcióvá a programzene, olyan hangszeres mű, amely egy tájat vagy személyt fest le, egy irodalmi vagy történelmi eseményt, filozófiai koncepciót tartalmaz).

Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve –
holnap álomba hamvad majd vigalma.

 

   Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.

 

   A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.

 

   A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.

Mind a négy hegedűverseny három tételes (gyors – lassú – gyors), amelyek „alcímekkel” vannak ellátva. Így az Ősz három tétele: A parasztok tánca és dala, A részeg és A vadászat. Ismervén ezeket a címeket, talán könnyebben bízhatjuk fantáziánkra a zenei tartalmakat: a népies hangulatú témák, az ide-oda dülöngélő, majd álomba merülő részeg ember, végül a finálében felcsendülő szüreti mulatság, a lovaglás és vadászkürtök hangja, a riadt vad menekülése (a virtuóz hegedűszólam) és haláltusája.

Talán ismerős a Mendelssohn név: Felix Mendelssohn-Bartholdy híres német romantikus zeneszerző volt. Kevésbé közismert és szokatlan Fanny Mendelssohn neve a zeneszerzők névsorában, márcsak azért is, mert női név. Fanny Mendelssohn tehát Felix Mendelssohn nővére volt és bár szülei távol akarták tartani a zenei pályától, bátyjához hasonlóan rendkívüli tehetséggel volt megáldva, így — a kor viszontagságaival ellentétben és a nők akkori státuszával ellenkezve — sikeres zeneszerzőként maradt fent a történelemben.

Nem hiába nevezte Strauss utolsóknak ezeket a dalokat, hiszen már „szembe nézett a halállal”, mikor ezeket a műveket komponálta. A ciklus első dala (Tavasz) Joseph von Eichendorff versére, a többi három pedig (Szeptember, Lefekvéskor, Alkonyfényben) a Nobel-díjjal kitüntetett Hermann Hesse verseire írott.

Szeptember

Gyász ül a kerten,
surran a szirmon a hűvös eső.
Remeg a csendben:
tudja a nyár, a vége jő.

Levélre levél aranyat
hullat a magas akácról.
Nyár-mosoly döbben fonnyatag,
a kert: álom a pusztulásról.

 

Rózsáknál elálldogál
a nyugtot váró évszak.
Szeme fénye: apály
pillái elalélnak.

Mind a négy dal az elmúlásról szól, így tehát a Szeptember nem csupán a változó természet halálát idézi elő, hanem a zeneszerző már előre megérzett halálát „zenésíti” meg. Érdekes, hogy a zene hangulata az elmúlás fájdalma mellett mégis fénylik. A halál nem zord, sötét és az ismeretlentől való félelmetes misztikumként jelenik meg, hanem a már sokat megélt zeneszerző számára megváltást, feloldozást és békét jelent, egy olyan elmúlást, ami valami széppé, fényessé fog újjászületni.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.