fbpx

3 őszi klasszikus zenei mű, amit hallanod kell

Szerző: Kálló Zsuzsanna •  Fotók: Kálló Zsuzsanna • 2019. szeptember 25.

Megosztom:

3 őszi klasszikus zenei mű, amit hallanod kell

Az első elsárgult falevelek, a színes erdők és avarok láttán, az első esős és ködös reggel beköszöntével, sokan asszociáljuk az őszt egy forróteás estével a kandallóban ropogó tűz mellett. Ilyenkor megengedhetjük magunknak, hogy puha takaróba, egy régen várt beszélgetésbe, meleg színekbe és zenébe bugyoláljuk testünket, lelkünket.
A zene alapvető alkotóeleme az életünknek. Félretéve a közhelyeket és a nagy szavakat, a zene manapság már minden ember életében napi szinten jelen van, akarva-akaratlan, hiszen zenét hallunk a legkisebb sarki boltban, zenét hallunk a buszon és a buszmegállóban, az autó rádiójában, a szomszéd lakásban, a tévénkben, a munkában, a nagyszünetben. De sokszor a zenét csak halljuk és nem hallgatjuk. Íme, három olyan őszi klasszikus zenei mű, amelyeknek kellő szakértelemmel való meghallgatása nemcsak azok megértésében segítenek, hanem valódi zenei élményt is nyújtanak.

1. Antonio Vivaldi: Négy évszak, Ősz (1725)

Talán mindannyiunk számára ismerős Antonio Vivaldinak a Négy évszak című műve, de talán kedvencünkké is válhat, ha tudunk egy s mást róla; például azt, hogy egészen a barokkig, a zene egyenlő volt a vokális zeneművészettel, melynek főként a templomok adtak otthont, de nem azért, hogy azt kérkedő magamutogatás eszközeként használják, hanem a zene kizárólag az ember vertikális kapcsolatát fejezte ki Teremtőjével. Aztán mintegy robbanásként „hódítanak” a hangszerek, így tehát a kolostorok és templomok zárt kapuit átlépi az alkotói szellem, és megszületnek az első világi, hangszeres zeneművek is. A koncert (vagy hangverseny) egyike azon barokk zenei műfajoknak, amelyben a hangszer főszerepet kap: egy zenekari csoport és egy szóló hangszer váltakozva szólaltatja meg a dallamot. Vivaldinak összesen 28 koncertje ismeretes, többek között a híres Négy évszak, amelynek „programatikus” címe is a zeneszerző újító szellemiségét igazolta (többek között azért is, mert csak a romantikában válik központi koncepcióvá a programzene, olyan hangszeres mű, amely egy tájat vagy személyt fest le, egy irodalmi vagy történelmi eseményt, filozófiai koncepciót tartalmaz).
A 12 hegedűversenyből álló sorozat (évszakonként 3–3) eredeti partitúrájához a zeneszerző  négy szonettet is mellékelt. A versek szerzői kiléte nem világos, sokan azt állítják, hogy maga a zeneszerző írta őket, ugyanis semmilyen szerző neve nincs feltüntetve a kottalapokon. A 3. F-dúr hegedűverseny, Ősz szonettje a következő:       
Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve –
holnap álomba hamvad majd vigalma.

 

   Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.

 

   A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.

 

   A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.
Mind a négy hegedűverseny három tételes (gyors – lassú – gyors), amelyek „alcímekkel” vannak ellátva. Így az Ősz három tétele: A parasztok tánca és dala, A részeg és A vadászat. Ismervén ezeket a címeket, talán könnyebben bízhatjuk fantáziánkra a zenei tartalmakat: a népies hangulatú témák, az ide-oda dülöngélő, majd álomba merülő részeg ember, végül a finálében felcsendülő szüreti mulatság, a lovaglás és vadászkürtök hangja, a riadt vad menekülése (a virtuóz hegedűszólam) és haláltusája.

2. Fanny Mendelssohn: Az év (1841)

Talán ismerős a Mendelssohn név: Felix Mendelssohn-Bartholdy híres német romantikus zeneszerző volt. Kevésbé közismert és szokatlan Fanny Mendelssohn neve a zeneszerzők névsorában, márcsak azért is, mert női név. Fanny Mendelssohn tehát Felix Mendelssohn nővére volt és bár szülei távol akarták tartani a zenei pályától, bátyjához hasonlóan rendkívüli tehetséggel volt megáldva, így — a kor viszontagságaival ellentétben és a nők akkori státuszával ellenkezve — sikeres zeneszerzőként maradt fent a történelemben.
Fanny Mendelssohn, német romantikus zeneszerzőnő (1805–1847)
Az év című zongoraciklusa, mint egy „zenei napló”, a családjával Rómában töltött időszakot foglalja magába, így a ciklus 12 része az év 12 hónapját öltözteti dallamba. A Szeptember különös hangulatot idézhet elő, ha figyelünk a bal kéz melankolikus dallamára felépített mozgalmas dallamra, melyet a jobb kéz játszik, és amely a hulló falevelek hömpölygő kavalkádjához hasonlít. Az előző hónappal ellentétben, a dúr hangnemű Október sokkal világosabb és vidámabb, nyitottabb és magasztosabb hangulatot biztosít, aztán a moll hangnembe visszatérő November szintén egy melankolikusabb hangvételű tétel.

3. Richard Strauss: Négy utolsó ének, Szeptember (1948)

Nem hiába nevezte Strauss utolsóknak ezeket a dalokat, hiszen már „szembe nézett a halállal”, mikor ezeket a műveket komponálta. A ciklus első dala (Tavasz) Joseph von Eichendorff versére, a többi három pedig (Szeptember, Lefekvéskor, Alkonyfényben) a Nobel-díjjal kitüntetett Hermann Hesse verseire írott.
Szeptember
Gyász ül a kerten,
surran a szirmon a hűvös eső.
Remeg a csendben:
tudja a nyár, a vége jő.

Levélre levél aranyat
hullat a magas akácról.
Nyár-mosoly döbben fonnyatag,
a kert: álom a pusztulásról.

 

Rózsáknál elálldogál
a nyugtot váró évszak.
Szeme fénye: apály
pillái elalélnak.

Mind a négy dal az elmúlásról szól, így tehát a Szeptember nem csupán a változó természet halálát idézi elő, hanem a zeneszerző már előre megérzett halálát „zenésíti” meg. Érdekes, hogy a zene hangulata az elmúlás fájdalma mellett mégis fénylik. A halál nem zord, sötét és az ismeretlentől való félelmetes misztikumként jelenik meg, hanem a már sokat megélt zeneszerző számára megváltást, feloldozást és békét jelent, egy olyan elmúlást, ami valami széppé, fényessé fog újjászületni.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.