Az ízléses otthon nem „menőzik”, nem hivalkodó

Egy jó otthon nem hivalkodó, nem „menőzik”, nem másoknak készül, nem rivalizálásból és magamutogatásból születik, mint a bánffyhunyadi paloták, hanem azért, hogy a benne élőket mindennap elkényeztesse, megnyugtassa, feltöltse, tükrözze.

Vagyis ha például egész évben a nappalinkban tartanánk egy fenyőfát, gömbökkel, Mikulás-fejekkel, csillámporos angyalokkal feldíszítve, akkor talán giccsnek tűnne, de karácsony körül mégsem egyből a giccsre asszociálunk. Az otthon berendezésekor nem feltétlenül az a giccses, ami nem odaillő, hanem inkább az, ha túlzásokba esünk, és ez a minőség rovására megy. Pár éve bemutatták Donald Trump és Trumpné otthonát: nem az volt a meghökkentő benne, hogy az orosz cári palota csillogását, barokkos bútorokat, szökőkutat, aranyszobrokat és még egy Renoir reprodukciót is felvonultattak a new yorki felhőkarcolójukban, hanem hogy mindezt az ízléstelenséget egyszerre kell vizuálisan befogadnunk.

Mindenkinek megvan a maga giccse, szerintem az ízléstelenség ott kezdődik, ha ezt eltúlozzuk. Még nem válik ízléstelenné a tér azáltal, ha egy nem odaillő tárgyat helyezünk el, inkább egyedivé, mókássá, kreatívvá tesszük a teret ezzel. De ha telerakjuk aranyszobor-utánzatokkal, plüssállatokkal és még egy élénk narancssárga és élénk zöld (átlósan elválasztva) fallal is megfejeljük a hálószobánk dizájnját, lehet, hogy kissé ízléstelen hatást keltünk ezzel.

Az ízlés nem egyetemes és nem objektív, de fejleszthető, és velünk változik.

Régen szerettem a sok apró, színes dekorációt, ma már jobban szeretem, ha kevesebb tárgy vesz körül. Öt éve még nem festettem volna mélyzöldre a fürdőszoba mennyezetét, ma már ott vírit ez a szín a plafonon, és mindig vizuális izgalommal tölt el, ha ránézek. Tanulságom: legyünk nyitottabbak a lakberendezésben is, mert lehet, hogy amit ma teljesen elutasítunk, holnap már szeretni fogunk.