Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Talán mi, emberek vagyunk ennek a kis kék bolygónak a legfejlettebb létformái. Öntudatra ébredtünk, ez tény, de ezzel együtt duális világunkban nem csak a jó jár. A természettől eltávolodva élünk, és ennek is köszönhetően a szülés, születés terén rengeteg nehezen kijavíthatót tett és tesz saját magával az emberiség. Öngól.

A szülés, születés intézményesítésével megjelent a nők elleni erőszak egyik új és mai napig láthatatlan formája, a szülészeti erőszak. Miért olyan nehéz azonosítani? Mert egy ennyire kiszolgáltatott helyzetben, amikor a nő sokszor a saját testének anatómiáját sem ismeri, nemhogy a szülés folyamatát, 100%- ban az orvosra hagyatkozik, átadja a teljes felelősséget, mind a saját testét illetően, mind a babáját illetően. Ezek után pedig bármi történjen is, ha ő és a babája életben van, hálás lesz a nő is és az egész család is az orvosnak. Az átélt erőszakot általában csak utólag tudatosítják, olyan jelei lehetnek mint például a kötődési nehézségek a babával, a házasélet megromlása, rémálmok, szorongás, PTSD.

Mi számít szülészeti erőszaknak?

Mint általában az erőszaknak, van verbális, érzelmi és fizikai formája. Verbális formában bármely kijelentés, amely lealacsonyító vagy megalázó, illetve a nem egyenrangú bánásmód, ahol az orvos nem partnerként kezeli a kismamát és a kispapát. Érzelmi erőszaknak számít az ijesztgetés, zsarolás, megfélemlítés. A fizikai erőszak pedig minden olyan beavatkozás, amelyről nem tájékoztatták a kismamát és amelyet a beleegyezése nélkül végeznek el rajta, vagy a babán. (Az intézménybe való felvételnél aláíratnak egy beleegyező nyilatkozatot, hogy elfogadunk mindent, amit velünk és a babánkkal csinálnak, ezt vajúdás közben biztos nem olvassuk el, de ha elolvasnánk sem biztos, hogy értenénk is bármit belőle, és az is biztos, hogy senki sem szakít időt arra, hogy elmagyarázza, az aláírás mégis rákerül.)

Kezdjük az alapoknál, emberhez méltó lehet, ha kedvesen és tisztelettudóan szólnak a kismamához, és nem csak a kismamát és a folyamatát tisztelik hanem magát az életet is.

Emberhez méltó lehet az is, ha megértik, hogy bár a személyzetnek lehet aznap ez már a tizedik szülése, a kismamának lehet csak egy vagy kettő adatik meg az életben, nem mindegy,hogy hogyan alakul, mivel az kihat egész életére.

Emberhez méltó lehet az is, ha hagyják a folyamatot a maga ritmusában haladni, csak akkor beavatkozni amikor tényleg baj van és a természetes megoldások már nem segítenek.

Emberhez méltó lehet ha bárhogyan is reagál a kismama az összehúzódásokra azt a reakciót megértéssel fogadnák és támogatnák érzelmileg, testileg szellemileg, hogy minél könnyebben, tudja viselni a folyamat kihívásait.

Emberhez méltó lehet, ha a babát az édesanyja megkapja azonnal amint a világra jött és ha minden rendben van vele akkor többé el sem választjták tőle, hiteles információkkal támogatják az igény szerinti szoptatást.

Azt gondolom, hogy valóban különlegesek vagyunk mi, emberek, egyenként egy- egy külön univerzum rejlik mindenkiben. Hiszek abban, hogy földi utazásunk nem véletlenszerű, és abban is, hogy a megérkezés és az első pár nap, majd év élményei komoly nyomot hagynak bennünk. A méltó bánásmód kialakításáért nekünk, nőknek kell tenni, bármennyire nehézkes és hosszadalmas folyamat is. Szólni arról, mit szeretnénk, szólni arról, ha valami nem jó, nem csak a közvetlen környezetünknek, hanem az intézményeknek is.

A konyha egy igazi harctérré változott az otthonunkban. Mióta Zselyke el tud szaladni, el is szalad. Ezt igazából már az utazásaink alatt is tapasztaltuk, hiszen rutinos gyerekvadászokká fejlődtünk a főétkezések ideje alatt. Az akaratosság, a hiszti és végtelen időkig elhúzódó tagadás és ellenszegülés uralmuk alá hajtották mindennapjainkat. Ha csak fele ennyire jól művelné az evészet művészetét, biz isten, egy szavam sem lenne, de amikor asztalhoz kell ülni, nem kell neki semmi, kínálhatjuk bármivel. Eszik, ha éhes, nem kell erőltetni, mondják, de a szülő csak annyit lát ebből az egészből, hogy a gyermeke megint nem evett egy árva falatot sem. Így ér véget minden egyes nap, természetesen Mici felügyeletével, aki hűségesen helyszínel, minden földre esett falat esetében. Legalább a macska nem hal éhen.

Az egyeduralomnak azonban lassan vége, hisz pár napon belül Zselykéből nagytestvér lesz. Mici bizonyára már megszokta, hogy legtöbb esetben nem ő az első. Már beletörődött abba, hogy néha elfelejtünk enni adni vagy éppen kevesebb törődést kap. Ezeket a mulasztásokat persze előbb vagy utóbb háromszorosan is behajtja rajtunk. Zselykével kapcsolatosan azonban vannak aggályaim: szeret a középpontban lenni, a végtelenségig akaratos, egy igazi színház vele az életünk. Meséltünk neki a kistestvérről, örül is neki nagyon, csak abba még nem gondolt bele, hogy osztoznia kell majd vele a főszerepen és a királyságon. Aggályaim mellett azonban bizakodó is vagyok és hiszek abban, hogy a benne felhalmozódott energia nem a féltékenységben teljesedik majd ki, hanem sokkal inkább a szeretetben, az odaadásban, a gondoskodásban, húgocskája felé.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Bevallom, ez a kedvenc témám, és egyáltalán nem egyszerű téma egy olyan posztkommunista országban, ahol a bábaságot/szülésznőséget mint szakmát kiirtották, és minden a szülész-nőgyógyász orvosok kezében van.

Mi a kettő között a különbség? Jó esetben csak a szülés helyszíne. Mivel a bábák születésházakban, illetve otthon, a szülésznők pedig kórházi körülmények között kísérnek szülést. Ahogy írtam, jó esetben mindkettő, a bába és a szülésznő is, amellett, hogy a szülés folyamatát élettani folyamatnak tekintik, tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy ez az élmény mind az anya, mind a baba szemszögéből egész életet meghatározó élmény, és kihat a család egészére.

Míg az orvos, a szülész-nőgyógyász is vészhelyzetre, életmentésre van kiképezve, amely tudás rettentő fontos vészhelyzet esetén, viszont egy egészséges várandósságot követő normális szülésnél valójában nem sok helye lenne. Kis hazánkban sok nyugati példa ellenére mégis a szülész-nőgyógyász orvos kíséri figyelemmel a várandósságot és vezeti le a szülést. Így hát kénytelenek vagyunk abból főzni, amink van, kihozni belőle a legtöbbet és a számunkra legmegfelelőbbet, ahhoz viszont tudnunk kell mi az, ami számunkra a legmegfelelőbb.

Ilyenkor lehet nagy segítség egy dúla, aki hiteles és a legújabb kutatási eredményeket is figyelembe véve tudja tájékoztatni a kismamát és annak családját arról, hogyan is zajlik egy szülés.

Ki is a dúla? Valójában egy laikus segítő, azaz nem szaksegítség, aki a fogantatástól a gyermekágy végéig segítséget tud nyújtani a kismamának/anyának és családjának. A bábai modell szerint fizikai, érzelmi, szellemi támogatást nyújt mindamellett, hogy információkkal látja el a családot. Ha már tudjuk mi az, amit szeretnénk, akkor ki tudjuk választani a megfelelő szaksegítséget is. Ami semmiképp nem az alapján történik, hogy a szomszéd, az unokatestvérünk, a barátnőnk meg volt elégedve vele, sőt az alapján sem, hogy a környék legjobb orvosának tartják. Hiszen mindenkinek nem lehet ugyanaz megfelelő és én abban hiszek, hogy mindenki a saját élménye alapján döntse el, ki számára a legmegfelelőbb segítő, főleg egy olyan fontos élethelyzetben, mint az anyává válás. De továbbmegyek, ha megvan a szimpátia és a biztonságérzet egy orvossal szemben, akkor jöhetnek a „kellemetlen” kérdések a választásaink mentén.

Amennyiben természetes szülést szeretnénk, az egyik legfontosabb kérdés, hogy a praxisában milyen százalékban fordul elő a császármetszés? Hány százaléka ennek a programozott császármetszés és hány százaléka, amelyet vajúdás beindulása után végzett? Mennyire valószínű, hogy jelen tud lenni a vajúdás és a szülés ideje alatt? Milyen gyakran indítja be a vajúdást, milyen módszerrel és hányadik héten? Ezek szerintem az alap kérdések, de rengeteg van még, amit érdemes feltennünk még a várandósság elején, akkor is, ha az orvos elhesseget azzal, hogy korai még a szülésről beszélni. Fontos ezeket az elején tisztázni, hiszen ha nem felelnek meg a válaszai az igényeinknek, érdemes másik szaksegítséget keresni.

A feltenni érdemes kérdések listáját megtalálod Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez című könyvében. És végezetül egy hasonlat, amely nagyon fontos szerintem annak megértésében, hogy miért nem mindegy, ki van jelen a vajúdás és szülés ideje alatt. A fogantatáskor volt-e ott más rajtunk és a párunkon kívül? Nem. A szülés pont ugyanilyen intimitást igényel, éppen ezért érdemes megkeresni azt a segítséget, akivel együtt rezgünk.

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Azt gondolom, a gyermekvállalásra nincs igazán megfelelő pillanat, bár léteznek elméletek ezzel kapcsolatosan. Az elméletek pedig főként a külső tényezőket érintik. De vajon valós az az elképzelés, hogy csak mi döntnünk a felől, hogy mikor érkezik, hozzánk egy gyermek?

Azért, mert nem tudjuk igazából mi vár ránk. Talán a várandósság, szülés és a baba gondozása, majd a kisgyermek nevelése az az életszakasz, amelyre különösen igaz lehet, hogy a régiségben könnyebb volt a lelki vonzata. Míg az emberek szorosabb közösségekben éltek, volt mintájuk, látták, tapasztalták a családban, szomszédoknál ennek az életszakasznak a kihívásait. Ha valakinek mégis nehezebben ment az ezekkel a kihívásokkal való megküzdés, ott volt a közösség megtartó ereje, aminek segítségével túljutott a nehézségen. Bár most nagyobb jólétben élünk, mégis egy ilyen kiemelkedően fontos életszakaszban magunkra maradunk, nem hiába nevezi ezt az életszakaszt a pszichológia krízisnek, normatív krízisnek. A krízis egy egyensúlyi állapot megbomlását jelöli, a normatív krízis pedig egy fejlődési krízis, melynek eredményeképp kialakul az identitás, jelen esetben az Anya és az Apa, ezáltal pedig a család.

Szóval teher lesz vagy áldott állapot?
Szeretném, ha áldott állapottá válna mindenkinek. Mi kellhet ehhez? Mivel manapság mindenki is ért a várandósság, szülés, szoptatás, babagondozás témájához (is), fontos, hogy ne hagyjuk magunkat ellátni mindenféle jó tanáccsal, gondolattal.

Hasonlóan fontos, hogy honnan informálódunk. Az információ korát éljük, semmi esetre sem ajánlanám a fórumokról való tájékozódást. Helyette inkább beszélgessünk bábákkal, dúlákkal, olvassunk a témába vágó könyveket. A saját magunk és babánk egészségügyi állapotáról az orvosunk tud tájékoztatni. A már szült nők reflexe az, hogy amint megtudják, hogy gyermeket várunk, elmesélik a saját szüléstörténetüket. Hagyjuk meg nekik a saját tapasztalatukat, az az Ő megélésük, nem a miénk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy el vagyunk tiltva a szüléstörténetek hallgatásától. Ha mégis szeretnénk ilyeneket olvasni, például Ina May Gaskin könyvei tele vannak szép szüléstörténetekkel, a szép szülésélmények megengedettek. Ha félelmeink támadnak, ami normális ebben a helyzetben, beszélgessünk egy dúlával és/vagy pszichológussal. A szülés folyamatát megkönnyíti, ha tisztában vagyunk a félelmeinkkel, az eredeti családunkhoz való viszonyulásunkkal, a párunkhoz füződő érzelmeinkkel, a saját anyaságunkat illető gondolatokkal.

A várandósság időszaka tele van tiltásokkal, én azt vallom, mindent lehet, ami jólesik. Nyilván az alkohol, drog, dohány nem tartozik ezek közé. Viszont például a mozgás igen, ha sportoltunk várandósság előtt, folytathatjuk, amíg kényelmes, aztán választhatunk valamilyen kismamák részére kitalált mozgásformát, vagy egyből végezhetjük ezeket. Az ételek terén sincs igazából valós tiltás. A testi intimitás, együttlét is kifejezetten ajánlott, ha mindkét fél vágyik rá.
És végül, de nem utolsósorban, hallgassunk az ösztöneinkre!

Ebben a rovatban a fogantatás lelki részével, a várandósság kihívásaival, a szülésre való felkészüléssel, magával a szüléssel, annak körülményeivel, lelki, szellemi hátterével és a gyermekágyi időszakkal, szoptatással fogunk nyíltan foglalkozni. Tarts velünk, hogy ezt a hanyagolt és sok esetben  tabusított, de annál fontosabb életszakaszt megismerd vagy felelevenítsd magadban e tudást. Hiszen mindannyian megszülettünk egyszer és mindannyian hordozzuk ennek nyomait, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden rejlik és mi mindenen kellene változtatnunk, akár rendszer szinten, ebben a különleges időszakba, a gyermekeinknek, unokáinknak már más lehet a tapasztalatuk földi életük első időszakáról.

Szerintem mindenki ismeri már azt a tézist, hogy: „az vagy, amit megeszel”. A várandósság idejét és magát a magzatot nézve elég izgalmas ránézni, miből is növekedett a babánk a várandósság alatt. Mit ettünk, míg a gyermekünket a szívünk alatt hordtuk?

Hogy így van-e, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, és a kutatások is azt bizonyítják, hogy a génekben nem csak a kinézetünkre vonatkozó információkat tároljuk. Vagyis mindent, amit az édesanyánk és édesapánk megél, és az ezekre a megélésekre adott testi, lelki válaszaikat mi magunk is hordozzuk, és így vannak ezzel a gyerekeink is. Ha ennél is messzebb megyünk, akkor az a petesejt, amelyből mi magunk lettünk, az már akkor édesanyánk petefészkében volt, amikor Ő a nagymamánk méhében fejlődött, tehát a nagymamánk megéléseit is elraktározzuk. Csodálatosan van ez kitalálva.

De mit kezdjünk mi ezzel? Gyakran tűnődöm el azon, milyen lenne a földön az élet, ha minden egyes emberi lény fogantatása tudatos lenne. Nem arra gondolok, hogy a szülőknek legyen jó munkája, háza és autója, illetve anyagi tartaléka, bár ezek is nagyon fontos tényezők. Hanem arra, hogy tudatosan készüljünk a fogantatásra, lelkileg és biza testileg is, hiszen a tisztító táplálkozás testi folyamata magával hozhat, beindíthat több lelki folyamatot is, de maradnék most kifejezetten a lelki tényezőknél.

Vajon tudjuk-e magunkról, hogy hogyan és miben is vagyunk amikor a babánk megfogan? Milyen mintákat hozunk a szüleinktől a gyermekvállalást, gyermeknevelést illetően, akár anyaként akár apaként? Mi magunk milyen gyermekkort éltünk meg? Feldogoztuk-e az esetleges gyermekkori sérüléseket? Ismerjük-e a párunk gyermekkorát és az esetlegesen megélt sérüléseit? Látjuk-e magunkat és a párunkat szülőként? A baba utáni erős vágy felülírja-e az esetleges nehéz érzéseket magunkkal, a párunkkal, a kapcsolatunkkal kapcsolatban?

Azt gondolom, ezek nagyon izgalmas kérdések.
Azt is gondolom, hogy ha időben kezdünk ezekkel foglalkozni, nagyban megkönnyíthetjük a várandósság időszakát, a szülés folyamatát, és nem utolsó sorban a baba gondozásának időszakát és a gyermeknevelést is. Az életünk ezen csodás időszaka tartogat bőven kihívásokat is, talán nem teljesen mindegy, hogyan vészeljük ezeket át és mi az, amit továbbadunk a gyermekünknek. Hiszen a fogantatás pillanatától már nem csak a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem azért a gyermekért is, akinek az életben tartása és az életben való terelgetése ránk lett bízva egy bizonyos ideig.

Saját tapasztalatom az, hogy a várandósság ideje alatt rengeteg minden a felszínre kerül a „családi örökségből”, főleg a női felmenőket illetően. Ebből kifolyólag nemcsak a szülés folyamatát tartom beavatásnak, hanem már a várandósság időszakát is, hiszen a megfoganás pillanatától beindulnak a testi változások és azzal együtt a lelkiek is, ha tudatosak vagyunk rá ha nem.

A gyermekáldás csodálatos lehetőség a valódi önismeretre, anyaként főleg, de apaként is, talán nem mindegy, hogyan élünk vele, ha vágyunk erre a kalandra és meg is adatik.

A természetben tett kalandok és felfedezőutak egyébként rengeteget segítettek a járásban. A szelterszi út előtt csak kisebb távokat tett meg egyedül, de még így is bizonytalan volt és félt, viszont most ráébredt arra, hogy ha próbálkozik és nem adja olyan gyorsan fel, messzebbre eljut és többet tapasztal. Zselykét pedig hajtotta a kíváncsiság. Azóta pedig kiválóan boldogul, egyre ritkábban riad vissza, bátran veszi az akadályokat.

A természettel való ismerkedés pedig nagyon fontos. Életünk nagy részét mesterséges környezetben éljük le, így nem csoda, ha a gyermekek csak képernyőről vagy éppen a konyhából ismerik például az állatokat. Egy torz kép alakul ki bennük, ahogy a lila milka tehénnel kapcsolatban is. A tapasztalatok által megszerzett tudás egy életre szól. Rácsodálkozni a patak csobogására, üldözőbe venni a hangyákat és nyakig koszosnak lenni nem rossz dolog, sőt azt jelenti, hogy a gyermek jól van, virgonc és tökéletesen jól érzi magát az adott környezetben. Nem kell steril burokban tartani, hagyjuk, hogy felfedezze a világot.

Zselyke most éppen abban a korban van, hogy mindent a szájába vesz. Ez egyfajta ismerkedés a tárgyakkal. Mindent megnyalogat, mindent megkóstol és amit nem látunk, azt lehet, hogy meg is eszi. Valószínűleg minden szülő rémálma, hogy vajon ma mit nyel le a gyermek?! De ha jól belegondolunk, ez sem egy kimondottan rossz dolog. Ahogy mondják, egy kis emésztő nem árt. Erősödik az immunrendszere. És egy kierősödött immunrendszer sokkal ellenállóbb lesz majd a fertőzésekkel szemben. A túlzott higiénikus környezet pedig nagymértékben hozzájárul a gyermekkori allergiák kialakulásához.

Három nap bőségesen elég volt ahhoz, hogy ne ismerjünk rá a gyermekre, és nem azért, mert annyira ügyes lett, hanem mert úgy járt, mint a kemencébe bújt Kis Bence. De sok új élménnyel gazdagodott és általa mi is. Boldog volt és felhőtlenül vidám. Számunkra pedig ez volt a legfontosabb.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

A világhálón számos cikket lehet ezzel kapcsolatosan olvasni. Mert, hogy a nem-korszakot is lehet kezelni, alakítani és ötletek százai sorakoznak, hogy miként lehet leszoktatni a gyermeket a nem szó használatáról. De kell ez nekünk? És egyáltalán bevált valakinek? Miért ne mondhatná a gyermekem azt, hogy nem? A szakértők szerint, ha azt mondjuk gyermekünknek, hogy nem szabad, egy életre szóló lelki sérülést okozhatunk ezzel neki. Nem láttam még senkit sem emiatt sérülni, komolyabb dolgok miatt viszont annál inkább. Szerintem mindannyian a szüleinkkel vívott harcban és ellenkezések sorozatában nőttünk fel, mert valamiért jólesik nem-et mondani. Később belátjuk, hogy értelmetlen volt ez a sok, felesleges erőkifejtés, de majd mind visszakapjuk ugyanezt a saját gyermekeinktől is. Éppen ezért én erre nem tekintek rossz dologként, sokkal inkább egészséges normalitásként. Mert „az élet halc, mondta a vénasszony, aki nem tudta kiejteni az r-t.” (Harcom – Karl Ove Knausgard)

Minden nap, amikor hazaérek és becsukom magam mögött az ajtót, hallom, ahogy Zselyke már távolról kiabál és döng szapora kis térdei alatt a padló. Siet, hogy megnézze, ki jött be az ajtón. Amikor meglát, elmosolyodik, kacagni kezd, felettébb boldog. Leguggolok, egészen közel jön, felkapaszkodik, szorosan magához ölel. És ha nem kérem, talán még puszit is kapok!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Mindig transzferrel utaztunk a bukaresti reptérig. Ez ideális volt számunkra: kényelmes utazás, saját autót nem kell elhagynunk a reptéren és ezzel a vezetés fáradalmait is kipipálhattuk. Ám idén minden megváltozott! A transzfer felnőtteknek tökéletes, viszont kisgyerekkel túlságosan kötött lenne, főleg hogy a többi utashoz is kell alkalmazkodni. Így saját autóval mentünk le, már csak abból a meggondolásból is, hogyha valami gond van, bárhol és bármikor meg tudunk állni. Ezúttal még szerencsénk is volt, hiszen éjszaka kellett utazzunk és mivel Zselyke nagyon jó alvó, zökkenőmentesen leértünk a fővárosba. Az autót egy parkolóban hagytuk el (erre online fizettem elő), ahonnan a személyzet pár perc alatt bevitt a reptérre. Zselyke a reptéri várakozást is jól viselte és csak az ellenőrzőkapuknál ébredt fel. A másfél órás repülés alatt végig ébren volt, de simán elfoglalta magát az ülések fejpárnáján lévő tépőzáras kis terítők letépkedésével. Egy hibát követtünk el csak, mégpedig azt, hogy egy nyalókát adtunk a kezébe leszálláskor. Ezt azért tettük, hogy ne duguljon be a füle. Az eredménye az lett, hogy a végén már mindhárman össze voltunk ragadva a nyalókával. De legalább a füle nem dugult be. A reptérről aránylag hamar kikecmeregtünk és buszos transzferrel robogtunk a szállodáig. Ezen a szakaszon már mindhárman szundikáltunk.

Két szállodát is kinéztünk magunknak. Már csak el kellett dönteni, hogy melyik a legmegfelelőbb. Amíg az egyik nagyon jó értékeléssel rendelkezett, addig a másiké a béka feneke alatt volt. De a jobb szálloda fél km-rel volt távolabb a városközponttól, összehasonlítva a gyengébbel. Ha csak ketten megyünk, bizonyára a jobb szállodában foglalunk, de figyelembe véve azt, hogy nekünk most sokkal többet fog jelenteni a közelség, így hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy maradunk a gyengébb szállodával. Nem döntöttünk rosszul. A Diamond of Bodrum egy 5 csillagos szálloda, ultra all inclusive ellátással, tökéletes kilátással és remek fekvéssel a lankás hegyoldalban, karnyújtásnyira a tengerparttól és a városközponttól, tiszta szobákkal és kifogásolhatatlanul kedves személyzettel. Nem tudok rosszat mondani róla. Ne higgyünk vakul a negatív véleményeknek. Igaz, babaágyat igényeltünk és egy kis kihúzhatós fotelt kaptunk, de miután átgondoltuk a dolgot, megtartottuk és nem kértünk helyette babaágyat. Hogy miért? Így nagyobb volt a tér és több hely maradt mászkálásra. Zselyke pedig most pont ezt igényli, a mászkálás fázisában van. Az étteremben minden pincért levett a lábáról, mindenki szórakoztatta, néha még túlzásban is, így ment sokszor a játék az evés rovására. Az idegenekkel való szocializálódásának azonban nagyon örültem, hisz ez azt az üzenetet közvetítette felénk, hogy nem fél, hogy barátsággal fogadja mások közeledését és ez majd nagy előnyt jelenthet neki a közeljövőben, minden társas kapcsolat terén.

Próbáltunk minden eshetőségre felkészülni, így vittünk magunkkal ernyőre összecsukható babakocsit (a repülőre ingyen felvihető) és manducát is. Mindkettőnek nagy hasznát vettük, hisz amikor aludt, manducával magunkhoz csatoltuk és szabadon közlekedhettünk, más esetekben pedig, amikor ébren volt, nagyon jól lefoglalta magát a sok újdonsággal és a babakocsiban türelmesen megült. Így többnyire zavartalanul barangolhattunk a városban, kedvünkre nézelődhettünk a bazárban és ellátogathattunk számos nevezetességhez is.

A nyaralás során számtalan alkalom nyílt pancsolásra és fürdőzésre. Egyrészt a hotel területén lévő medencékben, másrészt a kőhajításnyira lévő Égei-tengerben. Mivel Zselyke már hónapok óta jár babaúszásra, nem félt és nagyon otthonosan mozgott a vízben. Egyébként ez fordítottan is hasznos volt, hiszen Bodrumban napi szinten pancsolt, így miután hazajöttünk, a babaúszás is sokkal gördülékenyebben ment. Egyik alkalommal a parton, egy nagyon merész és nagyon meglepő esetben volt részünk, mely a turisták segítőkészségéről adott tanúbizonyságot. Zselykének természetesen tetszettek a színes kavicsok és csakhamar bekerültek a szájába. Amire bármit is tehettünk volna, egy nő kirohant a vízből és benyúlt a szájába, nehogy lenyelje a kövecskét. Úgy gondolom, a lélekjelenlétnek egy ékes példájával találkozhattunk!

Minden utazás alkalmával kötünk biztosítást. Ez egy mentőmellény, amibe jó erősen kapaszkodhatunk. Ha gyerekkel akarunk utazni, a biztosítás fontossága megduplázódik. Háromféle biztosítást különböztethetünk meg: utasbiztosítás, útlemondási biztosítás (sztornó) és az összetett, mely mindkettőt tartalmazza. Nyilván a harmadik variáns a legjobb, hisz a foglalás időpontjában megkötött összetett biztosítás nyújt védelmet az utazás időpontjáig azokban az esetekben, amikor valamilyen okból kifolyólag nem tudunk elmenni a nyaralásra, továbbá a nyaralás első napjától utasbiztosítássá változik és tart a hazaútig. Így vagyunk teljesen fedve a nyaralás előtt és alatt is. Soha ne sajnáljuk a biztosítással járó pluszköltségeket.

Az igazság viszont az, hogy bármennyire is törekszünk, nincsenek tökéletes szülők, ahogy tökéletes gyerekek sem, így a tökéletes utazás is csak délibáb a képzeletben. De nem is az a fő cél, hogy hibátlan legyen a nyaralásunk. Hibák mindig vannak, és hibáink által válhatunk mi is jobbá. A fontos az lenne, hogy ne vesszünk el a kimerítő részletekben, és próbáljuk megélni azokat az örömteli pillanatokat, amelyek ott virágzanak körülöttünk a spontaneitás fellegvárában.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Mivel Benedekmező egy táborhely, nincs kapacitása arra, hogy nagyobb létszámú eseményekre is biztosítson ellátást. Így mindenképp szükségünk volt egy kiszállító cégre, melyben a Tribel FF étterem és pizzéria sietett a segítségünkre, Dobolyi László képviseletében. A cél pedig nemcsak az volt, hogy egy bizonyos menüt biztosítsunk, hanem az is, hogy ezt tegyük oly módon, hogy az étkek melegen kerüljenek az asztalokra 8 km távolságból. Ezt egyébként zseniálisan megoldották, és nemcsak meleg, de finom is volt minden. Az italok nagyobb részét is velük oldottuk meg, és szerettük volna, ha kerti parti jelleget ölt, így a rendezvénysátor egyik szegletében kialakítottunk egy olyan sarkot, ahol csapolt sört, kávét, limonádét és koktélokat kérhettek vendégeink. Az italok másik részét egy üzletlánc lerakatán keresztül oldottuk meg, kiegészítve az itallap felhozatalát. Sokat mérlegeltünk, és mivel az egészséges életmód hívei vagyunk, a cola alapú termékek tiltó listára kerültek, sőt mi több, nem volt semmilyen szénsavas üdítő. A tésztaféléket és az édességeket két különböző forrásból oldottuk meg. Egyrészt édesanyám segített a hagyományos édes tészták és sós pogácsák megsütésében, másrészt az Orka (kézműves édességek) biztosította a candybart izgalmas finomságaival (cake pops, cup cakes, pohárdesszertek, habcsók, kekszek stb.) és gyümölcseivel.

Az esemény fénypontja a fagyitorta volt, melyet szintén édesanyámnak és az Aria cukrászdának köszönhettünk (különleges ízvilágáról és természetes alapanyagairól híres): egy csokimázzal bevont, színes fagyibelsőt rejtő, abszolút nyári finomság, mely tökéletes gyógyírként szolgált ebben a nyári hőségben. A gyerekek éltek-haltak érte, és ahogy láttam, nem csak ők!

Egy ilyen esemény úgy szép, és úgy marad meg igazán, ha meg is örökítjük, ezt valósította meg számunkra Demeter Attila. A fotózással kapcsolatosan az volt az elvárásunk, hogy a csoportképeket leszámítva szóljon ez a nap a kreatív pillanatképekről, örökítsük meg a hangulatot, a jókedvet, az örömteli pillanatokat. A képek magukért beszélnek!

A zenével kapcsolatosan akadt némi problémánk. Elsőre zenészekben gondolkodtunk, de nem nagyon találtunk olyan csapatot, amely megfelelt volna igényeinknek. Nem szerettünk volna mulatós zenét. Így a kerti partihoz sokkal jobban passzolt egy DJ. Ekkor jutott eszembe, hogy líceumi évfolyamtársam, Bartos Zsolt szabadidejében lemezlovas is. Ő volt a tökéletes választás és igazi parti hangulatot varázsolt nekünk. Mivel ő sem szereti a mulatós zenét, így egyáltalán nem volt nehéz a chill-es, nyári slágerek medrébe terelni a hangulatot.

Díszítés terén nem akartunk túlzásokba esni. Úgy gondolom, hogy sokszor a kevesebb több és legtöbb esetben többet nyújt, mint a túlcicomázott, mindenféle kellékek tárháza. Mivel Zselyke imádja a lufikat, inkább erre reflektáltunk és a család segítségével felfújtunk közel százat. A szépen megterített asztalokon és a vázákba illatozó fréziákon kívül nem is volt más kiegészítő.

Az ülésrend szerintem alap dolog, mert valahogy bennünk, emberekben megvan az a rossz szokás, hogy mindannyian ugyanahhoz az asztalhoz akarunk leülni. Az ülésrendet szépen elhelyeztük a bejáratnál, az asztalokat pedig megszámoztuk.

Úgy gondoltam, ahhoz hogy mindenki értesüljön minden apró részletről, találnom kell egy megoldást, egy eszközt, egy online csatornát, amely segítségével könnyen és gyorsan fenn tudom tartani a kapcsolatot a meghívottakkal. Így választottam a virtuális teret eszközömnek. Létrehoztam egy eseményt, ahová mindenkit meghívtunk. Meghívót sem nyomtattunk, hisz az esemény felületén megosztva mindenkihez célba elért. A virtuális felület segítségével tudtam közölni fontos információkat, mint például azt, hogy ez egy kültéri esemény lesz, így hozhatnak magukkal lazább ruhát, átöltözhetnek, mert az volt a célunk, hogy ne csak kívülről nézzen jól ki ez az esemény, hanem érezzék is jól magukat vendégeink. Ez még fontosabb volt a gyerekek szemszögéből: szóltunk, hogy hozhatnak játékokat, hisz az udvaron szabadon játszhatnak és szaladgálhatnak, sőt még egy játszóteret is igénybe vehetnek. És nem utolsósorban, ezen a platformon, utólag az esemény alatt készült fotókat is mindenkivel megoszthattuk.

A júliusi kánikula pedig kitartott. Csodás nap volt az ünneplésre. Zselyke a lehető legjobb kislányként állta a sarat egész nap, a szertartás első percétől az ünneplés utolsó pillanatáig. Ott, a rendezvénysátor küszöbén jó érzéssel töltött el, ahogy tekintetem végigszaladt a meghívottakon, a családon, a szeretteinken. Mert úgy tűnt, hogy minden úgy sikerült, ahogy azt elterveztük és nagy boldogság volt látni azt, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki jól érzi itt magát…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.