Síróra

Miért sírhat? Pelenka tiszta, most cseréltük ki. Igen, cseréltük és nem én meg a baba, hanem én meg a baba, meg az apja és a nagynénje. És a kis csapatból ketten blúzt is kellett hogy cseréljünk a performansz végén. Éhes sem lehet, mert most fejezte be az evést, büfizett, bár huszonöt percig tartott, ami alatt rendszerint ismét meg szokott éhezni, de hiába is próbálom kínálgatni a különböző fogásokat: a jobbat vagy a balt, mert elfordul és zokog.

Biztos sétálni akar. Biztos a kiságyba szeretne nézelődni. Biztos szorítja a ruha. Biztos zavarja a fény. Biztos szeretne aludni. Biztos ébren akar lenni, sétálj vele egy kicsit a lakásban, nézelődjön. Tedd le a kiságyba, te mindig ott szeretted a legjobban. Vidd ki sétálni, biztos friss levegőre vágyik. Nehogy kividd ebben a szeles időben. Altasd el. De még ne altassuk, mert tizenegy előtt akkor megint felkel és háromig pislogni fog. Miért nem fürdetitek meg? Akkor fogja tudni az esti rutint és nem fog sírni. Jó. Fürdessük meg! De még nem is evett és már fél órája nem szopizott. És egy óránként eszik. Óránként eszik? Hát csoda-e, hogy sír kicsi drágám. Egy óra alatt a tej nem emésztődik meg a gyomrában és ha összekeveredik az emésztetlen tej az emésztett tejjel, hascsikarás lesz a vége, kólika. Te mindig pontosan háromóránként ettél!

• Hagyjad, ne kérdezd tovább a többieket, csak gyere fürdessük meg és a meleg víz megold mindent.

• Van 30 percünk megfüröszteni, meg is engedem a vizet, hogy melegedjen.

• Addig én kipakolom a cuccokat, jó? Mi is kell? Pelus, body, rugi, hálózsák…

• Fültörlő rongyi, arctörlő kendő, popsikrém.

Ahogy vetkőztetem Bambinot, aki még mindig torkaszakadtából ordít, minden kis mozdulat mellé puszit adok. Puszit kap a puha talpacska, a szoros ujjacskák, a lecsipeszelt köldök, a görbülő térdecske. És a puszi mellé dalocska is jár, egy-egy énekszó minden cuppanás előtt. Kinyitom Bambino csontszáraz pelenkáját, és hopp, megáll a sírás.

• Te szorítottad ennyire meg ezt a pelenkát? — kiáltok át Bambino apjának a fürdőbe, aki lázmérővel méri a fürdővíz hőmérsékletét.

• Nem, én csak ráraktam, rendesen.

• A pelus szorította, ezért bőgött. Egy mérettel nagyobb pelus kell ezután.

• Végre csend van! Kész a víz, behozom a kádat, légyszi vedd elő a kis asztalt.

• Jaj, már hét óra, siessünk, már kellene fektessük.

Bambino pelus nélkül mosolyogva kalimpál a lábaival az ágyon, miközben levizeli azt. De már nem tud meglepni, végül is már egy hete itthon vagyunk és már előre látom az ehhez hasonlókat, úgyhogy vízhatlan pelenkaalátétet csorgattál drága csillag, hiába minden malefikus terv arra vonatkozóan, hogy még egy ágyneműcserét is kieszközölsz ma, így pár perccel lefekvés előtt, gondolom magamban, miközben az ágy mellett teljes készültségi állapotban előhúzom a kisasztal lapját és a lábait tartalmazó szatyrot az ágy alól és rácsavarom a lapra a lábakat.

• Valami jobb megoldást kell találnunk a fürdetésre, mondom Bambino apjának, kezdem unni ezt a csavarozást.

• Nem fér el az asztal máshol. Két perc az egész.

• Minden este két perc. És még öt, amíg eltesszük, egy hét alatt szinte egy óra.

• Van időnk.

• Hát az van.

Bambinoról leveszem az utolsó ruhadarabot is, ami a kétoldali tüdőgyulladástól védte őt meg, amíg a meleg, kamilla illatú vízzel teli kiskád házhoz érkezett. Beleengedjük a babát a három ujjnyi vízbe. „Vigyázz a köldökére!” Élvezi a vizet, nyitott szájjal mosolyog, azon nyomban megolvadunk és elfelejtjük az elmúlt hatvan percnyi üvöltést és a kétségbeesett próbálkozások sorozatát a nem létező probléma megoldására. Mert nem, nem a pelenka szorította, ugyanis másnap és harmadnap és még hatvan napon keresztül minden áldott este hat és hét között Bambino vigasztalhatatlanul sírt. De még ez a két hónap sem volt elég hosszú ahhoz, hogy megfejtsük ok-okozati összefüggéseit a sírórának.

Több tucat elmélet született, volt ugye a pelenka-elmélet, ami miatt méretet váltottunk, meg volt a hordozós-elmélet, ami miatt körbecipeltük a lakásban legalább tízszer (szerencsénkre körbejárható volt a lakás, nem kellett még megfordulni sem), volt a Maslow-elmélet, ami szerint végigjártuk az alapszükségleteiből kiindulva a teljes piramist, volt a kólika-elmélet, volt a rutinhiány elmélete, a mese-elmélet, a Mozart-elmélet, a ruhacímke-elmélet, a sötétség-elmélet, a mozgás-elmélet, a szopi-elmélet, a szaranyaelmélet, a szopisztrájk-elmélet és így tovább.

Miután meglocsolgatjuk a babánkat, átemeljük a kiskádból a nagyágyra, ahol már várja a két rétegben leterített fürdőlepedő, a lepedőtől északra a kitágított és pozícióba helyezett body, keletre a kigombolt és gondosan a hálózsákba igazított rugdalózó, nyugaton a kitűrögetett pelenka, a popsikrém lecsavart tetővel, fültörlő, arctörlő. Már csak Bambino kell délről a kompozícióba beérkezzen és máris indulhat a stopper: fél percünk van letörölni, bekrémezni, pelenkázni, felöltöztetni Bambinot, ha nem akarom ma is fürdőlepedőbe csavarva szoptatni. Óra indul. Épp csak pár másodperccel késsük le a célvonalat, de még időben sikerül mellre helyezni a babát, ahol összefogott kezecskékkel elmondja magában az esti imát, miközben teleissza a bendőjét és belealszik ebbe az élvezetbe.

Két hónap múlva, egy borongós keddi délután, miután minden este az összes elméletünk által kidolgozott problémát megoldottuk sorra, de egyikről sem bizonyosodott be, hogy általános megoldása lenne a fő problémának, ami a sírás volt ugyebár, Bambino lekéste a síróráját. Már negyed hét volt és Bambino még nem zendített rá. Megjavult! — vittem át az apjához diadalittasan a gyermeket, magasba emelve, mint egy isteni áldást. Ami egyébként is volt, nyilván, de így, hogy nem kellett letermeljem egy heti stresszhormon adagomat egy óra leforgás alatt, végre át is tudtam élni ezt a felemelő érzést, hogy ez a pici lény egy tündér és bearanyozza minden pillanatunk, még ha nem is veszünk tudomást róla.