fbpx

Ráérezni az erős pillanatra – avagy hogyan fotóz egy színházi fotós

Szerző: Simon Emőke •  Fotók: Rab Zoltán • 2020. április 1.

Megosztom:

Ráérezni az erős pillanatra

– avagy hogyan fotóz egy színházi fotós. Kulisszák mögött Rab Zoltánnal

Rab Zoltán kollégám volt még az Erdélyi Magyar Televíziónál.
Operatőrként, vágóként ismertem meg, aztán szépen lassan kezdett kinyílni számára a világ. Elkezdett fotósként színháznál, művészegyüttesnél is dolgozni. Egy új vállalkozásba is kezdett, házi kedvencek fotózásába. Jelenleg az erdélyi nők magazinjának, a Nőilegnek a marosvásárhelyi fotósa is. Pozitív kisugárzású, munkájában alázatos és tehetséges.

Tudom, hogy egy jó ideig párhuzamosan volt jelen az életedben a színház és a televízió. Mindkét esetben a képi világgal dolgoztál, de mégis két teljesen más világgal, ugye?

A különbség óriási, szó szerint, mert az a tapasztalom, hogy lehet, hogy nem épp 99, de nagy százalékban megismételhető, amit a tévének filmezek — kivéve az interjúk, mert ha azt újra kell kezdeni, akkor az már nem lesz olyan, a spontaneitás hiányzik —, de ami egyszer rajtam múlik, a kreativitásomon, a vágóképeken az mind megismételhető. Például, ha a képi mozgást elrontom, akkor azt megismételem, kevés olyan esemény van, hogy ha pont akkor nem filmezted úgy le, ahogy azt beadhatod adásba, akkor ne lehessen megismételni. Ezzel szemben a színházi fotózásnál minden egyszerre történik, a színész a színpadon, ahogy megnyilvánul nem egy gépezet, és nem lehet csettintésre azt mondani, hogy ezt most játszd újra, és akkor pont annyira legyen erős az arckifejezésed, és pont annyira éld bele magad, mint két perccel ezelőtt, mert nem kaptam el a pillanatot. Úgyhogy a színháznál sokkal jobban oda kell figyelni, mert a pillanat az elmúlik.

És hogyan figyelsz oda?

A színházi fotózás a ráérzéseken alapszik, meg a megérzéseken. Ez alatt azt értem, hogy rá kell tudni érezni arra, hogy az erős pillanat mikor jön el, hol csúcsosodik ki, vagy van arra esély, hogy ez még jobban kicsúcsosodjon.

Értsem úgy, hogy akkor ez a ráérzés jelenti ebben a műfajban a legnagyobb kihívást? Minden pillanatban résen lenni és a megfelelő pillanatban kattintani?

Igen, de nem csak, hiszen ami nagyon-nagyon fontos és egyedülálló ebben a műfajban, az az, hogy minden, amit én csinálok, alá van rendelve a műnek, az alkotásnak, az előadásnak. Ez mindennél fontosabb. Tehát fontos, hogy jó kép készüljön az előadásról, de ez sose mehet az előadás vagy a színész kárára. Nekem úgy kell jelen lennem, hogy közben ne legyek zavaró tényező.

És ez mindig összejön?

Nekem az a dolgom, hogy ez összejöjjön, és ezt megoldjam, de azt tudom mondani, hogy még mindig ez a legnehezebb számomra, pedig már egy jó ideje dolgozom színháznál. Emberekkel dolgozom, ugye, művész emberekkel, jó sokkal. Rendezőkkel, színészekkel egyaránt. Mindegyiknek megvan a saját stílusa, temperamentuma. Van, aki főpróbahét alatt stresszesebb, van, hogy pattanásig feszül a húr, és ilyenkor nagyon kell vigyáznom, hogy a jelenlétem ne feszítse tovább a húrt, hogy ne legyek a terhükre, hogy egy másodpercig se rám, hanem a műre tudjanak koncentrálni.

És ezt hogy éred el?

Az a legfontosabb, hogy jóindulattal próbálom megközelíteni, tisztelettudóan a szituációkat, és hogyha választani lehet, akkor inkább úgy döntök, hogy ne zavarjak, minthogy inkább egy szuper szögből csináljak fényképet.

El kell ismerni, hogy jó fotókat készítesz… te ezzel tisztában vagy? Tehetségesnek tartod magad?

Szerintem minimális a tehetség nálam, inkább imádom azt, amit csinálok, és ezért sokkal több energiát rakok bele, mint amennyit belerak egy olyan valaki, aki a megélhetésért csinálja. Amúgy jó sok idővel, és jó sok elkészített fotóval jön a tapasztalat.

Egy ideje viszont egy új kihívásba kezdtél: állatokat is fotózol…  honnan jött az ötlet?

Régóta terveztem magamnak egy oldalt, egy felületet, ahova fel tudom tenni a fotóimat, és akkor e célból képeztem magam. Néztem oktatóvideókat a fotósoknak szánt marketingstratégiákról, hogyha már csinálom, akkor csináljam jól. Az egyik videóban el volt rejtve egy ilyen infó, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a ranglista élén a menyasszonyi fotózás áll, második helyen az újszülöttek, és ezután jött a meghökkentő infó, hogy harmadik helyen a háziállatok fotózása áll.

… és akkor neked egyből felcsillant a szemed, és …

Akkor ennek nem adtam túl nagy jelentőséget, de az agyamban — mint utólag kiderült — elraktároztam jól, és aludtam rá egy párat, aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy hoppá-hoppá, nézzünk csak utána, hogy szép hazánkban van-e ennek hagyománya. Rájöttem hamar, hogy nincs — legalábbis az internetes kutatásaim kutatásaim szerint csak Bukarestben van ilyen oldal, Erdélyben viszont nincs. Így kezdeményezésem mondhatni egyedülálló.

Milyen eddigi tapasztalataid vannak, hiszen túl vagy már jó pár házi kedvenc fotózáson?

Ami a legfontosabb számomra — önző módon —, hogy nagyon hálás munka, amennyiben szeretettel, barátsággal, félelemmentesen közelíted meg őket, akkor ők is így közelednek, végtelenül hálás munka összebarátkozni velük.

A fotózást mindig barátkozás előzi meg?

Úgy a jó, mert nagyban hozzájárul ahhoz, hogy igazán jó fotók készüljenek. Sok mindentől függ a siker, egyrészt a gazditól, de az állattól a legfőképpen, hiszen nem mindegy, hogy milyen neveltetésben volt része, milyen a személyisége stb.

Mennyit tanultál az állatokról a fotózásoknak köszönhetően?

Sokat. Egyrészt képeztem is magam, elvégeztem két tanfolyamot is, ami konkrétan a házi kedvencek fotózásáról szól, és igyekeztem amerikai szakemberektől eltanulni a szakmát, már ha ennek ott van hagyománya. Vásároltam magamnak egy kutyalexikont is, és azt olvasgatom szabadidőmben, hogy minél jobban megismerjem a különböző kutyafajták tulajdonságait.

Mit ad neked ez a munka?

Azonkívül, hogy foglalkozol az állattal — ami automatikusan meghálálja magát, mert feltölt energiával —, még egy nagyon pozitív része a munkámnak, amikor a gazdi elkezd beszélni az állatról, arról könyvet lehetne írni vagy blogot vezetni. Ezeket a sztorikat is nagyon szívesen hallgatom.

Az állat érzékeli, hogy te most őt fotózod? A gyerek elszégyelli magát, vagy ellenkezőleg szerepelni kezd a gépnek… Valami hasonló az állatoknál érzékelhető?

Ugyanaz van, mint a babáknál, vagy a kicsi gyerekeknél, ugyanúgy működik.

Vannak valamilyen aranyszabályok, amit mindent esetben, minden állatnál alkalmazni tudsz, sőt kell?

Igen, vannak. Az egyik ilyen aranyszabály például, hogy az állatnak a kedvenc játékát otthon kell hagyni, ételt se szabad hozni neki, mert mind a kettő nagyon el tudja vonni az állat figyelmét a fotózásról. A kedvenc játéktól megbolondulnak, és a kajára is nagyon gerjednek az állatok. Nekem az a dolgom, hogy minél inkább tudjam a figyelmét irányítani, és ez nem mindig könnyű, ezért kellenek például ezek a szabályok.

Említed, hogy sokszor nincs könnyű dolgod, ha az állat figyelmét te szeretnéd irányítani. Milyen cseleket vetsz be mégis, milyen technikád van?

Valóban nincs könnyű dolgom, mert ez is sok mindentől függ, hogy mennyire irányítható a házi kedvenc figyelme. Függ attól, hogy kicsi vagy nagy állatról van szó, hogy hogyan nevelték, milyen a személyisége, hogy milyen állat, mert például a cicákkal sokkal nehezebb. Cicákkal gyakorlatilag lehetetlen együtt dolgozni, mert nem reagálnak, vagy nem úgy reagálnak bármire is, mint például a kutyák. Fotósként tudnom kell, hogy a kutya auditív lény, a macska pedig vizuális, így a cseleim is különböznek. Van egy kis kacsám, amit, ha összenyomok, elkezd hápogni. A kutyának elég, ha a tenyeremben elrejtem a kacsát, és hallja, nem kell feltétlen lássa. A kutya erre a hangra egyből felfigyel, és elkezdi hegyezi a fülét, míg a macska mintha mi se történt volna, meg se lövi az egészet. A macskának vizuálisan kell felkelteni az érdeklődését.

Mit kell szem előtt tartanod, mire kell figyelmed állatfotózás során?

Ami nagyon fontos velük kapcsolatban, hogy ugyanúgy, mint a gyerekek, nagyon hamar elfáradnak, nem képesek sokáig koncentrálni. Ezért figyelembe kell venni, hogy az idő az gyorsan telik és a fényképeket igyekezni kell elkészíteni.

Ami még fontos, hogy a figyelemfelkeltő eszközökkel csak csínján szabad bánni, mert különben egy idő után már nem lesz érdekes az állat számára. Ezért csak a kulcspillanatokban szoktam ezeket alkalmazni, például amikor pont úgy fekszik, ahogy én szeretném, és épp csak annyi hiányzik, hogy rám figyeljen, akkor gyorsan jön a hang, amire ő odafigyel, és akkor gyorsan elkapom, lekapom.

Ilyen téren nehezebb velük dolgozni nem, mint emberekkel?

Megoszlanak a vélemények, van akinek könnyebb, van akinek nem. Én nem mondanám azt, hogy nehezebb, én úgy gondolom, hogy a nehézségi foka ugyanolyan, mert az embereknél is különböző személyiségek vannak. Tudni kell, hogy egy introvertált személlyel hogyan kell dolgozni, hogyan egy extrovertálttal, hogy mit kezdjünk a komplexusokkal, önbizalomhiánnyal, ezeket fotósként fel kell tudni ismerni, és kezdeni kell ezekkel valamit másodpercek alatt. Egy jó fotós pszichológus is egyben kicsit, és nagyon jó emberismerő, hiszen rá kell bírnia az alanyt, hogy a kamera előtt lazuljon el. Ugyanígy kell dolgozni az állatokkal is. Fel kell tudni ismerni, mérni, hogy jól nevelt-e, szeretett állat-e, makacs, csintalan személyiség stb.

Hogyan zajlik egy-egy fotózásnak a forgatókönyve?

Minden esetben elő konzultációra szoktam hívni a gazdit, ahol elbeszélgetünk. Ez azért fontos, hogy minél több információt tudjak meg az állatról, a személyiségéről. Aztán olyanokról is elbeszélgetünk még, hogy hogyan öltözzön fel a gazdi, amennyiben ő is a képen szeretne lenni, mert a rikító szín pl. kizárt egy házi kedvenc fotózáson, hogy az állatról ne vonja el a figyelmet, a rikító zokni pl. vagy a kiegészítő.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.