Ősz Rómában

Szerző: Matusinka Beáta • Fotók: Matusinka Beáta • 2022. október 25.

Megosztom:

Ősz Rómában

Noha úgymond „Minden út Rómába vezet”, nekünk nagyon nehezen jött össze ez a másfél órás repülőút. Még tavaly novemberre lefoglaltunk egy járatot Szatmárnémetiből Rómába, amelyet időközben lefújt az egyik legnagyobb fapados légitársaság, így átváltva a jegyet jutottunk el akkor Jordániába, majd amikor ismét lefújta az idei őszi járatát innen, akkor úgy döntöttünk, hogy most már csak azért is marad az úti cél, legfeljebb Kolozsvárról szállunk fel. A reptéren viszont megtudtunk, a kijelölt indulási órát követő 3–4 órás várakozásban, hogy a nap sem lesz az eredeti, mivel meghibásodás miatt csak másnap reggel indulunk. Igaz, az aznapi szállás, vacsora és másnap reggeli biztosítva volt. Így három nap helyett 2 napot töltöttünk az örök városban, ahova felkapott jellege miatt nem gondoltam volna, hogy visszakívánkozom…
A megérkezést követő közel egyórás buszozás alatt a Ciampino reptérről azon gondolkodtam, hogy vajon milyen érzés lesz egy olyan várost felfedezni, ahova élete során szinte mindenki el kíván jutni, egy olyan várost, amelyben turisták tízezrei fedezik fel az útikönyvek nélkül is jól ismert látványosságokat, ahova eddig éppen emiatt nem vágytam, de ahova úgy éreztem az elmúlt időszakban, hogy mégis eljött az ideje. Noha a mai Róma számos problémával küszködik, a repülőgépből is látható ókori pompa és hangulat még mindig elvarázsolja az ideutazót, egy ízletes pisztáciás Cannoli, pisztáciás fagyival és egy egyszerű, de nagyszerű eszpresszó már valahol a Termini környékén megnyugtat, hogy azért a jelenben is belekóstolhatunk a dolce vita-ba.
Julia Roberts Ízek, imák, szerelmek című filmjében — noha története egy klasszikus szirupos szálra van felfűzve — szerintem kevés olyan nő van, aki ne tudna egy-egy pillanatban azonosulni a főszereplő Lizzel, egy olyan nővel, aki nem akart többé megfelelni, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Valahogy engem is hasonlóképpen varázsolt el Róma ebben a két napban, mint egykor az Amerikából ideköltöző főszereplőt, aki ugyanabban a házban bérelt lakást, mint amit mi találtunk a XV. századi Torre della Scimmia, avagy Majomtoronyban, a Via dei Portoghesi 18. szám alatt. Innen indultunk el egy hosszú sétára még érkezésünk napján a Vatikánba. Természetesen előtte ebédeltünk egy finomat a szomszédságunkban található Navona tér környékén, majd a Tevere egyik hídján áthaladva egyre közelebbről tekinthettük meg a Szent Péter Bazilikát.
Viszonylag keveset, mintegy 20–30 percet álltunk sorba ahhoz, hogy belülről is megcsodáljuk az impozáns épületet. Éppen a délután 6 órási szentmisét tartották, és noha a tömeg moraja elnyomta a meghittséget, mégis megható érzés volt itt lenni, egy olyan helyen, amiről annyiszor lát és hall az ember felvételeket, híreket, filmeket. Ezután 7 órára foglaltunk belépőt a Vatikáni Múzeumokba, amelyet a repülőgép későbbi indulása miatt gond nélkül át tudtunk tenni erre a napra. Azt képzeltük, hogy időt nyerünk ezzel a foglalással, de valójában a nagy tömeg ellenére itt sem volt igazi sor, sőt az előzetes online foglalású jegyünk 4 euróval került többe fejenként. Órákat sétáltunk az összesen 8 km hosszúságú termeken, amelyek végén természetesen mindenki a Sixtus-kápolna mennyezetének freskóit kívánja megtekinteni, mely 540 négyzetméteres területével a világ legnagyobb egybefüggő freskója, melyet Michelangelo négy év alatt készített el. A 8600 négyzetméternyi mennyezet 9 panelre van osztva, mindegyik egy-egy bibliai jelenetet ábrázol. A leghíresebb, ikonikus jelenete Ádám Teremtése, amelyen Isten előre nyúl, hogy megérintse Ádám ujjának hegyét. A palotában közel 1400 szoba, galéria és kápolna van. Ebből Raffaello stanzái, azaz 4 szobája volt talán a legdíszesebb, amelyet a festő falfestményei borítanak. A hosszú séta után már késő este egy olasz pizzával és Negroni koktéllal zártuk le az első napot.
A második napot jóval később kezdtük el és egyenesen a szállásunk szomszédságában levő portugál misére mentünk be. A reggeli ébredést követően a zsalugátert kinyitva egyből a templom kupolája előtt lebegő angyalkák alakja fogadott, hívogatóan a déli misére, majd amikor valamivel később fehér inges férfiak gyülekeztek, egyértelművé vált, ma itt kell kezdjük a napot. Különlegesek egyébként a római templomok, legtöbb márvánnyal díszített és kitűnő hangzású orgonával rendelkezik. Mivel nem szerettem volna elkövetni az egykori párizsi hibát és tudtam, hogy két nap alatt nem lehet és nem is érdemes túl sok látnivalót alaposan megismerni, aznapi úti célunk valójában a bohém Monti negyed volt.
Így a környéken lévő látnivaló mellett ezúttal csupán elsétáltunk: Pantheon, Trevi kút, Spanyol lépcső, valamint már esti kivilágításában a Colosseum és Traianus oszlopa. Viszont a római érzést úgy igazán ebben a negyedben éreztük. Nagyokat sétáltunk, vintage és helyi tervezők boltjaiban nézelődtünk, tipikusan olasz, egyenes és letisztult vonalvezetésű darabokra bukkantunk, koktéloztunk, vacsoráztunk és csupán egyszerűen elvoltunk, szinte egy fél napon keresztül itt. A következő délelőttön, még indulás előtt, elsétáltunk a csomagjainkkal együtt a Villa Borghese felé, e csodálatos park önmagában is elbűvölő, ráadásul a kellemes őszi fényekben és időjárásban fél Róma látható innen.
Valahogy az volt az érzésem ebben a két napban, mintha a csodálatos színekkel és 26–27 fokos hőmérséklettel büszkélkedő római őszben kiléptem volna az időből, mintha meghosszabbodtak volna a nappalok és az éjszakák. Mintha az örök város örök és nagyon jó érzéseket igyekezne továbbítani felém. Csupán a kérdés, hogy lehet-e figyelni minderre igazán, van-e idő megállni, igazán szétnézni és a tömeg moraja, vagy mindennapos zakatolás mellett észlelni az igazi ízeket, hangokat, illatokat, érintéseket és fényeket…
Nekem úgy tűnt, hogy az olaszok elég jól állnak mindezzel…

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ