Ne told a képembe – azaz ne a Facebook-on, Instán éld ki az anyák napját.

Szerző: Simon Emőke • Fotók: Unsplash, Simon Emőke • 2024. május 5.

Megosztom:

Ne told a képembe – azaz ne a Facebook-on, Instán éld ki az anyák napját.

Anyák napja. Egyeseknek boldogság, másoknak fájdalom. Boldogság annak, akinek él az anyukája, és egészséges szereteten és határokon belül mozgó kapcsolatuk van. Boldogság annak, aki anya és éli ezt a csodát. És fájdalom annak, aki elveszítette már az anyukáját, vagy tátong benne egy hiányérzet az iránt az anya iránt, akire szüksége lett volna, de nem volt hozzá szerencséje. És fájdalom annak, akinek még nem jött össze, hogy anya legyen, de szeretne anya lenni, vagy annak, akit folyton csesztet a társadalom, hogy miért nem lett még anya. Kényes dolgok ezek. És sokszor azt látom, tapasztalom, hogy egyáltalán nem vagyunk óvatosak. Nem gondolunk bele dolgokba, nincs bennünk kellő megfontoltság, empátia. Kérdezünk, kérdőre vonunk, mintha a mi dolgunk lenne. Nem, nem az. Úgyhogy ne tegyük. Magánügy. És kész. Semmi közöm hozzá, hogy valaki akar vagy nem akar, tud, vagy nem tud anya lenni.
Egy másik jelenség, ami anyák-napján felüti az orrát – hasonló egyébként, ami más ünnepekkor vagy nyaralások alkalmával is megfigyelhető. Megtelik a Facebook és Insta boldog anyákkal, és boldog anya-lánya, fia-anya fotókkal, bejegyzésekkel, köszöntésekkel, fotókkal. Nem azt mondom, hogy ne köszöntsd fel anyukádat, hogy ne legyél hálás érte, vagy a gyerekeidért, akiknek az anyukája lehetsz, DE:
Minek? Kinek akarod ezt mutatni? Miért fontos ez, hogy a világ lássa, hogy neked milyen csodálatos kapcsolatod van anyukáddal, hogy te milyen csodálatos anyuka vagy. Miért érzed ennek a szükségét? Miért teszed ezt ki a kirakatba pont ezen a nap? Sokszor azért, hogy nehogy lemaradj. Hiszen, ha már mindenkinek erről szól az üzenőfala, akkor nehogy már csak én lennék ilyen szerencsétlen. Nem, meg kell mutatnom, hogy nem vagyok. Sokszor azért, mert bizonyítani akarsz, meg akarsz felelni te is annak a képnek, amit a képedbe nyomnak.
Sokszor azért, mert hozzátartozik az imidzsedhez. Meg kell tudja a világ, hogy jó anya vagyok, és hogy milyen csodálatos anyám van nekem.  Az élet azonban a realitásban zajlik. Azt gondolom, hogy, akinek valóban jó kapcsolata van az anyukájával, annak nem kell az imidzs, nem kell a bizonyítás, nem kell a sok like, komment, a külvilág visszajelzése. Vesz egy szál virágot, az anyukája szemébe néz, megöleli és kész. Az anyaságát pedig megéli a hétköznapokban, szintén nincs szüksége arra a sok csodáló visszaigazoló megjegyzésre.
A másik oldalnak pedig azt mondanám, hogy ne dőlj be. Kezeld a szociális médiát a helyén, főleg ezeken a “bizonyos” napokon. Nem könnyű, tudom, amikor reggeltől estig azt tolják a képedbe, ami neked nincs. Azonban azt se tudod, hogy mije van. Mert nagyon sokszor, amit ott látsz, egy fotón az nem a valóság. Az csak egy illúzió, egy pillanatnyi kép, ami egy belső hiányból született. Nem tudhatod, hogy milyen a kép mögötti élet egyébként a mindennapokban. Lehet, hogy te sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagy amúgy, mint azok, akiknek látszólag megvan az, ami neked nincs.
Ami fontos, és amire segítő szakemberként felszerettem volna hívni ezzel az írással a figyelmet az, hogy kezeljük a helyén a szociális médiát. Az élet nem a Facebookon és az Istan zajlik. Szerencsére. Továbbá ne toljuk egymás képébe azt, ami egyébként magánügy. Éljük az életet ott, ahol az éppen történik. A jelenben és a szívünkben.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ