Napsütötte Spanyolhon

Szerző: Linzenbold Vanessa •  Fotók: Linzenbold Vanessa • 2021. március 17.

Megosztom:

Napsütötte Spanyolhon

Reggelente, amikor elhúzom a sötétítőt a szobám ablakán, még mindig reménykedem, hogy ugyanaz a kilátás fogad, mint ami négy hónapon keresztül Granadában. Az Erasmus+ diákprogram keretén belül talált rám az a lehetőség, amit sokáig elképzelhetetlennek tartottam. Számomra teljesen idegen országban gyakornokoskodni egy olyan szakmában, amit tanultam és szeretek. De persze, mint utólag kiderült, ez ennél sokkal többről szólt.
A leggyakrabban hallott kérdések ezzel kapcsolatban a következők voltak: „Egyedül mész?”, „Vár majd valaki a reptéren?”, „Barátnőd is megy veled?” és a többi. Utólagos, tisztázott válaszaim pedig, igen, egyedül intéztem mindent a legelső papírmunkától az utolsó repülőjegyig; nem várt senki a reptéren (a testhőmérsékletet vizsgáló rendőrökön kívül), s még a rég ismert barátnőim sem kísértek el. Egyedül indultam el, mégse voltam soha egymagam. Minden kis fejezetnek megvoltak a maga szereplői, akik utam során pont beleillettek a képbe. Kaptam közvetlen és közvetett útmutatást, felhőtlen beszélgetéseket a világról, tudást, jókedvet, spontán utazótársakat, voltak az anyanyelvemen hozzám szólok, s olyanok is, akikkel kézzel-lábbal tudtam csak kommunikálni. Így tettem szert új barátokra a világ minden pontjáról, és apránként közelebb kerültem ahhoz az emberhez, akit nem ismertem annyira, mint azt hittem. Önmagamhoz.
A beilleszkedés elég könnyen ment, a spanyolok életvidám, vendégszerető emberek, és Granada híres egyetemi város, ahol mindenféle náció megfordul, s élnek egymással békében. A fentebb említett szobát illetően egészen szerencsés voltam, mivel Albayzín egyik legmagasabb pontján laktunk, közel a Mirador de la Lona kilátóhoz, ahonnan mondanom sem kell: a látvány lélegzetelállító volt. 
Botladozva járkáltunk fel s alá a városban, mert mindig akadt egy csodálatos kilátás, pálmafás parkok, díszes épületek vagy megcsodálni való naplemente, annyi, hogy nem maradt időnk a lábunk elé nézni. Utólag meg is állapítottuk az erasmusos kollégáimmal, hogy ez a város bizony egy nagy kilátóra épült. Nem véletlenül tartják a mór kultúra ékkövének, hisz sok minden maradt hátra azokból a virágzó időkből. Kihagyhatatlan látogatási célpont az Alhambra templom, amely esetünkben egy egész napos programnak bizonyult. A járvány miatt szinte egyáltalán nem voltak turisták, s úgy tűnt, egy kis ideig teljes betekintést nyertünk a történelembe. Számunkra különösen hízelgő volt ez a szerencsés alkalom, hiszen a műhelyben, ahol szerződtetve voltunk, eredeti Alhambra díszítéseket és motívumokat kreáltunk újra, és festettünk meg teljesen a nulláról. 
Fontos leckét tanultam meg a mór építészetből és életstílusukról. Mégpedig azt, hogy bár a külső nem biztos, hogy hivalkodó, de aki méltó arra, hogy megtekintse a belső értékeket, az csak ámulni s bámulni fog. A külső legyen mindig egyszerű és megbízható, belül pedig nyugalom és pompázatos élet. 
Ha a hosszú nappalok és a konstans napsütés önmagában nem lenne elég, Granada tökéletes terep a természet kedvelőinek, mert akad itt minden: napos tengerpartok egy fél óra autókázásnyira, bicikliutak, túraútvonalak, extrém sportok (például a siklóernyőzés vagy SAP), és persze a téli időszakban a havas síparadicsom, a Sierra Nevada hegycsoport. Elárulok pár általam meglátogatott helyet, amelyekről nem feltétlenül esik szó a turista útmutatókban, s épp ezért bizonyultak meghittebbnek, távol a nyüzsgő embertömegtől. Malaga tengerpartjától keletre található a Peñon del Cuervo strand, ahol egy rejtélyes formájú szikla magasodik ki a tengerből, és a kristálytiszta víz alkalmas snorkelingre és búvárkodásra. Nerja 10 m széles homokos strandjai sem okoznak csalódást vagy akár Playa de Maro, ahol a bátrabbak a sziklaugrást is kipróbálhatták. A nap szerelmeseinek pedig ajánlom megnézni a naplementék bármelyikét, főleg Maro településen, ahol Torre de Maro teljes kilátást ad az öbölre és zavartalanul élvezhetik a csodát.
Minden este megnéztem a naplementét az ablakomból, és a sokadik ilyen rituálé után rájöttem, hogy a maga módján mindegyik különbözött. Bár a folyamat ugyanaz volt, mégis minden alkalommal elcsodálkoztam és csak bámultam szótlanul. Az eszemmel mindig tudtam, de csak itt éreztem igazán azt, hogy a pillanat megismételhetetlen, visszafordíthatatlan, újraélni képtelenség. Bár reménykedünk a dolgok folytonosságában és hisszük, hogy van még időnk mindenre, de valójában törékeny létünk közel sem egy életbiztosítás. Csakis az idő dönti el, hogy mennyire gyorsan, de a változás elkerülhetetlen. Ezért is jó dolog mérlegelni, de túlagyalni káros. Végül is mindenki tapasztalta már a saját bőrén az „ember tervez, Isten végez” szituációt, amikor jó előre, részletesen papírra vetjük a bizonyosnak vélt terveket, aztán pedig dől a kártyavár. Így hát megettem azt a sütit, megvettem azt a bizonyos ruhát, kipróbáltam minél több olyan dolgot, ami egy kicsit is megmozgatta a fantáziámat. Ugyanezt tanácsolom másnak is. Semmi se maradjon ki az életünkből, csak azért, mert akkor éppen volt kifogás ellene.
Megtanultam azt is, hogy nagyon sokszor az életben egyetlen döntés választ el minket a célkitűzéseinktől és hogy az általunk elképzelt cél valójában csakis útmutatásként szolgál. Az igazi cél az a folyamat, amely formál, nevel, jobbá s erősebbé tesz. A solo traveling sokszor egy olyan meditációs állapot, amelyben a legjobb, hogy a komfortzónánkon kívül kényszerülünk önismeretre. S bár sokszor kapunk külső segítséget, a nap végén úgyis az lesz döntő fontosságú, amit önerőből értünk el. Ezt a fajta tapasztalatot elsajátítva, megálljuk helyünket a világ bármely pontján. 
Bár elmondhatatlanul hálás vagyok minden itt eltöltött percért, mégis a legjobban azért, hogy volt a Föld egy kis zugában egy olyan hely, amit hazának hívhatok, és ahol voltak, akik hiányoltak, szerettek és hazavártak.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ