28 okt Na és nálad ki az úr a fejedben? — avagy az elméd irányít téged, vagy te az elméd?
Na és nálad ki az úr a fejedben? — avagy az elméd irányít téged, vagy te az elméd?
Nagyon sokszor nem vagyunk jelen a saját életünkben. Furán hangzik, de így van. Mondd, hogy veled nem történt meg, hogy kétszer cukroztad meg a kávét, hogy vissza kellett menned ellenőrizni, hogy bezártad-e az ajtót, hogy a munkahelyeden a nyolc órát szorongva ülted végig, mert nem voltál biztos benne, hogy reggel mielőtt elindultál, kihúztad-e a vasalót, elzártad-e a gázt.
Sokszor nem vesszük észre, ha közben megjött az ősz, vagy a tavasz, ha illatoznak a fák, a virágok, ha csicseregnek a madarak, ha átfestettek egy középületet, vagy kivágtak egy fát. Ahogy azt sem vesszük észre, ha a testünk finoman küld jelzéseket felénk, ha a lelkünk elfáradt, vagy éppen zaklatott. Nem vesszük észre, mert máshol vagyunk, a figyelmünk nincs jelen.
Ha őszinték vagyunk, és kicsit jobban megfigyeljük magunkat, akkor észrevehetjük, hogy életünk túlnyomó részében automata pilóta üzemmódban vagyunk. Rutinszerűen végezzük a napi teendőket, gondolataink közben hol a múltban, hol a jövőben kalandoznak.
A jelent, az itt és mostot, a legértékesebb pillantot, az ÉLETÜNKET gépiesen éljük. Nagy kár, mert így lemaradunk a legfontosabbról, mindarról, ami igazán számít, ami a lényeg, amiért érdemes a Föld nevű bolygónak a lakója lenni.
Mindezért a folyton elkalandozó elménk a felelős. Ő az, aki elszakít minket életünk tudatos megélésétől. Egyik gondolatot küldi a másik után, és abba az illúzióba ringat, hogy fontosabb a múlt és a jövő.
Figyeld csak meg te is a gondolataidat. Én megtettem. Voltak napok, amikor írtam ezeket, és este, amikor rájuk néztem, akkor megdöbbenttem álltam a papírral a kezemben, mert képzeld, kb. 80 százalékban vagy a múlt sérelmeire, vagy a jövő szorongásaira utaltak. Az illúzió, csapda ebben viszont az, hogy a múlt már rég nincs, a jövő még nincs. Az életünk viszont most van, most zajlik, most történik. Igen a múltból tanulunk, a jövőt tervezzük, de egyiknek sem szabad a rabja lenni. Márpedig sokszor vagyunk rabok, az elménk rabjai…
Hogy törhetünk ki az elménk fogságából?
Én felfedeztem erre egy jó technikát, tudatos jelenlétnek (mindfulnessnek) hívják. A technika lényege, hogy szelidítsük meg az elmét, hogy fejlesszük, erősítsük meg magunkban azt a készséget, ami lehetővé teszi, hogy mi irányítsuk az elménk, és ne ő minket. Egyszerűnek hangzik, ugye? Mégsem az, tudom. Életünk legnagyobb kihívása, de nem éri meg, ha végre legalább egy rövid kis időre békén hagy minket az elménk?
Hogyan gyakorold a tudatos jelenlétet?
Kezd a lehető legegyszerűbb módon. Mindig csináld azt, amit éppen csinálsz. Tudom, tudom, eddig is így tetted. De most mégis azt mondom, hogy próbáld egy kicsit másként. Tedd, csináld a teljes figyelmeddel. Igyál, egyél úgy, mintha most innál/ennél életedben először, figyeld közben az ízeket, az illatokat.
Csodáld meg munkába menet az őszt, a fák színét, az épületeket, a közlekedő járműveket, a veled szembe jövő embereket — érezd a város ritmusát.
Ha mosogatsz, csak mosogass, ha zuhanyzol, csak zuhanyozz, és ha főzől, akkor csak főzz. Ne pörgess közben ezer és ezer gondolatot a fejedben, ne gyárts forgatókönyveket, és ne tervezz. A kapcsolataidban is legyél mindfulness. Amikor beszélgetsz valakivel, akkor ne vedd fel közben a telefont, ha ölelsz, akkor ne a következő 5 perceden gondolkozz, ha szomorú valaki a környezetedben, vedd észre, ha sír, vigasztald meg, ha segítségre szorul valaki, segíts. És magaddal is legyél mindfull. Vedd észre és tudatosítsd, ha éppen te nem vagy jól, ha a tested elfáradt és pihenőt kér, ha a lelked nyugtalan és tombolnak benne az érzelmek.
Ne menekülj, ne gondold túl, csak egyszerűen tudatosan éld meg.
Legyél mindennek a megfigyelője, ami körülötted és benned zajlik, és ne az elszenvedője. Így az életednek lesz íze, illata, értelme, életszaga, és kicsit kikerülhetsz az elméd körforgorgásából és rabszolgatartásából.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
