10 márc Mutasd magad! – Tóth Orsolya
Mutasd magad!
– Tóth Orsolya
Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Tóth Orsolya, szociálpedagógus, mentor, programszervező, fotós – az Angie by Tóth Orsolya megálmodója.
1. Ki vagy te?
Nő, segítő (mentor, szociálpedagógus), fotós, útitárs, „analitikus” és „felfedező” (lelki szinten utazom a legtöbbet).
2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?
Hálás a szívem, hogy olyan területen dolgozhatok, ami igazán én vagyok, a gondoskodás, figyelem, támogatás egy lételemem, és hogy a munkámban támasz lehetek azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá, a legnagyobb áldás. A fotózás pedig az önkifejezés eszköze is számomra, ezért fontos, amit megfogok, az mindig többről szól, mint amit a szem közvetít, lehet a harmónia, lehet a paradox és az érzelmek, mindaz, ami megfoghatatlan, amihez csak asszociálni tudunk (mindenki a maga eszközével), pontosan leírni, szavakkal kifejezni nem. Jól lenni, jó lenni a női szerepben örök felfedezés, kihívás, tanulás számomra.
3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?
A boldogság az a képesség, hogy örülni tudok az apró dolgoknak, hogy örülni tudok annak, amim van, örülni tudok a pillanatnak… ugyanakkor egy döntés megélni a jót, a szépet, az örömet.
4. Milyen gyakran szoktál sírni?
Ritkán. És hálás vagyok, ha sírni tudok, akkor felszakad bennem valami.
5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?
Sok fantasztikus humorú barátom van. A humor nagyon fontos számomra, imádom, ha spontánul meg tudjuk fordítani az érmét és nevetni tudunk a nehézségeken, a hibáinkon, ha képesek vagyunk meglátni a viccet, a vicceset egy-egy helyzetben.
Lenyűgöznek a humoros emberek, van, aki képes humorba foglalni azt az információt, amit a legtöbb ember ki sem mond. Csodálatos az a képesség, hogy meg tudod fogni, fel tudod nagyítani, ki mered mondani a súlyos- vagy tabutémákat, mindezt könnyedén.
6. Mit jelent számodra a rutin?
Biztonság és unalom, néha hiányzik és vágyom rá, legtöbbször kerülöm. Azért van egy pár rutin az én életemben is, pl. a reggeli fekete tea, tejjel.
7. Mi az, ami igazán feltölt?
Ha az égvilágon senkire és semmire NEM KELL figyelnem (leginkább egyedüllét), vagy az igazi kapcsolódás… a jó alvás és a szabad tánc…
8. Mit jelentenek számodra a barátok?
Kapcsolódást, megosztást, érintkezést, inspirációt, tanulást, jó példát.
9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?
Jelenleg: Egyik legfontosabb dolog, amit az életben csinálhatsz, hogy tudasd az emberekkel, hogy nincsenek egyedül (One of the most important you can do on this earth to let people know they are not alone). Az életben egy játékot érdemes játszani, mennyire kerülhetek közel a másikhoz a nélkül, hogy fájdalmat okoznánk egymásnak (Feldmár A.) …emlékből idézett.
10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?
Klimt, A csók. Kapcsolódás és misztikum avagy a kapcsolódás misztikuma.
11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?
A természetes alvás-ébrenlét ciklus mesterséges szabályozását :)).
12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?
Ha az én 5 évesem, akkor elmondanám, hogy mennyire szeretem, figyelve a szükségleteire, igényeire (nem mesélnék ) …azt látom fontosnak, hogy mit tapasztal meg SZERETET néven.
13. Van kedvenc ételed?
Sajtok minden formában, olaszos ételek minden formában (az olaszos életfilozófiát is dicsőítve :)) )
14. Szeretsz főzni?
A főzés is lehet alkotás, kísérletezés és lehet rutin. Szívesen főzök, ha mindig kell főznöm, akkor teher.
15. Mi köt le a legjobban?
A fotós utómunka, zenével, hanganyaggal összekötve, ami sokszor belső utazássá és önkifejezéssé válik.
16. Mit jelent számodra a természet?
A természet a fizikai, lelki meztelen való, amikor megmutatjuk sebezhetőségünket, a természet mi vagyunk, ha levesszük az álarcot. Számomra a vízi élmények (tóban, tengerben fürdeni) jelentik a végső egybeolvadást a természettel.
17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?
Ráció vagy lélek? Végiggondolva, ebben az életben, testben, ezzel az énemmel, lélekkel, valószínű csak ezeket választanám (nagyobb hittel és bizalommal a saját erőmben).
18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?
Hogy lehet könnyedèn élni és mégis a maximálisat kihozni? És gazdag érzelemvilágot, de kevesebb szenvedést megélni, hogy lehet?
19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!
Edith Eva Eger A döntés című könyve, olyan volt mint az élet, drámai, erős, benne volt minden mélység és magasság és köszönöm a boldog véget. Megjárni a poklot és méltósággal felülkerekedni, a leginspiróbb életmese.
20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?
Te vagy a legfontosabb (mondták már neked?)
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.