Mutasd magad – Sándor-Nagy Juliánna

Szerző: Csata Éva • Fotók: Karancz Orsolya, Takács Andrea • 2023. július 21.

Megosztom:

Mutasd magad!

– Sándor-Nagy Juliánna

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Sándor-Nagy Juliánna: Én előre tartok. Ha kapnék esélyt visszamenni, nem élnék vele. A hibák, amiket elkövettem arra szolgáltak, hogy tanuljak belőlük. A rossz dolgok, amik történtek velem, arra, hogy megerősödjek. Arra végképp nem vágyom, hogy újra végigcsináljam, amit egyszer már megéltem. Pont ott tartok az életemben, ahol tartanom kell és elégedett vagyok azzal, akivé váltam.

1. Ki vagy te?

Sándor-Nagy Juliánna, vállalkozó, rendezvénydekoratőr, esküvői virágkötő, méhészfeleség, hokis anyuka. Egyeseknek túl sok, másoknak nem elég.

2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?

Nem tudom ezeket a szerepeket különválasztani. Mindig az aktuális feladataim határozzák meg, hogy épp melyik a domináns, de mindenben ott a többi is.

3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?

Ne másban, magadban keresd! Engedd meg magadnak! Előfordul majd, hogy egyszerre leszel eszeveszettül boldog és végtelenül boldogtalan.

4. Milyen gyakran szoktál sírni?

Gyakran. Leginkább dühömben, csalódottságomban vagy tehetetlenségemben. Máskor a meghatottságtól. Van, hogy egy ártatlan mondat késztet zokogásra.

5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?

Az abszurd helyzetek. A suta poénok.

6. Mit jelent számodra a rutin?

Ez a helyzettől függ: a családi mindennapokban jó kis útjelző, a munkavégzés folyamatában támasz, a kreatív tevékenységeimnél figyelmeztetés: ideje lapozni.

7. Mi az, ami igazán feltölt?

A jó társaság. Az elismerés. Társasjáték. Egy új fülbevaló a gyűjteményemben. A magány. A tengerpart. A kandallóban pattogó tűz melege. A lengedező szellő. A semmittevés.

8. Mit jelentenek számodra a barátok?

Mindig megtiszteltetés, ha valaki a barátom akar lenni. Néha nehéz elhinni, hogy érdemes vagyok mások barátságára. Hálás vagyok, hogy a barátaim ezt másképp gondolják.

9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?

Van. Az iskolában én is több verset megtanultam kívülről, de egyáltalán nem vagyok idézgetős típus. Mindig a végtelenre nyújtott iskolai beszédek jutnak eszembe, ahol évről évre ugyanazt az öt-hat idézetet fűzték beszédbe, csak más-más sorrendben, de mindig hasonló összekötő szöveggel. Nem sokat mondtak nekem… A másik problémám az idézetekkel, hogy gyakran giccsesnek érzem őket. Én kíváncsibb vagyok az eredetiségre, a saját gondolatokra.

10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?

Kedvenc? Nincs. Ha lenyűgöző festményre gondolok, Edvard Munch A sikoly című alkotása jut először eszembe.

11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?

Az első kávé a reggelt. A többi ürügyet: kicsit leállni, kicsit beszélgetni, szünetet tartani.

12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?

Emlékszem az ötéves, szerelmes önmagamra, így azt mesélném el. A szerelem a „körben áll egy kislányka” játék. A pillanat, amikor te vagy a kör közepén, de nem tudsz megállni, csak forogsz, mindig arra, amerre a kiszemelt megy, míg a kör meg nem áll. Megfogod a kezét, és onnan már ketten forogtok a kör közepében.

13. Van kedvenc ételed?

Nem tudnék egy ételt kiemelni. Általában a könnyű, egyszerű ételek esnek igazán jól, ami néhány hozzávalóból megvan és nem kell kilenc konyharobot és a világ túlsó felén hobbitok által ásott bányából felhozott, majd tündérek által aranymozsárban tört fűszer az elkészítéséhez. Ha valaki más főzi ezt meg nekem, annál jobb.

14. Szeretsz főzni?

A zsigeri válaszom, hogy nem. Vannak azonban helyzetek, amikor nagyon is. Például nagy családi eseményekre főzni mindig öröm.

15. Mi köt le a legjobban?

Hosszú ideig semmi.
Mindig új terveim vannak, kísérletezek, kitalálok dolgokat. Ami nagyon leköt, azt ritkán engedem meg magamnak, mert túlságosan kivon a forgalomból. Ilyen egy könyv (még csak nem is kell jó legyen, de ha nekifogtam, a végére kell járnom), vagy minden, ami aprólékos, kreatív mütyür-munka.

16. Mit jelent számodra a természet?

Nincs a természetnél lenyűgözőbb dolog. Mindig beleszédülök a gondolatba, hogy micsoda törvényrendszer áll a világ működése mögött, hogy milyen bonyolult a legegyszerűbb teremtmény is, és mennyire megvan a maga rendeltetése. Aggaszt, hogy mi, emberek belepiszkáltunk ebbe a szabályrendszerbe, nem számolva a következményekkel és nem tudunk leállni.

17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?

Én előre tartok. Ha kapnék esélyt visszamenni, nem élnék vele. A hibák, amiket elkövettem, arra szolgáltak, hogy tanuljak belőlük. A rossz dolgok, amik történtek velem, arra, hogy megerősödjek. Arra végképp nem vágyom, hogy újra végigcsináljam, amit egyszer már megéltem. Pont ott tartok az életemben, ahol tartanom kell és elégedett vagyok azzal, akivé váltam.

18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?

Ezen most, ezt a kérdést olvasva gondolkoztam először. Nem jut eszembe kérdés, de szívesen leülnék vele és hallgatnám, ahogy az életútjáról mesél és arról, hogyan lett ő a bölcsek kövének őrzője. Szerintem a történet maga hordozna némi tanulságot.

19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!

Rég nem volt ilyen. Amióta ennyi dráma van körülöttünk, azóta csak könnyed témájú könyveket vagyok hajlandó olvasni. Segítenek kiszakadni a valóságból.

20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?

A kocka fordul, a szerepek cserélődnek. Aki ma lent, az holnap fent. Eszerint cselekedj, eszerint ítéld meg magad és másokat.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS