Mutasd magad! – Nyikó Anetta

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash, Facebook • 2023. január 27.

Megosztom:

Mutasd magad!

– Nyikó Anetta

Egy igazán új és inspiráló sorozatot indítunk ebben az évben. Ismerjünk meg együtt érdekes lelkeket, elméket, gondolatokat ugyanazon kérdések tükrében. Csata Éva új sorozata: Mutasd magad címmel! Tekintsetek be ezen emberek életébe és ne feledjétek, ahány ember annyi féle csodálatos világ.
Nyikó Anetta mozgássérült programozó, zenész, énekes, slammer, közösségi aktivista. Kovászna megyében született, de egyetemi tanulmányai elkezdése óta Marosvásárhelyen él. Slamjei követhetők hivatalos Facebook-oldalán. Hangja csodálatos, hiszen lelke mélyéről szól.

1. Ki vagy te?

Elsősorban teljes értékű ember és nő. A mozgássérült programozó, zenész, énekes, slammer, közösségi aktivista és úgy érzem, hogy az összes többi jelző, amit kaptam az évek során, csak mellékes.

2. Melyik szerepeddel tudsz a leginkább azonosulni?

Talán az összes szerep együtt teszi ki azt, aki igazából vagyok. Ha a rohanó, materiális világ külső szemszögéből nézzük, akkor a független, önfenntartó fiatal programozó lány az, aki megnyilvánul. Az én belső világomban azonban talán az énekes, a zenész, a művészetekben önmagát kereső én az, ami hangsúlyosabb. Talán fogalmazhatnék úgy is, hogy az alkotóval tudok lélekben azonosulni. Legyen az bárminemű alkotás.

3. Mit mesélnél egy tizenhat évesnek a boldogságról?

Nem mesélném a boldogságot, megmutatnám neki: mutatnék neki útszélén, porban nyíló virágot; mutatnék neki pár használhatatlan rámpa után egy olyat, ami gond nélkül használható; mutatnék neki jó könyveket, csodálatos dallamokat. Nem mesélnék a boldogságról, megmutatnám, hogy hogyan kell meglelni azt a mindennapokban, a legapróbb részletekben, hiszen a boldogság bennünk van. Nem keresni kell, megélni kell.

4. Milyen gyakran szoktál sírni?

Az az érzésem, hogy nem elég gyakran. Túl sokszor mutatom magamat erősnek, és fojtom el a könnyeimet. Jobb lenne bátrabban sírni, kiengedni, elengedni.

5. Mi vagy ki az, aki képes megnevettetni?

Szerencsére bárki képes erre. A családom, a barátaim, egy jó sztori, akár egy véletlenül elkapott pillanat. Szeretek nevetni. Szoktam is. Magamon is.

6. Mit jelent számodra a rutin?

Egy Antoine de Saint-Exupéry idézet foglalja össze számomra a rutin szó jelentését: „Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (…). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.” Pontos időbeosztás alapján tudjam rákészíteni a lelkemet különböző tevékenységekre, legyen az munka, én-idő, szabadidős tevékenység, találkozások, bármi.

7. Mi az, ami igazán feltölt?

A zene, a hangszerek, a dalszövegek, az éneklés maga.

De ugyanúgy a családdal, barátokkal együtt töltött minőségi idő. Van, amikor egy jó könyv is ugyanilyen hatással van rám. Fontosnak tartom, hogy ne csak egy helyről gyűjtsek erőt, legyen erre egy több pilléren álló, kifogyhatatlan erőforrásom.

8. Mit jelentenek számodra a barátok?

Az életet, a lehetőségeket, a szeretetet. A barátaim és a velük töltött idő az, ami segít megtalálnom önmagamat, ha néha eltévednék. Ők azok, akik együtt nevetnek velem a hibáimon, és ők azok, akik felszednek a földről, ha elesek. Ők fogják legtöbbször a kerekesszékem tolókarját, és ugyanúgy segítenek nekem átjutni a lelki akadályokon, mint egy nem akadálymentes átjárón. Minden jóbarát egy tükör, amelyben úgy láthatom magamat, ahogy egy rendes tükörben soha nem tehetném.

9. Van olyan vers vagy idézet, amit könnyedén, anélkül, hogy rá kellene googlizz, fel tudsz idézni?

Szintén Antoine de Saint-Exupérynek A kis herceg című műve jut eszembe. Abból is például az, hogy „az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat”. Vagy: „jól csak a szívével lát az ember”. Klisés idézetek, de örök érvényűek.

10. Mit ábrázol a kedvenc festményed?

Egy üvöltő oroszlánt, absztrakt, nagyon színes háttérrel. Ezt a festményt én készítettem.

11. Mit jelent számodra egy csésze kávé?

Semmit. Nem kávézom. Helyette teát iszom, már csak azért is, hogy ne maradjak le a kávé melletti beszélgetésekről, a közös kávézásokról.

12. Hogyan mesélnél egy ötévesnek a szerelemről?

Egy társ iránti szerelemről nem szeretnék mesélni semmit. Nem érzem szívemhez közelállónak, hogy én meséljek róla bármit is. Viszont azt, hogy hogyan kell szerelmesnek lenni az életbe, azt mindenképp elmondanám. Hogy mik is azok a kispillangók a hasadban, amikor megöleled egy szerettedet, a pillangók, ha valami sikerül, és a pillangók minden egyes nap, amikor az élet apró örömeire csodálkozol rá. Elmondanám, hogy mennyire fontos megtartani ezeket a pillangókat felnőtt korban is.

13. Van kedvenc ételed?

Elég sok kedvenc ételem van, de az édesanyám paszulylevese lila hagymával verhetetlen.

14. Szeretsz főzni?

Ááá, ez bonyolultabb kérdés annál, mint amit egy igen-nem válasszal meg tudnék válaszolni. Szeretnék főzni, ha fizikailag kevésbé lenne megterhelő számomra. Ez a lehető legkonkrétabban megfogalmazható válasz.

15. Mi köt le a legjobban?

A zene. De le tud kötni egy jó beszélgetés is. Bármilyen alkotó folyamat, még ha csak gondolati síkon is mozog. Le tud kötni egy jó könyv is. Hangulatomtól függ, hogy épp melyik a hatékonyabb.

16. Mit jelent számodra a természet?

Olyan hely, ahol az akadálymentesítést Isten végzi. Ahol az elfogadás alapvető, ahol nem látszik az ember kártékony jelenléte, ahol a maga egyszerűségében szép a szép.

17. Ha kapnál egy esélyt az újrakezdésre, mit csinálnál másként?

Bátrabban szeretnék, nem ragaszkodnék annyira belém égett korlátokhoz.

18. Ha egy idős, a bölcsek kövét őrző emberrel beszélgethetnél – mi lenne az a három kérdés, amit mindenképpen feltennél neki?

Csak azt kérdezném meg, hogy jó úton vagyok-e afelé, hogy a világot egy kicsit is jobb hellyé tegyem…

19. Mit olvastál utoljára, amiről azt mondtad – ember, ez forradalmi, megváltoztatta az életről való elképzeléseimet!

Edith Eva Eger Ajándék című könyvét.

20. Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?

Ne akarjon megfelelni senkinek, csak Isten törvényének.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS