Miért nincsen bulvár Erdélyben?

Szerző: Szabó Eszter • Fotók: Freepik • június 22.

Megosztom:

Miért nincsen bulvár Erdélyben?

Az utóbbi években, főleg amióta egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Instagram, a TikTok, vagy akár a Reddit fórumok, egyre nagyobb teret hódít határon túl a bulvár. Természetesen ennek van egy elég jelentős negatív hozadéka, ugyanakkor azt sem tartom jónak, hogy Erdélyben egyáltalán nincsenek sztárjaink, influenszereink. Egyrészt rengeteg tehetség marad így láthatatlan. Hiszen erre is több példát mutatott már a közösségi média külföldön, hogy mindenféle tehetségkutató vagy rögös út nélkül, valaki az otthonából is válhat színvonalas világsztárrá. De ott van most egy nagyon banális példa, Pumped Gabó, aki önmagában talán nem tett le sokat az asztalra, viszont amikor kiállt meztelenül egy táblával, hogy a Fertő-tó környezetét megvédje, akkor az egész ország felfigyelt erre a problémára. Szélsőséges példa, de szerintem teljesen jól használták ebben az esetben az ismertséget. Erdélyben nagyon sok az erdélyi személyekkel foglalkozó műsor vagy rovat, viszont valamiért sosem lesz belőle valami több. Erről a témáról beszéltünk Máthé Kincső rádiós műsorvezetővel, a Pertu Háromszék podcast házigazdájával.

Úgy gondolom, hogy nagyon sokban függ a médiától az, hogy vannak-e hírességeink vagy influenszereink, hiszen ennek a platformnak van hatalma rá, hogy valakit látható helyen tartson huzamosabb ideig. Ha visszatekintesz az eddigi munkáidra, te hogyan láttad? Volt ez valaha célja a sajtónak?

Most már szerintem nem feltétlenül különböző sajtóorgánumokon múlik az, hogy ki válik ismertté. Ha a közösségi médiát is beleértjük, akkor teljesen helytálló ez a kijelentés, viszont manapság a televízió, a rádió, vagy az írott sajtó nem játszik ebben akkora szerepet. Én úgy látom, hogy mi azért Erdélyben picit konzervatívabbak vagyunk, ezért nincsenek influenszereink, celebjeink, vagy közösségi médiás sztárjaink, mint például Magyarországnak. Én már lassan húsz éve vagyok részese ennek az egésznek, és ezalatt nem nagyon láttam, hogy bárkit is érdekeltek volna úgymond celebritások, vagy híres emberek. Talán néhány évvel ezelőtt, még az egykori Transindexnek volt egy ilyen kezdeményezése, próbálták összeszedni, hogy kik lennének Erdély hírességei, de akkor is emlékszem, hogy a felsorolt személyeknek a nagy része már elhunyt. Tehát köztünk élő erdélyi hírességek nem nagyon vannak, és a sajtó nem is segít rá, hogy legyenek.

Szerinted ez miért van így? Mert ha csak egy kicsit is nyugatabbra tekintünk, akkor azt látjuk, hogy ez szerves része az egésznek. Én nagyon csodálkozom, hogy itt nem tudott kialakulni. Általában vagy politikusokat nevezünk hírességnek, vagy pedig egy, már elhunyt személyt.

Egyértelműen hiszem azt, hogy van a celebritásnak az a szintje, amely határozottan építő jellegű. Számomra az a személy, aki celebként, híres emberként, vagy influenszerként kellene működjön, az pontosan olyan típusú ember kellene hogy legyen, aki értékeket vállal fel, akinek a példáját érdemes követni akár egy tizenhárom éves kamasznak, ugyanakkor akiben értéket talál egy idősödő korosztályhoz tartozó erdélyi magyar is. Hogy nálunk miért nincsenek ilyenek, hát nagyon sokszor próbáltam megfejteni, de valószínű, hogy kicsit a konzervativizmushoz köthető. Erdélyi magyarként kicsit ilyen szerénykedőek vagyunk. Mindenkinek megvan a maga makacs véleménye, mindenki oda tud csapni az asztalra, kocsmaasztal mellett nagyon erős véleményeket tudunk formálni, de kiállni a publikum elé, az arcomat adni tulajdonképpen a saját elveimért, nem nagyon látok erre példát. Nem szeret szerepelni az erdélyi magyar. Nem áll ki az ember, hogy a saját véleményét, vagy akár a saját művészetét promoválja. Ugyanakkor van egyfajta váltás, ha most a fiatalabb szcénára gondolok, ott határozottan megvan ez, hogy fel meri vállalni valaki az arcát. Szóval van néhány kezdeményezés, de alapjáraton nem jellemző. Valószínűnek tartom, hogy ez a konzervatív neveltetésnek az eredménye amúgy. Gyakorlatilag harminc éve próbáljuk levetkőzni a mindennemű hülyeséget, amit a szüleinkbe belenevelt az előző rendszer.

Említetted, hogy a közösségi média is hozzájárul ahhoz, hogy valaki közszereplő legyen. De én úgy látom, hogy Erdélyben annyira kis közösségek vannak, hogy nagyon nehéz az, hogy rövid lépéseken belül ne találj egy ismerőst. És ha egy ismerős arc kitesz magáról egy videót, akkor azt általában bírálóan fogadjuk. Viszont szerintem az a jó itt, nálunk, hogy ez még egy teljesen kiaknázatlan terület, éppen ezért gyakorlatilag bármit lehet vele kezdeni, bárhogyan lehet formálni. Benned megfogalmazódott ilyen vágy, hogy kiemelj, megmutass embereket a világnak?

Szerintem mindig is ez volt a szándék. Hogy megmutassak olyan embereket, akik vagány dolgokat tesznek le az asztalra. A televízióra visszatekintve, ott inkább kulturális közegből érkeztek ezek a személyek. Illetve egyre gyakrabban szoktam mondani, amióta elindult a Pertu, hogy nekem mindig is ez volt a célom, hogy legyen egy jó értelemben vett bulvárja is Erdélynek. Mert nem muszáj ezt negatív dolgokhoz kötni. Szerintem lehetne úgy bulvárt csinálni, hogy az példaértékű legyen, hogy az értékeit kihangsúlyozva emeljünk ki egy embert. És tulajdonképpen a Pertu alapkoncepciója pont ennek apropóján fogalmazódott meg. Hogy nem kell folyamatosan magyarországi csatornákat nézni, nem kell a nemzetközi porondról podcast-eket hallgatnunk, hogy érdekes embereket ismerjünk meg, mert a közvetlen környezetünkben, karnyújtásnyira is vannak emberek, akikről lehetne beszélni. És amikor kezdett konkretizálódni az ötlet, és elkezdtem írogatni a neveket, azt vettem észre, hogy nagyon rövid idő alatt 150–200 ember került már a listámra erőfeszítés nélkül. Ilyenek jöttek velem szembe, hogy Carcassonne-világbajnokunk van szó szerint karnyújtásnyira, vagy Csíkszeredában elképesztő tiny house-okat építenek, vagy hogy Kolozsváron van egy házaspár, akik fogták a kutyát, a gyerekeket, és elindultak világot látni. Ezek az emberek mind vagány, értékes dolgokról tudnának mesélni, és ez nekem abszolút kellemes csalódás volt.
Ha egy újságíró egy picit tudatosabban megpiszkálja, egy picit utánajár jobban ezeknek a történeteknek, akkor itt aranyat lehet lelni, és nem is kell leásni a föld alá. Úgyhogy lenne és van potenciál, és én most nagyon ezt hiszem, hogy ezekről az emberekről beszélni kell. És tényleg így van, hogy most vagyunk valaminek az elején, amikor lehetne ezt jó irányba is terelni. Legyen szórakoztató, modern, akár írott, akár podcast formában, de értékeket mutasson meg.

A Pertunak szerintem az a legjobb pontja, hogy olyan személyes oldalát hozza ki a meghívottnak, amit nincs ahonnan ismerj, még akkor sem, ha már hallottál az illetőről, vagy sokszor találkozol a nevével. Viszont úgy gondolom, hogy valamiféle folyamata kellene lennie ennek ahhoz, hogy jól működjön. Nem elég az, hogy egy podcast, egy műsor beszél róla. És amúgy a gazdaságilag is lenne haszna ennek az ágazatnak. És most nem arról beszélek, hogy megteljenek a személyes oldalak fizetett tartalmakkal, de mégis, szerintem sokkal hitelesebb egy reklám, ha egy erdélyi személy áll mellé. Te amúgy mennyire követsz erdélyieket?

Az a helyzet, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert sok olyan ismerősöm van Facebookon, aki igazi értéket hordoz, és rengeteget lehet tanulni tőle. Mert ha végiggörgetem a közösségi médiás felületeimet, akkor szembe szalad jó pár olyan arc, akit be tudnék sorolni ide. Ilyenekre gondolok, mint egy színházi rendező, vagy színész, akik előadások szintjén hihetetlen dolgokat hoznak létre. Vagy akár a Pertu révén, akiket azért jelöltem be, mert jobban meg szeretném ismerni őket.

Szerinted lehetséges az, hogy az erdélyi lakosságnak másfajta képe van a közszereplőkről, influenszerekről? Mert ahogy te is mondtad, alapanyag az van, mégis, az emberek jobban húznak külföld irányába, inkább azokat a hírességeket keresik. Vajon az emberek másra vágynak? Több újság, rovat, műsor foglalkozik ezekkel az emberekkel, de mégis, elolvassuk, és nagyon hamar továbblépünk rajta. Nem marad meg úgy a fejünkben, mint egy erdélyi híresség.

Nálunk sajtó szempontjából óriási lemaradás van ezt a témát illetően, viszont az utóbbi néhány évben azért egyre több törekvést láttunk. Szerintem ameddig a mentalitás nem változik, vagy nem nyitunk még inkább, addig ebből nem lesz Kánaán. Általában azzal találkozunk, hogy én nem akarok szerepelni, vagy írjatok rólam, de a képemet ne tegyétek ki. Én azt veszem észre a Pertunál is, hogy szabályos vonalat lehetne húzni a harminc-harmincöt fölöttiek, és a fiatalabbak hozzáállása között. Az első csoport nem szereti promózni magát, harmincöt alatt pedig megosztják, benne vannak mindenben. Annyi negatív példával találkozunk a nemzetközi bulvár által, hogy jogosan lehet is egy félsz az emberekben. Kiállni a porondra óriási felelősség, és egy baromi ijesztő dolog. És tényleg, a politikusok azok, akik felvállaltan kiállnak, adják az arcukat, és vállalják, hogy kifütyülik őket. Ez együtt jár azzal, hogy az ember közszereplő lesz. De ez a fajta bátorság más területen nincs meg. Nálunk akkor lesz híres valaki, ha előbb felkapja a magyarországi média, és mondjuk szerepel egy-két címlapon. De tökéletes példa erre a Bagossy Brothers Company, Baricz Gergő vagy Tóth Andi története. Nem a mi közegünk nevelte őket híres emberré. De lesznek itt hírességeink. Meg szerintem vannak is. Például az István, a király rockoperának az újragondolásában, ha megnézed a stáblistát, ott olyan emberek vannak, akiket lehet akár celebként is emlegetni.

Én azt látom, hogy nagyon sokban függ ez a visszajelzésektől is. Beszéljünk itt mondjuk egy rólunk készült riport megosztásáról, vagy pedig egy bármilyen cikkről, műsorról, ami szembejön velünk a neten. Ha egy botrányról vagy halálesetről ír egy portál, ott rengetegen szólnak hozzá. Viszont, ha tegyük fel egy színészportért közöl a sajtó, oda jó esetben jön két- három komment.

Valószínűleg nálunk az ingerküszöböt nehezebb elérni, hogy reakciót is kiváltson az emberből. Mi egy susmogó társadalom vagyunk, hamarabb pletykáljuk el a szomszédasszonnyal, mint hogy nyíltan fogalmazzunk meg véleményt. Szidjuk a rendszert, szidjuk a szomszédot, kicsit még ebben vagyunk benne. Az, hogy ki tudd mozdítani az embereket itt, Erdélyben, hogy valamilyen visszajelzést adjanak, ahhoz valami nagyon erőteljes, vagy tabudöntögető téma kell. De amúgy én is sokszor inkább megtartom magamnak a véleményem, legyen az dorgálás, vagy dicséret.

A Pertu-t meddig tervezed csinálni, és milyen motivációval?

Szerintem addig kell ezt csinálni, ameddig egyértelműen van rá igény. Ha azt nézzük, hogy mekkora potenciál van benne, akkor azt évekig lehetne csinálni. Amikor összeültünk a csapattal, akkor az én 150-es listám nagyon hamar felduzzadt háromszázra. Csak kell ehhez az érdeklődő közeg. Maradjunk abban, hogy valami jó dolognak az elején vagyunk, és kicsit talán rajtunk is múlik, hogy ez még jobb legyen. És hogy ne csesszük el. Van egy csomó vagány lehetőség, de ennek kell legyen egy folytonossága, mert másképp elhal az egész.
Ami szerintem még nagyon hiányzik a témát illetően, az a kommunikáció. Szükség lenne arra, hogy az érintett sajtó, illetve talán egy egész közösség is elmondja, hogy miért lenne fontos, hogyan lehetne kezelni a bulvárt Erdélyben, és hogy mitől válhat igazán erdélyivé ez a műfaj. Ugyanakkor ezáltal nem csak saját magunknak bizonyítunk, hogy értékes ember az erdélyi magyar, hanem ezáltal a világ elé is tárhatjuk ezeket az értékeket.

Az alábbi felületeken hallgatható:

Spotify  https://spoti.fi/3S4zvrB

Apple Podcast  https://apple.co/3QN3Iuh

Google Podcast

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS