Mi kell a gyereknek?

A gyerekszoba feltöltésével egyenes arányban ürül ki a gyerek fantáziája. Nem találja a saját szerepét a játékban. Minden funkcióját helyettesíti egy műanyag vacak. És annak ellenére, hogy megszámlálhatatlanul sok játéka van, kéri a következőt a pillanatnyi odafigyelés miatt. És mi megvesszük neki, mert nincs időnk hosszasan ráfigyelni. Nincs időnk leülni malmozni vele vagy bújócskázni. Nincs erőnk kergetőzni, nincs kedvünk barkochbázni, de szeretnénk, hogy boldog legyen, ezért magunk helyett adunk egy újabb játékot.

Karácsony előtt három héttel szűk ösvényeken lehetett csak közlekedni a játékboltokban. Plafonig érő játékhalmok között szédelgünk mi, szülők, hogy csemetéinknek megtaláljuk a szívük vágyát. Napokat töltünk a vásárlással, amit akár a gyerekkel is tölthetnénk, közösen, játszva, akár játékok nélkül is. Nehéz ebből az égig érő játékdoboztornyok szédítő csapdájából kikecmeregni, de mindenképpen megér egy próbát. Mi folyamatos harcban állunk a játékiparral. Az évek során sok energiámat felemésztette a játékmenedzsment, de tudatosan figyeltem szülővé válásom első percétől arra, hogy a gyereket megkíméljük a túlhalmozás buja kényelmétől, amibe belepusztul majd a játékkedvük és kreativitásuk. A játékmenedzsment komoly dolog, ezért szigorú szabályokat követelt. Ide másolom a mi belső szabályzatunk pontjait, nem feltétlenül fontossági sorrendben:

1. Amit ajándékba kapunk és haszontalan vagy gyenge minőségű, esetleg veszélyes a gyerekre nézve, be sem hozzuk a házba, az ajándékozónál marad. Kegyetlen dolog, elhiszem, de a Barvi babának hazáig biztos leszakad az egyik lába, akármekkora szeretettel adták, mert bóvli. A gyerek üvölt, Barvit meg kikukázzuk, mert Kem sem tűri ám a lábatlankodást.

2. Szülinapra, karácsonyra bővíthető játékokat ajándékozunk, aminek a kiegészítő szettjét megkaphatja az elkövetkező ajándékozások mindegyikén akár, akkor is örvendeni fog neki. Ilyenek az építőkockák, mágneses építőelemek, vasútszerkezetek, minden, ami fejleszthető. Így gyakorlatilag egy játéka van, de mégis egyre izgalmasabb a felhasználása annak az egynek.

3. A családot, rokonokat, barátokat bevonjuk az ajándékozási projektekbe. Kiválasztunk akár a gyerekkel közösen egy nagyobb értékű, de értelmes játékot és a rokonok összedobják a játék árát, amit egyébként esélyünk sem lett volna megvásárolni. Nálunk ilyen például a varázspalló.

4. A meglévő játékokat permutáljuk, cseréljük. Egyszerre csak négy-ötféle játék van kéznél és amikor azokat már vérig unta életünk értelme, akkor előkerülnek a dobozokból a kvázi-új játékok, amit fél éve nem is látott a gyerek és örömmel fogadja őket a birodalmába. Évente, félévente cserélgetem a játékokat és működik, a gyerek nem unja egyiket sem.

5. Ha hosszabb ideig nem használ egy játékot, egyeztetés után továbbadjuk.

6. Egy játék be, egy ki! Ha kap egy játékot, egy kevésbé érdekestől meg kell válnia. Érdekes, hogy ezek sosem könnyes búcsúk, azokat a játékokat is könnyedén ereszti útjára a gyerek, amikért sikítófrászt kapott két hete a játékboltban, a táncoló Mikulás szeme láttára.

7. Próbálunk minél többet játszani a gyerekkel. Egyedül nem fog tudni játszani, csak egy bottal vagy egy kaviccsal. Ezeket a mai komplex játékokat egy fél éves gyerek nem érti meg, nem alakult még ki evolúciós reakciónk ezekre a kacatokra. Hosszú időn keresztül értelmezhetetlen számunkra a fejünk fölött forgó bámuló plüss állatok serege, mert az emberiség történelme túlnyomó részének ezek nem voltak részei. Szóval meg kellett tanítanunk Bambinot játszani a játékokkal úgy, hogy vele játszottunk. Ezzel együtt megtanult mesélni, viselkedni, határokat betartani és persze használni a posztmodern játékait.

A gyerekek a játék által tanulnak, nem a játékok által. A tevékenység öröme teszi őket boldoggá, nem a tárgyak fölötti tulajdonélvezet. Az időnknek egész biztosan jobban örülnek minden körülmények között, mint a pénzünknek, amit játékra költünk. Költsetek hát több időt és halmozzátok el gyerekeiteket szeretettel, mert ez kell a gyereknek.

Boldog Karácsonyt!