Mi kell a babának?

Bár még lehet nem leszek annyira az elememben, hogy szülés után pár nappal sétálva hazatoljam a gyereket, és meg is fázhat. Jobb, ha autóval visszük haza, miután persze az autót teljesen lesterilizáltuk belülről (és kívülről is, a biztonság kedvéért). Úgyhogy be kell szereznünk még egy autósülést is, lehetőleg olyant, amelyik ráilleszthető a babakocsira, így csak kikapom a csomagtartóból a babakocsit bárhol, félkézzel kinyitom és rácsattintom a gyermekkel együtt az autósülést és készen is állunk a nagy sétára.

A tervezés ezen pontján megálltunk a beszéddel és egymás kezeit simogatva a távolba merengtünk pár másodpercre, magunk elé képzelve azt a csillámporos tündérmesét, amit a Bambinóval töltendő estéink jelenteni fognak.

• Várj, mert megfeledkeztünk a pelenkázó asztalról — töröm meg az idillt. Olyan lenne jó Bambinónak, amihez passzoló pelenkatároló vödör és babaszekrény, meg játéktároló is tartozik. Meg vannak ezek a klassz rezgő, éneklő hinták, meg pihenőszékek, onnan majd kukucsálhat, miközben végzem a munkám. Meg láttam ilyen emelőpárnás játszószőnyeget is, Bambinó biztos fogja élvezni, amikor hason szeretne majd lenni.
• Ezek mind jók, nagyon jók. Milyen komolyak vagyunk, látod, meg tudjuk csinálni — örvendezik az ember és folytatja a listát. Szükségünk lesz még csörgőre, cumira, cumisüvegekre, cumisüvegfertőtlenítőre, cumisüvegmelegítőre, etetőszékre, merevnyálazóra
• És fürdetőkádra, csipogó fürdőjátékokra, babafürdetőre, babatestápolóra és babaparfümöt is ajánlottak a boltban, aminek babaillata van — egészítem ki. De nagyjából ennyi. A többit majd megkapja radinába — nevetünk össze, és ismét az előbb elengedett, csodálatos jövőt jelentő távoli pontra fókuszáljuk tekintetünk.

Még pár sóhaj erejéig tart ez a mosolyba merevedett tökéletes pillanat, amint a babánkat várjuk és gondolatban már gondoskodunk róla, aztán hirtelen leránt a földre a valóság ereje:

• Lesz erre elég pénzünk?
• És hol fér el a kiságy, pelenkázó és játéktároló? A babaszekrény meg kizárt, hogy beférjen a szobába. Főleg amikor száradnak a ruhák, semmi esély, hogy be tudjunk menni a szobába, ha még azt is betuszkolunk oda.
• S a babakocsit hol fogjuk tartani? Csak nem fogom lecipelni gyermekestől a harmadikról?
• Hallod, az ülésválasztáskor ne nézzem meg a törésteszteredményeket? Inkább a biztonságosat kellene választanunk, még ha nem is talál a babakocsival.
• A babakád vajon elfér majd a fürdőkádban, vagy minden nap be kell cipeljük a tíz liter vízzel tele kádat a szobába?
• Hidegrázásom van a csörgők hangjától!
• És minek a sok cumisüveg meg sterilizáló, ha szoptatni fogok?
• Kell ez a sok holmi? Vagy ezek kellenek, biztos? Nem másak?
• Kérdezzük meg Ikszéket, szerintem.
• Jó, én is felhívom Ipszilont, hadd lássuk, nekik mi vált be.

Ikszék, akár csak Ipszilonék két párhuzamos valóságot vázoltak elénk. Egyik valóság, amit Ikszék egy esti társasjátékozás alatt meséltek, azt igazolta, hogy nagyon jó választás volt minden tárgy, amivel körülvették életük értelmét. Már két hónaposan átalussza az éjszakát és boldog baba, így kiegyensúlyozott gyerek és felelős felnőtt válik majd belőle, hasznos része lesz majd a társadalomnak, és kiváló polgára az államnak. Ipszilonék is ugyanezt közölték egyik véletlenszerű találkozásunk során.

Aztán Iksznével találkoztam pár hónappal később, amikor a babának már nőni kezdtek a fogacskái és még mindig utálta a kiságyat, a babakocsitól sikítófrászt kapott, és nem lehetett sehova letenni őt, mert folyamatosan csak és kizárólag az anyján szeret lógni. Érintetlen maradt a rezgőszék és a forgó-billenő hinta, a játszószőnyeg és a játszóágy is, Ikszné szemei alatt meg csak gyűltek a szürkülő karikák az álmatlan éjszakáktól. Ipszilon meg egy legénybúcsún vallott az emberemnek, hogy már csak egy ösvényen tudnak közlekedni a házban, mindent elárasztottak az elemzabáló műanyag kütyük. A nagyi is minden héten hoz egy újat, meg hát nem kímélték ők sem a pénztárcájukat, legyen meg mindene annak a gyermeknek, nehogy már panaszkodjon, hogy neki semmije sem volt.

Üldögéltünk az emberrel a kanapén, a pocakra erősített fejhallgatóból kihallatszott egy kis éji zene és felírtuk egy fehér papírra: Mi kell Bambinónak?

• Meg kell születnie! Ez fontos. Ahhoz meg nekem van szükségem kellékekre első sorban, neki meg rám van szüksége.
• A kórházban mire van szüksége? Mondjuk a ruhán, pelenkán kívül?
• Rám!
• Utána hogyan érkezünk haza?
• Írjad, biztonságos autósülés.
• Remek. Egy megvan. Utána, ha hazaérünk, mit fog csinálni?
• Enni fog, meg aludni, legalábbis így hírlik.
• És mit fog enni?
• Anyatejet.
• És hol fog aludni?
• Mellettem, a Iksz junior is csak az anyja mellett alszik.
• Napközben hova tesszük?
• Ölbe vesszük.
• És ha sír?
• Dédelgetjük.
• És ha már nem bírod tartani?
• Hmm. És ezek a hippie kendők vagy mik? Láttam a múltkor egy anyukán, benne volt a gyerek, úgy vitte, hogy bele volt csavarva valahogy.
• Nézzünk utána. Felírom ide. Azzal akkor sétálni is lehetne, nem? És fel tudod hozni benne Bambinót a harmadikra is, akár.
• Na, alakulunk — húztam mosolyra a szám, de most már nem egy reklámfilmbe képzeltem bele a mi kis jövőbeli triónkat, hanem a saját valóságunk keretei közé.

Nem attól fog boldogan gügyögni, mert zenél neki a hinta. Nem a zenélő forgótól fog békésen aludni. Ezekkel minket bíztak meg, még az idők elején, ezekért mi vagyunk a felelősek.

Bár a bevásárlólistánkat az eredeti harmadára csökkentettük, így is hegyben álltak a porfogók a lakásban, és ironikus módon pont Bambinóra jelentettek veszélyt, amikor kúszni-mászni kezdett. — Segundónál jobban csináljuk majd, meglátod — mondta az emberem és böngészte tovább a lakáshirdetéseket.