Mesedélután a Sándorhomoki Kováts Kúriában

Szerző: Kürti Emese • Fotók: Scheitli Dávid • 2023. szeptember 13.

Megosztom:

Mesedélután a Sándorhomoki Kováts Kúriában

Szeptember 9-én, egy napsütötte, hangulatos őszi szombati napon zajlott a nyár elején első alkalommal útjára indított „Olvasni jó” kihívás záróünnepsége. A kihívás célja az olvasás népszerűsítése volt a gyermekek körében, amelyre a meghirdetett 0-18 éves korosztályból több, mint 150 gyermek regisztrált. Az önállóan még nem olvasó gyerkőcök esetében a szülők tudtak regisztrálni, így ők a felolvasott könyvekkel szerezhettek érvényes belépést a játékba.  A legnépszerűbb kategória a kisiskolásoké volt, vagyis a 7-11 évesek, ebből az életkorából került ki a legtöbb jelentkező, de nagyon közel hozzá követték a 4-7 és a 12-15 évesek is.
Rohanó világot élünk és egyre nehezebb visszaszorítani a digitális eszközök használatát. Minden szülő vágyik arra, hogy gyermeke szeressen olvasni. A legfontosabb azonban az, hogy az olvasóvá neveléssel ne várjuk meg az iskolát, vagy az önálló olvasást. Ezt a rutint már a mindennapi meséléssel meg kell alapozni, így érez rá a gyerek majd arra, milyen szép a mese képkockáit a saját kis buksiában forgatni, a fantáziáját használva. Ez nem csak szórakoztató tevékenység tud lenni, de hihetetlen módon segíti a gyermek személyiségfejlődését is. Így a kihívás megálmodójaként eltökéltem, hogy keresek néhány partnert, akik számára hasonlóképp szenvedély lehet az olvasás és a könyvek szeretete. Kétgyermekes édesanyaként, illetve a hivatásom szerint pszichológusként is egyaránt, a saját gyermekeim nevelése során és terápiás helyzetben is gyakran a mesét hívom segítségül.  Azért szerettem volna létrehozni ezt a kihívást, hogy felhívjam a szülők figyelmét a hallott mese fontosságára, illetve ezáltal kicsit visszaszorítani a digitális eszközök túlzott használatát a hétköznapokban. Bátorítani szeretettem volna a szülőket, hogy az olvasás rutinját kezdjék beépíteni a mindennapokba. Ezáltal rávilágítani arra, hogy ez egy olyan eszköz lehet a szülő kezében, amivel közeledni, kapcsolódni tud a gyermekéhez.
A hallott mese önmagában is fontos szerepet tölt be a gyermek érzelmi fejlődésének szempontjából. Fejlődik a kifejező nyelvi készség, problémamegoldó készség. A belső kép amit alkotnak a hallott mese által, egy eszköz, hogy feldolgozzák hétköznapi nehézségeiket, oldja az aktuális szorongást. A gyermek minél többször megtapasztalja a hallott mese adta élményt, csodát, megtapasztalja az ezzel járó örömet, annál magabiztosabb lesz az élet számos területén. Az érzelmi fejlődés finomhangolását tudja támogatni a hallott mese gyógyító ereje.
Az ötlet útjára indult néhány támogató partner közreműködésével, akik számára hasonlóképp fontos az olvasás népszerűsítése. Nekik hála az esemény végeztével pedig számos nyeremény került sorsolásra. A verseny margójára pedig egy ünnepélyes díjátadót is megálmodtam a kihívásban résztvevőknek, illetve minden érdeklődő számára. A helyszín önmagáért beszél, egyszerűen varázslatos és meseszerű, épp mint az esemény tematikája. Így hát a Mesedélután tökéletes helyszínét képezte az elvarázsolt Sándorhomoki Kováts Kúria. Amikor legelőször jártam ott, már éreztem, hogy ez egy különleges hely. Az égbe nyúló fák, a kúria mesélő falai tudtam, hogy a gyerekek szemszögéből is varázslatosan hat majd.

Az egynapos esemény alatt előadás, könyvbemutató, kerekasztal beszélgetés, interaktív foglalkozások, játékok várták a családokat. A kihívást egy olyan eseménnyel szerettem volna befejezni, ami körülöleli a mese világát. És ami ennél is fontosabb közös együtt töltött minőségi idő a családoknak.

A varázslatos kúria pedig megnyitotta kapuit előttünk, mi pedig megtölthettük élettel, új élményekkel, mosollyal, vidámsággal, gyermekzsivajjal és persze mesével. Mesés volt a nap, épp ahogyan elképzeltem, amikor a legelső alkalommal átléptem a kúria kapuit. A hely varázsa átitatta a lelkem, maradandó élmény, amire mindig szívesen gondolok majd vissza, s csak remélni tudom, hogy ebből a varázslatból mindenki elvitt magával egy darabot.
Külön öröm volt, hogy maga a tulajdonosok is részt vettek és ízelítőt kaptunk a felidézett emlékek által, hogy milyen volt a régi időkben. Előkerültek a régi, féltve őrzött mesés könyvek és az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy talán a kihívásban részt vett nyertesek is ilyen gondoskodással őrzik majd a kapott könyveket a jövő generáció számára.  Az esemény sorsán a legszebb visszaigazolásként szép számban érkeztek a résztvevők, családok, gyerekek, akik kedvük szerint csatlakoztak a különböző programokhoz. A változatos foglalkozások egyaránt megszólítottak kicsiket és nagyokat.
Daloktól, mondókáktól volt hangos a kúria udvara, majd előkerültek a csicsergő dallamok és a piknik kosarak is. Az elhivatott előadók csodás élményekkel gazdagították a résztvevőket, számos aktuális témát is feszegettünk az eseményen részt vevő szakemberek segítségével. Volt szó az óvodai beszoktatásról, a gyermekkori szorongások oldásának lehetőségeiről, ahol a mese mint kulcsfontosságú eszköz játszik szerepet. Volt könyvbemutató, kerekasztal beszélgetés, ahol arról osztották meg véleményeiket a résztvevők, hogyan is nevelhetünk olvasókat. Volt meserelaxáció, gyerekjóga, sok-sok játék, közös alkotás élménye, kihívás, kvízjáték és még a dobok varázslatos hangja is megszólaltak egy igazi dobművész által.
A kihívás alatt nem csak olvasásra bíztattunk, de így a regisztrált versenyzők által megosztott könyvek egyfajta ajánlóként is működhetnek. Remélem mindenki talál kedvére valót, így a jövő évi kihívásig lesz olvasnivaló és senki sem felejti el a mese gyógyító erejét használni.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS