Másodvirágzás #havinégykönyv

Szerző: Csata Éva • Fotók: Unsplash • 2022. november 4.

Megosztom:

Másodvirágzás

#havinégykönyv

Imádok olvasni. Amióta az eszemet tudom, mindig olvastam. Hol egy, hol egyszerre több könyvet — amiből egy a fürdőben, egy másik a konyhában, egy harmadik a hátizsákomban, egy negyedik az ágyamban, illetve egy ötödik a kezemben volt éppen.
Vannak olyan történetek, amik annyira mélyre visznek magamban, hogy az elsődleges szükségletek kielégítésére való azonnali késztetés teljesen eltörpül mellettük. Így lesz hajnal, majd reggel — egy-egy olyan történettel a kezemben, ami képes megváltoztatni a világról alkotott képemet. Hiszen ezt teszi velünk az olvasás — elfogadtatja az elfogadhatatlant. Aminek ereje van felülírni mélyen benned azokat a dolgokat, amiknek a megoldásához egyetlen működő tényező az idő. És mégis mivel telne hatékonyabban és gyorsabban — mint az olvasással?
E heti ajánlásom
A könyv címe

Másodvirágzás

Írója
Valérie Perrin
Műfaja: fejlődésregény – életről, halálról, veszteségről, gyászról, újrakezdésről, szerelemről
A kiadó fülszövege: Violette egy francia kisváros temetőgondnoka. Férje tizenkilenc éve eltűnt az életéből, de a nő nem kerestette, hiszen már rég nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi minden nap felpattant a motorjára, és mogorván, idegen nők illatát árasztva jött haza – ha egyáltalán hazajött. Violette békében és nyugalomban él a temetőben: ápolja a veteményesét, feljegyzést készít minden temetésről, a gyászbeszédekről, gondozza a sírokat és a temetőkertet éppúgy, mint a hozzá betérő gyászolók lelkét. Mindenkihez van egy megértő szava, a temető három sírásójához barátság fűzi. Egy nap beállít hozzá egy nyomozó, aki anyja végakaratát teljesítve az asszony urnáját jött elhelyezni egy számára ismeretlen férfi nyughelye mellé. Különös kapcsolat alakul ki közöttük, és lassan megismerjük nemcsak a nyomozó édesanyjának különös szerelmét, de Violette, a férje és a kislányuk történetét is. Az újabb és újabb találkozások, történetek, a sírfeliratok mögött megbúvó életek és egy izgalmas nyomozás kaleidoszkópszerűen kapcsolódik össze Violette sorsával, aki nem halogathatja tovább, hogy választ találjon a kérdésre: túl lehet-e lépni a legmélyebb fájdalmon, amit el tudunk képzelni, és újra lehet-e kezdeni az életet?
Az íróról röviden:
Valérie Perrin 1967-ben született, A vasárnap koldusai (Les oubliés du dimanche, 2015) az első regénye, amellyel berobbant a francia irodalmi életbe. 13 irodalmi díjat nyert el vele, köztük a legjobb első regénynek járó Chambéry-díjat, a Chronos-díjat és a francia könyvesek díját. Irodalmi munkássága előtt fotósként dolgozott, majd 2006-ban találkozott a világhírű filmrendezővel, Claude Lelouchsal, akivel azóta egy párt alkot, és nemcsak filmforgatásokon dolgozik fotósként, de egy ideje besegít a forgatókönyvírásba is. Második könyvét, a Másodvirágzás (Changer l’eau des fleurs, 2018) című regényét 26 nyelvre fordították le, és csak Franciaországban több mint egymillió példányban kelt el. A regény Olaszországban a 2020-as, karanténban töltött év legnépszerűbb könyve volt, és számos irodalmi díjat nyert. Harmadik regénye Trois címmel 2021-ben jelent meg.

A könyv cselekményéről röviden:

Violette egy francia kisváros temetőgondnoka. Férje tizenkilenc éve eltűnt az életéből, de a nő nem kerestette, hiszen már rég nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi minden nap felpattant a motorjára, ésmogorván, idegen nők illatát árasztva jött haza — ha egyáltalán hazajött. Violette békében és nyugalomban él a temetőben: ápolja a veteményesét, feljegyzést készít minden temetésről, a gyászbeszédekről, gondozza a sírokat és a temetőkertet éppúgy, mint a hozzá betérő gyászolók lelkét. Mindenkihez van egy megértő szava, a temető három sírásójához barátság fűzi.
Egy nap beállít hozzá egy nyomozó, aki anyja végakaratát teljesítve az asszony urnáját jött elhelyezni egy számára ismeretlen férfi nyughelye mellé. Különös kapcsolat alakul ki közöttük, és lassan megismerjük nemcsak a nyomozó édesanyjának különös szerelmét, de Violette, a férje és a kislányuk történetét is. Az újabb és újabb találkozások, történetek, a sírfeliratok mögött megbúvó életek és egy izgalmas nyomozás kaleidoszkópszerűen kapcsolódik össze Violette sorsával, aki nem halogathatja tovább, hogy választ találjon a kérdésre: túl lehet-e lépni a legmélyebb fájdalmon, amit el tudunk képzelni, és újra lehet-e kezdeni az életet? A regény Olaszországban a 2020-as, karanténban töltött év legnépszerűbb könyve volt, és számos irodalmi díjat nyert.

Hogyan rezonált bennem a Másodvirágzás:

Ismét egy regény, amit kétszer kellett kiolvasnom ahhoz, hogy képes legyen kibontakozni számomra a maga teljességében. Első alkalommal valósággal végigrohantam a 600 oldalon, mint izgatott gyermek az édességbolt polcai között. Hiszen a könyv maga tele van csodákkal és titkokkal, amik valósággal hajtják az embert, hogy mind többet és többet, nagyobb és nagyobb adagokban, szinte rágás nélkül fogyasszon belőle.
A második olvasat már a nyugalomé. Amikor megismerkedtem a regény által biztosított csodákkal, a finom történeti és kapcsolati szálakkal, a cselekmény szövevényes vonalvezetésével, a szereplőkkel és azokkal a csontvázakkal, amik többé már nem kívánnak a szekrény sötétjében megülni, és ezeket magamban építve képes voltam bent és kint egyaránt jelen lenni.
A haláltól, elmúlástól, temetőtől idegenkedő olvasót megijesztheti az a néhány kulcsszó, amivel a regényt jellemzik. Ez azonban csak a felszín. Hiszen a regény maga sokkal többről szól: gyógyulásról, titkokról, reményről, újrakezdésről, tavaszról és szerelemről. Mindezek körül pedig ott az élet, a maga veszteségeivel és gyászaival, amiket meg kell tanulnunk elfogadni, hiszen éppen úgy hozzánk tartoznak, mint a boldogság maga.
…Elvégre semmi sem tart örökké, egyszer minden boldogtalanságnak vége szakad.
Kedvenc idézeteim:
De nagyon nagy butaság az, bolond egy szokás, hogy csak azért, mert mások így csinálják, nekünk is ugyanazt kell tennünk. Az illendőség, a tettetés és a szokásrend megöli a lelket.
Azt soha senki nem mondja, hogy igenis abba is bele lehet halni, ha túl sok mindenből túlságosan elege van az embernek.
Ugye tudod, hogy néha igenis fel kell lázadni?
De nézz csak körül, látod, itt fekszik a temetőben ez a rengeteg ember, aki egész életében kuporgatott, ezt-azt félretett, és végül mire ment vele?
Elvégre semmi sem tart örökké, egyszer minden boldogtalanságnak vége szakad.
Nap mint nap rácsodálkozom a világ szépségére. Persze tisztában vagyok az elmúlással, sok szomorúság vesz körül, mindenszentekkor az ég is beborul, de az élet mindig újraindul, felülkerekedik mindenen. Mindig elérkezik egy reggel, amikor ragyogóan kisüt a nap, amikor a felperzselt föld is újból kizöldül.

Csata Éva a Bookmann Kiadónál eddig megjelent könyvei megrendelhetők a www.antikvarius.ro oldalról:

  Homokóra láncostól  

•   Vér és döntés   

•   Barnabás, a vigasztalás fia   

•   Láncok az időben   

•   Génjeimben a hiba

•  Génjeimben a hiba II   

•   Egy élettel tartozom

Előkészületben:

•   Bennem a létra

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ