Magány: barát vagy ellenség?

Szerző: Simon Emőke •  Fotók: Freepik • 2020. december 16.

Megosztom:

Magány: barát vagy ellenség?

Az ünnepek közeledtével a magány érzése mindig felerősödik, akár egyedül élünk, akár párkapcsolatban, családban. A szeretet ünnepe előhozza, felerősíti bennünk annak az igényét és hiányát, hogy szeressünk és szeretve érezzük magunkat. És ez teljesen rendben is van, hiszen társas lények vagyunk, és szükségünk van arra, hogy megosszuk az életünket másokkal. Mikor nincs rendben mindez?
Amikor a magány érzése annyira felerősödik, hogy szinte minden gondolatunk e körül forog, amikor akkora az űr bennünk, hogy az már szinte elviselhetetlen, amikor hiába vesznek körül emberek, mégis magányosnak érezzük magunkat, amikor bezárkózunk, amikor annyira lehúz minket a magány érzése, hogy nincs erőnk, energiánk, amikor nincs kedvünk semmihez és senkihez. Amikor nem éljük az életet, csak túléljük.
Általában, ha magányosak vagyunk, akkor kétféleképpen reagálunk. Vagy magunkba zárkózunk, bekuckózunk, ki sem megyünk nagyon házból — ezáltal még inkább megerősítjük magunkban a magány érzését, és sok esetben bele is kerülünk az önsajnálatba és az áldozat szerepbe. Vagy pont ellenkezőleg: programot programra halmozunk, mindenhova megyünk, lefoglaljuk magunkat, beosztjuk percről percre az életünket, csakhogy ne kelljen szembenéznünk a ténnyel, hogy mennyire magányosak vagyunk — ez azonban csak tüneti kezelés, önámítás és menekülés. A magány érzése csak ideig óráig terelhető el felszínes emberi kapcsolatokkal, aktivitással, zajjal.

Mitől is félünk valójában?

Nem attól félünk, hogy egyedül vagyunk, hiszen az egyedüllét bármennyire is furán hangzik, de természetes állapotunk. Életünk legmeghatározóbb eseményeit is egyedül csináljuk végig. Egyedül vergődünk át a szülőcsatornán, betegségeken is egyedül megyünk keresztül, hiába vannak ott mellettünk emberek, a tüneteket úgyis mi érezzük, és a halál pillanatát is egyedül csináljuk végig… Amitől félünk magányunkban, az nem más, mint önmagunk. Magányunkban szembe kell néznünk mindazzal, ami bennünk van. A magány csendjében ott vagyunk teljesen úgy, ahogy éppen vagyunk, csupaszon, kiszolgáltatottan. A magány csendjében nincs mese, nincs kamuzás, önámítás, ott visszatükröződik mindaz, ami nem működik, ami bűzlik, ami foglalkoztat, ami lehúz, ami felemészt, ami nem jó, ami bánt, ami fáj, amitől szenvedek… Az önmagunkkal való szembesülés nem könnyű. Néha félelmetes és fájdalmas. És persze, hogy tartunk ettől tudatosan vagy éppen tudattalan. Azonban előbb vagy utóbb szembe kell néznünk a magányunkkal. Nem menekülhetünk tőle míg a világ. A menekülés nem oldja fel a magány érzését bennünk.

Mit tehetünk?

A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem menekülünk tovább. Nem szervezünk programra programot, vagy éppen ellenkezőleg, nem zárkózunk el a világtól, hanem szembenézünk önmagunkkal a saját csendünkben. Esélyt adunk magunknak a csendre, hogy egyedül legyünk. Ha eleinte brutálisan nehéz is, tartsunk ki, ne adjuk fel. Figyeljük a gondolatainkat, az érzéseinket, akár a testi érzeteinket. Csak figyeljük anélkül, hogy tovább gondolnánk, hogy túlagyalnánk. Figyeljük ítéletmentesen, tisztán, úgy ahogy vannak. Ezt hívják tudatos jelenlétnek, amikor jelen kezdünk lenni a saját testünkben, lelkünkben, elménkben, a pillanatban, az életünkben.

Ha csak figyelő álláspontban vagyunk és nem egy azonosuló álláspontban, akkor szépen lassan észrevehetjük, hogy a magány érzését felválthatja az elfogadás, egyfajta békeérzet és nyugalom.

És ha idáig eljutottunk, akkor már van erőnk változtatni is azon, ami nem tetszik, ami fájdalmas, ami lehúz stb. A magány állapotából átkerülhetünk az egyedüllét állapotába. Különbség van a kettő között. A magány lehúz, az egyedüllét épít. Hiszen amíg a magányban az önsajnálatban vergődöm, addig az egyedüllétben átkerülök egy cselekvő pozícióba, ahol már tudok döntéseket hozni magamért, és változtatni azon, amit megláttam és nem tetszik, vagy nem boldogít.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ