24 nov Késleltetni az év végét – beszélgetés Szilágyi Szilamér unitárius lelkésszel
Késleltetni az év végét
– beszélgetés Szilágyi Szilamér unitárius lelkésszel
Néhány évvel ezelőtt történt az, hogy egy igazán különös adventi időszakban vendége lehettem egy számomra kedves, de bizonyos értelemben távoli rokonnak. Dávid Gyula bácsi egy olyan részét képezi az én családi mitológiámnak, amelynek jelentőségét inkább érzem, mint értem. Sok év választ el, és egy másik ágon éljük a nekünk szánt történetet. Viszont mindketten rajongunk az irodalomért. Talán ez már egy jó közös pont.
A lényeg, hogy interjút kellett készítenem vele, és mielőtt nekifogtunk volna a beszélgetésnek, felolvasott egy általa írt szöveget az adventről. A várakozásról szólt. És a vágyakozásról. És akkor én úgy mentem onnan haza, hogy megértettem az adventet. Hihetetlen számomra, hogy habár a gyermekkoromat papgyerekként töltöttem, az advent mégis csak a gyertyák vasárnaponkénti meggyújtását jelentette egészen addig a felolvasott szövegig. Felnőtt koromban pedig valahogy sosem gondoltam bele többet, mint hogy most a munkahelyen titkos angyalok vagyunk, meg a kötelező kellékek — a karácsonyi fényfüzérek, John Lewis reklámok és az ajándékok. Most pedig érzem. Érzem a nagyon emberi vonatkozást, és érzem a földöntúlit is. Viszont most nem Dávid Gyula bácsi segített újrafogalmazni bennem az advent mai, és hagyományos rendeltetését, hanem egy olyan ember, aki évek óta, elméletben és gyakorlatban is nagyon sokat foglalkozott ezzel az ünneppel.
Beszélgetőpartnerem Szilágyi Szilamér unitárius lelkész nagy utat tett be viszonylag rövid időn belül, ami a hivatását illeti, és nem csak. Végigstoppolt már vagy tíz országot, majd közösségépítőként, templomőrzőként került a Nyárád mentére, ahol jelenleg is szolgál. Ismeri azt a nyelvet, amivel univerzálisan szólhat a hitről, és hisz abban, hogy a gyerekek válthatják meg majd a világot. Az adventtel kapcsolatban pedig nem akar képmutatónak tűnni, ugyanakkor rendkívül fontosnak tartja ennek az időszaknak a szentségét.
Mi az első dolog, ami eszedbe jut az adventről?
Az adventről nekem először az adventi koszorú készítés jut eszembe. Mert négy éve itt élek egy pici faluban, és azóta együtt készítjük itt, az udvaron, közösen a gyülekezettel az adventi koszorút.
Ennek akkor már van egy rítusa is, hogy ti az udvaron összegyűltök. Számodra fontos volt ez, hogy legyen ennek egy hagyománya?
Volt olyan advent is az elmúlt években, amikor megvásároltam, vagy kaptam valakitől az adventi koszorút. Négy éve viszont együtt készítjük el, én is saját magamnak készítem. Nem a koszorú, nem a tárgyak és nem is a gyertyák, hanem a hangulat, ami fontos számomra. Az, hogy összejön harminc-negyven ember, hogy egymástól kölcsönkérjük a ragasztópisztolyt, hogy megnézzük, hogy sikerült egymásnak az adventi koszorúja, látni azt, hogy a gyerekek ott vannak körülöttünk — sokkal fontosabb ez nekem az adventben.
Lelkipásztorként mi a fontosabb számodra? A hagyományokat szeretnéd kiemelni, vagy pedig a haladó világ szemléletét tartanád inkább szem előtt?
Azt hiszem, hogy mindkettő fontos. Az is, hogy éljünk a jelenben, viszont közben megtartani a hagyományokat, amelyek az ünnepekhez kötődnek az is fontos. Tegnap például felhívtam a gyülekezet figyelmét, hogy közeleg az advent, és ne csússzunk bele megint abba a hibába, hogy megvásároljuk, megpróbáljuk könnyen megoldani a készülést, a ráhangolódást. Mert ott van a kirakatokban minden karácsonyi kellék, viszont azzal, hogy nagyon gyorsan megvásároljuk, azt érjük el, hogy nincs hangulat, hogy nincs elég időnk ráhangolódni, eltelt az év, és már itt is van a karácsony.
Neked mi az, amit leginkább szeretnél átadni ennek az időszaknak a szelleméből? Mi az, ami számodra tényleg fontos, amin szerinted tényleg érdemes egy kicsit rágódni?
Amit én idén fogalmaztam meg, az a lelassulás. Nagyon fontosnak érzem, hogy az ember kicsit kapcsoljon vissza, lassuljon le. Nagyon fel tud minket gyorsítani a világ. Ha visszafordulunk, megnézzük az évünket, akkor biztosan találunk olyan napokat, heteket, amelyekre azt mondjuk, hogy nem a mi napunk, hónapunk volt. És erre jó az advent. Hogy meggyújtunk egy-egy gyertyát, és eléggé le van egyszerűsítve ez a kép, de meggyújtjuk a gyertyát, és a fény elűzi a sötétséget.
Na és számodra mit jelent a lelassulás?
Az az igazság, hogy muszáj megtervezzem a napomat. Konkrétan le kell írjam, hogy melyik órában mit csinálok. A lelassulás pedig azt jelenti, hogy megpróbálom elkészíteni magamnak az egész decemberi hangulatot. Sok éve próbálom megcsinálni, hogy ne tárgyakat, ne kézzelfogható dolgot adjak karácsonykor. Ne ússzam meg. Hanem írjak levelet. Leírni azt a szeretteinknek, hogy miért szeretlek titeket, hogy mi az, ami összeköt minket. És rendre elbuktam ebben, ha őszinte akarok lenni. Sokszor nekifogtam megírni ezeket a leveleket, de mindig könnyebb volt megvenni az ajándékokat.
És szerinted mi gátol téged ebben?
Az időre szoktam fogni, aztán valahol rájövök, hogy lelkileg van egy nagyon nagy gát ebben. Hogy nem működik, nem szokás az, hogy most küldök egy levelet, ahol leírom azt, hogy miért vagy nekem fontos. Kicsit van egy félelem is bennem. Félek a reakciótól.
Picit rátérve a munkára. Neked rendszeresen ki kell állni emberek elé beszélni. Ez a hivatásod. Mennyire fáradsz el benne év végére?
Olyat még nem csináltam, hogy ne csináljak adventkor semmit. A lelkésznek az a dolga, hogy együtt készüljön a gyülekezettel, a közösséggel együtt hangolódik az adventre. Voltam városban lelkész, és falun is. És ugyanaz a tapasztalatom. Hogy mire odaérünk a karácsonyhoz, akkor el vagyunk fáradva. De az a pillanat, amikor este ott vagyunk a gyülekezettel, és visszagondolok, hogy a négy adventi vasárnap alatt, négy héten át nagyon sokat dolgoztunk együtt, akkor azt érzem, hogy megérte. Olyat még nem csináltam, hogy csendbe, békésen végigandalogtuk az adventet. Jó látni, hogy közösen érkezünk meg a karácsonyba.
Mennyire tudsz mondani olyat az embereknek, ami tényleg segít abban, hogy lelassuljanak?
Nagyon jó lenne, ha én jó példával tudnék előállni. Hogy nézzétek meg, hogy a pap készül, nem siet, nem csúsznak ki a kezéből a dolgok. De ez nem igaz. Viszont én tudom, hogy ez az advent egy más időszak. Ez egy szent idő. Lehet szent időben sietni, viszont amikor advent van, próbálom megélni azt, hogy a lelkemet hangoljam rá. Lehet, hogy a lábaim sietnek, a kezeim gyorsan mozognak, de a lelkemet nagyon szeretném áthangolni adventre, és ezt meg is teszem. Ilyenkor érzékenyebb vagyok, jobban azonosulok az emberekkel. Már csak a folyó időhöz is úgy viszonyulok, hogy legyen ez a hónap, ami különbözik a másik 11 hónaptól. MInőségileg másképp akarom megélni.
Mi az, ami most nagyon más egy közösségben, az ezelőtti decemberekhez képest?
Kockáztatom a kérdést, hogy van-e egyáltalán közösség. Egyáltalán tudjuk mit jelent közösségben élni? Azt látom, hogy a nagy közösségek megszűntek. Ha mikroközösségekről beszélgetünk, akkor ezek is egyre ritkábbak. Egyre inkább eltávolodunk, és azt, hogy fizikailag jelen legyünk, kisebb sikerként élem meg. Persze, nem mondom, vannak közösségek, viszont egyre ritkábbak.
Hagyományos karácsony- párti vagy, vagy inkább a haladó ünnep fele húzol?
Az oldszkúl karácsony pártján állok, egyértelműen. Kántálással, forralt borral, fenyőfával, megírom az angyalnak a levelet, hogy hozza el a fenyőfát, segítek neki feldíszíteni. Ez egy más idő, a karácsony és az advent is. Ez egy szent idő. Például ott van a templom. A legegyszerűbben úgy lehet ezt elmondani, hogy az erdélyi templomokban, vannak a kereszthajós templomok, de az egyhajós templomokban is van egy szent, és van egy profán rész. Profán rész az, ahová a gyülekezet ül, ami megérinthető. És van a szent rész, ahová csak az avatott emberek mehetnek. És ez az advent is ilyen, egy szent idő. Mindig elmondom az embereknek, hogy nézzenek oda, az nem egy képzeletbeli hely. Az egy látható hely, ott van a szent rész. És ez az advent négy vasárnapja is ilyen. Egy szent időszak, amikor meggyúl a fény.
Az alábbi felületeken hallgatható:
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
