Jordánia — kalandozások a Közel-Keleten

Szerző: Matusinka Beáta •  Fotók: Matusinka Beáta • 2022. január 25.

Megosztom:

Jordánia — kalandozások a Közel-Keleten

Mindössze három teljes napot és négy éjszakát töltöttünk Jordániában, hazatérve viszont olyan érzésem támadt, mintha hetekkel ezelőtt utaztunk volna el ebbe a varázslatos országba. Mivel Jordánia felfedezéséhez szerintem legalább egy hét szükséges, lassú utazásról szó sem lehetett, most kivételesen feszített tempót diktáltunk magunknak, hiszen a gasztronómiában, történelmi, vallási és földrajzi szempontból gazdag kultúra igazán indokolttá tette. Először a fővárost fedeztük fel, majd innen 300 km-t kocsikáztunk le délre a Sivatag autópályán, ahol több tíz kilométert túráztunk sziklákon, homokban és romok mentén, végül pedig a Holt-tenger partján pihentünk meg egy kicsit.

Amman, a főváros

Jordánia, hivatalosan Jordán Hásimita Királyság fővárosa Amman. Északról Szíria, északkeletről Irak, délkeletről Szaúd-Arábia, délnyugatról az Akabai-öböl, nyugatról Izrael és Ciszjordánia határolja. Jordánia államformája monarchia, uralkodója II. Abdullah király. Az ország területéhez tartozik az a hely, ahol megmutatta egykor Isten Mózesnek az Ígéret Földjét, illetve a Jordán folyó, amelyben Keresztelő Szent János megkeresztelte Krisztust.
Este 9 óra körül érkeztünk meg három órás repülőutat követően Budapestről a Queen Alia Nemzetközi Repülőtérre, majd a pénzváltást (ajánlott dollárból dinárba – JOD), illetve SIM-kártya (főként a barátibb árú internetes GPS-navigáció miatt) megvásárlását követően átvettük a bérelt kocsinkat. Este 10 óra után érkeztünk meg a római színházzal szemben lévő szállásunkra, a becsekkolás után pedig még órákon keresztül sétáltunk az óvárosban, majd vacsoráztunk az éjfél utánig nyitva tartó éttermek egyikében Baba, a hotel tulajának kreatív térképösszeállítása alapján. Másnap korán keltünk, hogy alaposabban felfedezhessük a sétatávolságra levő óvárost, római kori kilátót (Citadella), ahol Herkules temploma van és ahonnan pazar panoramikus a kilátás a közel 2 millió lakosú városra. Amman lakosság szempontjából hozzávetőleg akkora, mint Budapest, az ország lakossága kicsivel több mint Magyarországé, a termékenységi ráta viszont magas, 3,39 az 1,4- hez képest, amely Romániában egyébként még alacsonyabb, csupán 1,29. Séta közben azon gondolkodtam, hogy hangulatában, fűszereinek illataiban, színeiben melyik eddig látott helyszínre emlékeztet és talán Szarajevó, Pristina vagy éppen Jeruzsálem ugrott be. Érezhető az európai hagyaték, akár a rómaiak lenyomata, de annyira keleti, arab és dinamikus, amely egyértelműen Ázsiába repít.

A sivatagban

Délben beültünk a római színház mellett leparkolt bérelt autónkba és délre vettük az irányt. Hozzávetőlegesen 4 órás út következett a Sivatag autópályán, melynek minden pillanatát élveztük. Gyönyörű látvány tárult elénk, ahogy a köves, kavicsos részekből egyre sivatagosabbá válik a táj, arab zene szól a rádióból, mi pedig beszélgetünk, vagy éppen egymásnak olvasunk fel Jordániáról. Közben megállok egy random étteremnél, ahova előre megyek. Pár másodpercre megtorpanok, mivel a helyiek éppen imádkoztak a teremben és egyedüli nőként azt hittem nem zavarhatom meg mindezt. De széles mosollyal és kedvességgel invitáltak beljebb. Sok-sok tapasztalás után jutottam el oda, hogy a lehető legalaposabban figyelembe vegyem az adott ország, kultúra etikettjét, szokásait, legyen az öltözködés, gesztusok, szavak. Talán ez is szerepet játszhat a kölcsönös elfogadásban és a fesztelen megélési módokban. Egyébként meglepő módon ebben az útszéli étteremben ettük a legfinomabb fűszeres rizst.
Majd folytattuk utunkat Wadi Rum-ig, mely az ország legnagyobb vádija, természetvédelmi terület és 2011 óta az UNESCO természeti és kulturális világörökség része. A faluban hagytuk a kocsinkat, ahonnan Abdullah egy dzsippel vitt tovább minket az innen 13 km-re levő sátortáborba. Ezen az úton ismerkedtünk meg Nataliával, aki moldovai románként és világutazóként évek óta járja a világot. Azt hiszem, nem véletlenül találkoztunk. Elég korán nyugszik le a nap, így délután fél 5 körül a táborba vezető úton elkaptuk a naplementét, melyet együtt néztünk és örökítettünk meg. Innen lettünk elvágva a külvilágtól, bármiféle térerő és luxus hiányában, kézenfekvőbbé vált az ismerkedés, a beszélgetés az idegenekkel. A közös nagy sátorban töltöttük az estét, ahol a beduinok vártak minket ízletes teával — ők beduin whisky-nek nevezték — és hagyományosan homokban sült vacsorával.
Mivel korán sötétedett, hosszú volt az este, a vacsorát követően énekeltünk, majd a csillagos ég alatt sétáltunk. Viszont egyre hidegebb lett, a sátorban pedig természetesen nem volt fűtés, így elég hideg volt az éjszakánk. Reggel 5 órakor keltünk, hogy megtekinthessük a sivatagi napfelkeltét. Nem mondható látványosnak, nagyon fújt a szél is, de az az érzés, ahogyan egy homokdűnén üldögélve nézel előre a végeláthatatlan sziklákkal, szurdokokkal, barlangokkal tagolt sivatagban, igazán különleges élményt nyújt.
Reggelit követően pedig elindultunk még alaposabban felfedezni ezt a területet, ahol ősi sziklarajzok, ókori sziklafeliratok és egy nabateus templom romjai maradtak meg. Kissé szürreális látvány az egész, sárga, máshol vörös sivatagi homok, a kiálló domborzati formák együttese pedig azt az érzést nyújtja, mintha nem is a Földön járna az ember, hanem mondjuk a Marson. Talán nem véletlen, hogy több film forgatását is megihlette a hely: Arábiai Lawrence, A vörös bolygó, vagy éppen A sivatag rabjai. Már délre járt az idő, amikor visszakeveredtünk a faluba, elköszöntünk vendéglátóinktól és elindultunk másfél órás utunkra Petra felé.

Petra — több mint egy csoda

A „hetek napján”, 2007. július 7-én (07. 07. 07.) nevezték meg a világ hét új csodáját. Petra mellett az alábbi a lista: a mexikói Chichén Itzá, az indiai Tádzs Mahal, a kínai nagy fal, a perui Machu Picchu, a Colosseum, valamint a brazíliai Megváltó Krisztus szobra. Megjegyzendő, hogy a világ hét új csodája kampányt nem mindenki ismerte el hivatalosan. Az UNESCO közleményben tájékoztatott, hogy semmilyen közösséget nem vállal a 7 csoda kiválasztási kampánnyal. A világ régi hét csodájából azonban mára már csak a gízai piramisok maradtak fenn.

A nabateusok királyságának központja Petra sziklaváros volt.

A több mint kétezer éves várost a Shara hegységbe építették, időszámításunk előtti és utáni első évszázadokban virágzott, fontos részét képezte a Mezopotámiát Egyiptommal összekötő fő kereskedelmi útnak.
Napjainkban is jól látszik e civilizáció lenyűgöző épített hagyatéka a sziklakőbe vájt tökéletesen faragott homlokzatokban és egyéb kitűnő állapotban fennmaradt építményeken, szerkezeteken. Mivel téli program szerint 4 órakor zár be a 6,5 km hosszú látogatóközpont, mi pedig délután 2 óra után érkeztünk Wadi Musában, nagyon kevés időnk maradt végigjárni e különleges helyszínt, emiatt valahogy bevonzottuk a „segítőtársakat”.
Eleve úgy gondoltuk, hogy érdemesebb a hátsó bejáraton bejutni és onnan, a 15. látnivalótól, az Ad Deir kolostortól megkezdeni az utunkat. Találkoztunk egy fiúval, aki megerősítette ezt az elképzelésünket, el is vitt minket az első check-pointhoz, csak annyit felejtett el megmondani nekünk, hogy a Kis Petrából 9 km-t kell haladni a hátsó bejáratig. Mivel nem igazán volt más választásunk, elindultunk ezen az úton, ahol kecskék legeltek és a legtöbb turista elkerüli. Majd ahogy el kezdtük tudatosítani, hogy másfél óra alatt kizárt, hogy köveken, sziklákon fel- és lemászva megtegyünk ekkora távot, egyszer csak megjelent a semmiből második segítőtársunk, egy öreg helyi, aki ugyancsak megerősítette gondolatainkat és egy kis fizetség ellenében árkon-bokron áthajtva, fejünket lehajtva, átcsempészett minket a második ellenőrző ponton a kocsijával. Innen már csak egy hegyre kellett fel és lemászni, amelyre 1 órát jósoltak a helyiek. Mi 50 perc alatt teljesítettük, mi tagadás, az ezt követő 6,5 kilométeres sétát Petra belső részén meg sem éreztük, hiszen 4-ig bejutva már nem jelentett problémát napnyugtát követően is végigjárni egészen a főbejáratig.
Noha összesen 14,5 kilométert sétáltunk, illetve szaladtunk az első részében, életünk eddigi legcsodálatosabb túraútvonala tárult elénk. Rejtély hogyan, de még teljes sötétedés előtt láttuk Petra és talán az egész ország szimbólumának számító Kincstárat is. Misztikus látvány és érzés volt, sötétedésben, majd teljes sötétségben e mesélő kövek, sziklák és építmények között sétálni. Már kevesen voltak itt, a legtöbben helyiek volt, akik éppen portékáikat pakolták össze, vagy szamarakon, tevéken vágtatva, sétálva vonultak vissza a másnapi turistahadjárat előtt.
Amikor Petra jut eszembe, egy feketére kifestett szemű jóképű beduin fiút látok magam előtt, aki teveháton, büszkén, füstfelhőbe burkolózva vonul el előttem. Egyszerűen mozdulatlanul néztem és amikor már nagyon távol volt, eszembe jutott, hogy milyen jó lett volna ezt a pillanatot megörökíteni. De talán fénykép nélkül maradt meg igazán.

Pihenés a Holt-tengernél

Még aznap este folytattuk utunkat a Holt-tenger felé. Ismét egy 3–4 órás út következett, ezúttal a Jordán folyó mentén. Este tíz órakor estünk be az ezúttal elegáns szállodánk szobájába, homokosan, piszkosan, rendkívül fáradtan, de iszonyatosan feltöltődve. Arra gondoltam, hogy három intenzív nap után igazán megérdemlünk egy nap teljes pihenést, kényeztetést és milyen igazam volt. Nagyon jólesett másnap 2 órán keresztül reggelizni, közben a felhők közül homályosan pislákoló nap felé tekintve a szintén homályos Holt-tengert kémlelni.
Nem egy szokványos tengerpart hangulatát keltette, ennél jóval misztikusabb volt. Amikor már elég későre lementünk a partra, természetesen felöltözve, olyan volt, mintha egy spa-ba mennénk, ajánlott kezelési időkkel: 10 perc fürdőzés, pontosabban libegés a tengerben, 15–20 perc iszappakolás, majd ismét pár perc fürdőzés, sóradír, majd tussolás. Ezt naponta egy vagy két alkalommal javasolt elvégezni. Ezután csupán a resort környékén sétáltunk, vízipipáztunk, infinity fűtött medencében úszkáltunk. Valójában szerintem ősszel, november közepéig ideális ide utazni, majd tavasz elején. Amikor nálunk már vagy még hideg van, de itt kellemes 20 fok feletti hőmérséklet jellemző, november után már itt is lehűl, nyáron pedig túl meleg van. Este egy libanoni vacsora következett, amely noha csalódás volt, de nem tántorított el egy régóta tervezett, jövőbeli, remélhetőleg forradalom utáni, békés libanoni gasztrotúrától.
Jordánia igazán kellemes meglepetés volt. Noha a szépség és különlegesség érzését hordozta már a tervezés alatt is, valahogy nem gondoltuk volna, hogy ennyire. Kedvesség, természetesség, az egyszerűség és néhol fellelhető szofisztikáltság érdekes keveredése, nyitottság és mégis autentikusság, arab fűszerek, teák és ízek, illetve az ezeregyéjszaka meséinek misztikus hangulata jellemzi.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS