23 ápr Hagyományok vonzásában – A szatmári kádár
Nem múltidézés a cél. Inkább egy helyzetfelmérés és jelentés a XXI. századból. Vajon a hagyományos mesterségek már csupán a falumúzeumokban, fesztiválokon és oktató jellegű gyerekfoglalkozásokon felbukkanó érdekes elemként játszanak szerepet? Vagy valami örök érvényű útravalóként fennmaradt valami belőlük és még élnek is a mindennapi tudatban, körforgásban? Foglalkoznak a fiatalok a helyi identitást képző régi dolgokkal? Van-e minderre szükség? Mindez a változás valóban lehet-e a modernizáció mérőfoka, léteznek-e átörökítők? Talán az itt „megszólaló” mesteremberek körvonalaznak egy aktuális képet.
Kárpinszki József 33 évet dolgozott ugyanazon a munkahelyen, a hordógyárban. Ott kezdte és onnan is ment nyugdíjba. A gyárban tanulta meg a kádár mesterséget, majd otthon is dolgozott a saját műhelyében. A szerszámai nagy részét ő készítette: kézifűrészt, görbekést, abrichtert, csinvágót, szalagfűrészt, marót.
A műhelyt is ő építette 1970-ben, majd miután elvitte az árvíz, újat épített. Kádármesterként az egy-két literes hordótól az 5-6000 literes budánig mindenféle méretű hordót készített. A budán kétkerekű, hordóalakú, 2-3 méter magas, alkoholkészítmények tárolására készült, exportra. Forgókádakat is készítettek tímároknak, melyet motor hajtott, ebbe rakták a bőrt.
Én voltam az ács, a kőműves az építkezésnél, ezermester és emellett még kádármester is.
Mesterséget csak szakembertől, tanártól, szakmunkástól lehet tanulni. Szükség volt a hordókra. Hál’ Istennek nekem ez a szakma bevált, ebből tudtam boldogulni. Jó szakma volt. Kádármester csak én voltam a városban, meg a nagyon régi öregek, de tanuló már akkor sem volt igazán. Megszerettem ezt a szakmát, és hasznát vettem. Megtanultam a kis virágedényeket is csinálni, pici hordót, amit kiállításra vittek. Ma már nincs szükség a tölgyfa edényre. A műanyag edényt olcsóbban megveszik, a tölgyfa drága, nehéz a rönkölyből egy ilyen hordót megcsinálni. Régen sok szőlőtermelő volt, azoknak kellett az edény, kellett a kád, a hordó. A faedényt sokmindenre lehetett használni, vizet lehetett tartani benne, bort, építkezésnél könnyebben volt mozdítható, mint egy nagy vasedény.
Ahogyan a hordó készült…
Régen Józsi bácsiék első lépésként elmentek az erdőbe kiválasztani a fát. Együtt ment a család, kicsitől a nagyig, az apa kiválasztotta a fát, tudta, hogy melyik fa felel meg dongának. Méteressel feljegyezte, hogy milyen darabokra vágják fel, mert ő tudta, hogy mekkora hordókra kell. A fiai segítettek elhasítani a fát, általában négybe vágták, a darabokat feltették az autóra. Hazavitték, hasították tovább. A dongának való fának a szívét kivették, felhasították 8-10 cm-es szeletekre, és azokat hátra pakolták, hogy jól kiszáradjon. Volt amelyiket szalagfűrésszel vágták fel dongának, stócba rakták, 3 évig száradt, így mindig pótolták. Minden évben a 3 éves fát használták el, így minden ősszel mentek az erdőbe. Amikor az öreg Kárpinszki tanuló volt, ismertették velük a fákat.
Miről lehet a fát megismerni? A színéről, a szagáról és a tapintásáról. A bükkfa, ha vízesen van eltéve barnul, vagy megvörösödik. A bükkfa inkább bútornak jó. A tölgyfának a lényege, hogy a hajlításnál, a szálán kell vágni. Ha olyan a fa, hogy nem lehet dongát hajlítani, akkor felhasználták káposztáshordónak, szüretelőkádnak, virágedénynek. Miután megvan a megfelelő fa a dongának, ki kell vágni a belsejét, el kell vékonyítani az anyagot szalagfűrésszel. Régen az öregek, még az öreg kádár is szekercével, kézzel faragta ki a fának a közepét. Ahhoz, hogy megkapja a hordó a szép kerek formáját a közepe marad vastagon, de a széleiből be kell venni körülbelül 5-10 mm-t. Abrichteléssel szép sima lesz a fa. A dongához kell rögzíteni az abroncsot.
Hogy kerek legyen a hordó egy vastag és egy vékony dongát kell válogatni, majd össze kell húzni. Ilyenkor használt abroncsokat szoktak használni az összerakáshoz. Hajlításkor a hordó közepébe hulladékanyagból tüzet raknak, körülbelül egy órás művelet, mellette kell állni, majd rá szoktak húzni egy cúgot, drótkötélből. Locsolják kívülről, meleg hatására mindig húznak rajta egy kicsit. Amikor meg van hajlítva és megkapja kerek formáját, akkor kell rátenni az abroncsokat mindkét oldalra, nehogy széthulljon. Maróval vágják ki a csinját, gyékényt tesznek közé, hogy ne folyjon és így tovább, míg meg nem lesz a hordó feneke, majd a széleit le kellett keskenyíteni.
Amikor átadódik a mesterség
Kárpinszki Józsefnek két fia van, József és Levente. Mindketten megtanulták a kádármesterséget, József kádárként, Levente vízszerelőként dolgozik. Mellette nőttek fel, volt kitől tanulni. Nem egy idegen tanította őket, tőle tanulták a mesterséget. Büszke, mert azzal a tudattal élt, hogy amit elkezdett folytatódik.
A kádármesterség titka
Szeretni kell a mesterséget és ismerni a fának a minőségét. Például nem mindegy, hogy fűzfa vagy nyárfa, tudni kell, hogy hordónak milyen anyag jó. A hordónak tartós az eperfa és a tölgyfa, a kádnak már jó a bükk és a diófa. Az illető vágyjon a szakmára, szeresse meg és legyen hozzá türelme. Ha valamelyik nincs ezek közül, akkor nem ér semmit.
Kárpinszki Levente, a kisebbik fiú
Mondhatni úgy, hogy elloptam a kádármesterséget is a vízszerelés mellett. Már kiskoromban a hordók között játszadoztam, néztem a nagy hordókat, amiket csinált apukám, nekem is tetszett és ha egy kis zsebpénzt akartam, muszáj volt odaálljak és segítsek apukának. Hordókat pucoltam, mostam, szétszedtem, átgyékényeltem, visszafenekeltem olyan 14-15 éves koromban. Amikor pedig már jól tudtam csinálni, akkor magamban is vállaltam pucolásokat. Ez úgy történt, hogy szét kellett szedni a hordót, ki kellett venni a fenekét, kimosni, kiégetni, ha volt valamilyen szaga, visszatenni a feneket, visszagyékényelni, visszatenni az abroncsokat. Apuka mindig itt volt, kérdeztem, hogy ez így jól van-e van sem, anyukát tette mindig oda szagolni, mert neki nagyon jó érzéke volt hozzá.
A bátyám 10 évvel idősebb, ő régebb óta van a szakmában, még új hordókat is csinál. Az új hordók készítésében, leszabásában én annyira nem tevékenykedtem, mint apuka, de összeállítani, kitüzelni, meghajlítani, feneket bele tenni, ezeket én is meg tudom csinálni. Én is apukának a munkás ösztöneit örököltem, reggeltől estig dolgozom, én is szeretem csinálni. Sok gyerekkori emlékem maradt. Sokszor elmentünk 3 hétre, egy hónapra falvakra dolgozni.Tudták, hogy megérkezett a kádár mester és egy hónapig vagy ameddig szükség volt rá ott ültünk. Reggeltől estig csak hordókat készített. Valakivel megbeszélte a faluból, hogy odamegy hordót csinálni, ha ad neki egy szobát szállásként és megcsinálja az egész falunak. Vittünk abroncsot, szerszámokat, mindent. Én jöttem hazafelé, hoztam a tejet, tejfölt, húst, ami került. Sajnos ezzel a mesterséggel ma nem lehet már megélni, a gyerekkori emlékeim viszont mind megmaradtak. Manapság nincs már rá igény, az emberek rozsdamentes acél vagy műanyag hordókban tárolnak.
Amit lehetett, mindent megcsináltam, szerettem.
Saját embléma
Józsi bácsi ötlete volt a szőlőlevél stampli, 1971-ben készítette. Egyenes volt, csak annyi emblémát ütött, jó pár ezer hordóra élete során, hogy szétment a sok kalapácsütéstől. A fürtöt mindig külön véste bele. Megismerik így a munkáját.
A kádármester 2018. nyarán halt meg, a mesterség ezesetben azonban folytatódik.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
