15 márc Fektess magadba – 5 dolog, amit meg kell tenned a saját jóléted érdekében
Fektess magadba – 5 dolog, amit meg kell tenned a saját jóléted érdekében
Önmagunkba fektetni a legtöbb, amit önmagunkért és másokért tehetünk. Lehet, hogy furán hangzik a másokért, de ha jobban belegondolsz, akkor rájössz, hogy mégsem. Hiszen, ha önmagamba fektetek, akkor fejlődöm, jobb emberré válok, kiegyensúlyozottabb, elégedettebb, boldogabb ember vagyok, aki a helyén van, aki stabilan áll két lábbal a földön, aki tudja, hogy mit akar, hogy mi a jó neki, hogy mi teszi boldoggá és tudja azt is, hogy mi nem, türelmesebb, megértőbb, segítőkészebb és sorolhatnám.
Ilyen értelemben igenis megállja a helyét, hogy a legtöbb, amit másokért is tehetünk, ha önmagunkkal foglalkozunk, és időt, energiát, pénzt fektetünk önmagunk jólétébe. Mert, ha én jól vagyok, akkor mellettem, körülöttem, a társaságomban is jó lenni. Most őszintén, mindannyian sokkal inkább vagyunk egy olyan személynek a közelében, akitől tanulhatunk, aki mellett fejlődhetünk, aki nyugodt, türelmes, kiegyensúlyozott, segítőkész… Ki szereti a frusztrált, folyton rosszkedvű, türelmetlen, instabil személyeket? És még egy fontos dolog. Ha magamat tudom szeretni, ha magamnak meg tudom adni azt, amire szükségem van, ha tudok figyelni magamra és meg tudom teremteni a saját jólétemet, akkor nagy eséllyel másnak is meg tudom adni, másnak is ott tudok lenni.
Azonban mindez csak a másokra irányuló hatása, következménye annak, ha a saját jólétembe fektetek. Ami még ennél is fontosabb, hogy mindezt magamért tegyem, mert elsősorban ez az én életem, az én jólétem, én kell hogy jól érezzem magam a saját életemben, én kell hogy érezzem azt, hogy elégedett, boldog vagyok, hogy élni jó, hogy van értelme az életemnek, és hogy úgy élek, ahogy szeretnék. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy fektessek magamba. Minden nap, de ha erre nincs lehetőségem, akkor olyan gyakran, amilyen gyakran csak megtehetem. Itt fontos aláhúznom, kihangsúlyoznom egy dolgot: ez nem önzőség. Ez nem egoizmus. Ez csupán önmagunk szeretete és önbecsülése.
És akkor jöjjön az az 5 lépés, amit magadért tehetsz, a saját jólétedért, ami a környezetedre is kedvező hatással van.
1. Fedezd fel önmagad
Kapcsolódj önmagadhoz, találd meg, tudatosítsd, hogy mit szeretsz csinálni, hogy mi okoz örömöt, és fektess abba. Lehet, hogy rájössz, hogy érdekel a festészet, a túrázás, a tenisz, szaladás, jóga, meditáció, tánc vagy képezni szeretnéd magad, tanulni, fejlődni szakmailag, ezért konferenciákba, műhelymunkákba fektetsz. Bármi is legyen az, leld benne örömödet, szóljon rólad és töltődj általa.
2. Tudatosan gazdálkodj az időddel
Az idő az egyik legértékesebb erőforrás, amivel rendelkezel, így gazdálkodj vele okosan. Azért a legértékesebb, mert soha nem tudod már visszaszerezni. Amire az idődet fordítottad, akinek adtad, az már nem szerezhető vissza. Így gondold át és tudatosan szentelj időt emberekre és tevékenységekre az életében.
3. Vedd körül magad olyan személyekkel, akik jó hatással vannak rád
Sokszor nem is tudatosítjuk, hogy a körülöttünk lévő emberek milyen nagy hatással vannak ránk. Rombolnak vagy építenek. Azt mondják, hogy annak az öt személynek vagyunk az átlaga, akikkel sok időt töltünk. Ezért bátran szakítsd meg a kapcsolatot azokkal, akik negatív hatással vannak rád. Olyan emberek társaságában legyél, akik hozzájárulnak a jólétedhez.
4. Ismerd meg önmagad!
Az önismeret nagyban hozzájárul a jólétünkhöz, hiszen ha nem tudjuk, hogy kik vagyunk, hogy mire vágyunk, hogy mi a jó nekünk, akkor esélyünk sincs jól lenni és élni. Ezért fektess magadba, és ismerd meg minél jobban önmagad, akár terápiás keretek között, vagy akár úgy, hogy sportolsz, feszegeted a határaidat, kilépsz a komfortzónádból stb.
5. Utazz!
Az utazás táplálja a lelket. Ezért utazz, kirándulj minél többet, gyűjts élményeket, fedezd fel önmagad és a világot. Az utazás amellett, hogy kikapcsol, tölt és energiát ad.
6. Olvass!
A sikeres emberek mind olvasnak. A könyvekből nagyon sokat lehet tanulni, frissen tartják az elméd, bővítik a szókincsedet, kreatívvá tesznek, növelik a képzelőerőd, inspirálnak, motiválnak, alakítják a személyiséged. Ne sajnáld magadtól az időt, energiát, pénzt. Fektess magadba! Hogy tudnád mások poharát tölteni, ha a tiéd is üres?
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.