16 ápr Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti több, mint egy 25 éves szervezet –
Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti
több, mint egy 25 éves szervezet –
Régóta figyelem a romániai, különösen az erdélyi civil szervezetek működését, felkarolt és képviselt ügyeit, hitvallását, aktivitását, legyen az szociális, környezetvédelmi, kulturális vagy bármilyen egyéb területről is. Valahogy mindig közelebb álltak azok a társadalmi értékek, amelyek mentén haladnak, mint a közszféra vagy éppen a vállalkozói közeg sokszor kétarcú köz- és magánügyei. Ez utóbbi kapcsán is inkább a társadalmi vállalkozásokban, mintsem a néha napján esetleg 1-2 CSR tevékenységet lebonyolító 100%-os profitorientáltságnak látom a hosszútávú báját.
A szervezeteken belül pedig azokban látom a legnagyobb fantáziát, amelyek tagjai, köréjük csatlakozó szimpatizánsai az ötletek, igazi tenni akarás és következetes társadalmi, környezeti, kulturális hatáskifejtés mellett önazonosan teszik mindezt. Hisznek a képviselt értékekben, támogatják, de mindennapjaikat is némiképpen ekként élik meg. Talán így válik egy igazán hiteles közösséggé, üggyé, küldetéssé. Valami ehhez hasonló lüktetést véltünk felfedezni, igaz eddig csak távolról, az EKE, főhadiszállásunk miatt a szatmárnémeti tagszervezeténél. És hogy mindezt megtapasztalhassuk, eldöntöttük, hogy ebben az évben elkísérjük őket egy pár túrára. De mielőtt beszámolnánk az első közös kirándulásunkról, amelyre nemrég került sor, a már bemutatott 130 éves múltra visszatekintő Kolozsváron létrehozott Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) mellett, ebben az írásban, a több, mint 26 éve működő szatmárnémeti tagszervezetének tevékenységeit szeretnénk jobban megismertetni.
A negyed évszázadnyi emlékeket Szabó Katalin EKE-alelnök foglalta össze:
A szatmárnémeti fiókszervezet 1994-ben alakult egy kicsi, de lelkes természetszerető csoport által. Az „Egészséges környezetben élő, egészséges társadalom” eszméjével alakultak, és hirdetik azóta is. A szervezet tagok létszámában és a tevékenységi köreiben dinamikusan növekedett. A megnőtt aktivitás és a további fejlődés érdekében 2001-ben mint a kolozsvári adminisztrációtól független, önálló jogi személy is bejegyzésre került „Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti (EKE–Szatmárnémeti), Societatea Carpatină Ardeleană – Satu Mare (SCA–Satu Mare)” néven. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmár megyei fiókja 1994. november 3-án alakult meg, Csillag Antal földrajz szakos tanár kezdeményezésére és huszonnégy alapító tag részvételével. Egy kicsi, de lelkes természetet kedvelő társaság csatlakozott az 1990-ben újraalakult és bejegyzett, nagy múltú országos szervezethez, amely Erdély turizmusát alakította. Önálló egyesületté, EKE Szatmárnémeti néven öt évvel később vált, de továbbra is szorosan együttműködött az országos vezetőséggel.
Az egyesület feladata gyalogos és járműves kirándulások szervezése közeli és távoli tájakra, ismeretterjesztő előadások rendezése, környezetvédelmi akciók kezdeményezése, túravezetők képzése, hagyományőrzés, a természet szeretetének és tiszteletének, valamint a mozgásnak, mint egészséges életmódnak a népszerűsítése. Ezeket a célkitűzéseket sohasem tévesztettük szem elől, mai napig időt és energiát fektetünk bele, hogy megvalósuljanak.
„Akinek nincs múltja, nem lehet jövője sem.”
Fontosnak tartjuk egyesületünk történetét és az elődeinkre való emlékezést, valamint a hagyományőrzést. Tisztelettel és hálával emlékezünk az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmárnémeti szervezetének alapító tagjára és első elnökére, Csillag Antal tanár úrra, aki 26 évvel ezelőtt útjára indította és négy éven át vezette az egyesületet. Miután kinevelte utódait, átadta a vezetést a fiatalabb generációnak. Szintén hálával gondolunk mindazokra az alapító tagokra, akik már nem lehetnek itt velünk. Köszönjük nekik, hogy lelkesedtek, hogy tettek az egyesületért, hogy tanítottak minket, hogy továbbadták tapasztalataikat, a természet szeretetét, ahogy próbáljuk mi is ezt tenni családtagjainkkal, barátainkkal és minden érdeklődővel.
Ezúton is köszönetet mondunk támogatóinknak, valamint önkénteseinknek, akik folyamatosan segítenek céljaink megvalósításában, és szívesen fogadjuk további önzetlen támogatásukat! A szatmárnémeti EKE tevékenységeiből:
A természet megismertetése céljából rendszeresen szervezünk nagy létszámú túrákat a tagság és a szimpatizánsok részére.
Külön, kisebb létszámú szabadidős programjaink vannak az idősebb és a kisgyermekes családok részére. A teljesen ingyenes és könnyen megközelíthető üdülési lehetőség biztosítására számukra, az egyesület megvásárolt egy szőlőst egy kis házzal a közeli Sárközhegyen.
A tagság körében sok a gyakorlott fiatal természetjáró, így gyakran kerül sor zártkörű, nagyobb felkészültséget igénylő magashegyi túrákra belföldön és külföldön egyaránt.
Az egyre bővülő tagság igényeinek köszönhetően a kerékpáros és evezős túrák is egyre gyakoribbak.
A nemzetközi mobilitás hét keretein belül rendszeresen megszervezzük az Autómentes napot, mely biciklis felvonulással és szabadtéri programokkal várja a családokat.
Tagjaink között többen amatőr, illetve profi módon hódolnak a természetfotózásnak, ennek nyomán nemcsak szép, de díjnyertes fotók is kikerültek az elkészült fotókból.
Az egyesület amatőr sportszekciója rendszeresen részt vesz amatőr futó és kerékpáros versenyen, ahol nemegyszer dobogós helyezést értek el.
Az egyesület égészen 2018-ig a Túr Menti Védett Területek gondnokaként aktívan szerepet vállalt a megye természetvédelmi tevékenységeiben.
Az egyesület nevelő és ismeretterjesztő jellegéből adódóan gyakran veszünk részt kulturális eseményeken, vagy mi magunk szervezünk ilyeneket. A tagság összetételéből adódóan ezek elsősorban a magyar kultúra fennmaradt értékeit ápolják.
2000-ben megszerveztük az EKE IX. Országos Vándortáborát, Szatmár megye hegyvidéki területén a Luna-forrásnál. A 4 napos tábor rendkívül színes turisztikai és kulturális programjaival, valamint a legtávolabbi országokból is érkező több mint 700 résztvevőjével az ország addigi legjelentősebb, természetbarát turizmust népszerűsítő rendezvénye volt.
A minél hatékonyabb és magasabb színvonalú működés érdekében a legkülönbözőbb közösségfejlesztő és szakmai képzéseken veszünk részt.
Már tizennégy alkalommal volt az EKE szatmárnémeti a megye legrangosabb bicikliversenyének a Tour de Túrnak a szervezője. A verseny célja az egészséges életmód népszerűsítése, és a helyi környezeti értékek, turizmus népszerűsítése.
A szatmárnémeti EKE jelenleg 94 tag alkotja és megközelítőleg száz hivatalos szimpatizánssal büszkélkedhet.
Egyesületünk a megye legreprezentatívabb környezetvédelmi és turisztikai civil szervezete.
A működés infrastrukturálisan megalapozott és szervezett, minden aktivitási területnek külön felelőse van. Kölcsönös jó viszonyt tartunk fenn a médiával, a helyi polgárokkal, más civil szervezetekkel, kormányzati szervekkel, a történelmi egyházakkal. Állandó kapcsolatot tartunk fenn több bel- és külföldi intézménnyel és civil szervezettel. Egyesületünk a megye legreprezentatívabb környezetvédelmi és turisztikai civil szervezete.
A jövőben is szeretettel fogadunk minden érdeklődőt, aki többet szeretne tudni egyesületünkről és bekapcsolódna tevékenységeinkbe.
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.