“Én mindegyik munkámra emlékszem”
– beszélgetés Dr. Ledán “Dishy”
Szende tetoválóval

Valószínűleg azért tízévesen még másként képzelted el az egészet, más volt a motivációd, mint jelenleg. Hogyan látod most tapasztalt, érett fejjel ezt az egész szakmát?

Igazából akkor az egész tetováló szakma más volt, nem igazán voltak akkor még szalonok nálunk. Nekem is a keresztszüleim lakásán volt az első élményem, ahol mindig ott voltak a barátok, ment a tetoválás, közben beszélgettek, tehát valamilyen szinten fontos volt a kapcsolatteremtés is az egészben. És azt láttam, hogy nagyon jól érezték magukat az emberek, annak ellenére, hogy ugye fáj, meg kellemetlen volt az egész folyamat. És talán ez fogott meg engem is először, ez a hangulat, ugyanakkor pedig az, ami ma is mozgat engem, hogy kapcsolatot teremtsek emberekkel.

Manapság az emberek nagyon sok okból tetováltatnak magukra. Van, aki hirtelen felindulásból, más pedig komoly tervezés után hozza meg ezt a döntést. És van, amikor van jelentése a tetoválásnak, máskor pedig inkább csak díszítőelemként szolgál. Szerinted miért születik meg az ember fejében az, hogy tetoválást akar magán?

Amikor minden nap találkozol vele, akkor meglepődsz, hogy mennyire diverz ez az egész. De ha általánosságban nézzük, akkor talán az egésznek a divatossága az, ami sokat nyom a latban. Tíz évvel ezelőtt még nem volt ennyire elérhető ez a szolgáltatás, és talán emiatt picit jobban megfontolták a dolgot.

Régen a tetoválás nagyon sok esetben kapcsolódott valamilyen kulturális vagy vallási rítushoz. Szerinted mennyire tudott megmaradni ez a fajta rendeltetése? Nem is feltétlenül a vallási rész, hanem az egésznek a szentsége, a rítus maga. Akár önmagunk megismerésének az irányába is.

Szerintem sajnos egyre ritkábban tetováltatnak az emberek ilyen indíttatásból. Bátran mondhatom, hogy a vendégek 80 százaléka inkább a látszat, a kinézet miatt varrat magára. Elvesztődött a tetoválás önkifejezésre irányuló szerepe, ami szerintem elég szomorú, mert lényegében ez kellene legyen a kiindulópontja az egésznek.

Mennyire van neked befolyásod abban, hogy mit választ a vendég?

Nagyon fontos a kommunikáció ebben a szakmában, létre kell jöjjön egyfajta harmónia a tetováló és a vendég között, viszont azzal, hogy a tetováló befolyásolja a vendég választását, én nem feltétlenül értek egyet. Nem szeretnék az a tetováló lenni, aki beleszól abba, hogy ki mit varrasson magára, ez szerintem mindenkinek az egyéni döntése. Technikai szempontból adok tanácsokat, mint például a pozíció vagy a méret. De szeretem azt, amikor az emberek tudatosan érkeznek hozzám, tudják, hogy mit akarnak, és akkor csak finomítani kell a dolgokon.

Létre tud jönni egyfajta szertartás-jelleg a tetoválás alatt? Ha már rítusról és kapcsolatteremtésről beszélgettünk.

Tetoválóként nem mindig sikerül. Vannak olyan tetoválások, amelyek megkövetelik ezt a fajta átszellemülést. Ilyenkor teljesen egy burok alá kerülsz, amikor készíted a tetoválást. De ez nem minden esetben történik meg. Ami a vendégeket illeti, ott is van, aki érzi ennek az egésznek a fontosságát, más pedig már teljesen rutinos, róluk lepereg ez az egész. Viszont az a pozitív tapasztalatom, hogy nagyon sok esetben megtörténik az, hogy együttműködünk, lelkiekben ott vagyunk, mindketten megszenvedünk azért, hogy ez a tetoválás szép legyen a végén. És talán ha visszakanyarodunk az első kérdésre, akkor ez is volt az oka többek között annak, amiért én folytattam ezt a szakmát.

Beszéljünk egy kicsit arról, hogy hogyan születik meg egy tetoválás. Mit érdemes tudni annak, aki még sose ment át ezen a folyamaton?

Én úgy szeretem, ha van egy személyes találkozás is a vendéggel, mert az a tapasztalatom, hogy ha előtte bejön az illető, tudunk egyet konzultálni, annak mindig jó lesz a vége. Mert így picit rá tudsz érezni arra, hogy milyen ez az ember, meg hogy milyen módon tudnátok a leginkább együttműködni. Sajnos ezt nem tudjuk mindenkivel megcsinálni ebben a rohanó világban, ezért sokszor a közösségi médiafelületen beszéljük meg a részleteket. Na és akkor következik az időpont. Ilyenkor mindig elmagyarázom, hogy milyen szabályok vannak, és mit nem szabad csinálni tetoválás előtt. Nálam például nagyon fontos, hogy kipihenten jöjjenek a vendégek, ugyanakkor, hogy tudatosítsák magukban, hogy mire vállalkoztak, hiszen több órát is eltart egy ilyen alkalom. Természetesen nem szabad jönni betegen, nem szabad alkoholt inni vagy egyéb tudatmódosító szereket használni, és különböző gyógyszerek hatása alatt sem szabad tetováltatni. Miután ezt megbeszéltük, áttérünk a dizájnra, azt általában az időpont előtt egy héttel szoktam elküldeni, hogy legyen idő finomítani rajta. Azoknak, akik személyesebb dizájnt választanak, különböző mintákat készítek, amiből lehet válogatni, és amikor a tetoválásra kerül a sor, akkor még átnézzük ezeket. Ezután következik néhány óra kín, fájdalom, szenvedés, majd a végén a happy end.

Amikor személyesebb mintát készítesz, olyankor mennyire bújsz bele ezekbe a munkákba?

Én arról vagyok híres, hogy van egy enyhe pofátlanság bennem, tehát én nem félek kérdezni dolgokat. És ha az emberek nyitnak is felém, akkor nagyon sok mindent megtudok akár egy 20 perces konzultáció alatt. Ez pedig nagyon sokat számít abban, hogy a dizájn az olyan legyen, amilyet lényegében ő szeretne és elképzelt. Úgyhogy igazából nálam ez a kulcs, hogy nem félek belekérdezni és turkálni az ember magánéletébe.

Ha mondjuk valaki először megy tetoválni, akkor miből tudhatja azt, hogy nem megfelelő, vagy nem professzionális a tetováló, akivel szóba állt?

Több ilyen is van, de talán az első és legfontosabb az a kommunikáció. Ha a tetováló nem nyitott arra, hogy legyen személyes kapcsolat köztetek, hogy megismerjen téged, az már alapból egy rossz jel. Persze ezt nem kell túlságosan komolyan venni, szóval ha most valaki egy egyszerű tetoválást akar, akkor most nem fogok leülni kérdezősködni. Viszont egy jó tetoválón látod azt, hogy nyitott és érdekli a munka. Ez egy életérzés, egy hivatás és azok a tetoválók, akik csak a pénzért csinálják, lényegében csak a tetoválás prostituáltjai. És ezekhez az emberekhez nem kell elmenni. Nekem mindegyik tetoválás emlékezetes, és ha hiszed, ha nem, én mindegyik munkámra emlékszem.

Milyen jövője van szerinted a tetoválásnak? Hova fejlődhet még, és milyen tendenciák vannak, amiről mi még esetleg nem tudunk?

Én már alig várom azt a napot, amikor mindenki tetoválni fog. Most mindenki tetkós szeretne lenni, mindenki pénzt akar csinálni. Ez jellemzi a mai világ tetováló iparát, ami egy kicsit szomorú, mivel úgy érzem, hogy elvesztette azt a lényegét, ami akkor volt még, amikor én elkezdtem. Nem tudom, hogy milyen jövője lesz ennek. Nagyon felhígult a szakma. A tendenciákra áttérve van egy dolog, amit én kimondottan élvezek. Kezdenek visszatérni divatba a tribal tetoválások. Igaz, hogy kicsit finomított változatban, de én ezt nagyon vártam, nagyon szeretem ezt a vonalat.

Mivel lehetne szerinted szabályozni ezt a hígulást?

Én oktatok egy tetováló tanfolyamon Marosvásárhelyen. És pontosan azért, mert drága, lényegében ki van jelentve, hogy mindenkit át kell engedni. És ezzel olyan emberek szereznek diplomát, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne a szakmában. És a tapasztaltabb, minőségibb tetoválók felszólítása ellenére sem csinálnak semmit ez ellen.

A tetováló szakma mellett te még fogorvos is vagy. Arra lennék kíváncsi, hogy miként fonja körül az életed a tetoválás? Hogyan egészít ki téged a munkában és akár a magánéletben?

Nekem a tetoválás ugyanúgy szakmám, mint a fogorvoslás. Nagyon meglepő lehet sokak számára, de egyébként nagyon hasonlít egymáshoz a kettő. Nagyon kell figyelni a higiéniára, a kommunikációra, mindkettő gyógyító hatással lehet a lélekre, esztétikával foglalkozunk és egy kis gépet használunk ehhez. Én mindkettőben nagyon otthonosan érzem magam, és nem tudnék választani a kettő közül. A tetoválásnak viszont mindig lesz egy speciálisabb helye a szívemben, mert valahogy úgy érzem, hogy ez az, amit teljesen magamtól kezdtem el kitanulni, és őszintén úgy gondolom, hogy nagyon nagyon sok mindentől megmentett.