Egy panzió, amelynek lelke és immár lovai is vannak…

Itt olvashatod az előző cikket a panzió történetéről. Tilkós Panzió

Majd több, mint egy év kitartó munka következett…

„Ezután szép lassan mindennapi életünkben a ló új szerepeket kapott, kölcsönösen hódítva meg egymást. Kiderült, hogy minden lovunk külön személyiséggel rendelkezik. Az embereknek általában álomszerű elképzelései vannak, hiszen szabadon vágtatni egy gyönyörű, kecses ló hátán a legtöbb ember számára egy vágyálom. A szokásos közhelyek – miszerint lovagolni egyszerű: csak fel kell nyergelni a lovat, rá kell ülni, majd ha el akarunk indulni vele, meg kell rúgni az oldalát, ha meg akarjuk állítani csak meg kell húzni a szárat stb. – nem működnek, nyilván nem is ez volt a lovakhoz való hozzáállásunk.

Hiszen a lovaglás, lovasoktatás, a lóval való kapcsolat sokkal összetettebb és mélyebb folyamat.

Ahhoz, hogy kellemes élményt nyújtson, mindkét partner részéről tudást igényel. A lovasnak nem csak a lovát kell képeznie, hanem sokkal inkább saját magát. Meg kell értenünk őket, meg kell tanulnunk kapcsolatot teremteni velük, hogy később egymás partnerei lehessünk. Amikor lovagolunk, sohasem vagyunk egyedül. Szoros barátság, kötődés alakul ki ló és lovas között, ezt személyes tapasztalatom alapján is ki merem jelenteni. A ló egy érző, értelmes és gondolkodó állat, függetlenül attól, hogy lovagolunk rajta, dolgozunk vele, ez mind csapatmunka. A lovakat úgy kell tanítani, akár a gyermeket” – vázolja Kinga meglátásait és érzéseit az első tapasztalatokról.

Majd a véletlennek köszönhetően bevonzódott ebbe a folyamatba a szomszédos faluból, Halmihegyről Sandrine. Szenvedélye a lovaglás és ennek oktatása, lovai vannak és terápiás foglalkozásokat nyújt.

„7 évesen kezdtem el lovagolni Hessenben, Németországban. A községben, amelyben felnőttem, két lovasfarm is működött. Éveken keresztül, tinédzser koromig minden táborban itt segédkeztem és lovagolni tanultam. Boldogságot, energiát és biztonságot sugárzott számomra ez a világ, bármilyen hangulatban is érkeztem a farmra, minden alkalommal feltöltöttek a lovak és úgy éreztem, hogy meggyógyítják a lelkemet. Létezik egy kimutatás, mely szerint a lovak szívének megnyugtató ritmusát felvesszük, ha a közelükbe kerülünk, ezért tud már a puszta közelségük is megnyugtató lenni számunkra. Itt sohasem bántották a lovakat és mindent megtanítottak nekünk: hogyan kell etetni, ápolni, bánni velük. Fizioterapeutaként kezdtem el dolgozni, majd ezután 12–13 év szünet következett, ameddig a négy gyermekkel voltam várandós és még picik voltak. Közben Németországból a Szatmár megyei Halmihegyre költöztünk a férjemmel, Joseph-fel, aki borászattal foglalkozik” – meséli történetét Sandrine.

Az a ló, amelyik megbízik benned, bármire hajlandó

„Amikor Romániába érkeztem, örömmel közeledtem minden ló felé, hiszen ez volt számomra a megszokott. Itt viszont félelemmel néztek rám a lovak és általában mindig érkezett valaki, aki azt mondta, hogy ne érjek hozzá, mert megharaphat, inkább üssek rá. Feltettem magamban a kérdést, hogy mindez hogyan történhet meg? Milyen lovai vannak ennek a gazdának? Szinte mindenhol ezt tapasztaltam, Bukovinától kezdve egész Romániában. Nehezen tudtam kapcsolódást kialakítani velük, nem értették az utasításaimat. Arra gondoltam, hogy 10 év után már elfelejtettem a lovakkal bánni. Viszont észrevettem, hogy a kislányomban talán még nagyobb a lovak iránt a szenvedély, hiszen egy lovakkal töltött teljes nap után is hazaérkezve lovakról szóló filmet szeretne nézni, folyamatosan a lovak mesés világában él. Ekkor döntöttük el a férjemmel, hogy lovakat vásárolunk. Mivel a lovak nem szeretnek egyedül élni, három lovat vettünk. Egy nagybányai lovagló iskolában találkoztam először olyan lovakkal, amelyekhez én voltam szokva. Az akkor 4 éves kislányom is nyugodtan meg tudta simogatni őket. Végül rájöttem, hogy az eddigi negatív tapasztalatok sem miattam voltak, nem szoktam el tőlük, inkább azzal volt és van gond, ahogyan tartják őket. Egy ló nagyon érzékeny, hiszen prédaállatként ösztönösen akkor tudja megmenteni az életét, ha egyből elszalad, ha veszélyt érez. Számára ez a mindennapos küldetése, hogy életben maradjon a ragadozók elől. Azt kell megértsük, hogy számára a biztonság a legfontosabb. Az itt élő emberek, amikor egy ló megijed és gyorsan mozog, elkezdenek kiabálni és erőszakosan bánni vele, amitől a ló még inkább megijed és még gyorsabban kezd el mozogni. A megfelelő válasz minderre, hogy maradjunk nyugodtak, ami valóban nem könnyű. Ha én elkezdek kiabálni és viccelődni, akkor egy nagyobb káosz alakulhat ki. A válasz tehát a ló felé a nyugalom és a várakozás. Amikor a ló száron fut, akkor normálisan körökben fut, relaxál és ha bennem nyugalmat érez, akkor tudja, hogy nincs mitől tartania, biztonságban van, nem vagyok az ellensége. Így nyerjük el a bizalmukat” – folytatja szelíden a négygyermekes anyuka.

Egy partiumi panzió, ahol lezser eleganciával szeretnek lovagolni.

„Legyenek érzékeny és finom utasítások. Ne csak jöjjünk, lovagoljunk 50 percet és menjünk is tovább. Az első dolog, hogy ne okozzunk fájdalmat a lónak, mert ha a ló fél és úgy érzi, hogy megsérülhet, nem hallgat tovább. Először arra tanítom az ide érkező gyerekeket, hogyan tudnak finom utasításokat adni. Első lépésként finom hangutánzó szót kiadva irányíthatják a gyerekek az indulás felé a lovakat, ha az nem működik, a következő utasítás a „Passz” kijelentés. Ha az sem működik, akkor harmadik fázisként finoman megszoríthatják lábukkal a ló hasát. Téves, amikor egy gyerek folyamatosan húzza a gyeplőt és erőszakkal próbál irányítani, hiszen egy ló egy legyet is megérez a hátán, így a finom mozgások és irányítások lehetnek célravezetőek. Függ a fajtától is, a fjordok valóban kicsivel erősebb érintést igényelnek, míg a lipicainak elég egy nagyon enyhe is, akár a kéz mozgatása is elég lehet számára. Minél kevesebb utasítást kell adni. A kéz mozgatása, a hang, majd az érintés a megfelelő sorrend. A lovaglás mellett megtanítjuk a ló etetését, tisztítását és hogyan sétáljanak egy ló mellett, hogyan rakják fel a nyerget, a kantárt, hogyan reagáljanak, amikor idegessé válik a ló. Tehát a legfontosabb, amit a nyári lovastáborban is megmutattunk a gyerekeknek, hogy a lovaglás csupán a krém a sütiből, de a többi része is ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb. Az elején, amikor megvettem a lovamat, sokáig nagyon ideges volt, így hosszú időn keresztül csak sétáltam mellette. Mindentől félt, az érintéstől is. Három hónapig igyekeztem ismerkedni vele, a bizalmát elnyerni. Azóta szinte bármit megenged nekem. Előtte azt szokta meg, hogy csak ételt adnak neki, de senki sem törődik vele igazán, senkivel nem alakult ki igazi bizalmi kötődése” – emeli ki a lovasoktató.

2023-ban egy felhős november délután volt, amikor örömmel tértem vissza a Tilkós Panzióhoz. Nem volt zavaró a novemberi hideg vagy éppen az esőre álló felhők látványa, hiszen a lovakat mentem megismerni. E négy különleges állatot, amelyeknek nevük és különböző személyiségük van. Amikor eleredt az eső az újonnan épült istállóba vonultunk vissza, ahonnan különleges látvány volt az esőcseppek fátylán keresztül a dombos vidéket figyelni, a lovakat csutakolva pedig a lovak bensőséges bemutatását hallgatni Poszet Feri és Kinga részéről:

„Titkos, ahogy a neve is elárulja, ő a mi titokzatos lipicaink és egyben a nagy kincsünk. Titok ő számunkra, hiszen elegáns, határozott, egyedülálló megjelenése mögött egy megfejtésre váró gyermekien játékos, kíváncsiskodó félénk belső rejlik. Márai Sándort idézve: „Valami él a lipicai lovak testében egyfajta előkelőség és nemesség, valamilyen bűntudatos kellemesség és ütemérzék.” Így látjuk mi is, és végtelenül örülünk, hogy a tamásváraljai domboldalt díszíti. Minden mellette töltött idő kihívás és boldogság is egyben. Aramisz az egyik norvég fjord lovunk. Minden más fajtától eltérő, egyedi megjelenésű lovak, annak ellenére, hogy kis termetűek, nem pónik. Szelíd óriásoknak is nevezhetnénk őket.

A „vikingek lovának” becézett, távolból érkezett csődör fjordunk elsősorban lovaink testőre, bizonyítva óvó, védő főtulajdonságát. Bár néha szeszélyesen ellenszegülő, nyakas jószág, ennek ellenére eddig mindig sikerült jobb belátásra bírni, az egymásra hangolódást követően pedig mintha csodák történnének. Bella izmos, erős testtartású, ívelt nyakú, nagy kifejező és barátságos szemeivel azonnal elvarázsol. Ő az, akit könnyű szeretni, és aki szeretteti magát. Honey-hez hasonlóan sokoldalúsága és temperamentuma miatt könnyen kezelhető. Honey megbízható, kiegyensúlyozott, nyugodt. Ő az, aki első pillanattól kezdve csodálatos, engedelmes természetének köszönhetően közel enged magához. Könnyű kezelhetősége miatt igazi sikerélményeket élhettünk meg vele. Kiváló döntés volt ő számunkra, hiszen a kezdő lovasok számára szelíd és megérti a kezdő hibákat. Származási országában nemzeti szimbólumnak számít a fjord ló. Nem meglepő, hiszen mi itt, Tamásváralján is értjük, hogy miért.”

Mit tanulhatunk a lovaktól, a lovaglástól?

„Legyünk türelmesek magunkkal és másokkal. Néha hátra kell lépnünk egyet, hogy később többet léphessünk előre. Ha túl sok lépést teszünk egyszerre előre, elronthatjuk azt is, ami van. Talán a legfontosabb, amit tanulhatunk tőlük és a lovaglástól, hogy várj kevesebbet és többet érhetsz el!” – zárja a beszélgetést Sandrine.

A hely, amelynek lelke van, bevonzotta ezen érzékeny és intelligens teremtményeit, hogy mindazok, akik utazóként, lovasként vagy egyszerűen erre sétálva ideérkeznek, megpihentessék kicsit az elméjüket és kitárják testüket és lelküket éppen arra, amit súg számukra a Tilkós, Titkos, Artemis, Bella és Honey, valamint az emögött álló álom megvalósítói és fenntartói.