Ha egy napodat kellene lefesteni 10 évesen, milyen volt ez? Milyenek voltak az emberi kapcsolatok, viszonyulások, hogyan telt itt az idő?

Érdekes visszagondolni a barna hajú, pöttyös ruhás, mosolygós kislányra, aki szorgalmasan készül az iskolába, miután természetesen elfogyasztotta a nagymamája által készült Bedeco kávéját. A szüleim mindent megadtak nekem, amire szükségem volt, örökké hálás maradok érte nekik. Ha valamiben néha hiányt is szenvedtünk, az összetartó erő, anyukám vidám egyénisége mindig túllendített minket és tudtuk, hogy bármi történjen is, mi ott vagyunk egymásnak. Soha egyetlen karácsony vagy ünnep nem telt el úgy, hogy ne lengte volna be az otthonunkat a szeretet.

Szeretettel és soha el nem múló tisztelettel gondolok vissza a tanítónénimre, akitől a kötelező tananyag mellett nagyon sok szeretetet, figyelmet és törődést kaptunk. Ő volt az, aki a közösség életébe megpróbált egy kis színt csempészni, olyan eseményekkel, amikor templomi műsorainkkal próbáltunk kedveskedni a helyieknek, akik hálásak voltak, mi pedig boldogok, hogy mosolyt csempésztünk az arcukra.

Nem voltam egy csintalan gyermek, a fiútestvérem annál inkább. Bár hivatalosan egy utca az egész település, a Felszegnek nevezett részen, ahol éltünk, az összes gyermek barát volt és a hosszú estéig elnyúló közös játszásainkat a szüleink hívószava zárta. Az emlékek természetesen megszépülnek, de felnőtt fejjel is úgy gondolom, hogy a vidéki élet több izgalmat rejteget egy gyermek számára. Látom fiam mosolygós arcát, amikor kalandos történeteiről mesél és ezen helyszínek nagy része Tamásváralja.

És milyenek manapság a tamásváraljai mindennapok, mennyiben változott meg az egykor zárt közösségi élet?

Kevesebb vidéken a munkalehetőség, néha ingázni kell, vagy az időjárás a termést tönkreteheti. Viszont az életszínvonal sokkal jobb, az emberek kedvesek, a levegő tiszta, a forrásvizet meg lehet inni és a természetben vagy. Gyermekként talán ezt nem értékeljük kellőképpen, de felnőtt fejjel, akár a jelenlegi helyzetet is figyelembe véve ez manapság óriási értékkel bír.

Mikor döntöttetek úgy, hogy a városi élet és munkátok mellett működtetni szeretnétek egy panziót is? Honnan jött az indíttatás és most hol tartotok mindebben?

Tamásváralján azután jártam először, hogy megismertem Kingát. Én Nagykároly környékéről származom, sváb vidékről, a síkságról és nagyon megtetszett ez a falu. Kinga szerint nemcsak ő csábított el, hanem e dombos vidék is.

Hozzávetőlegesen 5–6 évvel ezelőtt indult el a panziós projekt. Kezdettől fogva szerettünk volna egy házat ide, először magunknak gondoltuk. Majd egy pályázati lehetőséggel egy panzió terve körvonalazódott ki. Évekkel ezelőtt, talán a házasságkötésünk évében vagy azt követően anyósomék kertjének a völgyében feltűnt egy kis vízmosás, ahol a tavaszi olvadáskor lefolyik a víz és attól függetlenül, hogy nem vagyok egy pecás ember, fantáziát láttam egy kisebb tó kialakításában. Ahhoz, hogy ezt meg tudjam valósítani, a túlparton meg kellett vásároljak egy pár elhanyagolt gyümölcsöst. Ahhoz, hogy ezeket a domboldalakat meg tudjuk művelni, kellett egy erősebb traktor. Ha már traktort vettünk, akkor vettünk földeket, és ha már földek lettek, akkor állatokat is vásároltunk. Így egyik kicsi megvalósítás váltotta ki a másikat.

Évtizedek óta Szatmárnémetiben egy jól működő vállalkozásod van, Feri. Hogyan kapcsolódott be a mindennapokba a mezőgazdaság, illetve egyre inkább a borászat?

Noha a szüleim nem igazán foglalkoztak mezőgazdasággal, falun nőttem fel és így nem volt idegen számomra ez az világ. Hobbi szinten régóta foglalkozom szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Miután itt elkészült a már említett tavacska, szerettem volna nemes szőlőfajtákat ültetni, így indult a borászat. Három hektáron termesztünk szőlőt, a fehérszőlő- fajtákból Sárgamuskotályt, Sauvignon Blanc-ot és Cserszegi fűszerest, míg a kékszőlő- fajtákból Pinot Noir, Cabernet Sauvignon, illet Merlot van. Ez egy teljesen másfajta munka, mint amit a városban megszoktam, de úgy érzem, hogy mindig kellenek az embernek új kihívások. Hiszek a turizmusban és az utóbbi két év — amióta a panzió működik — azt igazolja, hogy igény van a minőségi szolgáltatásra. Voltaképpen úgy szeretnénk bezárni a kört, hogy akik mondjuk ide érkeznek vendégségbe egy hétvégére, azok itt, helyben megtermelt pálinkát, bort, húst és tejterméket fogyasszák el. Mindent biotermelésben folytatunk. Amit a mezőn termesztünk, legyen az búza, napraforgó, kukorica, azt odaadjuk az állatoknak, a disznóknak, teheneknek és szárnyasoknak. Így a mezőgazdasági részen bezárult a kör. Viszont a vendéglátásban is szeretnénk ebbe az irányba tartani. Kanyarokkal, de érzem, hogy működni fog.

Nagyon úgy tűnik, hogy mindaz amibe belekezdtek, legyen az a városi munkátok: a szépen felépített céged Feri, a kihívásokkal teli munkahelyed Kinga, egyéb projektek, azokat szépen, nyugodtan építitek, nap mint nap. Mi adja mégis a motivációt, a lendületet e megvalósításokhoz?

Amióta megépült a panzió, sokkal több időt töltök a szülőfalumban és már önmagában az itt szerzett kellemes pillanatokért, élményekért megérte, amelyek az utóbbi két évben kitöltötték az életünket. De a visszaigazolás, elismerés, a dicséret még nekünk felnőtteknek is jólesik. A faluturizmus, vendéglátás fogalma teljesen új volt számunkra, de, ahogy a panziónk vendégeinek száma nőtt, úgy gyüjtöttük mi is a tapasztalatokat ezen a területen. Célul tűztem ki az utóbbi időben, hogy akkor is itt legyek, amikor üres a ház, mert olyankor jobban tudok figyelni az apró részletekre, azokra a dolgokra, amelyeket esetleg pótolni kell vagy újítani kell. Mindig rácsodálkozom arra, hogy milyen gyorsan telik az idő, majd felteszem azt a kérdést, hogy mikor is telik olyan gyorsan? Amikor az ember jól érzi magát. És igen, jól érzem itt magam. És azt hiszem, hogy azok a vendégek is, akik ide visszatérnek, jól érzik itt magukat, és ez egy elégtétel.

Partium, Körösvidék vagy akár a Bánság nem a turizmusáról ismert, itt leginkább átutaznak az emberek Székelyföld, Máramaros és egyéb úti célok irányába. Szerintetek mégis mi az, ami miatt ideérkeznek egyre nagyobb számban az utazók, nem mennek tovább és mi fogja meg őket a faluban, a környékben? Mit értékelnek manapság az emberek?

Azt hiszem, elsősorban a dombos vidék nyűgözi le az idelátogatókat. Rácsodálkoznak, hogy milyen szép itt. Ugyanakkor valószínűleg előny az is, hogy közel van a városhoz. Elsősorban baráti társaságokat céloztunk meg, akiknek nem kell nagyobb távot megtenniük azért, hogy kellemes környezetben töltsenek el pár napot. A természet közelsége is előnyt jelent. A világjárvány kirobbanása óta a bezártság valamilyen szinten közelebb vitte az embereket a természethez, panziónk pedig éppen a természetben helyezkedik el, ennek az igénynek eleget téve.

Hozzátenném még azt, hogy többnyire Szatmárnémetiből és Nagykárolyból érkeznek a vendégeink. Megpróbáltuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy különböző módon szórakozzanak itt. A panzióban van biliárd, csocsó, pingpong asztal, biciklik, van kültéri szaunánk és dézsánk. Készítünk egy strandröplabda pályát is, amely a nyár folyamán hamarosan készen lesz. Hasznosan és tartalmasan el lehet tölteni itt az időt. Amiért még szívesen jönnek a vendégek, szerintem az az, hogy egy minőségi szolgáltatást próbálunk nyújtani és mindenki szereti, ha elmegy valahova, szépet és jót kapjon.

Eléggé szokatlan a Tilkós névválasztás. Van ennek valamilyen különösebb oka?

Egy kisebb része ennek a helynek egykor, ahol most a panzió helyezkedik el, Kinga nagymamájáé volt. A mezsgyéjén tilkó fák voltak ültetve, amelyek a szomorúfűz egy fajtája, így a helyiek ezt a helyet tilkósnak nevezték. Igazából, amikor a panzió nevét kerestük, mindenképpen egy helyi elnevezést szerettünk volna és úgy gondoltuk, hogy a nagymama elképzelését és vágyát, hogy itt épüljön az unokájának valami, továbbvisszük.

Miért éreztétek fontosnak a panzió megépítése után egy parasztházat is átalakítani, megmenteni?

A panziót működtetve egy idő után úgy tapasztaltuk, hogy néha a négy szobája kicsinek bizonyul. A Felszeg-ház, vagy ahogy a helyiek nevezik, Múzeum megvásárlási lehetősége szembejött velünk. Mi pedig éltünk ezzel a lehetőséggel. Nagyon közel van a panzióhoz egyébként. Fő sajátosságaként igyekeztünk megőrizni a falu hagyományos építkezési sajátosságait, egy tornácos fagerendás házról beszélünk, ahol két szobát, konyhát, étkezőt és fürdőszobát alakítottunk ki, biztosítva ezáltal a modern kor feltételeit is. Amikor e vendégházat rendeztük be, nagy segítségemre voltak a helyiek, hiszen örömmel hozták nekem az apró kis dolgaikat, amelyekről úgy gondolták, hogy a Felszeg-házat díszíthetik. Ez így is történt, felhasználtuk a padláson, egyik-másik polcon félretett tárgyakat, melyek itt ismét életre keltek.

Hogyan viszonyul a falu hozzátok, a munkátokhoz, az ideérkezőkhöz? Az ideutazók pedig hogyan viszonyulnak a faluhoz, lakosaihoz, igyekeznek megérteni, megismerni sajátosságait?

Én itt születtem, ide hazajárok. Ebben a faluban mindenki mindenkit ismer. Bár nem én voltam a panzió ötletgazdája, úgy gondolom, hogy jobb helyet nem találhattunk volna neki. Ismerjük ezeket az embereket, akikkel dolgozunk. Már az építkezés kezdetétől fogva a helyiekkel dolgoztunk együtt. Azóta is közösen gondoljuk ki a dolgokat, nélkülük nem igazán tudna működni, amiért rendkívül hálásak vagyunk. Ha arra van szükségünk, hogy szombaton három helyen rakjanak tüzet, akkor ez megtörténik, ha arra, hogy akár ünnepnapokon a házat újra ki kell takarítani, a gazdaságot vezető emberünk felesége megoldja, ha nem működik a szauna, nyugodtan felhívhatjuk a helyi villanyszerelőt.

Szerintem támogatnak bennünket és jó a kapcsolatunk. Voltaképpen a faluban én adok a legtöbb embernek munkát, 12-en dolgoznak úgy a gazdaságban, mint a szatmári cégnél, ami egy kölcsönösen előnyös dolog. Az ideérkezők, akik már mondjuk többször jártak itt, ismerkednek a faluval. Újabban nem is főznek itt a panzióban, hanem a szomszédos kis étteremből rendelnek, túrázni járnak. Szerintem a falu is pozitívan áll a vendégekhez.

Vannak-e még további tervek?

Ahogyan már említettük, a panzióban található négy szoba eléggé kicsinek bizonyult, mert valóban igény van a faluturizmusra. És attól függetlenül, hogy megépült a parasztház, tovább szeretnénk bővíteni, mivel nemrég hallottuk, hogy van egy újabb pályázati kiírás. Most készítjük a terveket és szeretnénk egy kisebb lakókocsi parkolót is kialakítani. Terveink között szerepel az is, hogy az elkövetkező periódusban több időt töltsünk itt. Programokat szeretnénk szervezni az idelátogatóknak: a szőlőhegyet meglátogatni, borkóstolót tartani, mellyel egy élőbb kapcsolat alakulhat ki velük. A vendégeink azt mondják, hogy jó itt lenni, mindezt szeretnénk megtartani, de ugyanakkor fejleszteni is.

Melyek azok a pillanatok, amikor azt érzitek, hogy igen, ezt megérte, megéri csinálni? Milyen érzés itt ülni ezen a helyen, ahol egykor nagymamád élt?

Nagyon sok érzés kavarog bennem. Eszembe jutnak a gyermekévek, amikor itt szaladgáltunk a testvéremmel a szilvásban. Eszembe jut MAMA, akinek ez a hely nagyon sokat jelentett, akihez nagyon kötődtem és valahogy átadta azt az érzést, ami benne élt. Sokat nevelt engem és szerette volna, hogy ez a hely valamikor az enyém legyen. Úgy érzem, hogy onnan fentről szépen irányította az utamat, az utunkat és valahogy úgy intézte, hogy visszatérjek erre a helyre. Most biztosan mosolyogva és büszkén néz le ránk ide, a Tilkós panzióba. Nem véletlenül adtuk a panziónak az alábbi mottót: A hely, amelynek lelke van. Úgy érzem általam, általunk megvalósult az ő álma.

Berendi Irén, Poszet Kinga anyukája még petróleumlámpás időben született itt és jókedvűen idézi fel a mára már sok esetben csak emlékként megmaradt szokásokat. 1970-ben vezették be az áramot. Szép gyerekkora volt, még akkor is, ha a házi feladatokat a petróleumlámpa homályában oldották meg. Télen házról házra jártak a fonóba, ahol körbeülték az asztalt, a lányok kézimunkáztak, itt varrták meg a stafírunghoz tartozó keresztszemes kendőjüket a násznagyok és vőfélyek számára, a fiúk pedig kártyáztak. Hársfából készült ostorokkal indultak neki a képzeletbeli csordahajtásnak a fiúk és azzal csattogtattak végig a falun egészen a Mosókút forrásig. Farsangkor hamuval súrolták le a málét, vagyis a kukoricát, amelyet egész nap főztek. Mivel nem igazán volt mosógép a faluban, lúgos vizű dézsába beleáztatták a vászonkendőket, másnap pedig a férfiak a hordrúdon vitték ki a ruhákat a forrásokhoz sulykolni. Az utcájukban nagy káposztás kövek voltak, ahol pukkantósat játszottak. Ez az egyik legszebb emléke gyermekkorából.

A szüret, mint más vidékeken is, különleges nap volt. Édesanyja ilyenkor a legszebb kendőjét kötötte fel. Délben töltött káposzta volt és fánk sós hagymával. Este mindenki mulatott. Disznóvágáskor reggel minden háznál csakis a Mosókút vizében főtt törtpaszuly volt, délben tyúkhúslevest főztek, a disznótor csak este következett, amelyet lakoma és ünnepség követett. Ilyenkor 20–30 fő is összegyűlt. Most is van disznóvágás, csak már nem így. Régen korán megházasodtak a fiatalok, hétfőtől hétfőig tartott a lakodalom. A menyasszonynak és a vőlegénynek is volt 2–2 vőfélye, akik már szombat reggel elmentek a lányos házhoz kikérni a fonóban varrt kendőt, délben külön volt a vőlegénynél is és a menyasszonynál is a mulatság. Majd a két násznép a templomban találkozott, de az együttlakodalom csak éjfélkor kezdődött. Ha reggelig is tartott a lakodalom, vasárnap kötelező volt templomba menni, a menyasszonyt a vőlegény násznagya vezette be az anyósa padjába, míg a vőlegénynek az apósa padjában kellett helyet foglalnia. Mezőgazdaságból, pálinkafőzésből, epertermesztésből éltek meg régen.

Földrajzilag Szatmár megyében vagyunk, de régen az Ugocsa vármegye részét képezte. Az Avas hegységhez tartozik, amely Halmihegytől indul és az ukrán határ mentén Lajosvölgyéig tart, ahonnan a Gutin-hegység kezdődik. Ez egy körülbelül 80 km-es gerinc, gyakorlatilag egy hágó, amely elválasztja Szatmár megyét Máramaros megyétől és amiről még sohasem készült turistatérkép. A 300–400 méteren fekvő Várhegyen található középkori várromhoz két turistaútvonal is visz immár, amely a Várnyeregben találkozik. Itt találkozott most a kezdeményezők és a kivitelezők egyik oszlopos tagja is. Poszet Kinga régen elképzelhetetlennek tartotta volna mindezt, hiszen gyerekként nem tudtak ide feljönni, ezért is érezték szükségesnek ezen utak létrehozását. Az elmúlt két évben pedig a Szatmár Megyei Hegyimentő Szolgálat segítségével több ilyen útvonal is létrejött.

Boér Ádám szerint a Szatmár Megyei Múzeum felkérésére igent mondva, eleinte szkeptikusan viszonyultak e vulkáni kúpok felé, hiszen nagy bozótok borították a domboldalt. Majd közösen megtalálták a régi várutat. Miközben ez az út készült, a helybéliek segítségével megismerték a helyi nevezetességeket, a Nagykormos-csúcsot, egy pár érdekes sziklát, mint például a Bölcsős-követ, így oda is készítettek egy útvonalat. Batarcs község polgármesterének felkérésére pedig megszületett egy harmadik turistaútvonal is, amely a Kopasz Bábonyra vezet fel. Folytatni szeretnék a Szarvaskő felé, majd a Kopasz Bábonyról tovább Turc község felé. Minél több mindent fedeznek fel, annál érdekesebb a nagyobb hegyekhez szokott szakemberek számára is ez a környék. A helybéliek szerint 300 000 szilvafa van, gyönyörűek ezen ligetek, Tokaj-hegyhez hasonló fekvésű vulkáni kúpokon terülnek el a szőlősök, amelyben nagy potenciál van és kétség sem fér hozzá, hogy érdemes idelátogatni.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.