Döntőben Koszika Te vagy a minden! című dala

Szerző: Hajnal Csilla • Fotók: Facebook • 2022. szeptember 29.

Megosztom:

Döntőben Koszika Te vagy a minden! című dala

A marosvásárhelyi Koszorus Krisztinának, azaz Koszikának a dala is bejutott a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által szervezett Erdély dala című verseny döntőjébe. A versenyt először szervezik meg, és mintegy ötven jelentkező közül válogatták ki a négy tagú zsűri és a közönség által legjobbnak ítélt hét dalt.
Koszika Te vagy a minden! című dalát a többi döntős dallal együtt szombattól, október 29– től kezdve hallhatja először a közönség. A verseny döntőjére október 30-án, vasárnap 20 órától kerül sor egy élő televíziós műsor keretében az Erdélyi Magyar Televízióban, illetve a Facebookon is követhető lesz az esemény. A szervezők a közönségszavazást szombat este 8 órakor fogják elindítani, és vasárnap este a döntő végéhez közeledve a műsorvezető fogja lezárni. A zenekarok kódjait, a szavazás módját, valamint a döntős dalokat szintén szombat este teszik közzé a szervezők az Erdély dala online felületein és a honlapon. A végén pedig kiderül, hogy melyik szerzemény lesz idén Erdély dala. A zsűritagok, azaz Keresztes Ildikó, Bagossy Norbert, Lukács Laci és Dorogi Péter pontjai mellett a közönség szavazatai is számítanak.
Koszika dalában a haza az elvándorolt, gyökereitől távolra kényszerült erdélyiek szemén keresztül elevenedik meg. Megénekli benne a honvágyat és a hazaszeretetet a hegyeinkben olvadó hó hiányérzetével keveredve, az őszbe forduló időt, amely egy pillanatba sűrítve mondja ki, „te vagy a minden”, a pillanat és a táj, amely egyre távolabb kerül tőlünk, ha nem mondjuk ki a torkunkba ragadt szót, erdélyi örökségünk kimondhatatlan érzéseit. „Ez a hely, hol messzire látok, a magasba vágyok, égbe kiáltok, ha rám tör a érzés, itt van a minden” – énekli Koszika. A dal hazavárja az elmenteket, és marasztalja az itthoniakat.
Koszika gondolatainak a Térerő zenekar énekese, Kátai Judit adott keretet, közösen írták a döntős dalt. A szerzemény hangszereléséért pedig Szász Csaba felel. Koszika ötlete alapján a régi Székely himnusz dallamfoszlánya is bekúszott a dalba, amely ha nem is tudatosan, de mélyen az erdélyiek génjeibe ivódott, így sokan tudnak azonosulni vele.
Szavazzunk együtt Koszika Te vagy a minden! című dalára szombat estétől vasárnap estig!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ