De kérlek, gyertek haza karácsonyra!

Szerző: Matusinka Beáta • Fotók: Unsplash • 2022. december 24.

Megosztom:

De kérlek, gyertek haza karácsonyra!

Egy esős, kissé ködös decemberi reggel van. Advent harmadik hete lehet. Kevesen vannak az utcán, azok sem néznek a másik szemébe, csak menetelnek, monoton léptekkel, nincs mosoly. Csak valami nyomasztó hangulat, ami éppen ellenkezője mindannak, ami már a csapból is folyik. Főleg ilyenkor, advent, karácsony és újév alatt. Ha jobban figyelsz, észreveszed, hogy a legtöbb esetben éppen az ellenkezője történik, mint amiről beszélnek, énekelnek, fotóznak és videóznak. Vannak még kicsi szigetek, ahol megegyezik a valódi történés és a látszat, de mintha az évek, évtizedek során egyre csak szűkülne ez a réteg.
Egy kicsi utcában sétálsz, miután elvitted a gyermekedet egy ilyen kis szigetre, ahol még hisznek a szépben, a mosolyban és a jelen pillanat varázsában. A lépteiddel egyre csak erősödik egy hang. Egy idősebb hölgy hangja. Hamar észreveszed, hogy az utca másik oldalán egy régi, de szép házban éppen a reggeli szellőztetés miatt hallatszik ki minden hang és sóhaj. Szinte tapintható a kétségbeesés, a fáradtság és a reménytelenség. Szinte már könyörög valakinek a vonal túlsó végén: „De gyermekem, kérlek, gyertek haza az ünnepekre! Már itt is vannak nagy üzletek, vásárolni lehet bármit, nem maradtok le semmiről!” Csak ismétli, hangosabban, hangosabban, majd halkabban és halkabban: „De kérlek, gyertek haza!” Tovább megyek, egyre inkább tompul a hang. Pedig még állnék, benéznék, bekopognék és megkérdezném: Hogy mi van a színfalak mögött? Tényleg az üzletek, a kisvárosi jelleg miatt nem akarnak hazajönni a gyermekek? Vagy még van ott valami más is? Tényleg a mai fiatalok ilyenek? Vagy történt ott az évtizedek alatt valami más dolog? Ami kimondatlan, ami éket vert anya és gyermeke, idős és fiatalabb, egyén és család között.
Ma már mindenki saját maga értelmezheti az ünnepet, a saját szokásaihoz, életviteléhez mérten emelhet ki elemeket az általános szokásokból, vagy vetheti el azt teljesen. De vajon ma hol van az összhang közösségi és individualista megélés között? Hol van az a szűk vonal, ameddig az egyén karácsonya beolvadhat egy közösségi karácsony megélésének katarzisába. Hol van az a mezsgye, ameddig érdemes lemondani egyéni vágyakról, érzésekről a közösségi átélés, a hagyományok, az így kell ezt csinálni rituálék, a folytonosság biztonságának érdekében, vagy éppen fordítva? Hol van az a pont, amikor a külföldi nagyvárosban élő gyermek azt mondja, hogy igen, hazamegyek egy erdélyi kisvárosba, vagy éppen faluba karácsonyra és nem csak kifújni az éves gőzt, hanem-szívvel lélekkel jelen lenni.
De hol van az a pont, amikor tényleg azt érezheti, hogy jelen lehet az ünnepben, mert igazán figyelnek rá, megértik és elfogadják és nem az egész éves elhanyagoltságot róják fel? És vajon meddig élnek még azok, akik várnak haza az ünnepre? A saját kétségbeesettségükkel és egyéni vagy közösségi magányukkal, de várva azt, aki megválthatja őket a mindennapok terhétől, az értelmetlenség érzetétől, azt mondva a vonal másik végén egy napon, hogy igen, meggondoltam magam, most igazán itt leszünk karácsonykor, de együtt, közösen tesszük olyanná, amely kívül-belül is a miénk lehet.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ