02 nov Együtt játszva, kicsit másként-Frissítve
Szerző: Matusinka Magazin • Fotók: Otvos Timea • 2021. november 4.
Együtt játszva, kicsit másként
A gyerekek és szülők figyelmét felkeltve, az otthon melegében, kötelező maszkviselés nélkül tervez a november 6-7-i hétvégén országos virtuális gyerekfesztivált a marosvásárhelyi Creactivity Egyesület. Az eddigi négy fesztiválon megforduló sok száz gyermek mosolya az idén is garantált, még akkor is, ha ez a mostani találkozás másként valósul meg. Viszont a lényeg, hogy megvalósul, méghozzá nem is akárhogyan. A kétnapos gyerekfesztiválon 15 partnerszervezet kínál változatos, színes és tartalmas programokat.
Az alábbi táblázatban soroljuk, amelyhez lentebb találod a részletes programot:
A felsorolt tevékenységek mellett a Creactivity önkéntesei két tánc koreográfiát tanítanak majd meg a gyerekeknek, illetve 14 féle kézművesműhelybe várják az érdeklődőket.
Az 6-12 éves korosztály számára, építő kikapcsolódásra és interaktivitásra épülő fesztivál menetét Gál Csilla, az egyesület elnöke ismertette:
A fesztivál szombaton és vasárnap zajlik online, 11-18 óra között a Creactivity Egyesület FB oldalán és az erre a célra létrehozott eseményben.
A fesztivál programja várhatóan kedden kerül nyilvánosságra
A fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amely az itt található Google űrlap kitöltésével végezhető el
Fontos, hogy a számítógép vagy tablet mellett a gyerek számára rendelkezésre áll egy legalább 2 négyzetméteres felület, ahol a gyerek mozogni tud és bekapcsolódhat az edzők által bemutatott gyakorlatokba
A felkínált programokból az érdeklődő gyerekek szabadon választhatnak.
A közösségi élményhez hozzájárul, hogy a fesztivál idején 15 gyerekanimátor áll végig a gyerekek rendelkezésére, és bár felvételről mennek a különböző kézműves műhelyek, oktató tevékenységek, ha a fesztiválozók bármiben elakadnak, jelezhetik a szervezőknek. Telefonon (0740.647.575) illetve e-mail-ben (creactivity.org@gmail.com, kapcsolat.creactivity@gmail.com) is lehet reagálni az esetlegesen felmerülő kérdésekre a fesztivál ideje alatt is.
A marosvásárhelyi szülők a kézművés és oktató tevékenységek alapanyagait ezen a héten, november 3-6. között vehetik át egy jelképes, 25 lejes összegért a Creactivity Egyesület Márton Áron utca 9. szám alatti székhelyén.
Azok a családok, akik máshol élnek a hamarosan megjelenő beszerzendő lista alapján időben beszerezhetik a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat. Bevásárlólista
Gál Csilla szerint a virtuális fesztivál célja ebben a vírusos időszakban olyan programlehetőségeket nyújtani, amelyekkel egy különleges színfoltként aktívvá és élménydússá varázsolhatják a gyermekek hétvégéjét.
Frissítve
Kézműves album: ITT
Kihívás album: ITT
Regisztráld te is 6-12 éves gyermekedet a Creactivity Egyesület országos virtuális fesztiváljára.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.