A napjaim összetettek és általában felettébb bonyolultak, így nem véletlen, hogy én vagyok a legnagyobb főszereplője a családomnak: hogy mindent az elején kezdjek, a reggelek általában rosszul indulnak, mert sírok, és nem azért, mert bármi bajom lenne, egyszerűen csak jelzem, hogy tudják, én is itt vagyok, persze a szüleim kamerán követnek, azt hiszik nem tudom, és amikor rázendítek teljes torokból, azonnal nyílik a szobámba nyíló fehér ajtó, hol anya, hol apa, de valaki mindig bejön, én pedig bájosan elmosolyodom, így kell ezt csinálni, minden gyerek tudja, és ez még csak a kezdet, ez csak a bevezetője, mondhatni ízelítője a napi rutinnak, ami folytatódik az evés ceremóniájával, amikor megpróbálnak mindent belém tömni, amit csak elbír hátán a föld, s ez nem elég, még szépen is kell ülnöm, etetőszékben, fenekem alatt fehér pöttyös piros párnával, pelerinben, hogy össze ne kenjem magam, mintha amúgy is nem úgy lenne minden nap, persze, mintha az olyan könnyű lenne, egy helyben ülni, beöltözve overálban, amikor a földön is mászkálhatnék, mert hogy most már azt is tudok, és bármit megrághatok, amit az utamban találok, hisz már két fogam is kibújt, de ez senkit nem érdekel, csak a tejbegríz, a puliszka, a murok, amit ki nem állhatok, persze megeszem, közben nagyokat grimaszolok, brokkoli, amit nagyok szeretek, a kenyérhéjat, rágcsálni imádom, azt ne is mondjam, azzal mindig baj van, mert morzsálok, de hát mit tehetnék, a kenyér már csak ilyen, de tudod mi az ami nem morzsál, és mindenre jól rákenhető, a görögjoghurt, azt bármivel megeszem, jöhet a murok is, avokádó, máj turmixban, lazac turmixban, zöldségek és gyümölcsök színes tárháza, már a tojást is megeszem, sárgáját és fehérjét is egyaránt, de minden egyebet is, főleg amit a földön találok, hisz általában azok a legfinomabbak, néha Mici tálkájából is lopok, ilyenkor persze mindenki kétségbeesik, kikapják a kezemből, a szájamból a megszerzett falatokat és rohannak velem a fürdőbe kezet és szájat mosni, hihetetlen, hisz Mici is megeszi, mégsem lesz tőle semmi baja, tudom, hogy nem tehet róla, de ilyenkor bosszúból néha megkergetem, persze csak amennyire mászni birok, hisz nemrég tértem át a kommandós kúszásról a mászás könnyed ritmusára, de Mici mindig gyorsabb, így természetesen kihasználom az alkalmat, ha elkaphatom, jól marékra fogom és ahogy hanyatt-homlok menekül, narancsszínű szőrszálak tucatja landol az ujjaim között, hatalmas kincs ez számomra, de mire felnevetek és befalhatnám, anya vagy apa megint fut velem a fürdőszobába, oda a móka, és talán csak hogy bosszantsanak, anya mindig mondókázni cipel utána, gyerekes, persze én ezt élvezem, el ne mondjátok senkinek, az a sok új arc, sok versike és dallamok, mindig felvidítanak, izgalomba jövök és majd kiugrom a bőrömből, alig tudnak lenyugtatni otthon, egész délután csak huncutkodom és kacarászom, de ami még ennél is jobban kifáraszt estére, az a babaúszás, persze fürdök otthon is, pancsolok a kádban, kacsák és mindenféle játék társaságában, de a babaúszás az más, az még izgalmasabb, igaz, néha ilyenkor is sírok, de nem azért, mert félek, pancsolni imádok, de amikor új dolgokat tanulunk és nekem nem mindig tetszik, olyankor mindig szóvá teszem, ha pedig valamit nagyon jól csinálok, megdicsér a tanár bácsi, ilyenkor anya nagyon büszke rám és nagyon boldog, persze apa is, mindig vár ránk mikor megyünk haza, néha szipogok és anyáért sírok, de ez már a fáradtság jele és ilyenkor az otthoni játékokra vágyom, melyekből van bőségesen, labdák, őket nagyon szeretem, színes kockák, hát őket még jobban, de van még sok más is, könyvek, mackók és babák, na meg a táncoló béka, ezeket rendszerint széthordom az egész házban, közben még Mici játékait is kipakolom, rémülten figyel tisztes távolságból, nem igazán tudja mire vélni a dolgot, de ilyenkor nincs is már rájuk szükségem, olyan fáradt vagyok, azt sem tudom, hol jártam, csak egy langyos tejre vágyom és egy esti mesére, mert tudom, hogy mindjárt itt a hétvége, látogatóba megyünk a nagyiékhoz, vagy ők látogatnak meg minket, néha dédiéket is megnézzük, alig várják, hogy megráncigálhassanak, máskor meg bőröndbe pakolunk, mert apa sosem nyugszik, mindig kitalál valamit és indulunk kirándulni, de ezt már nem bírom elmesélni, nagyon álmos vagyok, és ha a fejem a párnára érhet és hasra fekhetem, puha hálózsákomat magamra ölthetem, két karomat kinyújthatom, az egész ágyat átölelem, nem is kell már nekem egyéb semmi, az ágyam fölötti hőlégballon messze röpít, talán az óperenciás tengeren is túlra, ott vár rám az álmok csodálatos birodalma.