31 dec Az újév küszöbén
Az újév küszöbén
Évet zárunk, ami talán sokkal nagyobb kihívás és megterhelés lelkiekben, mint az év eleje, amikor a listánk még tele van reményekkel és olyan tételekkel, amikről azt hisszük, hogy ha megvan bennünk a kellő kitartás, talán sikerül is teljesítenünk. Egyet mulasztunk el ezeken a listákon feltüntetni — azokat a tényezőket, amelyek nem tőlünk függenek. Márpedig az élet tele van ezekkel az ismeretlen tényezőkkel, amik képesek feje tetejére állítani gondosan megszervezett életünket.
Év végén az ember a megmérettetett és kevésnek találtatott állapotában van — Mene, mene, tekel, ufarszin — ahogy a Szentírás mondja. Még csak a közelébe sem kerül annak az elképzelésnek, amit év elején maga elé tűzött. Márpedig a listák fontosak. A rendszerezés, időbeosztás megóvhat bennünket olyan plusz köröktől, amelyek az időnket hívatottak rabolni. De vajon egészséges is ez, vagy csak hatékony?
Itt vannak mindjárt a gyermekeink. Igyekszünk az életük minden egyes pillanatát olyan szinten beosztani, hogy ne maradjon idejük a hülyeségekre. Pótcselekvésekre. De vajon tényleg rendben van ez? Mert a beosztás nem helyezi őket döntések elé. Nem adja meg nekik azt a legendás szabad akaratot, amelynek jellemet formáló ereje van. Nagyon sok profi sportoló meséli el, hogy az élete konkrétan romokban hevert azon a ponton, amikor abbahagyta a sportolást. Nem maradt semmije.
Úgy vélem, hogy ezzel a semmivel felvértezve taszítjuk ki gyermekeinket is a nagy nihilbe, amely az Élet nevet viseli. Ott fognak állni 19, 20 évesen, és hirtelen a nyakukba szakad minden, amitől gondosan megóvtuk évtizedeken keresztül. Nem lesz ott anya, apa, nagymama, aki figyelmeztesse, hogy fel kell ébrednie, neki kell fognia készülődni, le kell tennie a telefont a kezéből, ha az ételt a szájába vette, azt meg is kell rágnia, fel kell öltöznie, el kell indulnia. Ha kilépett az iskolából, ahhoz, hogy hazaérjen egyik lábat a másik után téve el kell indulnia.
És mi a helyzet azokkal a banálisnak tűnő, ám a fejlődés szempontjából igen fontos tevékenységekkel, mint például a bambulás? Mikor van ideje, tere a mai gyermeknek, fiatalnak bambulni? Én felnőttként, ebben a hatékonyságon alapuló beosztott életemben mikor bambultam utoljára, ha még a vécére is a telefonommal megyek, hogy mialatt bent tartózkodom, el tudjak küldeni két-három kruciálisan fontosnak tartott mailt?
Vagy talán a közösségi oldalakon való céltalan nézelődés lenne a modern kor bambulása?
Esetleg az egyetemista fiatal 19, 20 évesen azokkal a dolgokkal szembesül, mint húsz, harminc évvel ezelőtt a hat évét alig betöltött kulcsos generáció, aki idejekorán megtanult dönteni jó és rossz között, olykor elbukva, botladozva, de rugalmasan továbbhaladva, mert egy gyermekkel szemben nem voltak a társadalomnak elvárásai. Ezzel szemben egy kész felnőttel már vannak és a hibavétési tolerancia nulla — hiszen kész felnőtt… jogokkal és kötelezettségekkel.
Nincsenek tanácsaim, és nem is lenne ildomos. Az én gyerekeim is bontogatják a szárnyaikat. Késleltetném, lekötve minden egyes szabad percüket, óvnám őket élettől és haláltól, de a saját védelmük érdekében nem tehetem. Meg kell tanuljanak járni akkor is, ha már nem fogom a kezüket. Fel- és meg kell ismerjenek minden veszélyt, ami rájuk leselkedik, ahogyan kilépnek ölelő karjaim közül. Amit nem vagyok képes kiküszöbölni, csak késleltetni.
Ahogy nekem is meg kell tanulnom félretenni a listáimat.
Divatosan énidőnek nevezzük azt, amit még a minap bambulásként emlegettünk. Azt az időt, amikor annyira rugalmas vagyok, hogy bármi belefér a semmitől el egészen a véletlenszerű valamiig.
A hálától az alázatig.
A köszönöm az egészségemet és családomat, el egészen a sikerült szebbé tennem a világot jóleső fáradtságáig.
A szabadság fontos. Mindennél fontosabb. Miért lennék hát én saját magam és gyermekeim fogvatartója. Hol marad a szárnyalás, ha kezeinket, lábainkat, de mindenekelőtt lelkeinket gúzsba kötöm?
Legyen az előttünk álló év a szabadság éve.
Amikor szabad élnünk, repülnünk, tévednünk, lennünk és azzá az ajándékká válnunk önmagunk és a körülöttünk élők számára, amiről mindig is álmodtunk.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
