Az alkotásnak te is részese lehetsz…

Szerző: Matusinka Beáta  • Fotók: Kassay Costan Bernadett  • 2021. március 8.

Megosztom:

Az alkotásnak te is részese lehetsz…

Nálunk nem szokás ügyeket támogatni, főleg annak, aki leginkább megtehetné. Nálunk nem szokás érdekmentesen gondolkodni. Nálunk nem szokás kilépni a saját árnyékunkból. Nálunk nem szokás olyat tenni, amit a szomszéd nem tud megfelelően értelmezni. Nálunk, ha valakit támogatsz, azt is jelentheti, hogy az ellen vagy, akit nem támogatsz. Nálunk nem olyan egyszerű mindez…
Nálunk régen is volt, aki támogatott ügyeket, ez ma sem változott sokat. Ezek többnyire izolált esetek, olyanok teszik, akiknek az egyéni jóléten kívül fontos a közösségi dinamika is, vagy éppen odafigyel kicsit másokra is. Kevesen vannak. Vagy éppen még azok, akiknél évente egyszer a céges társadalmi felelősségvállalás szárnyai alatt valamit tenni kell, felmutatni, emiatt fontossá válik valami, valameddig.
Nálunk mindenki lehetőségeihez, lelkiismeretéhez és érdeklődési köréhez mérten támogat ügyeket. Legyen az egy civil szervezet ügye vagy éppen egy egyéni kezdeményezés. Fontos a közösség megléte, megtartó ereje és hálója. Ennek kihagyhatatlan eleme pedig az anyagi, szellemi és feltétel nélküli, támogatói összefogás.
Szerinted melyik bekezdés tartalma a legjellemzőbb 2021 hétköznapjainak Erdélyében és nem csak?
Én a harmadik variánsban hiszek, eddig is abban hittem. El sem tudnám képzelni másként. Még akkor sem, ha furcsán néznek rám az első bekezdés emberei, hogy vajon ezzel mi lehet a rejtett cél. Még akkor sem, ha fordított esetben mástól ezt nem várhatom el az én ügyem támogatása kapcsán. Még akkor sem, ha a jó szándék ellenére néha rosszul jön ki a történetből az ember.
Ebben a mostani történetben pedig TE, kedves olvasó hozzájárulhatsz egy olyan kulturális egyesület álmának a megvalósulásához, amelyik 15 éve folyamatosan bizonyít, nem tért le a hitelesség útjáról, kicsiknek és nagyoknak közvetíti a magyar hagyományokat, kultúrát, az egyéni és közösségi alkotás örömét. A XX. század elején még működő fonókhoz hasonló közösségformáló teret, egy Fonó- Házat szeretnének létrehozni. Ehhez pedig egy ingatlan megvásárlására és erős közösségi összefogásra van szükségük. De hisznek magukban, munkájukban, a segítségedben és céljuk létjogosultságában.
Én pedig továbbra is a harmadik variánsban hiszek. Ahogyan abban is, hogy mekkora örömet fogsz érezni, amikor évek, évtizedek múltán is rápillantasz, hallasz, értesülsz egy olyan HÁZ működéséről, amely megvalósulásának TE is részese voltál és vagy.
Végezetül néhány fontos tudnivaló az Aranykapu Kulturális Egyesület adománygyűjtő kampányáról:

Hol tevékenykedik az egyesület?

Szatmárnémetiben, de bárhonnan hozzájárulhatsz egy új kezdethez, hogy a Fonó-Ház saját helyszínen működhessen tovább.

Pontosan mivel is foglalkozik az Aranykapu?

Fő tevékenységi területük a hagyományos népi- és kismesterségek oktatása gyerekek számára, de táborok, ünnepi kézműves vásárok, előadások, tematikus játszóházak, kiállítások szervezésében is részt vesznek úgy közreműködőként, mint szervezőként.

Mikor zajlik a kampány?

Az adománygyűjtő akció 2021. március és szeptember között zajlik

Milyen formában lehet támogatni őket?

 

Ebben a 7 hónapban az egyesület adománygyűjtő akciójában bárki részt vehet és bármilyen összeggel támogathatja céljukat az alábbi csatornákon:
Adód 3,5 %-os felajánlásával (a formanyomtatvány letölthető INNEN)
Banki átutalással (az alábbi bankszámlaszámra: RO38BTRLRONCRT0584125601)
A kampány oldalán keresztül: www.aranykapu.ro/tamogass
vagy éppen céged profit adójának felajánlásával. (egyeztetés céljából hívj fel bennünket az alábbi telefonszámon 0744.687.813 vagy írj e-mail címünkre: aranykapuegyesulet@gmail.com)

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS