Eszerint, tisztán, igazi hittel és alább nem adva, eddig tartott…

Az INSPIREIT elvonulás alapötlete valójában egy igazi, befelé és egymásra figyelő búcsútalálkozásból indult munkatársak, bedolgozó partnerek, támogatók és olvasók között. Olyan emberek között, akik hittek és hisznek abban, hogy ki lehet alakítani egy olyan közösségi, támogató és megtartó inspirációs műhelyt, ahol az örök értékek új perspektívákkal találkoznak, és inspirációs forrásként sajátos nézőpontokat alkotnak. Azzal a több tíz alkotótárssal vonultunk el, akik legtöbbje végigkísérte a magazin alkotói folyamatait és hozzájárult írással, szervezéssel, kapcsolati hálójával, szakmai támogatásával, tudásával ahhoz, hogy egy igazi és értékközpontú inspirációs műhelyt hozzunk létre a virtuális világban és a valóságban egyaránt. Akik segítségével 5 év alatt 1060 inspiráló cikk született a magazin “hasábjain”, több mint 100 kreatív videó a magazin YouTube csatornáján, 35 izgalmas Podcast beszélgetés a Létköznapi rovatban, számos workshop, előadás, esemény, mint például a Picnic in the Vineyard, Arcok az írások mögött, Virtuális műhely szakértőkkel, Hagyományok vonzásában – Szatmári mesterségek.

Nehéz megfogalmazni valamit, aminek a lezáró szomorúságában mégis az öröm és hála dominál. Hiszen alkotótársaimmal együtt úgy érezzük, hogy a cél megvalósult. Az inspiráció a mély, időtálló, analitikus, tabudöntögető, ugyanakkor tettre hívó, a szépre fókuszáló tartalmainkkal ebben az 5 évben elindult. A varázslat folytatása pedig ezután a közösség tagjain múlik. Egyéni felelősséggé vált, hogy milyen cikkeket, eseményeket, kiadványokat és egyéb alkotásokat támogatunk figyelmünkkel, pénzünkkel, időnkkel és a lelkünkkel.

Talán egyszer elérkezik az az idő, amikor a valódi értékeket, egyéni kezdeményezéseket nem árnyékolják be a hamis érdekek látszatcsodái. Ha mindenki egyénileg és tudatosan dönt az őszinte szavak és önazonos cselekedetek mellett, akkor miért ne jöhetne el e varázslat személyek, entitások, társadalmi vagy éppen profitorientált vállalkozások életében?

Végezetül, köszönöm alkotótársaimnak, a magazin támogatóinak, partnereinek, szimpatizánsainak és leginkább nektek kedves olvasók, hogy hittetek, hisztek és hinni fogtok egy régi-új világban, ahol a pozitív rezgések, örök értékek és új perspektívák, az innovatív ötletek, kritikai érzék, a felfedezés öröme sajátos nézőpontokat nyújthat a méltó mindennapokhoz.

• Meséljetek kicsit magatokról, mikor szippantottátok először magatokba az utazás felszabadító érzését, mi volt az a pont, amikor végleg eldőlt, az utazás lételemmé válik?

• Szerintetek az utazás önmegvalósítási forma, presztízskérdés, egy külső vagy éppen egy belső megismerési forma?

• Milyen aktuális trendek jellemzőek manapság utazás terén?

• Hogyan érdemes itthon, Erdélyben, Romániában vagy éppen a nagyvilágban tudatosan és szépen utazni? Gyermekkel vagy éppen várandósan vannak olyan részek, amelyek baba-mama barát jellegére jobban oda kell figyelni? Kérdezlek Csaba, akinek ezúton is gratulálok, második gyermeketek születéséhez!

• Mit lehet egy utazás során tanulni önmagunkról, határainkról vagy éppen a világról?

• Orsi és Anna ti nagy túrázók vagytok, egy-egy nagyobb táv, kihívás hogyan tud hatni rátok, vannak-e az utazásaitoknak, belső, önismereti hatásai?

• Változó világban élünk, ahol lételemmé vált a reziliencia, az alkalmazkodás az új kihívásokhoz. Melyek a fenntartható utazás technikái, tippjei?

• Mi volt eddig a legmeghatározóbb (szebb, nehezebb, mély üzenetű) utazási élményetek?

• Mi az, ami a legjobban ki tud hozni a sodrotokból utazás során? És mi nyújtja az AHA- pillanatokat?

• Mi a kedvenc helyetek Erdélyben, milyen érzést vált ki belőletek?

• Melyek a rejtett kincsek szerintetek Erdélyben és a nagyvilágban, amit ajánlani tudtok?

• Melyek a legnagyobb félelmek és tévhitek szerintetek az utazások kapcsán?

• Végezetül szerintetek milyen egy inspiráló utazás, miben különbözik egy szimpla nyaralástól, kirándulástól?

A válaszokat pedig megtaláljátok az alábbi videóban.

A szeptember 7-én, szombaton 11 órától kezdődő utazás panelbeszélgetésben arra keressük a választ Matusinka Beáta újságíró, a matusinka magazin alapítójának moderálásával Ladó Csaba gyógyszerész-világutazó, Maxim Orsolya és Deák Anna Via Transilvanica és El Camino túrázók társaságában, hogy milyen aktuális trendek jellemzőek manapság utazás terén, hogyan érdemes itthon, Erdélyben, Romániában vagy éppen a nagyvilágban tudatosan és inspirálóan utazni, miben tud hatni az utazás a látásmódunkra, vannak-e az utazásoknak belső, önismereti hatásai, illetve melyek a fenntartható utazás technikái.

Az erdélyi közéleti kerekasztal-beszélgetésben 12.30-tól Szabó Eszter rádiós műsorvezető, újságíró vezetésével Csata Éva író, a HIFA Románia egyesület vezetője, Czirjék Katalin, a Női Vállalkozók Erdélyben alapítója és társadalmi aktivista, valamint Aczél Dóra, a Grund School alapítója, egyesületi vezető, tréner keresi a távolodó társadalmi osztályok, rétegek és generációk szakadékai, a folyamatosan távolodó társadalmi buborékok közötti lehetséges hidakat.

A harmadik panelbeszélgetésben 15 órától az Erdélyi életérzés mint márka: lehetőségek és kihívások kerül a fókuszba. Számos nemzet életmódja mára nem csupán helyi sajátosság, hanem sikeres nemzetközi márkává alakult, amely jelentős gazdasági és turisztikai hasznot biztosít az adott országnak. Ezen a beszélgetésen Délczeg-Szőcs Blanka kommunikációs szakember, vállalkozó moderálásával Hajnal Csilla újságíró, Bardosán Sheila marketingszakember, Antal Hajnal, a Selected Bags és Exuviae népszerű erdélyi márkák megalapítója, valamint Zsigmond-Magyari Izabella, a Marosvásárhelyi Rádió és Erdély TV riportere segítségével arra keressük a választ, hogyan formálhatjuk és népszerűsíthetjük az erdélyi életérzést mint márkát, hogyan alakíthatjuk és kommunikálhatjuk az erdélyi kultúrát, milyen eszközeink állnak rendelkezésünkre e cél érdekében, és hogyan járulhatnak hozzá a helyi tervezők és a sajtó a folyamat sikeréhez.

Ezt követően 16.30-tól egy mentálhigiénéről szóló előadás és interaktív műhelymunka alatt Simon Emőke coach, kommunikációs szakember társaságában saját önbecsülésünk és önszeretetünkön dolgozhatunk a természet támogató közelségében.

Szabó Eszter 17.30-tól kezdődő Élet a könyv lapjain előadásának célja, hogy bemutassa, miért lehet a szépirodalom, vagy akár egy-egy szórakoztató irodalmi műfajban megírt könyv hatékony eszköz abban, hogy megértsük önmagunk, valamint a körülöttünk zajló világ működését. A fikció világa, ezen belül a jól megírt irodalom lehetőséget kínál arra, hogy mélyebb érzelmi kapcsolatot alakítsunk ki a történetekkel és karakterekkel, amelyek ezáltal a saját tapasztalatainkat és érzéseinket tükrözik vissza. Amennyiben nyitottak vagyunk rá, így egy sokkal mélyebb megértést és megélést kaphatunk, mintha mondjuk egy jól hangzó általános igazságba csomagolva kapnánk azt meg.

A napot egy sunrise bodyART órával nyitjuk reggel 7 órakor, valamint azzal is zárjuk 19 órakor. Matusinka Beáta, aki egyben évek óta oktatója is ennek a funkcionális edzésformának nagy szeretettel ajánlja mindazoknak, akik helytelen testtartással, ülő munkával töltik idejük nagy részét, vágynak a testi-lelki és egyben szellemi feltöltődésre is.

Így amennyiben, ma számodra fontos a külső-belső tudatosság, természetközeliség, az egyensúly, a lelassulás és a leegyszerűsítés, akkor gyere el erre az elvonulásra, szeptember 7-én szombaton vagy egész hétvégére szeptember 6-8 között a Hargita megyei Pottyondon található, Vasond Völgyébe, ahol az erdélyi jelen természetes ízei, a múlt tanulságos történetei és a jövő inspiráló álmai találkozhatnak különböző tevékenységek, előadások, kerekasztal-beszélgetések és leginkább igazi kapcsolódások formájában.

Jegyek az alábbi linken ITT válthatók elővételben, vagy ha bármilyen kérdéssel az esemény kapcsán hozzánk fordulnál, írj nyugodtan a hello@matusinka.ro e-mail címünkre.

Szeretettel várunk egy valamit búcsúztató, elengedő vagy éppen az új kezdeteket és lehetőségeket ünneplő formabontó eseményünkre!

Reggel 7:00 óra van. Fázom. A reggeli fényben mintha nem is lenne már olyan parányi a kékre meszelt szobánk, mint amilyennek a késő esti érkezés során a félhomályban tűnt. Magamra kapok minden vastagabb ruhadarabot a táskámból és felmegyek a tetőtérre. Fúj a szél, reggeli vonyítások, ébredező hangok és a kék házak sokaságának látványa egyértelműsíti, hogy igen, megérkeztünk Marokkóba, pontosabban az egyik legkülönlegesebb városkába, ahol eddig jártam, Chefchaouenbe.

A bőr facsaró orrú szaga: Fez, majd Meknesz

Még aznap délután Fez felé vettük az irányt. Talán túl későn, mivel az út utolsó 100 kilométerét a főútról letérve nagyon rossz és már-már félelmetesen elhagyatott útszakaszon tettük meg. Talán az is hozzájárult a késői úthoz, hogy a Királyi Gárda tagjai előszeretettel állítottak és büntettek meg gyorshajtás miatt vagy éppen egy általuk improvizált stoptábla észre nem vétele miatt. De, legalább volt alkalom a franciát gyakorolni és a bírság sem volt olyan magas, az összesen 4 darab tette ki egy romániai bírság árát. Fezben megkönnyebbülés volt megérkezni, főként, hogy egy különlegesen szép riadba sikerült egy óriási szobát foglalni, ami helytörténeti múzeumként is tökéletesen megállta volna a helyét, teknősbékákkal társítva. A hosszú utat követően lassú volt az ébredés, mintha éreztem volna, hogy nehéz lesz ez a nap. Jól esett lassan reggelizni a sok apró kicsi színes tál tartalmából, mézet, narancs, füge dzsemeket, mini pitát, laposkenyeret, baghrir, marokkói ezerlyukú palacsintát, zaalouk, marokkói padlizsánkrémet kóstolni, mellé mentateát és narancslevet inni. Már dél is elmúlt, amikor kiléptünk a riádból. Még az esti érkezés során ránk akaszkodott egy fiú, aki szerette volna megmutatni a várost, természetesen egy kis anyagi juttatás ellenében, mi pedig azt mondtuk, hogy reggel 9-kor találkozzunk. Azóta várt minket, így egyértelmű volt, hogy 3 óra várakozás után nincs szívünk elutasítani. És valójában nem bántuk meg. Mintha ráérzett volna, hogy az ország második legnagyobb városát szeretnénk más szemmel feltérképezni és a körutat a tradicionális marokkói mesterségekre építette fel.

majd visszatérve a városba és a medinába műhelyeket látogattunk meg, a jellegzetesen elviselhetetlen szagú bőrcserző- és bőrfestőműhelyeket, marokkói tradicionális kerámiakészítő-, selyemfonalfonó-, szőnyegszövő-, argánolajfeldolgozó-, és rézverő marokkói lámpakészítő műhelyeket, valamint 1-2 jellegzetes, arab kenyeret sütő pékséget. Noha mentával védekeztünk az egész városban uralkodó erős bőr- és tetemszag ellen, a tetőtéren elfogyasztott ebéd sem segített az egyre erősödő hányinger csillapításában, sőt a várost már estefelé elhagyva kiütközött a rosszullét, erős hányások és gyengeség, hidegrázás formájában. Így a sivatag felé vezető hosszú útról fiam nagy csalódására kénytelenek voltunk lemondani, hogy egy közelebbi településen pihenhessem ki a rosszullétet. Így jutottunk el egy másik királyi városba, Mekneszbe, ahol egy napot sem töltöttünk és csupán a felépülésen volt a hangsúly.

Narancsillatú nagyvárosok: Rabat és Casablanca

Mindezek után üdítő érzés volt megérkezni Marokkó fővárosába. Végre kiléptünk a medinák szűk és olykor piszkos utcácskáiból a széles sugárutak világába, ahol az óceán sós levegője a buja andalúz kert narancsfái és a frissen facsart narancsüdítők illatával keveredik. A maga kétmillió lakosa ellenére talán a legnagyobb kellemes meglepetése utunknak Marokkó e felfedezetlen gyöngyszeme lett. Igaz az itt élő és a királyi családnál dolgozó szatmári Cseh Zsuzsa javaslatára ki nem hagytuk volna. Az Atlanti-óceán partján fekvő, világörökség listán is szereplő város az egyetlen, ahol a díszes egyenruhába öltözött királyi gárda látható, történetesen a Hasszán-toronynál. Ezek a gárdisták őrzik V. Mohammed mauzóleumát, mely épület az Alaouite-diansztia idejéből származik és fehér sziluettjével, zöld cseréptetőjével igazi remekműnek számít. A pezsgő európai hangulatot nehéz nem észrevenni: új villamosvonal köti össze Rabat és Salé városát, a sugárutak mentén hangulatos sétányok, kávézók és a helyi kikötő is jelentős fejlesztésen ment át. Rabat olyan hely, ahol a marokkói történelem gyönyörűen ötvöződik a modern élettel és ahol az ország európai gyökerei és az afrikai örökség szépen fonódik eggyé. Ezzel szemben a Rabat és Marakkech között félúton található Casablancában leginkább a modernitás szele fúj. Semmi sem emlékeztet a hasonló című film hangulatára. Végülis a II. világháború alatt játszódó és Amerikában forgatott film kapcsán ez nem is meglepő. Viszont jó érzés volt újranézni és kicsit összekötni a mai földrajzi és történelmi tudásunkkal és utazási tapasztalatainkkal. Meg persze egy szerelmi történetnek mindig megvan a mindenkori plusz üzenete. Az Atlanti-óceán partján pedig filmtől és nagyvárosi léttől függetlenül is kellemes érzés volt sétálni, lenni, még ha fürödni májusban túl korai is volt.

Argánillatú Marrakech

Noha semmi igazi kivetnivalót nem tudnék kiemelni e város kapcsán, mégis az volt az érzésem, hogy túl sok turisztikai figyelem összpontosul rá. Valóban itt járva kihagyhatatlanul színes élmény Yves Saint Laurent múzeuma és a körülötte fekvő Jardin Majorelle meglátogatása. Itt lehet igazán megérteni, hogy miként és mennyire inspirálódott az eleinte Algériában élő tehetséges francia divattervező a marokkói színekből, mintákból és illatokból. A különbnél különb handmade boutique-ok, az óriási piactér, a különleges kávézók mind- mind hangulatot váltanak ki az ideérkezőből, és talán leginkább egy marokkói concept store, ahonnan fiam javaslatára több óra szagolgatás után hónapokra bevásároltam argán alapú krémeket, a hammanban használatos fekete szappant, bőrradírt, arckrémeket és olajakat. Azt hiszem ez volt a legszebb lezárása és illata is egyben a Marokkói-kalandnak.

Azóta is naponta használom ezeket a termékeket, melyek egyből visszarepítenek e varázslatos ország hangulatába, ahol a bőr, mocsok és egyéb szagok fölött a jellegzetes marokkói narancs és argán finom és lágy illata emelkedett ki, sőt segít az itthoni lelki és fizikai kényeztető nyugalom megtalálásában nap, mint nap.

A ciklusok nagyon fontos szerepet játszanak a kínai világnézetben. Az ősi kínaiak jó megfigyelők voltak, és felismertek bizonyos mintákat az univerzum ciklusában és az évszakokban, melyek az emberre is alkalmazhatóak. Az ókori Kínában feltételezték, hogy az 5 változás fázisa tükröződik az egész természetben, a makrokozmoszban (univerzum/föld) és a mikrokozmoszban (ember) is. Minden napban, minden hónapban, minden évben, de az egész életünk során megtaláljuk a megjelenés, tevékenység, visszavonulás és felszabadulás ciklusát. Ezek a ciklusok pedig hatással vannak a testre, a lélekre és az elme állapotára. A bodyART edzés során az 5 elem: föld, fa, tűz, fém és víz között több kapcsolat van, például a termelőkapcsolat. A termelés ciklusa életet tart fenn így: a földből fa nő, ami tüzet szül; ez megolvasztja a fémet; a fémből, amikor megtisztul, víz lesz. A bodyART órán résztvevők vezetve vannak, átélve ezeknek az elemeknek az energiáját, létrehozva az egyensúlyt a testben és az elmében, valamint a lélek között a YIN és YANG erők által.

Az edzés első fázisát a FÖLD elem dominálja. A hagyományos kínai orvoslás szerint ebben az elemben találjuk meg a családunkat és telepedünk meg, az egyensúlyt, tisztaságot és belső erőt képviseli. Az edzés második fázisa a FA elemhez tartozik. A hagyományos kínai orvoslás szerint ebben az elemben éljük gyerekkorunkat, növekedés, tevékenység, mozgás jellemzi. Az évszak tavasz, az irány kelet, a nap időpontja pedig a reggel. Az edzés harmadik fázisa a TŰZ elemhez tartozik. A természetben ez a nyár évszak, és a fiatalságunkat éljük a tűz elemében: eufória, vitalitás, kíváncsiság. Az edzés negyedik fázisa a FÉM elemhez tartozik. A visszavonulás pillanatát jelzi, fokozódik a belső figyelem és lassul a ritmus, az ősz évszaka kapcsolódik hozzá. A VÍZ elemével érkezünk a tréning utolsó fázisához, a természetben ez a tél. Ebben az elemben tapasztaljuk meg az élet utolsó fázisát, a halált, amelyhez a pihenés és elengedés társul.

Az egészséges életmód egy bonyolult folyamat. Fontos pillérei a változatos és minőségi élelmiszerek fogyasztása, testmozgás, elegendő minőségi pihenés és nem szabad elfelejteni a mentális és szellemi részt sem. A hagyományos kínai orvoslás szerint minden elemhez kapcsolódik egy szerv, amely aztán táplálja a következő szervet. A földnek a máj, lép, hasnyálmirigy, a fának a lép, a tűznek a szív és vékonybél, a fémnek a tüdő és vastagbél, a víznek pedig a vese és húgyhólyag felel meg. Mivel az öt alapvető elem egymást generáló és elpusztító módon kapcsolódik, egy szerv megbetegedése negatívan befolyásolhat egy vagy több vele kapcsolatos szervet. Ugyanúgy, ha egy szerv erősödik, akkor javítja az összes többi szerv egészségét. Fontos, hogy megőrizzük az összes szerv finom egyensúlyát, hogy azok egészségesek maradjanak és megelőzzük a betegségeket.

Az öt elem támogat minket az irányításban, és iránytűként szolgál, amikor elveszítjük az irányt. Főleg akkor, amikor mindennapi életünket túlzott leterheltség alatt éljük és kimerültséget, fáradtságot, hőhullámokat, álmatlanságot, vagy más tüneteket tapasztalunk, amelyek arra utalnak, hogy kimerült a YIN részünk, mert a mai korban általában nagyobb hangsúly kerül az aktív és teljesítményorientált YANG részre az életünkben. Nehezebb számunkra átmenetet találni a nap folyamán a YANG részből az esti YIN-be, így az elme nyugtalanul kóborol – különösen éjszaka. Sokszor elfeledkeztünk arról, hogyan éljünk a ciklusokkal, és hallgassuk meg az egyes fázisok minőségeit. Legjobb esetben heti ciklusban élünk, ami azt mondja nekünk, hogy dolgozunk hétköznap, és pihenünk hétvégén. Alig veszünk időt megállni – sem este, hogy átgondoljuk a napot, sem a havi ciklus végén. Sokszor még akkor sem, amikor véget ér egy év. Jobb lenne megtanulni az élettel a ciklusokban élni, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, hiszen ezt az egyensúlyt kívánja a testünk-lelkünk és szellemünk is.

“Fontosnak tartjuk a Halmi környéki borok népszerűsítését, úgy gondolom, hogy a vulkanikus talaj, az egyedi éghajlat és a lelkesen dolgozó borászok munkája nyomán olyan borok készülnek, amelyeket szélesebb körben is meg kell ismertetni a minőségi italok szerelmeseivel” – mondta megnyitóbeszédében Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora. Kiemelte, a Zazou Social Events and More-ral idén már szerveztek egy borpikniket és újabbak is következnek, a falugazdászok pedig Nagykárolyban tartottak Bor a kastélyban címmel szatmári és Kárpát-medencei borászok részvételével egy sok érdeklődőt vonzó rendezvényt.

A Tilkós udvarán szimultán folyt a kóstolás: három helyszínen, három különböző csoportban ízlelték meg Poszet Ferenc borait, amihez a házigazdák finom falatokat is kínáltak. Ezt követően autóba-buszba szállt a csapat, úgy utaztak a közeli Halmihegyre, a rendezvény új helyszínére. Az „alaptáborból” indultak fel a szőlősorokkal sűrűn beültetett dombokra, illetve a dombok között megbúvó pincészetekhez.

A Mike pincészetnél a borok mellett vadhúsból készült kolbász, szalámi és őzhúsból készült miccs is várta a bortúrázókat – ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy a borász maga is vadász. Sorban érkeztek a jobbnál jobb borok, a résztvevők pedig nem csak ezeket itták, hanem a borász és a borszakértők szavait is.

A TriterraPincészetnél izgalmas újdonságokkal is megismerkedhettek a borok szerelmesei: lelkesen fogadták a pincészet új gyöngyözőborát, amivel egyelőre csak kísérleteznek, de úgy érzik: jó úton járnak. Itt nem csak a pincészet borásza, hanem a szőlészeti szakértő is a kérdezők rendelkezésére állt.

A Năstase pincészet foglalkozik a régióban a legrégebb óta borok palackozásával, egy egységes márka-arculat kialakításával és az így kínált borok eladásával. Cristian Năstase lelkesen beszélt a sorra érkező csoportok tagjainak a családi hagyományról, melyből a borászat felépült és melyben ma a család több tagja is dolgozik. Ugyanitt – és később a táborban is – a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia kamarazenészei adtak koncertet, ezzel is különlegessé téve az eseményt.

A pincelátogatásokat követően mindhárom csapat leereszkedett az alaptáborba, ahol már behűtött borok várták őket. A borozás pedig buliba csapott át, köszönhetően a közreműködő lemezlovasnak, így volt, akinek a Picnic in the Vineyard napja a késő éjszakában ért véget.

A tervek szerint a szatmári borok és borászatok ilyen típusú népszerűsítése az idei évre korántsem ért véget: a következő állomás ősszel Krasznabéltek lesz.

Szerinted a szüleid mennyire befolyásoltak abban, hogy ezt az életstílust vedd magadra?

A szüleim nagyon sok éven keresztül dolgoztak Franciaországban. És az a vicces, hogy amikor én kiköltöztem au pair-ként, ők nemsokára hazaköltöztek, és akkor végül is egyedül maradtam Franciaországban. Ezután történt egy változás az életemben, ekkor pedig Magyarországra szerettem volna visszaköltözni, akkor azt mondtam, hogy megpróbálom közelebb, az már majdnem olyan, hogy a bokám itthon van.

Franciaország karrier szempontjából volt fontos, mert én ezt tudtam, hogy akkor ott több a lehetőségem, és aztán szálloda és vendéglátást végeztem, ebből a szempontból meg úgy éreztem, hogy itt sokkal nívósabb szállodák vannak, ebben ők nagyon erősek. Úgy mondanám, hogy van egy ilyen nagyon kifinomult érzékük a vendéglátás terén. Magyarországra pedig azért mentem volna, mert bár a gyakorlati munkáim során jártam több helyen is – Dubaiban vagy akár Tenerifén – de azért az mindig megvolt bennem, hogy haza kellene menni. És bár nem Magyarországon születtem, de azért nekem nagyon csábító volt ez, hogy ott az anyanyelvemen beszélhetek, mindig is csodáltam, hogy ha oda átmegyünk, akkor ott minden magyarul van.

Azt mondják, hogy a francia nép nem vár feltétlenül tárt karokkal minden idegent, nem túlságosan közvetlenek általánosságban. Te mennyire tudtál közéjük beilleszkedni?

Szerintem irtó nehéz bekerülni közéjük, legyen szó akár egy szoros barátsági kapcsolatról valakivel. Ugye én tíz évet töltöttem ott, és elmondhatom, hogy ezalatt nekem nem sikerült francia barátokat szerezni. Nagyon sok barátom van az országban, de ők is mind bevándorlók. Volt bolíviai, guadeloupei, martiniquei, spanyol, vagy akár Angliából, de így hogy franciák, talán egy vagy kettő, de ők is kollégák inkább. Szerintem ők legfeljebb a családban közvetlenek.

De te ott bekerültél egy családba au pair-ként, és ilyenkor általában jó esetben segítenek is abban, hogy beilleszkedj. Ez neked megadatott?

Nekem ez nagyon jól sikerült – egyetértettünk a szülőkkel a nevelési elvek kapcsán is, meg én amúgy nagyon alkalmazkodó vagyok, ezért pedig házimunkát is vállaltam, vagy akár ha főzni kellett, tehát megfeleltem így számukra.

És mennyire volt ekkor szociális életed? Hogyan tudtad ekkor a jövődet alakítani?

Igazából ekkor romániai emberek támogatásával sikerült ez nekem ott helyileg, mert elmentem egy diákoknak szóló tanácsadó központba, és akkor ott jött szóba először a szálloda és vendéglátás, amire én azelőtt nem feltétlenül gondoltam. De ennek a nőnek, akivel beszéltem, annyira jó meglátásai voltak, hogy így két perc után megkérdezte, hogy nem gondoltam erre a szakirányra. És akkor ezután teljesen önállóan keresgéltem, be szerettem volna jutni egy ilyen iskolába, és végül egy gyermekkori barátnőm édesanyja segített, és akkor így kerültem be. Itt három évig tanultam, majd következett még egy képzés, utána pedig már sokkal könnyebb volt mozogni. Sőt, még egy ösztöndíjat is kaptam végül, meg diáklakást.

Te amúgy sohasem féltél? Bár említetted, hogy voltak segítségek, de azért mégiscsak egyedül voltál egy idegen országban.

Nem. Ez lehet, hogy onnan jön, hogy már a gyermekkoromban ugye tulajdonképpen mi nagymamánkkal nőttünk fel. A szüleink rendszeresen hazajártak, de azért mégiscsak falun éltünk a nagymamánkkal, és az kicsit olyan, hogy ott szabad vagy, nem félsz semmitől, nincs veszélyérzeted. Nagyon érdekes, de tényleg, soha nem jutott eszembe, hogy valami történik velem, pedig volt olyan alkalom, amikor egy este például a taxisofőr szólt, hogy valaki követ. Szóval ilyenben is volt tapasztalatom, de ennek ellenére nem ijesztett meg semmi annyira, hogy hazajöjjek.

Nekem volt egy négy hónapos gyakorlati munkám a Crillon szállodában, és nagyon sokat jelentett akkor számomra, hogy már ekkor volt egy magyarországi hölgy, aki segített. És ő mondta, hogy először vendégnek kell lennem. És először csak egy kávéra mentem oda be, mert ott egy kávé is 15–20 euró. De ahogy én oda beléptem, és utána is, amikor már ott dolgoztam, akkor én azt mondtam, hogy én csak ilyen stílusú szállodában szeretnék dolgozni. Merthogy nagyon jól éreztem magam benne. Nekem mindig nagyon fontos volt a környezet, és hogy valami szép legyen körülöttem. Nagyon sokan azt gondolják, hogy ezekben a luxusszállodákban nagyon nehéz dolgozni, de szerintem ha valaki olyan személyiség, hogy igényes önmagával szemben is, meg szereti a szépet és a jót, akkor ez könnyen megy. Én legalábbis így voltam.

Azért egy ilyen luxusszállodába általában olyan emberek járnak, akiknek a pénz fogalma valami teljesen mást jelent, mint a hétköznapi embernek. Te hogyan láttad őket?

Hogyan kerültél át Marokkóba?

Ez is olyan vicces vagy spontán történet, nem is tudom, talán tényleg a sors akarta így, de azért hozzátartozik, hogy ehhez néha döntéseket kell hozni. Szóval nagyon foglaltak voltunk abban az időszakban a szállodában, és a mostani főnökeim egy másik szállodában voltak, de ott történt valami, így az éjszaka közepén átjöttek. És akkor onnantól kezdve én foglalkoztam velük. És így tényleg mindenről én gondoskodtam, a kicsomagolástól a vendéglő foglalásáig, vagy jegyek vásárlásával kapcsolatban is, vagy ha kellett valami specifikusabb ruha. Tehát olyan volt ez, mintha a személyi asszisztensük lettem volna. És ezt nagyjából három éven keresztül folytattam, mert ők évente 2–3 alkalommal jöttek hosszabb időre. És aztán felmondtam a szállodában, utána majdnem átmentem egy másik helyre, ahol felajánlottak nekem egy igazgatói pozíciót, de akkor azt éreztem, hogy nem lettem volna képes rá, mert el kellett volna költöznöm emiatt Dél-Franciaországba. Pont ebben a periódusban telefonáltak a mostani főnökeim, hogy jönnének a szállodába, de akkor tele voltunk, és nem tudtak jönni. Érdekes, hogy akkor pont a Crillon szállodában voltak, és amikor megtudták, hogy felmondtam, utána pár órára rá felhívtak újból, és áthívtak a Crillon szállodába, annak ellenére, hogy mondtam nekik, hogy nem vagyok oda illően öltözve. És akkor ott nagyjából öt és fél órán keresztül beszélgettünk. Szerintem ez az egész részükről is csak egy nagyon spontán ötlet volt – nagyjából két óra beszélgetés után kérdezték meg, hogy nem akarok-e nekik dolgozni. És akkor az első válaszom az volt, hogy nem, mert így tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, majd egy hosszas beszélgetés után úgy váltunk el, hogy végül is megpróbálom. Ehhez viszont nagyon sokat segített az, hogy volt egy biztonságérzetem, hogy ismertem őket, és tudtam nagyjából, hogy hova megyek dolgozni. És úgy indultam neki, hogy ha tetszik, akkor maradok, de ha nem, akkor sincs harag. És így kerültem végül hozzájuk, hogy még nem is tudtam, hogy mi lesz a pontos feladatom, csak azt mondtam, hogy akkor jövök.

Ekkorra Franciaországban már gondolom megtanultad a kulturális kódokat, de azért ehhez képest Marokkó valószínűleg nagy váltás volt. Ezt is félelem nélkül lépted meg?

Végül is igen, de azért, mert tényleg nagyon szépen és biztonságosan megszervezték ezt nekem a főnökeim. Ahogy a repülőjegyeket küldték időben, meg ahogy vártak, fogadtak – már maga az a meleg fogadtatás, amiben részesültem, az valami hihetetlen. Nem is tudom, hogy ha lesz még részem ilyenben.

Pontosan milyen pozíciód volt ott neked? Mi volt a feladatod?

Én egy ilyen személyi asszisztens vagyok, mert hogy még most is dolgozom nekik távmunkában. Szóval minden, ami a magánéletükkel kapcsolatos. Legyen az egy vacsora megszervezése, a menütől elkezdve az étel beszerzéséig, meg a vendégek fogadásáig. Ezenkívül a személyzettel is foglalkoztam, mert van nekik egy 15 főből álló személyzetük, és akkor ennek a menedzsmentje is rám hárult. S ebben tényleg minden apróságra oda kellett figyelni. De ezenkívül a belső dekorációban is segítettem, de emellett, ha mondjuk a főnököm kért egy kávét, akkor is elmentem, és csináltam neki egy kávét. De miniszterelnököket vagy a királyt is fogadtam már.

Gondolom, hogy teljesen más szabályai vannak egy háztartásnak Marokkóban, ezenkívül pedig a főnöködnek eléggé rangos pozíciója van. Szóval teljesen más ez gondolom, mintha egy európai háztartásban segítenél.

Abszolút! Engem nagyon nagy támogatás ért a főnökeim részéről. Mindig mellettem álltak, főleg mert nem volt könnyű az elején bekerülni a csapatba. Már megvolt a személyzet, de nem volt menedzserük. És volt olyan, hogy többször el kellett mondanom a dolgokat, de a főnök úgy fogadott engem, hogy az egész személyzetet összehívta, és kijelentette, hogy amit én mondok, az úgy kell hogy legyen. Ez irtó nagy biztonságérzetet adott abból a szempontból is, hogy ezzel kimutatták, hogy ők megbíznak bennem és a munkámban.

De azért előfordult veled, hogy megkérdőjeleztek téged, mármint a személyzet részéről?

Persze, sokan. Mivel a személyzet is többféle emberből tevődik össze, többféle szakmából. Tehát ott volt az irodai csapat, a biztonsági őrök, a sofőrök, vagy a háztartási személyzet, és akkor én voltam ebben a kapocs, aki ezeket összekötötte. És akkor azért volt olyan, hogy hiába mondtam valamit, mert utána úgyis visszakérdeztek, vagy így utánam kutakodtak. Azért nagyon sokat fejlődtem velük, mert ott a háztartás teljesen más volt. Például tízféle előétel és ugyanennyi főétel került az asztalra.

Az, hogy te nőként egy ilyen vezető pozícióban vagy, az ott megszokott?

Egyáltalán nem. És szerintem emiatt is voltak ezek a megkérdőjelezések, mert nő létemre még fiatal is voltam, és azért ezt hallottam így utólag, hogy legelőször azt mondták, hogy ez a kislány nem fog sokat maradni. Nagyon érdekes, hogy még a király is mondta a főnökeimnek, hogy azért lehet, hogy hat hónapot majd kibírok, de többet biztos nem. Mert ugye azért ott ez érezhető, hogy a döntő pozícióban a férfi van. Viszont ami a háztartást illeti, ott a nő az, aki döntéseket hoz.

És az mennyire jelentett problémát, hogy fehér nőként kaptál ott egy fontos szerepkört?

Szerintem ezt eléggé pozitívan kezelték, mert ugye ahogy te is mondtad, a főnököm eléggé rangos szerepet töltött be, és úgymond neki ez jó volt, hogy akkor van a csapatában egy európai fiatal hölgy. Mert ugye sok fontos európai személlyel tart kapcsolatot, és ilyen szempontból ez valamiféle presztízs volt, hogy egy európai fogadja a vendégeket. A másik pedig az, hogy nekem azért megvolt a kellő tapasztalatom, szóval megbíztak abban, hogy ezek a vendégek kellő profizmussal lesznek fogadva. Mert azért Marokkó hihetetlenül fejlett ország, de vannak hiányosságai azért ilyen téren szerintem.

Mi az, amit nem tudtál ott megszokni abban a környezetben?

A rengeteg étkezést talán. Meg ez a sok teázás. Mert amúgy az bennem is megvan, hogy akkor most fél óra szünet és teázzunk, de ők így órákon keresztül el tudják úgymond tölteni ezzel az időt. És bevallom, hogy a sok pazarlást sem tudtam megszokni, mert hát ott hihetetlenül nagy az ételpazarlás. Mondjuk ekkora bőséget sem láttam még életemben, hogy ennyire színes és ízletes felhozatal legyen mindenből. Viszont túl sok a pazarlás, mert ők nagyon sokat adnak erre, hogy bőséget mutassanak. Tudtam előre, hogy az étel háromnegyede valószínűleg el sem fog fogyni, amikor egy nagyobb társaságot vártak, és ilyenkor ezt én egy kicsit fájó szívvel csináltam.

Tehát az az étel, ami nem fogyott el, az szó szerint ki volt dobva?

Osztottunk a személyzetnek is, de azért nagy adag tényleg ki volt dobva, mivel nem lehetett tárolni.

Először az a gondolat született meg, hogy vissza szeretnék költözni Szatmárra, és csak ezután jött a bolt. Két éve felmondtam, de valahogy még mindig ragaszkodtak hozzám. Mindig volt valami ok, hogy maradjak, például a nyári szezon, vagy a főnököm születésnapja után is húzódott a dolog, de végül elérkezett az a pillanat, hogy tényleg hazaköltözöm, mivel már nagyon soknak éreztem a munkát. És akkor felmerült a kérdés, hogy mit csináljak otthon, ekkor gondolkodtam home office-os munkán, ahol használhatom a francia, spanyol vagy angol nyelvtudásomat, de rájöttem, hogy nem szeretnék egész nap számítógép előtt ülni és közben nélkülözni az emberek társaságát. Végül is aztán úgy történt, hogy van egy kis lakásom az üzlettel szemben, és amikor az üzlethelyiség felszabadult, spontán beszélgetés közben jött az ötlet, hogy nyissak egy marokkói üzletet. És azt szerettem volna, hogy itt majd tényleg olyan igazi marokkói, kézzel készült termékeket áruljak, amelyek az asztalra kerülhetnek, különös tekintettel a tálalásra. A marokkóiak ugyanis csodálatosan prezentálják az ételeiket. Olyan, hogy mikor már ránézel, úgymond már azzal is jól laksz. És akkor ez lett az üzlet koncepciója, de most papucsokat is árulok például. Folyamatosan alakítom az üzletet, és nagyon szeretem csinálni.

És akkor ez úgy működik, hogy ezt te kitalálod, beszerzed, és gyakorlatilag elejétől végéig te felügyeled?

Igen, ezt abszolút én intézem. Minden terméket az üzletben saját kézzel választottam ki. Elmegyek a termelőkhöz, ahol ezeket legyártják. Van például olyan termékem, amit csak az üzletnek készítettek, mert nagyon megtetszett egy csésze modell. Sokat segít, hogy járok Marokkóba, így személyesen is el tudok menni, szétnézni, és látni az újdonságokat. Az érdekesség és nagyszerűség abban rejlik, hogy ezek mind egyedi dolgok. Az üzletben nincs tömeggyártás, maximum 10–20 darab van egy-egy termékből, de van, hogy csak egy darab, és az nagyon megtetszik. Az ilyen nagyon tradicionális tárgyaimból is csak egy van, mert egyedileg készítik, festik és díszítik őket.

Amellett, hogy ezeket te árulod, milyen szándékod van még ezzel az üzlettel? Úgy értem, hogy mit tud ez adni Szatmárnémetinek?

Szerintem egyediséget. Ugyanis sokan mondják, hogy ez egy nagyon egyedi ajándék volt, amit innen kaptak vagy vásároltak. Fontos nekem, hogy egy ilyen ajándékbolt hasznos dolgokat kínáljon, ne csak olyan tárgyakat, amelyeket az emberek egyszerűen leraknak és néha letörlik róla a port, vagy eldugják, és nem látják többet. Célom, hogy az üzletben kapható tárgyakat minden nap használhassák, és hogy ezek szép pillanatokat hozzanak az életükbe.

Meddig tervezel most Szatmáron maradni?

Egyelőre nagyon jól érzem magam itthon. Ezzel egyelőre nincs gond. Hogy Marokkóban mennyi ideig tervezem még folytatni a munkát, az még nem dőlt el. Jelenleg ugye távmunkában is dolgozom, ami magában foglalja a telefonálást, WhatsApp üzeneteket, logisztikát és szervezést. Úgy gondolom, ennek még van jövője, de idővel talán el fog maradni. Lehet, hogy megmaradunk jó családi barátoknak, és biztos vagyok benne, hogy ha bármikor vissza szeretnék menni Marokkóba, mindig fordulhatok hozzájuk. Most úgy érzem, elérkezett az idő, hogy itthon letelepedjek és egy kicsivel nyugodtabb, de ugyanakkor aktív életet éljek.

Piknikkosarak, kaland, hosszú séta a természetben és a felfedezés varázsának engedve légy részese te is a Halmihegyen harmadik alkalommal megszervezett, borkóstolással egybekötött sétának. Kapcsolódj! Kóstolj és élvezd te is mindazt, amit ez a terület képvisel, engedd, hogy a szőlőföldek és a naplemente hangulata magával ragadjon a dombok és a táj ölelésében, majd pedig a séta után tarts velünk egy hangulatos helyszínre, ahol könnyed zene, finom ételek mellett egy nagy társaságként folytatódik majd az este számunkra.

A Picnic in the Vineyard – Tour and Tasting eseményt augusztus 10-én 11 órától a Szatmár megyei tamásváraljai Tilkós Panzióban kezdjük, amelyet kora délután Halmihegyen folytatunk.

A Simple Pass jegy ára 220 lej Early Bird áron július 31-ig 180 lej, amely a borkóstolás mellett tartalmazza az egyes pincészeteknél felszolgált hidegtálat, míg az All Pass jegy 250 lejbe kerül Early Bird áron 220 lejbe, amely a Szatmárnémeti–Tamásváralja–Halmihegy–Szatmárnémeti szállítást is tartalmazza.

A jegyek a www.zazouevents.com honlapon, vagy a helyszínen is megvásárolhatóak.

A piknikkel kapcsolatos folyamatosan frissülő tudnivalókat, a teljes programot és egyéb háttérinformációkat az esemény FB oldalán találjátok meg.

Szeretettel várunk!

A bortúra partnerpincészetei:,, ,  Poszet

Az esemény társszervezői: Partiumi Falugazdász Hálózat ,    , Halmi Község Helyi Tanácsa

Támogatók: Rottaprint

Megoldásra váró helyzetek sorozatával találkozik legyen az a mosakodás kérdése, a sátor hőmérséklete a nappalok és éjszakák folyamán, a sötétség, az éjszakai zajok, a bogarak közelsége, esetleges csípések, az étkezések megoldása és élelem tárolása, a túrák megtervezése. Ha nem önmaga vagy nem ismeri igazán saját szükségleteit, egyből más irányba viszi az univerzum. És a könnyed vagy éppen mély felfedezés lehetősége átcsap egy túlélőtáborba, amelynek csak a vége válik vonzóvá.

Ahogyan azt előre sejteni lehetett, az igazi felfedezésekhez nincs feltétlenül szükségünk nagy távolságokra, jól hangzó távoli úticélokra. Elég az igazi megismerés szándéka. Legyen az a természet szépsége, a hagyományok varázsa, a visszacsatolás mélysége. Amelyhez nem jelent privilégiumot kapcsolódni, hiszen bárki hozzáférhet hozzá. Aki elég kíváncsi ahhoz, hogy ne kifelé, hanem inkább befelé figyeljen és közben észrevegye útitársa őszinte tekintetében saját és az érintetlen természet tündöklését. Napnyugtakor vagy éppen a fényszennyezésmentes és romantikus csillagos ég alatt, itthon, Máramarosban.

És innentől már csak Ábel mesél:

„Harmadnapon, vasárnap reggel 9 órára kivitt egy Uber a buszállomásra minket, ahol felszálltunk az Algecirasba tartó buszra. Három órás utunk gyorsan elröppent, gyönyörű andalúz városokon, dombokon és tájakon keresztül haladtunk délre, egészen a Földközi- tenger partján fekvő kikötővárosig. Itt letettük a csomagjainkat, majd rohanva felszálltunk a gibraltári buszjáratra. Háromnegyed órát tartott az út. Innen 5 perces sétával a buszállomástól meg is érkeztünk a spanyol-brit határra, ahol csak átsétáltunk. A másik oldalon Anya még spanyolul köszönt, ahol hangosan „Hello”-val válaszoltak. Anya megismételte a „Hello”-t, amire a válasz az volt, hogy „It’s better” és egy furcsa mosoly. Majd ismét buszra szálltunk, amely bevitt minket a városállam központjába. Egyébként ez volt az első állam, amiben eddig jártam és egyben a 18. ország, amelyet még 2 követett a körút során. Úgyhogy igen, immár 20 országban jártam, amelynek mind megtanultam a köszönési módját, a fővárosait, zászlóját és a használt nyelvét. Valójában nem csak ennek, hanem a világ összes országának. Talán most ez érdekel a legjobban, jobban, mint a foci és a mese. De te tudtad, hogy Gibraltár:

• Területe 6 négyzetkilométer.

• A II. világháború alatt fontos stratégiai helyszín volt, innen ismert a Felix- hadművelet, amely a német hadvezetés terveként a brit kézen lévő gibraltári flottatámaszpont elfoglalását jelentette volna, hogy az Atlanti-óceán és a Földközi- tenger közötti tengeri összeköttetés feletti ellenőrzést megszerezzék.

• Nagy-Britannia része, vele szemben pedig már Afrika található, egész pontosan Marokkó.

• Az 1967-es népszavazáson a helyiek dönthettek arról, hogy az Egyesült Királysághoz vagy Spanyolországhoz szeretnének inkább tartozni, és bár akkor az angolok mellett döntöttek, a Brexit kapcsán újra felmerült ez a kérdés.

• A reptéri fel- és leszálló pálya keresztezi a város főútját, így le kell állítani a forgalmat, ha repülőgép érkezik vagy távozik.

• A lakosság egy százaléka berber majom. A mai napig kérdéses, hogy kerültek ide, de az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a Szent Mihály barlangon át jutották át Marokkóból Gibraltárba.

• A helyieknek saját nyelve is van: ez a yanito, amiben keveredik a spanyol és az angol, de olasz, héber és arab szavak is fellelhetők benne.

• A határsorompót csak 1985-ben nyitották meg, egészen addig nem kelhettek át az emberek Gibraltárból Andalúziába.

• Gibraltár területe vámmentes, ezért rengeteg spanyol jár át ide bevásárolni.

• Legfontosabb látnivalója pedig: a Szikla, vagyis a The Rock.

És ekképpen telt itt a napunk:

Koradélután érkeztünk meg. Ahogyan említettem, bevitt minket a busz a központba, a Szikla lábához. Itt arra gondoltunk, hogy jó lenne enni valamit és persze Fish and Chips volt a menü, ami, noha eléggé olajos volt, ízlett. Ezután elindultunk a hegyi felvonó felé, hogy utána majd sétáljunk a Szikla különböző látványosságai között. De túl nagy volt a sor, emiatt a felvonó épülete előtti mikrobuszokhoz mentünk, ahol kiscsoportok alakultak ki és az egyikkel elindultunk felfelé. Nagyon izgatott voltam és ahogyan haladtunk, egyszer csak a magasból láttam a Földközi-tengert és az Atlanti-óceánt, Európa és Afrika partjait. Tengerek és kontinensek találkozását, egy olyan kontinensét, ahol egyelőre még nem jártam, de tudom, hogy anyának a kedvence. Mindig azt mondja, hogy ott érzi igazán a föld lüktetését. Először egy kilátónál álltunk meg, majd a Szent Mihály barlanghoz közeledtünk. Csodálatos és misztikus volt e cseppkőbarlangban a látvány, a fényjátékok és a zene pedig még erősebbé varázsolta a hatást. Majd tovább vitt minket a kisbusz az Apes Den felé, ahol sok- sok vad makákó vett minket körbe. Igazság szerint jópofák voltak, de én egy kicsit féltem tőlük és anya is. Régebben volt egy incidense egy kismajommal a marosvásárhelyi állatkertben, állítólag azóta nem szereti őket. A Skywalk lélegzetállító volt számomra, hiszen az üvegpadlójú kilátón keresztül 340 méter magasból láthattam Gibraltárt és környékét. A II. világháborús alagutak és a mór várrom is érdekes volt, itt támadott meg minket anyával egy kismajom, aki állítólag csak játszani szeretett volna, meg megtetszett neki a hajunk, és az idősebb szülei mellett már unatkozott. Miután körbejártuk az Upper Rock Nemzeti Park összes nevezetességét, lesétáltunk a hegyről. Mivel éppen vasárnap volt, alig láttunk pár embert a városállam utcáin, nyugodt volt lent a hangulat, még a Fő utcán is. És persze minden angol. Az éttermek, pubok, kávézók. Majd vettünk Gibraltár-buszt is.

Estefelé visszamentünk Algecirasba, egy nagyot aludtunk és másnap folytattuk a nagy felfedező körutunkat. Tarts velünk a következő részekben is!