Elmentünk játszani Gibraltárba

Szerző: Matusinka Beáta • Fotók: Matusinka Beáta • 2024. június 1.

Megosztom:

Elmentünk játszani Gibraltárba

Az egynapos Gibraltár-kalandunk valójában Sevillában kezdődött, majd a marokkói Marrakech-ben, pontosabban Milánóban végződött. Összesen két hetet tartott az andalúz, mór, brit és olasz lenyomatok jegyében, valamikor április végétől május elejéig, de minden pillanata akár egy június elsejei gyereknapi felfedezőtúra is lehetett volna.
Egy csütörtöki éjszakán, hajnali két órakor érkeztünk meg a Budapest–Sevilla menetrend szerinti repülőjárattal az andalúz városba, ahol két nap és három éjszaka alatt igyekeztünk felfedezni e város különleges részeit, beszippantani a hangulatát. De erről majd következő írásunkban mesélünk. Most Gibraltárral kezdünk, mert talán ez a nap volt az egyik legkülönlegesebb.

És innentől már csak Ábel mesél:

„Harmadnapon, vasárnap reggel 9 órára kivitt egy Uber a buszállomásra minket, ahol felszálltunk az Algecirasba tartó buszra. Három órás utunk gyorsan elröppent, gyönyörű andalúz városokon, dombokon és tájakon keresztül haladtunk délre, egészen a Földközi- tenger partján fekvő kikötővárosig. Itt letettük a csomagjainkat, majd rohanva felszálltunk a gibraltári buszjáratra. Háromnegyed órát tartott az út. Innen 5 perces sétával a buszállomástól meg is érkeztünk a spanyol-brit határra, ahol csak átsétáltunk. A másik oldalon Anya még spanyolul köszönt, ahol hangosan „Hello”-val válaszoltak. Anya megismételte a „Hello”-t, amire a válasz az volt, hogy „It’s better” és egy furcsa mosoly. Majd ismét buszra szálltunk, amely bevitt minket a városállam központjába. Egyébként ez volt az első állam, amiben eddig jártam és egyben a 18. ország, amelyet még 2 követett a körút során. Úgyhogy igen, immár 20 országban jártam, amelynek mind megtanultam a köszönési módját, a fővárosait, zászlóját és a használt nyelvét. Valójában nem csak ennek, hanem a világ összes országának. Talán most ez érdekel a legjobban, jobban, mint a foci és a mese. De te tudtad, hogy Gibraltár:
  • Területe 6 négyzetkilométer.
  • A II. világháború alatt fontos stratégiai helyszín volt, innen ismert a Felix- hadművelet, amely a német hadvezetés terveként a brit kézen lévő gibraltári flottatámaszpont elfoglalását jelentette volna, hogy az Atlanti-óceán és a Földközi- tenger közötti tengeri összeköttetés feletti ellenőrzést megszerezzék.
  • Nagy-Britannia része, vele szemben pedig már Afrika található, egész pontosan Marokkó.
  • Az 1967-es népszavazáson a helyiek dönthettek arról, hogy az Egyesült Királysághoz vagy Spanyolországhoz szeretnének inkább tartozni, és bár akkor az angolok mellett döntöttek, a Brexit kapcsán újra felmerült ez a kérdés.
  • A reptéri fel- és leszálló pálya keresztezi a város főútját, így le kell állítani a forgalmat, ha repülőgép érkezik vagy távozik.
  • A lakosság egy százaléka berber majom. A mai napig kérdéses, hogy kerültek ide, de az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a Szent Mihály barlangon át jutották át Marokkóból Gibraltárba.
  • A helyieknek saját nyelve is van: ez a yanito, amiben keveredik a spanyol és az angol, de olasz, héber és arab szavak is fellelhetők benne.
  • A határsorompót csak 1985-ben nyitották meg, egészen addig nem kelhettek át az emberek Gibraltárból Andalúziába.
  • Gibraltár területe vámmentes, ezért rengeteg spanyol jár át ide bevásárolni.
  • Legfontosabb látnivalója pedig: a Szikla, vagyis a The Rock.

És ekképpen telt itt a napunk:

Koradélután érkeztünk meg. Ahogyan említettem, bevitt minket a busz a központba, a Szikla lábához. Itt arra gondoltunk, hogy jó lenne enni valamit és persze Fish and Chips volt a menü, ami, noha eléggé olajos volt, ízlett. Ezután elindultunk a hegyi felvonó felé, hogy utána majd sétáljunk a Szikla különböző látványosságai között. De túl nagy volt a sor, emiatt a felvonó épülete előtti mikrobuszokhoz mentünk, ahol kiscsoportok alakultak ki és az egyikkel elindultunk felfelé. Nagyon izgatott voltam és ahogyan haladtunk, egyszer csak a magasból láttam a Földközi-tengert és az Atlanti-óceánt, Európa és Afrika partjait. Tengerek és kontinensek találkozását, egy olyan kontinensét, ahol egyelőre még nem jártam, de tudom, hogy anyának a kedvence. Mindig azt mondja, hogy ott érzi igazán a föld lüktetését. Először egy kilátónál álltunk meg, majd a Szent Mihály barlanghoz közeledtünk. Csodálatos és misztikus volt e cseppkőbarlangban a látvány, a fényjátékok és a zene pedig még erősebbé varázsolta a hatást. Majd tovább vitt minket a kisbusz az Apes Den felé, ahol sok- sok vad makákó vett minket körbe. Igazság szerint jópofák voltak, de én egy kicsit féltem tőlük és anya is. Régebben volt egy incidense egy kismajommal a marosvásárhelyi állatkertben, állítólag azóta nem szereti őket. A Skywalk lélegzetállító volt számomra, hiszen az üvegpadlójú kilátón keresztül 340 méter magasból láthattam Gibraltárt és környékét. A II. világháborús alagutak és a mór várrom is érdekes volt, itt támadott meg minket anyával egy kismajom, aki állítólag csak játszani szeretett volna, meg megtetszett neki a hajunk, és az idősebb szülei mellett már unatkozott. Miután körbejártuk az Upper Rock Nemzeti Park összes nevezetességét, lesétáltunk a hegyről. Mivel éppen vasárnap volt, alig láttunk pár embert a városállam utcáin, nyugodt volt lent a hangulat, még a Fő utcán is. És persze minden angol. Az éttermek, pubok, kávézók. Majd vettünk Gibraltár-buszt is.
Estefelé visszamentünk Algecirasba, egy nagyot aludtunk és másnap folytattuk a nagy felfedező körutunkat. Tarts velünk a következő részekben is!

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ

AJÁNLÓS