Aki szeret olvasni, rossz dalszövegíró nem lehet — interjú Vörös Andrással – podcast

Szerző: Szabó Eszter • Fotók: Freepik • március 30.

Megosztom:

Aki szeret olvasni, rossz dalszövegíró nem lehet

— interjú Vörös Andrással

Miért hallgatunk zenét? A dallam visz minket, vagy inkább a dalszöveg az, ami megragad? Miért fontos, hogy magyar nyelven írjon dalt egy zenekar? Vörös András nagyon sokat tud a zenéről, az irodalomról, így azt feltételeztem, hogy a kettő kapcsolatáról is tud mesélni. A nagyközönség a magyarországi Ørdøg zenekar frontembereként ismerheti, ugyanakkor podcastot is vezet, és nem utolsó sorban a Cser könyvkiadó vezetője.

Több éve foglalkozom olvasásnépszerűsítéssel, ugyanakkor nagy szerepet kapott az életemben a zene és irodalom bármiféle viszonyának a tanulmányozása is. Én a zenétek által ismerlek, de csak utólag derült ki számomra, hogy te könyvkiadó-vezető is vagy. Ha visszanyúlsz a gyerekkorodba, akkor mit látsz, mennyire volt számodra meghatározó az irodalom?

Abszolút alapvető volt. Én egyébként azt gondolom, hogy amikor én gyerek voltam, akkor ugye eleve az elsődleges információforrás a könyv volt. És ezzel egyrészt azt akarom mondani, hogy valószínűleg sokkal többen olvastak akkoriban, és sokkal többet, és egy értelmiségi családban mindenképpen alap volt, hogy a könyvespolc az tele van. Manapság nem feltétlenül van ez így, és még az sem biztos, hogy feltétlenül műveletlen lesz, aki kevés könyvet olvas a mostani gyerekek között. Én imádtam olvasni, és úgy gondolom, hogy az olvasást nem is lehet pótolni olyan szempontból, hogy a képzeletet ez fejleszti.

Ha a zenei stílusokat nézzük, akkor vannak különbségek aközött, hogy ki milyen hangsúlyt fektet a szövegre. Szerinted téged befolyásolt az, hogy te szerettél olvasni, abból a szempontból, hogy merre indultál el a zene irányába?

Biztosan. Viszont én nagyon későn kezdtem el magyar szövegeket írni. Az első zenekar az angolul ment, majd a Superbutt is javarészt, és csak 2007-ben jelent meg az első három saját magyar dalt tartalmazó EP, és utána csak az Ørdøg lett magyar, ami közel tíz éve indult el. Szóval én viszonylag későn kezdtem el magyarul dalszövegeket írni. Viszont korábban cikkeket, beszámolókat írtam, és azt nagyon szerettem. Sőt, emlékszem, írógépen írni is úgy tanultam meg, hogy rengeteget gombfociztam, és mindig írtam a gombfoci tudósítást a Népszabadság sportrovatának a stílusában. Szóval a betű szeretete az megvolt, és hát a magyar szövegírás is azért kezdődött el, mert egy idő után nagyon elegem lett belőle, hogy kitehetem a lelkemet egy idegen nyelven, amit egyrészt nem is ismerek annyira mint a sajátomat.
Másrészt, ha véletlenül ennek ellenére is sikerülne valami kicsit jobb, kicsit többrétegű szöveget megalkotni, akkor sem fogja ezt értékelni senki, hiszen eleve nem fog eljutni senkihez, akinek ez az anyanyelve lenne. És azt gondoltam, hogy most már nagyon itt az ideje, hogy kipróbáljam, hogy tényleg tudok-e használható dalszöveget írni, és azt az anyanyelvemen kell. Úgyhogy azért az bennem volt korábban is, hogy ilyet kéne csinálni. Maga az inspiráció ezer helyről jöhet, de az, hogy hogyan adod ki magadból ezeket az impulzusokat, abban viszont elég nagy szerepe van annak, hogy mi mindent tudtál olvasni. Mert nagyon nehéz objektív kritériumot mondani arra, hogy egy szöveg mitől jó, de talán egyetlen dolog van, ami bármely művészeti alkotásnál objektív mérő lehet, és ez az, hogy ez mennyire elcsépelt, mennyire sokszor hallott. Minél többet fogyasztasz, és minél inkább olvasol jó szerzőket, annál inkább tisztában leszel ezzel. Ugyanakkor a könyv azért jó, mert sokszor egy olyan világot mutat meg, ahová nagy eséllyel nem fogsz eljutni, vagy olyan életérzésekbe tud belehelyezni, amit örülsz, hogy nem kell személyesen átélned, viszont megismered, hogy milyen vívódásokkal jár ez. A másik meg az, amikor átélted, és azért tudsz hozzá inkább kapcsolódni.

Miért kezdünk el angol szövegeket írni? Nyilván angol zenét többet hallunk általában, ezért érezzük közelinek. A magyar nyelv az nagyon szép, de zeneileg mennyire könnyű vele dolgozni?

Ez egy örök vita. Az első érv az szokott lenni, hogy angolul azért jobb írni, mert sokkal könnyebb. És ilyenkor mindig megkérdezem, hogy hogyan lehet könnyebb, ha kevésbé ismerjük, mint a magyart. És itt nem csak arról van szó, hogy a szavak jelentését ismerjük-e, hanem hogy hány jelentését ismerjük annak a szónak. Hogyha nem vagyunk annak a kultúrának a részei, akkor a mögöttes tartalmakat nehezen tudjuk megtanulni. Ha magyar univerzumban azt mondod, hogy TV maci vagy túró rudi, akkor azt itt mindenki érteni fogja. Van, amit meg sem kell konkrétan fogalmazni és értik, és ezeket idegen nyelven nem tudod megcsinálni. Az pedig, hogy az angolban sok a rövid szótag, ezt bőven kellene kompenzálnia annak, hogy ez a te anyanyelved, és azt csinálhatsz vele, amit akarsz. Szétszedheted, újat alkothatsz belőle — ezt sem tudod megcsinálni egy másik nyelven. Az Ørdøg egyik legismertebb sora a piros alma anya rág, amit a lányom értett félre. És ha mi ezt leírjuk magyarul, akkor mindenki érteni fogja azt, hogy ez egy szójáték.
Ugyanakkor több olyan műfaj is van, ahol a szöveg nem kap olyan központi szerepet. Szóval nem azt akarom mondani, hogy óriási probléma, ha valaki nem az anyanyelvén ír szöveget, viszont ha a szöveg kezd fontossá válni, akkor azt jobb magyarul csinálni. Viszont amikor mi elkezdtük a zenélést a 90-es évek elején, már akkor is kaptuk az impulzusokat külföldről, és különösen egy nagyvárosi környezetben úgy gondoltuk, hogy nem érdekel minket a magyar ugar, mi olyanok akarunk lenni, mint az amerikaiak. És aztán telnek az évek, és rájövünk arra, hogy érdekes az angolszász kultúra, de azért valahol a mienk az mégiscsak itt van.

Mennyire befolyásolta az ehhez való hozzáállásodat az, hogy megszülettek a gyermekeid?

A gyerekek elszólásai, vagy félrehallásai nagyon jó táptalajt biztosítanak. Például a lányom mondta, hogy az okos szamár szenved, és akkor azt beépítettem egy dalszövegbe. Nyilván az is egy jó érezés, hogy ezzel valami olyan dolgot adok tovább nekik, ami nem teljesen idegen tőlük, azzal együtt, hogy a mai gyerekek sokkal globalizáltabb világban nőnek fel, mint mondjuk mi. Hiszen manapság már nagyon sok olyan kulturális. élménye van a gyerekeknek, ami a világon még nagyon sokaknak szintén ismerős lehet. De a nyelv azért van, hogy őrizzük, hogy tovább tudjuk adni. Persze az is felmerül, hogy vajon nem beszél-e majd előbb- utóbb mindenki angolul, de azt mondják a szakértők, hogy ennek a szimultán fordítónak, mint a Google, az az eredménye, hogy így sokkal inkább tudja mindenki az anyanyelvét használni, mert hogy azt át tudja fordítani a gép egy másik nyelvre.

Az Ørdøg zenekarnak mi a főszála, ami mondjuk jellemző a szövegeitekre? És mint kiadóvezető, mi az, ami téged igazán mozgat?

Egy általános vezérfonalat azért nehéz mondani, mert úgy szoktam hívni ezt a fajta szövegírást, hogy impresszionista szövegírás. Itt inkább érzések vannak, mint konkrét üzenetek. Én azt szoktam mondani, hogya zene nem arra való, hogy jól érezd magad tőle. Én azért vagyok egy viszonylag vidám ember az életben, mert az összes problémát kiadom magamból a dalszövegekben. Minden emberre rátör néha a reménytelenség, ezt én belerakom a szövegekbe. Azok pedig ritkán pozitívak, mindennek egy kicsit a fonákját próbálják megmutatni, és ez azt jelenti, hogy a való életemben nem kell ezzel foglalkoznom. De arra is próbálok figyelni, hogy ne tűnjön úgy, hogy úgyis vége lesz a világnak. A napi aktualitásokkal viszont nem szeretek foglalkozni, és nem azért mert azt gondolnám, hogy adott esetben a politizálás az ördögtől való, és nem szabadna vele foglalkozni, de nehogy már ezek az emberek érjenek annyit, hogy meg akarjuk őket őrizni a dalszövegeinkben. A fő kérdések azok mindig ugyanazok voltak és lesznek, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mi értelme ennek az egésznek, ez az emberiséggel egyidős, és ezeket viszont nagyon szépen lehet boncolgatni.
Ami a könyvkiadást illeti, ez egy családi cég, amelynek az élére néhány éve kerültem. Egyetemista koromban is dolgoztam itt, de az első húsz év az szakkönyvekről szólt alapvetően. Az ismeretterjesztő és a szépirodalom az utolsó évtizedben jött be, most pedig mindennel nagyon szívesen foglalkozunk, amit valamiért értékesnek gondolunk, és szívesen olvasunk. Nyilván van ebben üzleti háttér is, meg sokkal több mindent kiadnál szíved szerint, mint amire van keret, de szerintem annál jobb mérce nincs, ha az ember boldog akar lenni, ha azt adja ki, ami neki tetszik, és bízik abban, hogy lesz valaki, akinek szintén tetszeni fog majd.

A Diabolus in musica az Ørdøg zenekar akusztikus féltestvére. Több rock, vagy akár metal zenész is szereti ezt, hogy legyen egy ilyen projekt, ahol kicsit nagyobb hangsúlyt fektet a szövegre, vagy kicsit behatóbban, intimebben tud megmutatkozni a közönség előtt. Ti ebben versfeldolgozással is foglalkoztok, meg saját dalokkal, de hogy indult ez az egész?

Mi ebbe teljesen véletlenül csöppentünk bele, de pontosan azt szerettük meg benne, amit mondasz. Csepelyi Adrienn barátunknak a Belemenés című könyve jelent meg 2018-ban, és megkért minket, hogy a Margó Irodalmi Fesztiválon játsszunk néhány számot a könyvbemutatón. És akkor kérdeztünk vissza, hogy akkor most mindent pakoljunk fel a színpadra? És akkor mondta, hogy nem-nem, akusztikban. Összeraktunk néhány dalt, ami a könyv szempontjából fontos volt, és akkor ez nagyon megtetszett. Egy hangos koncerten, még ha magyarul is van, akkor is ott az energia, a hangerő, a villogó fények, és az viszi el a show-t. De az akusztikus koncert az általában nem egy nagy rendezvény, sokkal kisebb közönség előtt játszunk, mi is leülünk, a közönség is leül, és itt el lehet mondani egy spontán sztorit is, de akár interakció is létrejöhet közted és a közönség között, merthogy halljuk és látjuk is egymást.
Eleinte kistestvérnek hívtuk, de most például nyáron tízszer annyi fellépésünk van már a Diavolus in musicá-val. Kezdve azzal, hogy zenei szempontból is jobban halljuk magunkat, a szövegek is másképp érvényesülnek. És jön egy következő lemez idén a Diavolsunál, ahol már saját dalok is lesznek, és a kedvencem az, hogy amerre járunk, írunk egy limericket arról a helyről. Ebből már egész nagy gyűjteményünk van, és ezeket egy ilyen koncerten mind meg lehet csinálni, ez az élmény pedig egy olyan kalandozás, ami egy olyan feltöltődést adhat nekünk, ami akár elég a következő évekre. Legközelebb amúgy a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre jövünk majd Erdélybe, június 10-én, szombaton a Diabolus in musicá- val, illetve a kiadóval is jelen leszünk.

Az alábbi felületeken hallgatható:

Spotify  https://spoti.fi/3S4zvrB

Apple Podcast  https://apple.co/3QN3Iuh

Google Podcast

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ