A Via Transilvanica, a Camino és a Kéktúra világa. Mit jó róluk tudnunk elindulás előtt? -2.

Szerző: Deák Anna, Maxim Orsolya • Fotók: Deák Anna, Maxim Orsolya • 2023. június 6.

Megosztom:

A Via Transilvanica, a Camino és a Kéktúra világa.

Mit jó róluk tudnunk elindulás előtt? – 2.

Navigáció, útjelzések

A Caminón a zarándokot sárga nyilak vezetik végig az úton, ezekhez időnként jellegzetes, fésűkagylót ábrázoló kilométerkövek is társulnak, melyeken a Santiago de Composteláig hátralevő kilométerek is fel vannak tüntetve. Galíciában ezek a kilométerkövek nagyon sűrűek, 100–200 méterenként vannak sok helyen, így számomra el is veszítették egy idő után a jelentőségüket. A VT-n az általános jelzés a fehér alapon szereplő, narancssárga T betű, narancssárga körben. Terep függvényében, 600–2000 méterenként találunk (gránit) kilométerköveket, melyeken bár kilométerjelzés nem szerepel, de egyedi mintával díszített mindegyik. Az eddig lejárt szakaszokon találtunk már számos állat- és növénymintát, néprajzi motívumot, absztrakt alkotásokat, mozaikokat, tájelemeket. Navigáció szempontjából mindegyik útvonalhoz találunk navigációs alkalmazásokat: a Caminóra sokféle van, ezeken rendszerint a szállás- és étkezőhelyek is szerepelnek (én a Camino Tool-t használtam), a VT esetében a hét szakasz mindegyikéhez gpx-fájlt lehet letölteni, és azt valamilyen gpx-olvasó alkalmazással megnyitni. Sajnos az útvonalon lopják a jelzésre használt vasoszlopokat, rongálják a fapóznákat, a festett jelzéseket, így a biztonság kedvéért érdemes párhuzamosan a telefonos adatok alapján is tájékozódni.
A VT esetében hatalmas segítség a már említett útikönyv: minden ajánlott útszakasz esetén megtaláljuk, hogy mik az adott táv kritikus pontjai, milyen a szakasz nehézségi foka, mennyi a szintkülönbség, mindehhez találunk szinttérképeket és az ajánlott látványosságokról is részletes leírásokat. Mindenképp ajánljuk indulás előtt az útikönyv alapos tanulmányozását! A Kéktúra egységes útjelzője a vízszintes, kék sáv; faragott vagy bármilyen más módon kiemelt jelzőoszlopok (az amúgy más túraútvonalakon is használt útirányjelző táblákon kívül) viszont nincsenek. Az okostelefonnal túrázók számára letölthetőek a gpx és egyéb fájlok is a Természetjáró oldaláról. Számos útleírás érhető el a népszerű kirándulóoldalakon, és a pecsételő füzet térképei is nagyon hasznosak.

Távok

Napi ajánlott távok kapcsán nincsenek jelentős különbségek. A Camino és a VT 15–25 km-t javasol, ritkán többet is, ha a terep nem ad módot rövidebbre. Amikor hosszabb a táv, általában könnyebb a terep, így nagyjából ugyanannyira megerőltető egyik vagy másik verzió. A VT tervezésekor szempont volt az, hogy maximum 20 kilométeren belül lakott településre lehessen jutni — ez a Caminónál is fennáll, legalábbis azon a szakaszon, amelyet én jártam. A Kéktúra viszonylag gyakran érint településeket, talán egy-két elszigeteltebb szakaszt leszámítva könnyű a saját erőnkhöz és időnkhöz igazítani a napi távokat, legyen az pár kilométer vagy akár harminc.

Költségek

Költségek szempontjából nagyon emberfüggő, hogy kinek mennyi az annyi. Rólam (Orsi) tudni kell, hogy amikor túrázom, kevésbé érzem az éhséget és a szomjúságot, mint alapállapotban, így elég kevés étellel is jól megvagyok. Anna ellenben jobban igényli a rendszeres és kiadós étkezést ekkora fizikai munka során. A Caminón a szállás a publikus albergékben olcsóbb, étkezésre viszont többet költöttem, mint a VT-n (megengedtem magamnak a napi pastel de nata-t a délelőtti kávé mellé és este általában a zarándokmenüt választottam, mert szerettem volna a helyi portugál/spanyol ízeket is megtapasztalni). Egy nap átlagban nekem 20–22 euróba került (nagyvárosban viszont volt 40–45 is, mert ott minden duplájába kerül a kisvárosi áraknak).
A VT-n drágábbak a szállások, az ízek viszont már otthonosak, így itt gyakrabban választjuk a saját batyuból való étkezést (az első két-három napot általában otthonról hozott csomagból le is tudjuk fedni). A VT-n a költség 100–120 lej egy napra nézve, ha saját batyuból eszünk és csak minimálisat vásárolunk, de volt 170–200 lej is, ahol drágább volt a szoba és étkezést is kértünk.
A Kéktúra esetében hasonló a helyzet, a forgalmasabb szakaszokon találunk vendéglőket, ahol megebédelhetünk, de amúgy indulás előtt érdemes utánanézni, hogy a tervezett szakaszon hol lehet feltölteni a batyunkat, van-e kisbolt vagy bármilyen más bevásárlási lehetőség. Amennyiben panzióban szeretnénk megszállni, azokat is érdemes lefoglalni.

Az úton lévők háttere, motivációja

A Camino, Szent Jakab útja erős vallási háttérrel bír már az eredetét nézve is. Emellett sokan életük válságos időszakában indulnak el ezen az úton: szakítás, válás után, beteg családtagok, barátok gyógyulásáért felajánlva zarándoklatukat, belső kérdéseikre választ keresve. Az útvonalon sok helyen találhatunk zarándokok által „épített” oltárokat, ahol személyes tárgyakat, szeretteikről fotókat hagynak, imába foglalják zarándoklatuk szándékát. Ezenkívül vannak szép számban olyanok is, akik fizikai kihívást látnak az útban, azért járják egyedül, mert a világot szeretnék jobban megismerni, szeretnének önmagukkal minőségi időt tölteni, miközben időnként (pl. a szállásokon) másokhoz is szívesen kapcsolódnak. Vannak, akik párjukkal, szülővel vagy gyerekükkel járják, sajátos módja ez annak, hogy a már meglévő emberi kapcsolataikat elmélyíthessék.
Fontos jellegzetesség, hogy a számos Camino útvonal közül egy kivételével mindegyik Santiago de Compostelában ér véget, erre a város már jól be is rendezkedett turisztikai szempontból. Sok a szuvenírbolt, magasabbak a szállásárak, nagy a nyüzsgés és szinte végeláthatatlan az éttermek, tavernák kínálata. Megvan annak a varázsa, hogy minden zarándok a katedrális előtti Obradoiro térre érkezik, s itt az út során megismerkedett emberek ismét találkoznak, egymás nyakába ugranak, közös záróvacsorát szerveznek.
Változó, hogy ki melyik Caminóból mekkora távot szeretne lejárni, de általában a Santiago előtti utolsó 100 km-t mindenki beválogatja, az az általános végcél (vagy innen is továbbhaladva Finisterre, ami Európa legnyugatibb pontja és hangulatában nagyon más, mint Galícia fővárosa).
A VT esetében nincsen (még?) ilyen magasztos és ünnepélyes végső célpont — az útvonal Szörényváron, a Duna partján ér véget, de kevesen gyalogolnak el oda. Sokkal jellemzőbb, hogy az emberek egy-egy rövidebb szakaszt választanak, ami lakóhelyükhöz közelebb esik, szimpatikusabbnak vagy éppen érdekesebbnek tűnik, s apróbb lépésekben haladva jutnak majd el az útvonal végére. Nincs annyira nagy „hajtás” azért, hogy Szörényvárra befusson valaki. A VT-n leginkább azért indulnak el az emberek, mert fizikai kihívást látnak benne (hát, Bukovinában aztán van is bőven!), mert szeretnék Románia olyan helyeit megismerni, ahova másképp talán nem jutnának el, mert támogatnák a helyi vendéglátókat, mert szeretnének egy nagy méretű közösségi élménynek a részei lenni. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy mindenki megválaszthatja a maga motivációját, és az út jellegétől függetlenül járhatja azért az ügyért, ami éppen számára a legfontosabb.

Közösségi élmény

A közösségi élmény a Camino talán legszebb része. Sokan indulnak el egyedül, de pár nap múlva aztán megismerkednek a többi zarándokkal és kialakulnak kisebb csoportok, akik aztán többé-kevésbé együtt mennek. Van olyan, hogy a szállásokon többször összefutsz ugyanazzal az emberrel, s egy idő után már magától elindul egy beszélgetés. Én is egyedül indultam útnak, de a harmadik napon, miután útközben már többször találkoztunk, kialakult egy hatfős kis csoportunk és innentől kezdve hol közelebbről, hogy távolabbról, de együtt jártuk a Caminót. A barátság azóta is megmaradt, időnként váltunk üzenetet — pár nappal ezelőtt találkoztam Budapesten a csapatunk egyik brit tagjával, aki éppen átutazóban volt ott és remélem, hogy a jövőben lesz még alkalmunk hasonló közös időre. Hála van a szívemben azért, hogy ilyen barátságokra találhattam a Caminón.

A VT ehhez képest még gyerekcipőben jár — kevesebben járnak rajta, így kisebb a másokkal való találkozás lehetősége is. Az első két alkalommal egy-egy emberrel találkoztunk futólag az úton, idén volt az első alkalom, hogy másokkal együtt gyalogoltunk, hogy osztoztunk a szállásokon és hogy megtapasztalhattunk egy, a caminós albergék hangulatához hasonló életérzést.

A közösségre, kapcsolódásra egyébként van igény a VT-n is: a zárt Facebook csoportban sokan hirdetik meg az indulásuk helyét és idejét, hogy ha valaki tud és szeretne, csatlakozhasson hozzájuk. Alakulnak spontán csoportok, van, hogy baráti körök, munkatársak indulnak el közösen. Ez a virtuális csoport megtartó erővel is bír: sokan bátorítják a túrázókat, felajánlanak segítséget szükséghelyzetekre, az úton lévők hasznos infókat osztanak meg az utak, a jelzések állapotáról. Bizonyos szakaszokat örökbe fogadtak önkéntesek, akik „părinte de drum” megnevezésnek örvendenek: ők azt vállalják, hogy figyelemmel követik az általuk örökbefogadott szakaszon áthaladó túrázókat, szükség esetén segítenek, vagy szívesen fogadják őket egy teára, kávéra.
A Kéktúra közösségi vonzatairól egyelőre még nincs sok élményem, azt viszont eddig is láttam, hogy aki belevág, az szerelmese lesz, és utána lelkesen keresi a lehetőségeket, hogy visszatérjen az útvonalra. Bízunk benne, hogy tudtunk hasznos (főleg technikai) információkkal szolgálni a Via Transilvanica kapcsán, s talán kicsit körvonalazódott, hogy mivel lehet ezen az útvonalon számolni. A következő írásunkban is hasonló, praktikus témával jelentkezünk majd — közeleg a nyár, a szabadságok időszaka, legyen elérhető egy kis „útravaló”, ha valaki pont most vágna neki egy pár napos gyalogtúrának!
Az előző részt itt olvashatod.

Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.



Megosztom:

INSPIRÁLÓ