A kálmándi kovács

Szerző: Matusinka Beáta •  Fotók: Balog Zsolt  • 2020. július 6.

Megosztom:

Hagyományok vonzásában

A kálmándi kovács

Nem múltidézés a cél. Inkább egy helyzetfelmérés és jelentés a XXI. századból.  Vajon a hagyományos mesterségek már csupán a falumúzeumokban, fesztiválokon és oktató jellegű gyerekfoglalkozásokon felbukkanó érdekes elemként játszanak szerepet? Vagy valami örök érvényű útravalóként fennmaradt valami belőlük és még élnek is a mindennapi tudatban, körforgásban? Foglalkoznak a fiatalok a helyi identitást képző régi dolgokkal? Van-e minderre szükség? Mindez a változás valóban lehet-e a modernizáció mérőfoka, léteznek-e átörökítők? Talán az itt „megszólaló” mesteremberek körvonalaznak egy aktuális képet. 
Poósz Antal felesége:
Mindig nagyon fontos volt számára a műhely, az volt neki a legfontosabb. Valahol mindig várta, hogy figyeljenek rá, de soha senki rá nem figyelt. Soha. Senki. Ő tud, ő a tűből is repülőt csinál. Ha valakinek eltörik a mezőgazdasági gépe, szerszáma, amely fontos számára a mindennapi munkavégzéshez, még éjszaka is ezzel foglalkozik, amikor nem tud aludni. Jönnek innen a faluból, Kálmándról meg a környező falvakból. Még Nagybánya környékéről, olyan messziről is jöttek.
Érdeklődnek és jönnek, mondják, hogy milyen régóta keresünk egy kovácsmestert. Alapos munkát végez. A munkájára odafigyelnek, de ilyen nagyobb emberek nem vették őt észre, hogy kicsit támogassák, hogy elvigyék egy-egy bemutatóra, ahol megmutathatja, hogy mit tud. Nagyon bántja az, hogy nincs kinek átadnia a mesterséget. Ő úgy gondolta, hogy mivel két lánya van, az egyik veje talán elfogja sajátítani. Persze nem is várjuk el tőlük, mert ők iskolázott emberek, de ez is bántja, hogy nincs ki átvegye tőle a műhelyt. És a sok pénzünk bennefekszik a műhelyben. És mindez hova fog menni, az ócskavasba talán? Nem is értékesíteni szeretnénk, hanem valakinek átadni, legyen megörökítve ez a műhely. Ez nagyon bántja, én látom rajta sokszor. Hiába ment a Szatmárnémeti Mezőgazdasági Irodába, mindig csak ígérgettek, majd figyelünk, majd kijövünk, de soha ki nem jöttek ide.
Az ekevasat akarta szabadalmaztatni. Mondja néha, majd ha meghal, akkor fogják keresni, mert nem lesz ki csinálja ezt a mesterséget. Arra is gondolt, hogy szakiskolából gyerekeket, inasokat hozzanak, hogy megmutass nekik , mert szerinte fiatal korban kellene ezeket a mozgásokat, a gépek ritmusát, kezelhetőségét megtanulni. Fiatal korban kellene elsajátítsák, de nem érdeklődnek utána, mert piszkos munka. Nem egy olyan munka, ahova felöltöznek elegánsan, majd utána leteszik a kulcsot, itt reggeltől estig munka van. Amikor ő felkel a műhelybe jön. Este zárja be a műhelyt.

Ez a kalapács, amit én csináltam már 30 éve kalapács.

Poósz Antal

1953-ban született, 1968-ban ipari tanulóként kezdte el a szakmát az Unió gyárban, 3 év alatt tanították ki. Először csak egy váltásban, majd amikor betöltötte a 18. évét három váltásban kezdett el dolgozni. Kálmándról járt be minden nap, Nagykárolyig biciklivel, majd vonattal Szatmárnémetiig, 10 éven keresztül. Még nem volt sok busz, mint most, nem volt szabad szombat, volt amikor még vasárnap is be kellett menni. A gyárban rakodógépekre, szénfelvonókra láncszemeket, darukat, darukra eszközöket kovácsolt. 1200-1300 fokos, nagy kemencék voltak, abban melegítették a vasat, majd dolgozták meg a gépekkel.
Több mint százan dolgoztak azon a részlegen, most hatan dolgoznak két napot hetente, kedden és pénteken. Ezután az Unió nagykárolyi fiókjában folytatta ugyanazt, majdnem 20 évig. Ezt követően hazajött Kálmándra. Építkeztek, műhelyt csinált. 1995-től van engedélye, Németországban is dolgozott egy keveset, még össze tudta hozni a pénzt az építkezésre. Az áramot a sarokról kellett hozni kábelen, sokba került az építkezés, de szereti mindezt csinálni. Régen sok megrendelése volt, most egyre kevesebb. Főleg háziszerszámokat csinál: kapát, ásót, csákányt. Értékes szerszámokat lehet készíteni a román gyártmányú utánfutókból. Ha országos szinten odafigyeltek volna, nem került volna a gépek nagy része ócskavasba.

Számára a kovácsmesterség

Szereti csinálni. Egy mozgóműhelyt is tervezett létrehozni. Elvitte volna a különböző előadásokra, találkozókra, akár egy strudlifesztiválra is. Egy kisbuszként képzelte el, beépítve, kinyitható oldalakkal, ahonnan egyből lehet is kalapálni.
Úgy érzi meg tudta volna csinálni, csak nem kapott rá támogatást. – Jöttek volna a helyiek, hozták volna a kisbaltákat, hogy tegyük helyre. Itt nem csak köszörültük volna, hanem meg lett volna jól kovácsolva.

Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.