23 nov Barangolás a Bucsecsben
Barangolás a Bucsecsben
Soha nem gondoltam volna, hogy a Scropoasa-tó zsilipgátjánál sort kell majd kiállnom, hogy készíthessek pár fotót a mesébe illő tájról. De bizony kellett! Két sor is kanyargózott a fák között. Instagram fotók készültek. Mondhatni temérdek mennyiségben. Három mindenre elszánt lány volt előttem, selfie-ket lőttek rendkívüli izgatott állapotban.
A poén az volt, hogy mire befejezték, akkor döbbentek csak rá, hogy egyetlen egy sem Insta-minőség. Majdnem elölről kezdték az egészet. Szerencsére mögöttem már javában zúgolódtak, ugyanis újabb divatturisták akarták magukénak a spotlight-ot. Míg azon tűnődtem, hogy mennyire szürreális is ez az erdő közepén, azt kellett tapasztalnom, hogy még mindig lehet az ilyen abszurd helyzeteket fokozni. Mert amikor megláttam a közelemben álló maszkos alakot a természet lágy ölén, az már nálam is kiütötte a biztosítékot… de hadd kezdjek mindent a legelején.
Bușteni, városközpont, forgalmi dugó. Ha nem is ezzel indult a nap, mégis szerves részét képezte utazásunknak a közlekedési káosz. Sajnos ez már teljesen megszokott a Prahova völgyében. A DN1 névre hallgató nemzetközi főút, és annak leginkább Predeal–Azuga–Bușteni–Sinaia szakasza napi szinten bedugul. Az lenne az igazi csoda, ha nem így lenne. Lehúztam az ablakot, kapjunk egy kis friss levegőt. Még elég hűvös volt odakint, csak nemrég lopta be magát a nap a völgy szívébe. A Bucsecs-hegység csodálatos napsütötte sziklái emelkedtek jobb oldalt a magasba, baloldalt pedig, a völgy másik oldalán, a Cantacusino-kastély pislogott álmos szemeivel.
Már előre tudtuk, hogy valakinek óriási mákja kell legyen ahhoz, hogy csak úgy átsuhanjon a városon. A forgalmi dugó általában itt tetőzik, és ehhez nagyban hozzájárul a turizmus is. Itt található a Bușteni felvonó, a város legnagyobb attrakciója, mely lélegzetelállító magasságba viszi a kirándulókat a Babele és a Sfinx világába, a Bucsecs platóra.
Miután végre átvergődtünk Bușteni zsúfolt városán, csakhamar meg is érkeztünk Sinaiára, ahol a tiszteletbeli királyi család nyári rezidenciája, a Peleș-kastély található. Itt a várost kikerülő utat választottuk, majd nemsokára a Prahova folyásán található tóval szemben letértünk jobbra a Bucsecs-hegység irányába. Bár a forgalom kissé alábbhagyott, még mindig jócskán nagyobb volt, mint legutóbbi alkalommal, amikor a Ialomița barlangkolostorhoz látogattunk.
Az út a hegyekben nagyon kanyargós, de szép helyeken vezet végig. Keskeny, szédületes utak, szívdobogtató mélységek és szorongató magasságok nyűgözik le az embert lépten-nyomon. Az út egy idő után elágazott, egyik ága jobbra tartott, mely a Babele-hez emelkedett tovább, másik pedig balra, amerre mi is igyekeztünk, a Zănoaga táborig (Campingul Zănoaga).
A Zănoaga camping egy csodás tábor az erdő alatt, és egyben kirándulásunk fontos állomása, ugyanis itt hagytuk el az autót és váltottunk gyalogosra, követve a turistautat jelző kék keresztet. A túrázás könnyed sétának indult, de pár száz méter megtétele után az itt nyíló Zănoaga szoros (Cheile Zănoagei) bejáratánál döbbentünk csak rá, hogy mennyire nem vagyunk szófogadó túrázók. A bakancsokat otthon hagytuk és kényelmes futócipőkkel indultunk útnak. Az aránylag szűk völgy borzasztóan köves ösvényén nagyon csúszott a cipőnk. Csúsztunk, mint lúd a jégen.
A napfény nehezen hatolt át a fák koronáján, így hiába ütött delet az óra, itt még harmatos volt a táj. Az erdő kellemes illata és a magasba törő hegyek napsütötte ormai azonban teljesen kárpótoltak. A szorost a Ialomița szeli át, csodás kis vízesésekkel tarkítva a tájat.
A szoros egy idő után kitágult és egy tisztásra értünk, ahol pár házat pillantottunk meg és egy földutat, mögötte pedig a smaragdzöld Scropoasa tavat. Egy szempillantás alatt csöppentünk vissza a civilizációba. Igaz, meglepő módon már a Zănoaga szorosban is számos lélekkel találkoztunk, szerencsére egyik sem volt medve, de ezen a tisztáson határozottan hemzsegtek a divatturisták. Róluk még lesz egy-két szavam.
A tisztás páratlan gyöngyszeme a Scropoasa-tó (Lacul Scropoasa), melynek különleges szépsége és kristálytiszta vize embertömegeket csábított a hegyekbe. A tó egyébként mesterséges, ám ez kicsit sem csorbítja szépségét, sőt éppen ezért vált ennyire különlegessé. Utunk először azonban az innen alig pár száz méterre található Hét Forrás vízeséshez vezetett, melyet már földúton tudtunk megközelíteni. Bizonyára, ha nem létezne ez az út, sokkal kevesebben látogatták volna meg a tavat is, mely így Târgoviște felől autóval is megközelíthető.
A Hét Forrás vízesés (Cascada șapte izvoare) nem egy szokványos vízesés, a hegyoldalon folyik alá, de folyamatosan habzó, tiszta vize, ahogy kiterjeszkedik megannyi ágával, igazán festői látványosság. A vízesés különlegessége egyébként abban rejlik, hogy a források vízét az ország egyik legtisztább vizének tartják. A sok turista azonban megtöri szépségének fényét, hiszen sokuk számára nem a természet, hanem a selfie volt a legfontosabb, így senkivel nem törődve, össze-vissza kelt át a vízesés megközelíthető részein. A járvány okozta korlátozások egyre több embert sarkallnak az ország szépségeinek felfedezésére, sokszor nem túl jó utóhatással.
A Hét Forrás vízesés felfedezése után visszatértünk a tisztásra, majd a tó jobb oldalán haladtunk tovább előre, hogy végre megláthassuk azt a látnivalót, amely engem annyira vonzott a Scropoasa-tó vidékére.
A Scropoasa-tó, ahogy már említettem, egy mesterséges tó, melyet 1929-ben hoztak létre és vízi erőműként szolgált és szolgál a mai napig is. A tó vizét a Ialomița patak táplálja és eredeti rendeltetése szerint az Orzei szoroson (Cheile Orzei) haladna át a hegyeken. Ezt az igen szűk szorost zárták le zsilipgáttal, melynek hatására feltöltötték a patakmedret és létre jött a Scropoasa-tó. Ez a mesterséges beavatkozás pedig egy olyan környezetet teremtett meg, mely egyre több ember fantáziáját mozgatja meg az országban.
A tavat félig megkerülve, egy kisebb hídhoz értünk, ahol már csak ezen keresztül lehet tovább haladni a tó partján. Itt található a gát és egyben az Orzei szoros bejárata. Ez a hely ennél azonban sokkal több. Hiszen a táj itt pont olyan, mintha meséből ragadták volna ki. A gát menti, fából készült épületek, melyeket már jócskán megrágott az idő vasfoga, elképesztő atmoszférát varázsoltak a sziklák között beszűrődő napsütésben. A tó vize igazán különleges, zöldes-kék színben tündökölt, sima felszínén pedig a szoros sziklafalai és a gát épületei tükröződtek.
Sajnos ezt a romantikus környezetet mérgezte az a sok divatturista, akik tulajdonképpen nem magáért az élményért jöttek tetőtől talpig kisminkelve és elegánsan kiöltözve, hanem azért, hogy selfie-ket készítsenek, amelyekkel kedvükre díszeleghetnek az Instagramon. Arra pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy egy tó partján sort kell kiállnom, hogy én is készíthessek pár fotót. Az erdei maszkviselet pedig végképp megütötte azt a szintet, amelyet ép ésszel én már nem tudok értelmezni.
Az Orzei szoros egyébként másik oldalról is megközelíthető egy kisebb erdei kitérővel. Ezzel a lehetőséggel mi azonban most nem éltünk. Talán majd egy másik alkalommal. Inkább letelepedtünk egy csendesebb helyen, és piknikeztünk. Kipihentük fáradalmainkat, majd felkerekedtünk, búcsút intettünk a Scropoasa-tó vidékének és újra nekivágtunk a Zănoaga szoros élettől duzzadó birodalmának…
A Zănoaga tábor bejáratánál főtt kukoricát árultak az út szélén. Szeretjük nagyon, így mi is vásároltunk. Egy fa pálcára húzták fel a kukoricacsövet, mint amilyenre a vattacukrot penderítik. A legjobb reklámmal: COVID-mentes!
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
