21 okt Gura Portiței: a Duna-delta kapujában
Gura Portiței: a Duna-delta kapujában
Még csak most bontogatta szárnyait a horizont, az ég pendelyén búcsúzott a hajnal. Halászbárka ringatózott a tenger fekete szatén hullámain, népes sirálysereg telepedett az óriás csigáktól és színes kagylóktól hemzsegő parton. A várakozás ideje.
Az ominózus pillanat, mely minden reggel köszönti a tájat. Én is ott ültem a kagylók között a parton, sirályok társaságában, szeptemberi hideg csipkedte az arcom. Minden lélegzett körülöttem. És akkor, valahol távol, az ég és a rettentő víz határmezsgyéjén, előbukkant Héliosz aranyló szekere. Előre gyenge volt, mint egy kisded, de ereje nőttön nőtt, és lassan aranyló lángot lobbantott a táj szívébe. Éreztem arcomon a melegét. Minden reggel itt ültem a parton és vártam a napfelkeltét…
Még félhomály volt, mikor bepakoltunk a kis autóba, és kereken hatot ütött az óra, amikor kezdetét vette a nagy utazás, melynek reményeink szerint a delta kapujában, Gura Portiței-nél ér majd véget. Utunk a Putna-Vrancea nemzeti parkon vezetett át, forgalom szempontjából egy kevésbé zsúfolt útvonalon, és a reggeli falatokat már a Putna-vízesésnél fogyasztottuk el. Ebben a korai órában desszertként kínálta fel magát a néptelen táj, ritka pillanat ez a vízesésnél.
Miután magunk mögött hagytuk a megszokott hegyvidéket, Focșani felé vettük az irányt. A táj itt lassan hegyesről dombosra váltott, aztán a dombok is elmaradoztak, és átvette helyüket a messzeségbe vesző síkság. A nap itt már jócskán a magasban járt, így a hűvös levegőt felváltotta a leáldozó nyári hőség utóhatása. A meglepően gyenge forgalom és a jónak mondható útviszonyoknak hála, körülbelül négy óra alatt meg is érkeztünk Brăilára, ahol komppal keltünk át a Dunán. A vízi jármű pillanatok alatt telt meg autók színes karavánjával, majd alig fél óra alatt már gurultunk is ki Dobrogeába. Brăilán összesen négy komp szállítja az átkelőket a két part között oda-vissza. Ennek következtében érdemesebb itt átkelni a delta irányába. A másik átkelőhelyet Galați szolgáltatja, itt viszont egyetlen egy nagyobb komp van és a Duna is szélesebb. Ami viszont visszás, hogy soha nem építettek hidat egyik városban sem.
Brăila után még jó két óra út állt előttünk, amire elértük Jurilovcát. De kicsit sem bántam. Dobrogea vidéke magával ragadó. Meglepő módon a táj itt újra dimbes- dombos arculatra váltott, ez volt a dobrogeai hegyvonulat, igazi mediterrán beütéssel. Kopár táj, fekete magoktól dagadó elvirágzott napraforgó táblák, néhol egy-egy kisebb fa apró levélkékkel és végtelenbe vesző egyenes utak a semmiben. Szélmalmok, tiszta ég és forróság. Alig találkoztunk néhány településsel. Néha láttam benne az ókori Hellász szigetvilágát és a számomra oly kedves Itáliát is.
Kiskoromban számtalanszor jártam a Fekete-tengeren, és bármennyire is varázslatos lehet a tenger látványa, valahányszor rá gondolok, mindig többségbe kerülnek a negatív emlékek. Nem szerettem tengerre járni. De idővel rájöttem, hogy nem a tengerparttal volt a problémám, hanem sokkal inkább a rá telepedett mesterséges környezettel. A rengeteg ember, a még több szemét. Némiképp hozzájárult az is, hogy nagyon meleg volt, és én minden alkalommal leégtem. Ezekhez a dolgokhoz hozzácsatolható az üdülőtelepeken tapasztalható igénytelenség, a turizmushoz való hozzáértés abszolút hiánya és az utolérhetetlenül elszabadult horribilis árak. Sok esetben pedig a viselkedés és a saját magunk köré kreált luxus között mély morális szakadék húzódik. Körülbelül tíz évvel ezelőtt szakítottam a tengerrel és bár azóta sok tengerpartot láttam, más országok területén, idén úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt, persze nem akármilyen feltételekkel. Így esett a választás a Duna-deltára, és az itt található tengerparti resort-ra, Gura Portiței-re!
Jurilovca egy halászfalu a Golovița-tó partján. Itt kezdődött számunkra a kaland, és egyben ért véget egy kis időre a kocsikázás. A recepción karszalaggal láttak el, majd leparkoltunk egy magánparkolóban. Azok számára, akik Gura Portiței-en szállnak meg, a parkírozás és az átkelés ingyenes.
Útipoggyász. Névsorolvasás. Maszk. És máris indult a sétahajó…
Amikor kihajóztunk a kikötőből, nem maradt egy köldökzsinórnyi kapcsolatunk sem az anyafölddel. Csak a végtelen vizet láttuk magunk előtt, semmi többet. A Golovița egy hatalmas kiterjedésű édesvizű tó, mely a Fekete-tenger lagúnarendszerének részét képezi. Bal oldalt a Razim-tó határolja, jobb oldalt a Sinoe és a Zmeica. Mind kapcsolatban állnak egymással. Óriási terület. De mégis hol található Gura Portiței?
Gura Portiței Románia tengerparti régiójának egyik luxus resort-ja, mely a természet igazi mestermunkájának köszönhetően egy csodálatos környezetben elhelyezkedő turistaparadicsom. A Fekete-tengert és annak lagúnarendszerét egy nagyon keskeny földsáv választja el egymástól. Itt található Gura Portiței, mindentől elzárva, a sós tenger és az édesvizű tavak peremén, a Duna-delta kapujában. Ez a páratlan hely három különböző típusú szállást is kínál az itt pihenőknek. Elsősorban a szállás lehet tóparti vagy tengerparti. A tóparti szállások egy kisebb szigeten találhatók, a Golovița-tó oldalán. Ezen házacskák többsége a sziget partján foglal helyet, mindegyik terasszal ellátott és ideális azok számára, akik elkötelezett művelői a pecázásnak.
A sziget és a tengerparti zóna között a recepció és az éttermek foglalnak helyet, ahol erre kiállított kártyával vásárolhattunk teljes ottlétünk alatt. A tengerparti zónában pedig kétféle szállás található. Szobák és apartmantok fürdővel ellátva, mint pl. a Vila Delfinul, a Casa Pescărească és a Vila Egreta, valamint a kis part menti házacskák, melyek nem rendelkeznek saját fürdővel. Ezeken túl nincs már más, csak a medence, a bár és a végtelen tenger. Megérkeztünk. Gura Portiței kikötője. Sétahajónk körülbelül fél óra alatt szelte át a Golovița tavat. Miután partra szálltunk, elvettük csomagjainkat és a belső recepción megkaptunk minden fontos információt szállásunkról. A Delfin villában (Vila Delfinul) szálltunk meg, mely a legközelebbi ház a tengerparthoz.
Ez a kellemes resort tulajdonképpen egy vadpart kellős közepén helyezkedik el. Tény, hogy partszakasza kissé átalakított, két mesterséges öböllel és finom homokkal rendelkezik, ám oly parányi, hogy észrevétlenül olvad bele a vadpart gondtalan és pazar végtelenjébe. Ami talán a legszimpatikusabb volt számomra, hogy nincs tömeg. Ez érvényes a nyári csúcsidőre is. Gura Portiței-en ugyanis nincs sok szállás, így soha nem tud elviselhetetlenül zsúfolttá válni. A hétvégék kivételével, amikor egynapos látogatók is érkeznek a szigetre, nincs aggodalomra ok, nyugalom és béke honol ezen az elfeledett, ám annál különlegesebb partszakaszon. Úgy érzed, hogy ez a hely csak érted van, a te privát birodalmad. Csakis a te kényelmedet szolgálja. Egy idő után már azt sem tudod, hogy milyen nap van és a legkevésbé az érdekel, hogy hány óra van.
És pont ez a cél, megfeledkezni a rohanó világ monoton hétköznapjairól, ahol folyamatosan mókuskerékben jár az agyad.
A másik szívügyem a tisztaság. Bárhol is járok a világon, ez alapvető követelménynek számít. Tisztaságot várok el mindenhol. Tengeri emlékeimmel összehasonlítva, hihetetlenül pozitív csalódás volt, hogy Gura Portiței partja mennyire tiszta. Persze, elvétve talál az ember szemetet, ha keres, de gondoljunk bele, már csak a tenger is sodor ki a partra szemetet. Viszont nem jártam szemétben, mint sok esetben más tengerparti településeken, ahol hemzseg a cigarettacsikk és a napraforgómaghéj.
Ami a gasztronómiát illeti: istenien főznek. A felhozatal nagyon változatos, rengeteg különlegességgel. Többségben halféleségek és tenger gyümölcsei, de ezek mellett baromfi, disznóságok és bárányhús is fogyasztható. Azoknak, akik szeretik a halat és a tenger gyümölcseit, ez a hely egy igazi Kánaán lehet, hisz lepényhal, tokhal, süllő, kárász, ponty, lazac, hamszi, kagyló, csiga, garnéla, polip, tintahal és nem utolsó sorban békacomb is szerepelt az étlapon, ami egyébként kiválóan el volt készítve, igazi ínyencség volt számomra. Az árak itt jóval magasabbak az átlagosnál, az előre lefizetett összeggel gazdálkodhatunk kártyánk segítségével. Az étteremben minden költséget fedez a kártya, beleértve a csapolt sört is, mint egyetlen alkoholt, a parti bárban azonban nem fizethetünk a kártyával, így az plusz költséget jelent.
Mivel Gura Portiței a delta bejáratát képezi, különleges kirándulásokon vehetünk részt a Duna-delta számos részén. Kora nyáron és nyári időszakban nagyobb a választék az utazások terén. Ha elég kalandvágyók vagyunk, egészen könnyen tárul fel előttünk a Duna-delta páratlan világa. Egyébként a delta mindig szép, mindig tartogat meglepetést. Legjobb időszak talán mégis a kora nyár, amikor a pelikánok költenek, majd amikor próbarepülést tartanak a nagy utazás előtt. Mi sajnos a pelikánokat lekéstük, de magát a deltát, ezt a lebilincselő vidéket nekünk is sikerült meglátogatni. Csodálatos birodalom, egy egészen más világ. Ez azonban már egy másik történet, amelyről a következő bejegyzésemben szeretnék részletesebben mesélni.
Fotózás a napfelkeltében. Séta a parton. Óriás csigák és színes kagylók végtelen mennyiségben.
Háborítatlan napozás. Gondtalan ejtőzés a nyugágyakon. Hűsítő úszás a tiszta tengervízben. Gasztronómia és ínyencségek. Cappucino. Medence. Hideg sör. Tenisz. Jeges limonádé. Ebéd utáni szundi az árnyékban. Desszertek. Vízibiciklizés és opcionális kirándulások a deltában. Kocogás a naplementében. Esti rozé. Kellemes, édes éjszakák. Többnyire ezek az idilli tevékenységek jellemezték leginkább napjainkat.
Négy éjszakát töltöttünk ezen a csodálatos helyen. Minden reggel megnéztem a napfelkeltét. Úgy érzem, soha nem fogom tudni elfelejteni ezt a sirályok hangjától lármás, de mégis oly nyugodt és kellemes környezetet, melyet ez a különleges, hermetikusan elzárt miliő nyújtott nekem. Az ember idegei itt minden bizonnyal kisimulnak. Aki pihenésre vágyik, Gura Portiței a tökéletes hely, én csak ajánlani tudom. Kirándulásaink alkalmával mindig számolnunk kell egy negatív tényezővel is, mely elkerülhetetlen és Gura Portiței esetében is fennállt: mindig eljön az utolsó nap! Ezt a problémát még sajnos sosem sikerült kiküszöbölnünk. Utolsó nap is megnéztem a napfelkeltét és miközben csigákat és kagylókat gyűjtögettem sirályok és hullámok társaságában, elhatároztam, hogy mindenképp visszatérek ide. Elvégre egyszer a pelikánok nászát is meg kell nézni!
Ötödik nap. Délben. Újra bőröndök sorakoztak a Golovița parton. Eljött a hazautazás pillanata. Beszálltunk a sétahajóba és oly gyorsan maradt el mögöttünk Gura Portiței mesevilága, mintha mindig is csak egy nem létező, szép álom lett volna.
Jurilovcán újra egyesültünk kis autónkkal, majd egy aprócska kitérővel kimásztunk a Capul Doloșman tetejére. Ezt a sziklaszirtet tekintik Románia legmagasabb tengerparti pontjának. Bár közvetlenül már nincs kapcsolatban a Fekete-tengerrel, a lagúnarendszer révén azonban igen. Itt emelkedett valaha az ország legrégebbi vára, az Argamum vár, ma is megcsodálhatóak romjai. A sziklaszírt 29 méteres magasságából eszméletlen volt a kilátás. Látható az egész lagúnaredszer, és valahol a messzeségben a Fekete-tenger is. Lelki szemeink előtt kirajzolódtak Gura Portiței partjai, így búcsúztunk tőle, magasan a Capul Doloșman tetején, az ókori várrom széljárta csonkjain…
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
