28 nov Ne aggódj! Inkább élj!
Ne aggódj! Inkább élj!
Folyton aggódunk valamiért. Aggódásban éljük az életünk. Aggódunk, ha baj, probléma, konfliktus, veszteség van az életünkben. Félünk, hogy hogyan bírkozunk meg vele, hogy hogyan tudjuk megoldani, vagyunk-e elég leleményesek, ügyesek, hogy vagyunk-e elég erősek, hogy kibírjuk-e ezt a nehéz időszakot, hogy kibírjuk-e a fájdalmat, amit érzünk…
Ha meg megoldottuk az élethelyzetet, akkor is megy tovább az aggódás: vajon a legjobb döntést hoztuk-e, a legjobb megoldást választottuk-e. De még akkor is aggódunk, ha éppen nincs miért aggódni, amikor minden rendben van az életünkben. Ilyenkor attól félünk, hogy újból lesz miért aggódni, és várunk rá mint egy időzített bombára, várjuk, hogy mikor robban, hogy mikor fordul fel újra az életünk.
Mint látjuk, az aggódás egy ördögi kör tud lenni. Ha nem kezeljük tudatosan, akkor megmérgezi az életünket, és elveszi az életörömünket. Mert nem lehet egyszerre félni és élni. A magyar nyelv csodálatos, és pont erre hívja fel a figyelmet. A félelem felezi az életet, félni azaz félig élni. És kérdés, hogy érdemes- e így?
Persze, tudom, hogy nem könnyű kilépni az ördögi körből, nem könnyű nem hinni az elmének, megállítani az aggódó gondolatokat, amelyek éveken, de akár évtizedeken át bombáztak minket és mérgezték életünket. Akkor meg pláné nem könnyű, ha a mintáink is — amit nagyszüleinktől, szüleinktől láttunk, hallottunk, tapasztaltunk — az aggódásra épülnek. Ezek a minták azért olyan veszélyesek, mert szinte láthatatlanul, érszrevétlenül szívódtak belénk magzati korunktól kezdve, jó mélyre hatolva, egészen a tudatalatti világunkig. Ezért van az, hogy sokszor nem is tudunk másképpen reagálni, csak aggódva, mert nincs más eszközünk, ez számunkra a természetes, ez a minta, ami a rendelkezésünkre áll, és ami reflexszerűen jön belőlünk.
A jó hír az, hogy ez a program — bár mélyen bennünk van — átírható. Igaz, nem kevés munka kell hozzá és sok-sok tudatosság. De megéri, hiszen jobb élni, mint félni az életünket. Azonban még mielőtt sokan félreértenék, tisztáznám, hogy nem aggódni nem azt jelenti, hogy vakmerő lenni, és soha többé nem aggódni és nem félni, hiszen ez lehetetlen. Sőt vannak helyzetek, amikor igenis megvan az aggódásnak és a félelemnek is a helye és a miértje, no meg a haszna is.
A baj akkor van, és akkor kezdődik, ha az aggódás elkezdi uralni az életünket, és átveszi az irányítást. Ha többet aggódunk és félünk, mint élünk. Ha veszélyezteti a szabadságunkat, azt a belső szabadságot, ami sokszor kell ahhoz, hogy el merjünk indulni egy úton, hogy váltsunk, hogy ne maradjunk benne egy számunkra romboló hatású élethelyzetben, hogy ne blokkoljon minket a mi lesz majd bizonytalanságával.
Dale Carnegie szerint az első számú szabály arra, hogy aggodásmentesen éljük az életünket, hogy ne foglalkozzunk állandóan a jövővel, éljünk többet a jelenben.
A második szabály: kérdezzük meg magunktól, hogy mi lehet a legrosszabb, ami történhet az adott helyzetben?
Fogadjuk el a helyzetet. Az elfogadás nem belenyugvást jelent. Majd, ha elfogadtuk, akkor lenyugodva próbáljuk megoldani a helyzetet a legrosszabb feltételezésből kiindulva. Általában a legrosszabb feltételezés sosem szokott bekövetkezni, de ha mégis, akkor legalább már fel vagyunk rá készülve, és van a tarsolyunkban egy terv is a megoldására.
Legyünk résen, ne hagyjuk, hogy az aggódás uralja az életünket. Figyeljük tudatosan gondolatainkat, reakcióinkat, cselekedeteinket és kezdjünk el végre élni, minél kevesebb félelemmel az életünkben. Szabadon!
„Minden perc, amit aggodalmaskodással töltesz, 60 másodpercnyi elvesztett boldogság.” (David Michie)
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
