30 okt Ördöngös hangszer a duda: gyógyíthat, de halált is okozhat!
Ördöngös hangszer a duda: gyógyíthat, de halált is okozhat!
A duda nem csak egy egyszerű hangszer: az „ördöngös hangszer” gyógyíthat, de ha nem tiszteli az ember, az ördög elviszi a lelkét. Dudásnak lenni a brit királyi családban teljes munkaidős állást jelent, sőt, még egy halálos betegséget is elneveztek a skót dudáról, nem véletlenül.
Hihetetlen mennyiségű levegőt birtokló, „óriás” tüdejű zenészek, kivörösödött arccal, skót szoknyában, kezükben bőrzsákot tartanak, abból csövek állnak ki, amelyek éles hangot produkálnak, de szépet, ha a zenész már kellőképpen kivörösödött. A szemünknek szokatlan látványt és a fülünknek szokatlan hangzást segíthet megérteni, ha előbb kissé megismerkedünk a duda szerkezetével és történetével.
Mint oly sok használati eszköz, a feltételezések szerint a duda kialakulása is a véletlen műve. Az ősidők óta alkalmazott bőrtömlőket nem csupán víz, bor vagy olaj tárolására használták, hanem a vízen való átkelés könnyítésére is („úszógumi” gyanánt). Egy Kr. e. 800 körüli időszakból származó asszír dombormű egy efféle célra alkalmazható eszközt ábrázol, mely érdekes módon egy csövet is tartalmaz, amely a bőrtömlőből áll ki és amely levegőveszteség esetén életmentő eszközként szolgálhatott a vízen való átkelés során. Természetesen csak feltételezhető, de nem kizárt, hogy a duda őse egy „életmentő úszógumi.”
A középkorban már hangszerként emlegetik és tartják számon a duda ősét, melynek már neve is van: chorus. A 12. századtól számos dudaábrázolással találkozhatunk templomi szobrokon, freskókon, ikonokon, kéziratok illuminációin: gyakran szerepel falusi táncjelenetekben, udvari ceremóniák ábrázolásán, de a Krisztust dicsőítő pásztorok tárgyi szimbólumaként is, sőt, a festmények alanyai, a megszokott hárfás angyalok helyett sokszor találkozhatunk dudán játszó angyalokkal is.
A reneszánsz többszólamúsága viszont szakít ezen idealizált hangszer használatával, ugyanis a hangszerek kizárólag csak a világi zene elemeiként szolgálhattak, így népi hangszerként, a koldusok eszközeként tartják számon, sőt, néhány ábrázoláson az ördög hangszereként jelenik meg. A barokk kor lendülete a hangszerek tanulmányozásában is óriási lépéseket tesz: mivel a barokk zenészek és zenetudósok elve szerint az első helyen az elmélet áll és csak utána következik a gyakorlati zene, először találkozhatunk olyan pontos leírásokkal és tanulmányokkal, amelyek segítségével kialakult a duda általános képe, szerkezete, tulajdonságai.
A 17–18. századi francia udvarok divatos hangszereként szolgált a duda, az úgynevezett musetta de cor, mely elefántcsontból, ébenfából, drága szövetekből készült, gazdagon díszítve.
A nagy francia forradalom véget vet fénykorának, viszont a musette modellként szolgált az európai dudák alakulásában és a mai modellek kifejlesztésében. A 19. századi nemzeti iskolák, a népiesség, a regionalizmus és a nacionalizmus eredményeként számos dudafajta alakult ki, minden népnek, nemzetnek saját jellegű szerkezettel, hangzással. Napjainkban kb. 40 dudafajta létezik, ezek közül pedig talán a legismertebb a nagy skót duda (Great Highland Bagpipe), ami nem csupán egy hangszer, hanem már nemzeti szimbólum is.
A brit királyi családnak például egy „teljes munkaidős” alkalmazottja van: „királynő/király dudása” minden reggel 9:00 órától 15 percet kell játszania a hangszeren, körbesétálva a palotát, ezzel ébresztve a családot.
Ezt az állást Viktória királynő kérésére hozták létre 1843-ban, ugyanis a Skót-felföldre való látogatásuk után — melynek során rengeteg dudaszót hallottak — úgy döntött, hogy saját udvari dudást alkalmaz. A második világháború időtartamát kivéve, azóta folyamatosan fennáll ez a pozíció. A mai alkalmazott a tizenhatodik királyi skót dudás a sorban.
Nem is gondolnánk, hogy a duda halált is okozhat. 2014-ben egy férfi életét vesztette, az orvosok pedig csak jóval a halála után fejtették meg az okát. A férfi tüdőbeteg volt, a tüdejét penészgombák és baktériumok lepték el, de sem ilyen típusú, sem másmilyen gombafajtát nem találtak az otthonában, a munkahelyén és semmilyen környezetben, ahol a férfi tartózkodhatott. Betegsége egyre súlyosabb lett, majd életét vesztette. Elhalálozása után tudták meg az orvosok, hogy szenvedélyes dudás volt. A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a hangszer belseje — úgy a bőrzsák, mint a sípok — a tulajdonosának halált okozó penészgombáknak adott lakhelyet. Így ezen a hangszeren játszó férfi halálát a penészes levegőt való „inhalálás” okozta.
A magyar közhiedelemben a duda, mivel népi hangszer, a pasztorális élet eleme, ahogy a furulya is. Érdekes azonban, hogy míg a furulya az Isten, a duda az ördög hangszere.
Néphiedelmek, babonák, mesék állítják, hogy az „ördöngös dudás” nagy tudással volt megáldva.
Nem feltétlenül az ördög cimborája volt, az „ördöngös” kifejezés úgy a természet feletti erőt, mint a hangszeren való páratlan játékát fejezi ki. A dudás pásztort ha mulatságba hívták, az ingyen szórakoztatta a népet, pénzt soha el nem fogadva. A fizetsége maga a tudás volt, amiről teljes életében hallgatnia kellett, ugyanis ha elárulja titkát, az ördög elviszi lelkét. Mégis, kötelessége volt halála előtt ezt a mérhetetlen tudást átadni egy arra alkalmas utódnak.
Angyalok Istent dicsőítő hangszere, „ördöngös hangszer”, a királyi udvartartásban és a pásztorok kunyhójában is jelen van, szolgál, gyógyít, de halált is okozhat: íme, egy kevésbé ismert hangszer, amire ha odafigyelünk, felleljük itt-ott, múltban és jelenben, „mennyországban”, „pokolban” és a kettő között, a földnek szinte minden szegletében, számos nemzet nagyra becsült hangszereként.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
