09 aug Eszem-iszom a Via Transilvanicán
Eszem-iszom a Via Transilvanicán
A kilométerek gyors és élvezetes megtételéhez nem csak a felszerelés és az edzettség, hanem az igényeinkhez és lehetőségeinkhez igazított táplálék is szükséges. Most arról fogunk írni, hogy mit eszünk-iszunk az úton.
Mivel már két évben is a katolikus húsvét hétfőjén indultunk útnak, az otthoni finomságokból vittünk magunkkal pár napra ennivalót: főtt tojást, retket, sütit, hideg élelmet. Reggelire egy darabig az otthoni pakkot fogyasztjuk, majd ha az elfogy, Orsi a zabot vagy tojást preferálja, Anna inkább a szendvics jellegű reggelit.
Ezek mellett a napközbeni rövid pihenőkhöz szokott nálunk lenni szárított gyümölcs, olajos magvak, müzliszeletek. Tartalék kajának göndörlaskalevest és zacskós zabot (Orsi) viszünk, mert ezek elkészítéséhez elég csupán forró vizet szerezni. Orsi idén egy üres ételes dobozt és kanalat hordott magánál, ebben reggel a szálláson el tudta készíteni a zabot, amit aztán nap közben a szünetekben elkanalazgatott. Anna napközben inkább a szendvicseket preferálja, reggel elkészíti őket és nap közben tudja őket fogyasztani.
Amikor 2020-ban először jártuk a VT egy részét, szinte egyáltalán nem rendeltünk vacsorát a szállásokon (egyedül talán Dánoson ettünk étteremben), tavaly és idén viszont kb. háromnaponta kértünk a szállásokon vacsorát és/vagy reggelit. A VT világában vannak legendásan jól főző nénik, akikhez a túrázók zöme betér — ismerik őket a Tășuleasa Social alkalmazottjai, más szállásadók, s a túrázók közül is sokan, hírüket továbbadják az utánuk elinduló társaiknak. Ilyen legendás néni Ionescu Elena, aki bukovinai utunk során Sadovában terített nekünk csodás asztalt a vacsorához — s hagyott ránk fél liter áfonyalikőrt is, amiből nem sok maradt másnapi hírmondónak. Ugyanitt ajánljuk sok-sok szeretettel zselyki szállásadónkat, Bezsnei Magdi nénit, aki igazi házias ízeket varázsolt tányérainkba, illetve Hunyadi Ilona nénit, aki barátságosságával és vendégszeretetével levett minket a lábunkról.
Reggelire a szállásokon általában vegyes hidegtálat adnak (szalonna, felvágott, sajt, zöldség, lekvár, vaj), melléje teát, kávét szervíroznak. Amikor vacsorát rendeltünk, levest, fő fogást és desszertet is kaptunk, alig győztünk mindenből kóstolgatni. Mivel kétszer is az ortodox nagyhéten túráztunk, a putnai kolostor szállóján megkóstolhattuk a szerzetesek által is fogyasztott böjtös ételeket. A szállásadók megkérdezték, hogy szeretnénk-e böjtös ételt, de amennyiben nemmel feleltünk, gond nélkül elkészítették a húsos fogást. Nagyon kedvesek a házi nénik, akik mindezt előkészítik. Poénos volt idén, amikor Monor mellett egy ortodox templom melléképületében szálltunk meg, és a vacsorához maga az ortodox pap terített meg, majd velünk is vacsorázott — a finom falatok és az illatozó vörösbor mellett vidámat beszélgettünk, azóta is emlegetjük a vicces életbölcsességeit, melyeket akkor megosztott velünk.
Szó mi szó, ha valaki gourmet tapasztalatot szeretne a VT-n, számos remek helyből válogathat. A gazdák, akik szívből fogadják a vándort és nem üzleti megfontolásból, gyakran kínálnak meg érkezéskor egy-egy kupica pálinkával (idén, amikor órákon keresztül a térdig érő havat tapostuk, ez a fogadtatás különösen jólesett), házi süteménnyel, reggel pedig indulás előtt kávét kínálnak.
Gazdáink kedvessége kapcsán talán az egyik legszebb emlékünk a tavalyi utunkhoz kapcsolódik, amikor az ortodox húsvét szombatján Ionescu Elena nénitől indultunk útnak. A csomagjaink a földszinten már indulásra készen álltak, mi még egy utolsó mosdó-körre felmentünk az emeleti szobánkba. Mire visszaértünk a csomagjainkhoz, mindkettőnk hátizsákján egy-egy szelet pászka (az ortodoxok jellegzetes tehéntúrós húsvéti süteménye) és egy-egy festett tojás várt minket, ezt kaptuk az útra. Nagyon meghatódtunk ezen a kedvességen, azóta is arról a pászkáról ábrándozunk, fantasztikusan finom volt.
Hasonló cukiság még, hogy a Tășuleasa Social székhelyét elhagyva több forrásnál is találtunk stílusos zománcozott bögréket, melyek csendben várták a figyelmesen arra haladókat. Ott lógtak egy-egy faágon, vagy a forrás mellett, így bárki ihatott a forrásvízből, az is, akinél esetleg nem volt kulacs. Reméljük, hogy helyükön vannak ma is, ezekben a nagy melegekben igazán jó szolgálatot tehetnek a túrázóknak.
Reméljük, aki eddig esetleg az étkezés miatt aggódott és emiatt nem indult el a VT-n, az most felszusszanhat — nem marad senki éhen ezen az útvonalon. Köszönjük, hogy velünk vagytok és követitek az írásainkat — hamarosan jövünk egy újabb bejegyzéssel!
Ha tetszett a cikk és szeretnél még ehhez hasonló anyagokat olvasni, támogasd a magazint.
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
