13 ápr Nevetni önmagunkon — beszélgetés Járai Máté színművésszel
Nevetni önmagunkon
— beszélgetés Járai Máté színművésszel
Mostanában nagyon sokat gondolkodom azon, hogy mivé vált a humor az évek során. Hogy egyáltalán milyen szerepet tölt be az életünkben. Mert nagyon sok rossz dolog történik körülöttünk, és mintha nem akarnánk ellensúlyozni, hanem a borzalmas történetektől váltunk volna függővé. A nevetés pedig sokszor leszűkül arra, hogy a közösségi médiában rövid, vicces videókat nézünk, és magunkban nevetünk rajta. Járai Máté Jászai Mari-díjas színész sokszor megnevetteti a magyarországi színházba járókat, és sokan ismerhetik a televíziós, vagy online szórakoztató műsorokból is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ő hogyan látja a humor helyét és szerepét, és azt is tudni szerettem volna, hogy miként tud töltekezni általa.
Hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra? Milyen szerepet töltött be a humor az életedben, és szerinted hogyan alakult ez benned az évek során?
Azt hiszem, hogy elég szerencsés voltam már gyermekkoromban, mert a szüleimnek és a nagyszüleimnek is nagyon jó humoruk van. És azt hiszem, hogy ez már az anyatejjel szívódik az emberbe. Szokták mondani, hogy akinek nincs humora, attól óvakodni kell. Ez persze nem feltétlenül igaz, de én is meg tudom jegyezni, hogy ha valaki magán nem tud röhögni, vagy a saját botlásain nem tudja elnevetni magát, akkor szerintem tényleg nagyon sok mindentől megfosztja magát. Én nagyon sok nehézséget a humoron keresztül tudtam átvészelni, akár súlyosabb lelki betegségeken is a humor az keresztül tud vinni. De nyilván, ha nagyon mélyen van az ember, akkor hiába mondanak vicceset mellette, mégis azt hiszem, hogy színészként nekem az a feladatom az esetek nagy többségében — mert többnyire vicces szerepet osztanak rám, legalábbis olyat, amin lehet nevetni — hogy arra az időre, amíg a nézők eljönnek színházba, addig tényleg el tudjam feledtetni azokat a problémákat, amelyek mindannyiunknak a problémái ma gyakorlatilag. Például a háború, az infláció, mondhatnék több olyat, ami mindannyiunkat érint, valahogy a világ úgy felgyorsult, nem találjuk benne a helyünket, mindenki keresi önmagát, és én azt hiszem, hogy emiatt most nagyon sokat változott a színházi igény. Mindig nagy igény volt a humorra, de valahogy én most azt érzem, hogy különösen nagy szerepe van most a színházaknak abban, hogy azokban a nehezebben átvészelhető időszakokban, amik mostanában voltak és vannak, olyan darabokat kínáljon a színház, amiben lehet röhögni. És erre nagyon jó bizonyíték az is, hogy én most a kecskeméti Katona József Színházban játszom többnyire, és a Miniszter félrelép és a Tombol az erény a legsikeresebb előadásaink egyike, és ennek az az oka, hogy mind a kettőn nagyon nagyokat lehet röhögni.
Az, hogy az embernek van-e humora gyermekkorában, az onnan derül ki, hogy a hallgatósága jókat derül rajta. Én később színészként jöttem rá, hogy nekem ez erősségem, és ezzel érdemes foglalkozni, hogy olyan darabokban játsszam, ahol a humort meg lehet villogtatni. Én szeretném hinni, hogy nekem a drámai és a vicces szerepek is jól állnak, de azt hiszem, hogy az talán igaz, hogy igazán jó vígjátéki színész az tud lenni, akiben megvan a mélység. Van az a mondás, hogy humorban nem ismerek tréfát, ez is nagyon jól kifejezi azt, hogy a humor akkor jó, hogyha mélysége is van. Gondolok itt a Shakespeare-drámákra, vagy Csehov darabjaira. Vagy ami nekem a legnagyobb sikert hozta, Martin McDonagh Kriplije, amiért egyébként a Jászai Mari-díjamat is kaptam, ami azért érdekes, mert engem sokan vígjátéki színésznek tartanak, ez mégis egy haldokló beteg fiúnak a története, tele humorral. Igazából nem tudok olyan dolgot mondani, amiből ne lehetne viccet csinálni, vagy egy picit abszurdan, vagy fekete humorral felfogni. Nagyon sokszor előfordul az életemben, hogy egy drámai pillanatban, vagy olyankor, amikor veszekszem valakivel, el tudom röhögni magam. Például a feleségemmel sokat veszekszünk úgy, hogy a vége nevetésbe torkollik. Egyébként a feleségemnek is nagyon jó humora van. És azt hiszem, hogy csupa olyan emberrel veszem körbe magam, akikben nagyon sok az önirónia és nekem az nagyon pozitív emberi tulajdonság, ha valaki önmagán tud röhögni.
Szeretted a vicces könyveket? Nekem nemrég jutottak eszembe ezek a kis kiadványok, mint a szőke nős viccek, vagy a rendőr viccek. Nagyon szerettük gyerekként, ezeket ma már nem is lenne illendő olvasni.
Érdekes, hogy a vicces könyvekben sosem hittem igazán, vagy talán nem olvastam jókat. És azt is mondtam egyszer egy barátomnak, amikor a humorról beszélgettünk, hogy én nem hiszek a viccben. Nem feltétlenül abban hiszek, hogy ha én elmondok egy viccet Mórickáról, az a humornak a teteje. Persze ezen is lehet nevetni, de szerintem sokkal inkább a szituációból adódó, vagy egy történet elmesélése. Engem sokan vádolnak azzal, hogy a történeteim milyen kiszínezettek. És ez igaz, de én mindig azt mondom, hogy így sokkal szórakoztatóbb őket hallgatni. Mindig szokták mondani, hogy a Járai történeteiből mindig valamennyit le kell vonni, és lehet, hogy így van, de csak azért, hogy így humorosabbá váljon. Nekem egyébként gyermekkorom óta ez egy vállalás, hogy a környezetem jól érezze magát a társaságomban. És ezt nemcsak a barátaimra értem, hanem akár egy interjú közben is, hogy jó legyen velem beszélgetni, és hogy egy kellemes társaság legyek, és ennek elmaradhatatlan része szerintem a humor.
Amikor elkezdtél színésznek tanulni, mit tanultál róla? Milyen a jó humor a színpadon?
Mindenkinek más. Van olyan, ami szélesebb rétegnek szól, az úgynevezett könnyedebb vígjátékok, és vannak azok az abszurd, fekete humorú előadások, amelyekhez másféle rezgés kell a nézők részéről. Nehéz megmondani, hogy milyen a jó humorú színház. Én általában igyekszem egyébként a szám ízére formálni, hogy megtaláljam azt a humort benne, ami igazán nekem fekszik. Volt olyan szerepem, amikor az olvasópróbán elolvastam a drámát, és azt gondoltam, hogy ez nem is vicces, és mit fogok ebből kihozni. És ahhoz képest nagyon nagy sikerű vígjáték azóta is. Tehát nem feltétlenül lehet ezt megjósolni. Én azt hiszem szeretem, hogy ha van benne irónia, és talán még egy picit azt se bánom, hogy ha picit vitriolos a humora. Én nem vagyok egy sértődős típus, és emiatt nem bánt az sem, ha valaki viccelődik rajtam, hogy ha az jó ízlésű, és másokat is szórakoztat.
forrás: facebook- Győri Nemzeti Színház
Mennyire lettél te karakterszínész, és hogyan befolyásol ez téged?
Általában vicces szerepeket játszom. Esik el, beveri a fejét, picit olyan Woody Allen is talán, de ugyanakkor annál sokkal energikusabb. Nem bánom ezeket a karaktereket, mert én is, hogy ha színházigazgató lennék, akkor azokra a színészeimre osztanám ezeket a szerepeket, akiknek jól áll. Hiszem, hogy ez nekem jól áll, hogy szeretnek ebben a nézők látni. Ugyanakkor meg nagyon sok olyan abszurd, kicsit groteszk figura van, aki nem feltétlenül vicces, hanem inkább furcsa és megmagyarázhatatlan, és nagyon örülök, hogy ez is sok esetben benne tud lenni a repertoáromban. Például kínzó fájó humora van a Cabaret- ban a Koferansziénak. Az nem is humor, hanem inkább egy társadalomkritika, egy kiszólás, egy összekacsintás a nézőkkel. A második világháború alatt játszódik, és hát akkor iszonyatosan nagy szükség volt a humorra, a merészségre. Hofi Géza humora pedig mindig az ellenzéki humor volt, és mindig az adott politikát támadta, gúnyolta. Szerintem ő egyébként az egyik legzseniálisabb koronázatlan királya volt ennek a fajta humornak, szóval én mindig csodálattal hallgattam, hogy hogyan képes arra valaki, hogy egyedül kiáll, és gyakorlatilag a műsora végéig betegre röhögik magukat az emberek.
A témánk tekintetében szerinted mi a színház szerepe? Nevetnünk kell inkább a saját életünkön, vagy inkább komolyan kell szembesítenünk magunkat a problémáinkkal?
Szerintem ha tudunk nevetni olyan szituációban, ami elsőre nem vicces, vagy tudunk nevetni magunkon, az a legjobb gyógyszer. Én a komoly, megfontolt és mérlegre tevős terápiákkal szemben sokkal inkább gondolom azt, hogy az ember tudjon humorral is fordulni önmaga felé, és akkor több ajtó kinyílik, mint hogyha csak a drámai, nehéz mélységeket veszi alapul. Nagyon sok esetben én tudok röhögni a káromkodáson is amúgy. Amit nagyon sokan kikérnek maguknak. Szerintem hogyha egy bizonyos típusú embert kell megjeleníteni, vagy egy bizonyos típusú hangulatot, akkor elmaradhatatlan az, hogy az ember ezeken nagyokat nevessen. Amikor az ember színésznek tanul, akkor ennek a technikai részét meg lehet tanulni, viszont ha az embernek jó humora van, akkor erre ösztönösen is rá tud érezni.
Amellett, hogy színházban dolgozol, tévés szerepléseid is vannak. És nagyon sok műsornak lényege a szórakoztatás. Én úgy gondolom, hogy tegyük fel egy túlélőshow és egy IstenEst humora nagyban különbözik egymástól. Mi az, amiben komfortosan érzed magad? Szerinted a tévénézők mit szeretnek leginkább?
Nyilván a tévéműsorokban az elsődleges és leglényegesebb szempont az, hogy szórakoztató legyen, hogy az emberek ne kapcsoljanak el. Ha mondjuk az ember a Youtube-on az IstenEst-ben vendég éppen, ott sokkal nagyobb szabadsága van abban, amit mond. Azon belül is lényeges, hogy a szórakoztatás az nem csak a humor, hanem a megdöbbentés, a részvét, hogy sajnáljanak téged, hogy veled menjenek, hogy drukkoljanak neked. Én azt hiszem, hogy minden műsorban igyekeztem a humorral fűszerezni, amennyire csak lehetett.
Nyilván a Survivor-ban, ami arról szólt, hogy emberek éheznek, össze vannak zárva és naponta szavazzák ki a másikat, az nem feltétlenül a humorról szól elsősorban, ezért nekem a legtöbb ilyen műsor komfortzónán kívüli volt. Nekem az a komfortos, ha egy műsorban meg tudom villogtatni a humoromat. És ez nem is tudatos, hanem én olyan hülye tudok lenni, amin az emberek jókat nevetnek. Sokszor az van, hogy már az vicces, hogy jelen tudok lenni, vagy rá tudok csodálkozni bizonyos dolgokra. Akár legyen ez egy főzőműsor is, ahol nem ismerem fel, hogy az egy serpenyő. És ebben lehet, hogy van tudatosság is, hogy ez vicces, és akkor nem igyekszem nem hülye lenni. Nem akarom okosabbnak tettetni magam, mint amilyen vagyok, viszont ki tudom használni ezeket a bakis szituációkat, és ez meg azt jelenti, hogy mégsem vagyok teljesen hülye.
Létezik ilyen, hogy humorra nevelni? Vagy van szükség rá?
Bár nem vagyok szülő, de szerintem ha a szülőknek jó humora van, akkor az át fog menni a gyerekbe is. Akinek jó humora van, annak sokkal kiegyensúlyozottabb az élete. És a mosollyal sokkal, de sokkal jobb lesz a világ. És nagyon jó érzés ezt látni, hogy ezer ember egyszerre nevet valamin. Győrben van egy balett-táncosnő, aki mindig megnézte a darabokat már a főpróbán. És ő azt mondta, hogy neki az én színészetem olyan, mint az Aspirin, ami elmulasztja a fejfájást. És színészként ennél többet nem is tudnék adni. Ha bármilyen gondod van, és én két órára tudom ezt gyógyítani, akkor az mi más, mint gyógyszer? Úgyhogy tessék sokat színházba járni, hogy minél többet nevessünk. Mert olyan sokat lógatjuk az orrunkat, és a magyarokra ez különösen jellemző. Én nagyon ezen vagyok, és emiatt a karakterszerepeket sem bánom, mert ha nekem a humor az erősségem, akkor azt kell gyakorolnom.
Az alábbi felületeken hallgatható:
Ha szeretnél hozzászólni cikkünkhöz, látogass el Facebook oldalunkra.
